Örülünk, Vincent?

Magyar értelmiségiek, újságírók, tudományos kutatók, művészek írtak alá egy felhívást a járványkezeléssel kapcsolatos párbeszéd szükségességéről.

Magyarországon gyakorlatilag semmiről sem lehet párbeszédet folytatni, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan indulatok keletkeztek pro és kontra, olyan mélyen érinti ez az embereket, hogy a világban gyakorlatilag sehol sem indult komoly társadalmi párbeszéd a járványkezeléssel kapcsolatban.

Nassim Taleb a kockázatkezelés egyik nemzetközileg is elismert szakértője, hedge fund menedzser, egyetemi professzor, sikerkönyvek szerzője egészen korai totális lockdown-t, a legrosszabb szcenárióra való felkészülést javasolt, ami, személyes megjegyzés, számomra teljesen idegennek tűnt a személyiségétől (finoman szólva nem a félénk, kockázatkerülő, szemüveges értelmiségi típus, amennyire tudom valóban kétszáz kilót tud erőemelni). Ez valószínűleg nem teszi őt szimpatikussá a felhívást aláírók körében. Mindazonáltal, mert a Vincent nem működik mindazonáltal nélkül, leírt valami mást is. Azt, hogy a statikusabb területeken (vízvezetékszerelés, könyvelés és idegsebészet) mintha lényegesebb lenne a szakértők szerepe, mint az olyan dinamikusabb területeken, mint a klinikai pszichológia vagy pénzügyi elemző. Taleb véleménye egy a sok közül, de egy érdekesen gondolkodó ember véleménye, érdemes megkeresni, mit írt erről.

A járványkezelés számos kockázati területet érint, egyik oldalon természetesen a betegséggel kapcsolatos kockázatokat, másik oldalon viszont a korlátozásokkal kapcsolatos károk kockázatát. A kockázati konfidenciák jelentősen különbözhetnek egymástól. Azt gyakorlatilag ki lehet számolni, mivel járnak a lezárások, a betegséggel, halálozással kapcsolatos becslések, főleg a járvány elején (de azért most is) óriási szórást mutattak.

A másik probléma az, hogy miközben aránylag pontosan mérhetjük a korlátozásokkal kapcsolatos költségeket, veszteségek méretét, nagyon nehéz, nagyságrendileg is problematikus, kvantifikálni az emberi veszteségeket.

És itt jön az, amiről Taleb beszél, nem nagyon világos, hogy kit tekinthetünk a járványkezelés szakértőjének, kik azok, akiknek a kollektív bölcsessége a lehető legjobb megoldásokhoz vezethet.

A Nobel-díjas Herbert Simon írja 1962-es Architecture of Complexity című, sokat idézett esszéjében:

“If there are important systems in the world that are complex
without being hierarchic, they may to a considerable extent escape our observation and our understanding. Analysis of their behavior would involve such detailed knowledge and calculation of the interactions of their elementary parts that it would be beyond our capacities of memory or
computation. “

A legalapvetőbb problémák is nagyon nehezek a koronavírus terjedésével kapcsolatban. Azok az agent-based simulation modellek, amelyekre a lockdown-t alapozták sokkal de sokkal jobban működnek hierarchikusabb rendszerekben (lásd a szintén Nobel-díjas Thomas Schelling 1971-es cikkét, ahol először alkalmaztak ilyen szimulációt, ahol a rendszer igen hierarchikus volt). Senki sem állítja, hogy nem lehet alkalmazni a Simon által Warren Weaver után “disorganized complexity”-vel rendelkező rendszerekre az agent-based szimulációt, ahogy Neil Ferguson, a brit lockdown atyja is alkalmazta, csak azt, hogy “may to a considerable extent escape our observaton and our understanding”.

Borzalmasan nehéz problémáról van szó, ahol a teljeskörű hozzáértés fogalmilag lehetetlen, a részterületi szakértelmek pedig nem feltétlenül csiszolódnak össze. Van egy filozófiai közhely: ontological commitments have epistemological implications. Nem, nem értek a filozófiához, csak ezzel a problémával néztem szemben az elmúlt két hónapban. Azzal, hogy feltételezzük, hogy az általunk tanulmányozott univerzum ilyen vagy olyan, nagyon komoly hatással vagyunk arra, hogy milyen jellegű tudást szerethetünk az univerzumról. Egyáltalán nem világos, hogy mi az ontological commitment a járvánnyal kapcsolatban, kinek ez, kinek az. Nem olyan könnyű közös nyelvet találni, mint amilyennek az látszik, és, ezért remélem nem haragszanak meg rám a felhívás aláírói, valamiféle szakértelemre, legalábbis kollektív szinten, szükség van, különben intellektuális ludditákká válhatunk.

