Nagyanyám mesélte, hogy amikor az oroszok megjelentek a láger közelében az egyik ukrán tajtrészegre itta magát. Láger, ukrán, oroszok. Hatéves lehetettem, és sokkal jobban szerettem ezeket a történeteket, mint azokat, amelyek a gázról szóltak, a gázról, amin palacsintát lehetett sütni és ott volt a konyhában.
Nem írhatok arról, hogy milyen depresszív a híreket olvasni, mert Kijevben sorban állni kenyérért sokkal depresszívebb. Lehet, hogy drágább lesz a gáz valamivel, mármint a palacsintás gáz, de az is lehet, hogy becsapódik egy orosz rakéta abba a sorba. És hát oroszok... Mintha lennék én valaki az oroszok nélkül. Én egy orosztól tanultam a matematikát, ő volt a virtuális témavezetőm, a valódi kicsit jobban utálta az emberiséget annál, hogy kommunikálni tudjak vele, aztán meghívott Párizsba, mármint az orosz, és alig beszéltem vele.
Pár évvel később, amikor tényleg minden rám zuhant, de ez sem igaz, mert akkor sem álltam sorban Kijevben kenyérért, szóval akkor, vagy inkább pár hónappal később, kitaláltuk, hogy vannak olyan végtelen csoportok, amelyeket véges gráfokkal lehet approximálni. Aztán kiderült, hogy ezeket a csoportokat az a bizonyos orosz, pár évvel hamarabb már kitalálta. Általában nem szokott örülni ilyesminek az ember, de arra világosan emlékszem, hogy amikor megtudtam, milyen boldog voltam.
Nassim Taleb írta, hogy aki nem rúgott be még oroszokkal, az nem igazi férfi, hát ebben az értelemben én igazi férfi vagyok. Mínusz húsz fokban rúgtam be oroszokkal, a surströmming után, nem nagyon, de azért mégis, bár ha belegondolok, azok az oroszok leginkább ukránok voltak, és valahogy ez engem akkor ez annyira nem izgatott, nem lehet minden szubexponenciálisan növekvő csoport mellé egy forgalmi rendőrt állítani.
Írhatnék Orbánról, meg a magyar putyinista görényekről, de utána sem fogok sorba állni kenyérért Kijevben, az rólam szólna, az én hihetetlen bátorságomról, hogy lelepleztem egy húszéves mandineres gyereket. Hát ezt most kihagynám. Nem fogok arról írni, hogy mi járthat Putyin fejében, mert azt sem tudom igazán, hogy mi jár a saját fejemben. Talán az, hogy milyen jó tud lenni, ha az ember nem áll sorban Kijevben kenyérért.
