Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!
83. § (1) A közszolgálati médiaszolgáltatás célja:
m) kiegyensúlyozott, és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás,n) az egyes eltérő vélemények ütköztetése, a közösség ügyeivel kapcsolatos viták lefolytatása, a megbízható tájékoztatáson alapuló,…
Valamilyen furcsa okból a hatalom fiziológiai elváltozást is okoz azoknál, akik túl sok ideig és túl kevés kontroll mellett gyakorolják. Például igen súlyos fokú halláskárosodás is fellép időnként, annyira súlyos, hogy néha még a fél lépésről arcába ordított üzenetet se…
Derülök itt csöndben a pártállami egyházak inkább önbecsapó mint naiv hiszékenységén. A vágyvezérelte gondolkodás olyan nevetséges téveszmék egészen mély befogadására készteti őket, mint például ez a legutóbbi is, mely szerint az, aki úri gusztusa szerint tömi őket…
„…uti lingua nuncupassit, ita ius esto.” („…ahogy a nyelv szólott, úgy álljon fenn a jog.”) XII. táblás törvények, (6, 1) „A’ Száj Büdössége nehezebb másnak, mint magának, a’ kin vagyon.” Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis,…
A minap olvastam egy cikket a ratkósokról, azaz rólunk, mert hát közéjük tartozom: http://nol.hu/belfold/20120324-a_ratko-nemzedek_ujabb_terhe Utána sok minden eszembe jutott. Itt az idő arra, hogy meséljek egy picinyt. Hanyas vagy? Én ötvennégyes. 1954-ben sok…
Történelmi időket élünk: Magyarország gazdaságtörténetének legsötétebb napjai ezek. Minden nap sötétebb, mint az előző, ezért minden nap a magyar gazdaságtörténet legsötétebb napja. Mindig azt hisszük, hogy ez az őrület már fokozhatatlan, és kormányunk mindig…
Csecsemő:éhes->sír->valami a szájába->szopás->megelégedés->gügyögés->öröm.Parragh: éhes->gügyögés->valami a szájába->szopás->öröm->megelégedés. Egyszerű ország, egyszerű összefüggések. Egyszerű szabályok, egyszerű visszacsatolású folyamatok, és a…