Alázattal, bölcsességgel és talán, némi öniróniával, elképzelhetőnek tartok egy hasznos párbeszédet a járványkezelésről, én természetesen ilyesmiben nem tudnék részt venni, egyáltalán nem értek ehhez, és lassan mindennel kapcsolatban hályogkovácsnak kezdem magam érezni, amiben nincs elég nagy gráf. Mindenesetre, sok szerencsét.

Demeter Szilárd a kolozsvári egyetem filozófiaszakán végzett és egy ideig a Kellék nevű erdélyi filozófiai folyóirat szerkesztője volt. Komoly hobbistaként basszusgitározik és bizonyosan sokat olvas.

Tehát az átlagmagyarnál sokkal közelebb van a magaskultúrához. Sokkal, de sokkal. Ahogy egy NB III-as futballista is sokkal közelebb van a futballhoz, mint egy átlagmagyar. Sokkal, de sokkal.

Idézzük fel Demeter egy korábbi kijelentését, amelyben arról értekezett, hogy Megadja Gábor az egyik legokosabb magyar, akit ismer. Megadját nagyon sokan kőbutának tartják, szerintem joggal, de valahogy (Demeter Szilárd bátyjának, Mráz Ágoston Sámuel Gerzson Töhötömnek, Lánczibubu bácsinak és gondolom az ELTE ügyeletes portásának hála) mégis csak doktori címet szerzett eszmetörténetből, ergo ő is sokkal de sokkal közelebb van (és ő is komoly hobbysta, de szólógitáron) politikafilozófiához, mint egy átlagmagyar.

Az, hogy egészen pontosan mi Demeter vagy Megadja szakmája... Hát azt nem tudom. De akármi, az FC Dabasba beférnének, és nem mindeki férne bele az FC Dabasba. Demeter viszont azt gondolja magáról, hogy tulajdonképpen játszhatna ő a Chelsea-ben vagy a Juve-ben is, talán nem a kezdőben, de néha a nyolcvanharmadik percben behozhatná a Mester. Tényleg elhiszi. Nem képes felfogni, hogy nemhogy a Chelsea, de a Kisvárda közelébe sem kerülhetne.

Azt képtelen felfogni, hogy attól, hogy őt felrakta az Orbán Viktor a polcra, még nem lett baracklekvár. Pedig nem tűnik tipikus kultúrkomisszár vadbaromnak. A Petőfi Irodalmi Ügynökség által kiadott Prejudice (nem Wass Albi bácsi bajuszkötője, hanem Prejudice) kötet, amit Amerikában fognak terjeszteni, olyan, hogyha meglátja Schmidt Mari nénénk, azonnal őrjöngve veti ki magát a Terror Háza magasföldszintjéről. Tóth Krisztina és Noam Chomsky eleve apage satanas (szerintem Demeter nem nézett utána a Roxana Gay-nek, de ha igen, és hagyta, hogy amerikai részről ő is bekerüljön a kötetbe, akkor azért leírunk neki egy-két fűtőt), de a témaválasztás, orbánmagyarországon eleve nem tűnik idő- és pártszerűnek.

Amikor egy olyan embert nevezett meg a legnagyobb élő magyar költőnek (mondjuk nincs ezzel egyedül), aki a Kárpátduna-Nagyhazáról, futballokosországról, népek Krisztusáról azt írta, hogy "gonosz lettél vak és régi, egy elbutult idegen néni, aki gyűlöletbe burkolózva még ezer évig akar élni. " - talán még kockázatot is vállalt, szerencsére Bayer és Szentesizöld nem olvas, csak ír.

Demeter komplexebb probléma, mint aminek látszik. Egyáltalán nem olyan sötét és gonosz figura, mint amilyennek jó látni, csak nagyon sokat kellett volna még dolgoznia, hogy elérje a közepes szintet. Demeter egy magyar probléma, igazi magyar probléma, nem erdélyi, nem NER, hanem magyar, és még sokáig velünk lesz ez a probléma, akkor is, amikor Demeter Szilárd már régen a biharkeresztúri kultúrban fogja a helyi kompótfőző szakkör után a villanyt kapcsolászni.

