Magyar értelmiségiek, újságírók, tudományos kutatók, művészek írtak alá egy felhívást a járványkezeléssel kapcsolatos párbeszéd szükségességéről.
Magyarországon gyakorlatilag semmiről sem lehet párbeszédet folytatni, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan indulatok keletkeztek pro és kontra, olyan mélyen érinti ez az embereket, hogy a világban gyakorlatilag sehol sem indult komoly társadalmi párbeszéd a járványkezeléssel kapcsolatban.
Nassim Taleb a kockázatkezelés egyik nemzetközileg is elismert szakértője, hedge fund menedzser, egyetemi professzor, sikerkönyvek szerzője egészen korai totális lockdown-t, a legrosszabb szcenárióra való felkészülést javasolt, ami, személyes megjegyzés, számomra teljesen idegennek tűnt a személyiségétől (finoman szólva nem a félénk, kockázatkerülő, szemüveges értelmiségi típus, amennyire tudom valóban kétszáz kilót tud erőemelni). Ez valószínűleg nem teszi őt szimpatikussá a felhívást aláírók körében. Mindazonáltal, mert a Vincent nem működik mindazonáltal nélkül, leírt valami mást is. Azt, hogy a statikusabb területeken (vízvezetékszerelés, könyvelés és idegsebészet) mintha lényegesebb lenne a szakértők szerepe, mint az olyan dinamikusabb területeken, mint a klinikai pszichológia vagy pénzügyi elemző. Taleb véleménye egy a sok közül, de egy érdekesen gondolkodó ember véleménye, érdemes megkeresni, mit írt erről.
A járványkezelés számos kockázati területet érint, egyik oldalon természetesen a betegséggel kapcsolatos kockázatokat, másik oldalon viszont a korlátozásokkal kapcsolatos károk kockázatát. A kockázati konfidenciák jelentősen különbözhetnek egymástól. Azt gyakorlatilag ki lehet számolni, mivel járnak a lezárások, a betegséggel, halálozással kapcsolatos becslések, főleg a járvány elején (de azért most is) óriási szórást mutattak.
A másik probléma az, hogy miközben aránylag pontosan mérhetjük a korlátozásokkal kapcsolatos költségeket, veszteségek méretét, nagyon nehéz, nagyságrendileg is problematikus, kvantifikálni az emberi veszteségeket.
És itt jön az, amiről Taleb beszél, nem nagyon világos, hogy kit tekinthetünk a járványkezelés szakértőjének, kik azok, akiknek a kollektív bölcsessége a lehető legjobb megoldásokhoz vezethet.
A Nobel-díjas Herbert Simon írja 1962-es Architecture of Complexity című, sokat idézett esszéjében:
“If there are important systems in the world that are complex
without being hierarchic, they may to a considerable extent escape our observation and our understanding. Analysis of their behavior would involve such detailed knowledge and calculation of the interactions of their elementary parts that it would be beyond our capacities of memory or
computation. “
A legalapvetőbb problémák is nagyon nehezek a koronavírus terjedésével kapcsolatban. Azok az agent-based simulation modellek, amelyekre a lockdown-t alapozták sokkal de sokkal jobban működnek hierarchikusabb rendszerekben (lásd a szintén Nobel-díjas Thomas Schelling 1971-es cikkét, ahol először alkalmaztak ilyen szimulációt, ahol a rendszer igen hierarchikus volt). Senki sem állítja, hogy nem lehet alkalmazni a Simon által Warren Weaver után “disorganized complexity”-vel rendelkező rendszerekre az agent-based szimulációt, ahogy Neil Ferguson, a brit lockdown atyja is alkalmazta, csak azt, hogy “may to a considerable extent escape our observaton and our understanding”.
Borzalmasan nehéz problémáról van szó, ahol a teljeskörű hozzáértés fogalmilag lehetetlen, a részterületi szakértelmek pedig nem feltétlenül csiszolódnak össze. Van egy filozófiai közhely: ontological commitments have epistemological implications. Nem, nem értek a filozófiához, csak ezzel a problémával néztem szemben az elmúlt két hónapban. Azzal, hogy feltételezzük, hogy az általunk tanulmányozott univerzum ilyen vagy olyan, nagyon komoly hatással vagyunk arra, hogy milyen jellegű tudást szerethetünk az univerzumról. Egyáltalán nem világos, hogy mi az ontological commitment a járvánnyal kapcsolatban, kinek ez, kinek az. Nem olyan könnyű közös nyelvet találni, mint amilyennek az látszik, és, ezért remélem nem haragszanak meg rám a felhívás aláírói, valamiféle szakértelemre, legalábbis kollektív szinten, szükség van, különben intellektuális ludditákká válhatunk.
Alázattal, bölcsességgel és talán, némi öniróniával, elképzelhetőnek tartok egy hasznos párbeszédet a járványkezelésről, én természetesen ilyesmiben nem tudnék részt venni, egyáltalán nem értek ehhez, és lassan mindennel kapcsolatban hályogkovácsnak kezdem magam érezni, amiben nincs elég nagy gráf. Mindenesetre, sok szerencsét.