Fricz Tamás, akit jogi képviselőnk szuicid késztetése miatt neo-bubu prömpikének fogok nevezni posztomban, ahelyett, hogy. Szóval a Fricz Tamás nevű neo-bubu prömpike, írt egy cikket a többi neo-bubunak, az egyébként is eléggé neo-bubu Magyar Fajtársban.

A cikk címe: "A globalista világelit ronda tánca". Eredeti címe a Zslobalista Zsilágelit Zsonda Zsánca lett volna és főleg arról szólt volna, hogy ez a Greta Thunberger nevű zsvéd zsöld, hogyan esküdött össze a Rotschildokkal a turáni faj ellen a Tiszaeszlár : Kunmadaras bajnoki labdarúgómérkőzés szünetében. Nagyjából most is erről szól a cikk, csak kevesebb benne keresztény leányok vérével készített gefilte fish.

A neo-bubu prömpike alapgondolata az, hogy a Szocialista Internacionálé, Salamon Béla és Hirschfeld Ármin képkeretező elhitette az emberiséggel (inklúzíve amúgy Orbán Viktort, akit annyira megtévesztettek bizonyos nemárja elemek, hogy klímavédelmi akciótervet dolgozott ki), hogy az amúgy nem is létező klímaváltozás egyik fontos oka a szén-dioxid kibocsátás. És ezért akarják felszámolni az atomenergiát. Ezt így szó szerint írta le. Ez inkább a prömpike vonal, mint a neo-bubu. Donald Trump persze rosszul tudta, mert ő szerinte a kínaiak találták ki a klímaváltozást, hogy tönkretegyék az amerikai autóipart, de Fricz úr résen volt, ezt is a tudjukkik és a magukfajták találták ki, és persze a Rotschildok. Áder Jánosnak, aki nem rég azt találta mondani, hogy a legzöldebb energia az, amit fel sem használunk nem feltétlenül fogják megmutatni ezt a Magyar Fajtárst, de majd kétszer megnézi helyette az Eperjes Szamócának megint elgurult a Haloperidolja című vidám államvédelmi revüt.

Fricz Tamás főérve az, hogy Szarka László akadémikus is úgy látja, ahogy ő, és a Szarka László akadémikus, kérem tisztelettel, a téma kiemelkedő szakértője. Jogi képviselőnkre nézek, akinek tekintetében némi feszültséget vélek felfedezni, ezért inkább azt mondanám, hogy Szarka László akadémikus is elég ismert prömpike, ráadásul geofizikus, aki főleg elektromos hullámokkal foglalkozik, és havonta morcant valami "klímarealistának" becézett prömpikeséget a Milankovics-Bacsák évfordulóról, ami azért tipikusan a prömpikeség előrehaladottabb fázisának a jele szokott lenni.

Azt gondolom, hogy Boris Johnson esetleg közelebb van Greta Thunberghez klímaügyben, mint én, mert velem, bevallom, előfordult már, hogy hangosan felröhögtem egy sörözőben, amikor megtudtam, hogy a tizenháromszor komlózott sznobsöröm karbonsemleges. De azért a neo-bubu- illetve a prömpike-felismerő képességem még, köszöni szépen, jól van.

   Az iskolaszünetben mindig Betty néninél és Rufus bácsinál lógtam a városban. Rufus bácsi Anya bátyja volt, Betty néni pedig Apa unokatestvére, Anyámék esküvőjén ismerkedtek meg éppen kilenc hónappal a születésem előtt. Rufus bácsi akkor jött haza Kínából, ahol pontosan tizenkét évet és hat hónapot töltött. Szerettem amikor Kínáról mesélt, a Nagy Falról, amelyet naponta megnézett, meg furcsa házakról, amelyeknek ólomból volt a kapuja, nagyon nehezen lehetett csak bemenni azokon a kapukon, de Rufus bácsinak párszor sikerült, ezért is maradhatott olyan sokáig Kínában, és persze Woody Watsonról és az öccséről is mesélt, akiknek életük végéig Kínában kellett maradniuk. Ő tizenkét év és hat hónap után hazajött, egy nagy hajóval, és néha eljött hozzánk Mazowiecz Öcsi, aki szintén azzal a hajóval jött haza, és Betty néni mindig mérges volt, ha olyanok jöttek látogatóba Rufus bácsihoz, akikkel együtt volt Kínában, kivéve akkor ha a Mazowiecz Öcsi jött. Anya szerint Rufus bácsinak aranyszíve volt, csak rossz társaságba keveredett. Azt gondoltam, hogy ha én is rossz társaságba keveredek, akkor eljuthatok Kínába és minden nap láthatom a Nagy Falat.

Senki sem emlékezett azokra az időkre, amikor még nem Horatio "Tisztakezű" Jackson volt a polgármester. Talán mindig ő volt a polgármester, az idők kezdete előtt is, amikor a Wabash folyó még Lightfoot Főnök őseié volt. Lightfoot Főnök Rufus bácsi barátja volt, ő sohasem volt Kínában, mindig a városban élt, igazi indián volt, karosszérialakatos, nem tudtam pontosan mi az a karosszérialakatos, de számomra akkor minden indián karosszérialakatos volt. Horatio "Tisztakezű" Jacksonnak nem volt semmije, csak egy háza a Colorado Avenue-n, és egy ezüstszínű Buickja, ezért is hívták Tisztakezű Jacksonnak. Szerencsés családba született mert az unokatestvéreivé volt minden kocsma és étterem a déli kerületben, a húgáé és a férjéé volt az összes bérház az északi kerületben, csak a nyugati és a keleti kerületben nem voltak érdekeltségei a családjának, mert abban a két kerületben minden Doug Loren-é volt, aki nem volt családtag, csak Tisztakezű Jackson szabásza. Nagyon szép öltönyei voltak Horatio Jacksonnak, szerette a sárga és lila öltönyöket.

A legkülönösebb ember a Tisztakezű környezetében Mr. Dillard volt, övé volt a városi temető. Nem lehetett tudni, hogyan került a tulajdonába, de az övé volt és ő döntötte el, hogy ki feküdhetett a temetőben. Néha felülvizsgálatot tartott, és akit nem tartott érdemesnek, annak a koporsóját elvitték Elwoodba, ahol bárki feküdhetett a temetőben. Azt mondta, hogy neki különös érzéke van ahhoz, hogy tudja ki érdemes arra, hogy a városi temetőben feküdjön és ki nem. Körbe-körbe sétált a sírok között, időnként egyiknél-másiknál megállt, felírt valamit a füzetébe, aztán néha teljesen váratlanul átfutott a temető másik végébe, leguggolt egy sirkő előtt, megkocogtatta, ha sárga vagy lila virágot látott rajta, akkor piros-, ha kék virág, különösen ha kék mocsári büdöske volt rajta, akkor feketepontot írt a füzetébe, és akinek túl sok feketepontja gyűlt össze, hamar Elwoodban találhatta magát. Ehhez értek, az érdemességhez, bárkinél jobban értek a temetői érdemességhez, ezt a Tisztakezű is megerősítheti - szokta volt mondani Mr. Dillard. A nyolcvan százaléka mehetne Elwoodba ezeknek, a nyolcvan százaléka, csak az a jó szívem - ezt is mondta néha a Mr. Dillard.

Egy napon Lightfoot Főnök műhelyébe bekopogott egy irodista a városháza temetkezési osztályáról és közölte a Főnökkel, hogy a nagyapját el kell vinni Elwoodba, mert Mr. Dillard szerint már nem érdemli meg a városi temetőt, sok hibát követett el, túl sok hibát. Lightfoot Főnök azonnal elment Betty néniékhez, aki azt mondta, hogy mindent el lehet intézni a városházán, ő ismeri Tisztakezű Jackson fodrászát, akié a kis pályaudvar volt és, hogy - így mondta Betty néném- neki is van tarifája és ő majd beszél Mr. Dillarddal. Nem tudom, honnan volt Lightfoot Főnöknek tarifája, de ami tarifája volt azt elvitte a fodrásznak. A nagyapám, az ő nagyapja, meg a nagyapám nagyapjának nagyapja a Sámán is az indián sírokban fekszik, az nem a Mr. Dillardé, hanem a Nagy Medvéé - sírta el magát Lightfoot Főnök. Késő volt, amire a fodrász felhívta Mr. Dillardot, Lightfoot Főnök nagyapjának koporsóját már kihantolták. Ekkor a Lightfoot Főnök visszatért az őseihez, legalábbis ezt mondta nekem Betty néném, de hallottam, hogy azt mondja Rufus bácsinak, hogy a Joe, mert Lightfoot Főnököt Joe-nek hívták, felakasztotta magát.

Mazowiecz Öcsi is ott volt éppen, aki Rufus bácsival jött haza a hajóval Kínából és amikor hazajött a Lightfoot Főnök megtanította a karosszérialakatosságra, pedig a Mazowiecz Öcsi nem is volt indián, hanem "polák", ahogy Rufus bácsi mondta. Sohasem láttam sírni a Mazowiecz Öcsit, csak akkor. A polákok ritkán sírnak.

Amikor Mr. Dillard eltűnt, Vörös Tucker kapta meg a temető tulajdonjogát, aki senkije sem volt a Tisztakezűnek, csak együtt jártak horgászni. A Vörös Tucker megkérte az árát a temetésnek, így mondta Betty néném, de aki egyszer a városi temetőbe került az örökbérletet kapott, ezt is így mondta a Betti néném. A Vörös Tucker sohasem járt ki a temetőbe, az indián sírokat pedig soha senki sem bolygatta többet. Csak az egyikre, és még a többi karosszérialakatos sem emlékezett arra, hogy kié volt az a sír, került minden héten egy csokor kék mocsári büdöske.

 Amikor egy keményvonalas kommunista pártpropagandista egykori KISZ-titkár fia definiálja a magyarkonzervatizmust,  érdemes beleolvasni Margaret Thatcher  The Ideals of an Open Society című beszédébe.  Orbán és csahosai igen gyakran beszélnek arról a harcról, amit a nyít társadalom eszméje ellen vívnak, a Mandiner pártpropagandistái számára Karl Popper marxistának minősül (Popper akkor volt anti-marxista, amikor  Stefka István és Bencsik András khmm... nem annyira). Thatcher Hayektől, Milton Friedmantól és Karl Poppertől tanult, és e sorok szerzője nem rajong érte. Azt azonban nehéz elvitatni, hogy a Vaslady valódi konzervatív volt. 

1. " A hankering for absolutism, like a hankering for a single leader, is a throw-back to the past, not a foreshadowing of the future."

2. "The loss of empire did not mean the eclipse of everything for which this country stood in the past. On the contrary, if all the various achievements of Britain in history were totted up, our role in evolving a political democracy with a record of tolerance second to none would probably rank first."

3.  "First in importance among the things for which we stand must be the Rule of Law. This phrase means much more than a pious hope that everyone will be law-abiding."

4.  "The second characteristic of the Rule of Law in this country is that everyone, whatever their rank, should be subject to the ordinary law of the land. The law applies to the governors and the governed alike."

5.  " John Locke put the matter plainly when he said ‘Where Law disappears, tyranny begins’. Unless we restore and guard it the Rule of Law will generally fall into disrespect. If that were to happen, there is no certainty whatever about who would profit in the end. "

6.   "Our second main principle is our sense of the limit which we must impose on the power of the State."

7.   "The State's concern in economic affairs must be primarily to service the nation. Its task should be to ensure that as few obstacles as possible are placed in the way of our own pursuit of enterprise, not to try and organise how we should do that."

8.  "The essence of a free society is that there are whole areas of life where the State has no business at all, no right to intervene."

9.  "We cannot claim that our society is entirely a Christian one. Nor indeed would we claim that Christian societies are necessarily always good. But we are the heirs of a society whose religion and whose way of life has been Christian for century on century. Most of us whether Christian or not are thus inspired directly or indirectly by the absolute value which Christianity—deriving in part from the Old Testament and Greek philosophy—gives to the individual soul, and hence to man's innate responsibility for his own actions and omissions, and his duty to treat other men as he would have them treat him."

10. " But actually the streams flow down in different directions: one stream flows to a dark cold sea of further collectivisation, the other to the warm and bright sea of the Open Society."

     1960. február 11. kora hajnalán a Kelet-Berlint és Nyugat-Berlint elválasztó Friedrich Schiller híd nyugati oldalán egy acélkék Cadillac Coup de Ville személygépkocsi parkolt, benne Levitt követségi titkár illetve a CIA-s Holmes ezredes ült, és az amerikai hadsereg egykori tábornoka John T. Addsley korábbi nevén Jevgenyij Petrovics Karpov ezredes, a Szovjetunió hőse, akit éppen fél évvel azelőtt ítélt életfogytiglani börtönre kémkedésért a washingtoni szövetségi bíróság. A Friderich Schiller híd keleti oldalán egy fekete Csajka személygépkocsi parkolt, benne Trofimov követségi titkár illetve a KGB-s Sesztakov ezredes ült, és Lukács György filozófus, aki 1956 november negyedikén délelőtt tíztől este hatig volt Magyarország miniszterelnöke, akit 1958-ban halálra ítélt a Magyar Népköztársaság Legfelső Bírósága.

     Ki ez a Sartre, Aczél elvtárs? - kérdezte Kádár János a művelődési miniszter első helyettesét. Francia kommunista elvtárs - válaszolt Aczél. Akkor minek szarakodik velünk Sartre elvtárs? -csattant fel Kádár. Filozófus - válaszolta rezignáltan Aczél. Majd maga beszél  Münnich elvtárssal Aczél elvtárs, mert nekem elegem van abból, hogy, egy nyomorult akasztást nem lehet végigcsinálni ebben az országban, anélkül, hogy bele ne pofázzon valaki, legyen akkor életfogyt, Aczél elvtárs?  Legyen életfogyt, Kádár elvtárs.

    A miniszterelnök behívta Perényi őrnagyot a miniszterelnöki irodába. Ez vigye el Bécsbe Schelman professzornak - Kuhnen Strasse 19,  rá van írva a csomag hátuljára, kérem vigyázzon rá, két évig dolgoztam rajta, súlyosbító körülmény lesz a peremben - mondta Lukács az őrnagynak, aki három nap múlva átadta Schelman professzornak a csomagot. Lukács főművét, a  Visszatérés Spinozához-t ,1957 júniusában adta ki egy nyugatnémet kiadó. 

    Bélám, a "Forradalom a művészet"-ben úgy volt rossz, ahogy,  de ezek a kis szövegek, ezek jók, egyszerűek, de jók, ezeket szeretem, olyanok, mint a csipketea, azt is megszerettem - mondta a gondnoknak Lukács. 1950-ben internálták, azután Inotán lett segédkönyvtáros.  Ekkor írta meg az Utóirat a Történelem és Osztálytudathoz című munkáját, amelyben először fejezte ki súlyos kétségeit a marxizmussal szemben.  

   Menjen csak - mondta Levitt titkár az ezredesnek. Menjen csak - mondta Trofimov titkár a filozófusnak. Karpov és Lukács a híd közepén találkoztak, amint elmentek egymás mellett egy pillanatra megálltak. Mit tudhat ez az öregember- gondolta magában Karpov. Újra fogom olvasni a Tractatus-t- gondolta magában a filozófus. 

    " Megkönnyeztem a filmet – csak éppen annyira, amennyire egy férfinak méltósággal még lehet. Nézzék meg az Elk*rtukat. Tíz évtől felfelé mindenki. Nincs most senki két óra hét percének sehol jobb helye.

    .... az Elk*rtuk minden, csak nem propagandafilm .... "  (Kohán Mátyás posztpubertás, Mandiner)

 

   " 2006. október 23-án egy magyar veterán beindított egy lánctalpast, és Budapesten lelkes, ám hamar kifulladó támadás indult az idegen befolyás ellen.  "(Pogrányi Lovas Miklós, valódi nevén Lovas Miklós Oszkár örökdoktorandusz, Mandiner) 

 

       Mátyás és Oszkár későn érkezett. A lapokat már kiosztották a megadjáknak,  a havi egymillió nettó még messze van, nagyon sokat kell könnyezni férfiasan, sok kifulladó támadást kell még indítani, és főleg sokat kell még szeretni Orbánt tiszta férfiszerelemmel, hogy kicsit közelebb kerüljön. Hogy mi lesz, ha Jones gazda egyszer már tényleg nem jön vissza?  Mi lesz, ha egyszer a rezsimszolgaság nem lesz karrieropció? Nem gondolnak rá. Ez a nagylojál lényege.

     Őszintén hisznek benne, hogy ez örökké fog tartani. Hogy mindig előnyben lesznek veled szemben, aki tehetségesebb vagy náluk, okosabb vagy náluk, de leszarod a politikát, a baloldalt is leszarod, a srévizavét is, mert tényleg érdekel valami, mert reggel azért kelsz fel, hogy írj valamit a füzetbe, mint egy bizonyos öregedő, bácsisodó számtanista valahol a világ végén. Nem nézted meg az Elk*rtukat, nem meneteltél  béke, talán a faji alap sem volt meg igazán, mert azért azt sem árt, csak a kis füzet a firkákkal, a kis tüzethez voltál lojális, nem a Gazdához, és majd te is a világ végén fogod megvenni a kis füzetet, miközben Mátyás és Oszkár a Scruton borbárban várják, hogy megakadjon rajtuk valamelyik fideszes sugardaddy szeme. 

     Nem biztos, hogy lesz élet a nagylojálon túl. Kis életek talán, szolíd, csendes életek, egyre szolídabbak, egyre csendesebbek, lemerült, kibekkelt életek,  még pár évig talán hagyják a Pintérbélát bomolni, még lesz pár tanszék, ahol nem az számít, hogy mekkorák a férfikönnyek, de én nem adhatok garanciát arra, hogy egyszer vége lesz. Lehet, hogy ez a kilencvenháromezer négyzetkilométer a Gazdáé lesz, az egyszemélyes nemzeti  tulajdonosi osztályé, aki a Felcsúti Dinamo : Ferencvárosi Pártharcos mérkőzésen issza a pálinkáját az ő nemzeti tulajdonosi gázszerelőjével és nemzeti tulajdonosi vejével, akiknek tulajdonképpen a világon semmi szükségük sincs a Mátyásokra és Oszkárokra, de ha a Csász.Kir.-nak, a Legfőbb Hadúrnak, a Gyepütestvérnek és a Krumplileveses Proletárnagyapónak volt Mátyása és Oszkárja, ha nekik volt nagylojáljuk, akkor nekik is kell. Ez a magyar élet rendje. 

   Tizenöt éve volt, emlékeim szerint a televízióban láttam, hogy az Erzsébet-hídnál barikádot építettek és dobálják a rendőröket, aznap elég sokat utaztam, nem emlékszem pontosan mi történt. Három évvel később közelről láttam barikádot, láttam a köveket és a Molotov-koktélokat, amelyekkel rendőröket dobáltak, és a rendőrök segítségével jutottam ki az egyetemről, mert kicsit elfajult a helyzet. Nem féltem, fényképeket is csináltam, nem tudtam, hogy pár órával később két diákot lelőnek a rendőrök. 

   Nem szoktunk de Gaulle tábornokra tömeggyilkosként hivatkozni. 1961. október hetedikén Párizsban tömeggyilkosság történt, legalább ötven de talán háromszáz tüntetőt végeztek ki a párizsi rendőrök. A prefektus később miniszter lett, aztán kapott egy életfogytiglant, de nem a 61-es tömeggyilkosságért, hanem mert kiderült róla, hogy náci kollaboráns volt. Nem beszéltek Franciaországban a véres októberről, abszolút tabu volt. Aztán 1962 februárjában a párizsi rendőrség kilenc tüntetőt ölt meg a Charonne metrómegállónál. Pár éve a francia sárgamellényesek tüntetésein, amelyek teadélutánok voltak 1961 októberéhez képest, legalább 24 embernek lőtték ki a szemét vagy sebesítették meg őket úgy, hogy amputálni kellett a kezük. 

  Nem szoktunk Edward Heath tory miniszterelnökre tömeggyilkosként hivatkozni. 1972. január harmincadikán Derryben brit ejtőernyősök agyonlőttek tizennégy észak-ír katolikus tüntetőt. Senkit sem ültettek le, mostanában próbálnak felelősségre vonni öregembereket, akik akkor az ejtőernyősök között szolgáltak, vélhetően nem lesz bírósági tárgyalás.  

  Ha engem vernek meg a rendőrök 2006. október huszonharmadikán, ha eltörik az ujjam, ha kardlappal törik be a fejem, akkor most esetleg Orbánra szavazok. Nem állíthatom, hogy nem. Annyit állíthatok, hogy 2006. október huszonharmadikán semmi  hasonló nem történt, ami Párizsban, Derryben vagy esetleg az ohioi Kent egyetemen az Eper és Vér idején. Amikor elszabadul a pokol, akkor elszabadul a pokol. És Pesten  elszabadult, és a rendőrök levették az azonosítóikat és szándékosan sebesítettek meg embereket, de aki ezt 1956 októberéhez hasonlítja, vagy akár ahhoz a párizsi októberhez, az nem tudja mit beszél.  Nem zárom ki, hogy Gyurcsánynak közvetlen felelőssége volt az ügyben, dehogy jóval kevesebb, mint de Gaulle tábornoknak a párizsi tömegmészárlásban, abban majdnem biztos vagyok.