Örülünk, Vincent?

    Orbán egy nemzeti szégyen, aki miatt néha undorodom Magyarországtól, és ha esetleg történne valami kisebb kellemetlenség, nem szipognék a zsepikémbe. Itt azonban egy súlyos mindazonáltal következik.

    Legyünk teljesen őszinték. Hozzám messze-messze a Momentum áll legközelebb, nincs második, harmadik helyezett sem, mindenki más ellenzéki pártra csak a legvégső esetben szavaznék (de akkor szó nélkül).  A Momentum egy csomó elkényeztetett, de azért szimpatikus úrigyereket jelent, akik kizárólag a coolságra utaznak, ami időnként bejön nekik, időnként nem, amúgy rendes liberálisok, mint én, és kb. annyi elképzelésük van Magyarországról, mint a thai csirkés szendvicsükről. 

    Ezzel szemben áll Orbán, aki tudja, mit tettél tavaly nyáron. Jó, azt talán nem tudja, de az összes oligarchájáról, bankárjáról, firkászáról, kamuértelmiségijéről tudja, ki kivel, miért, kinek mi kell, mi kell neki nagyon, mitől retteg, mi a pálya Magyarországon. És az összes olyan ország szándékait is ismeri, akiknek egyáltalán szándékaik vannak Magyarországgal. Most ne jöjjön senki azzal, hogy, de jujj, az  Orbán is so very fucking kártékony. Az O1G egy kedveskedés valójában, a valóság annál sokkal rosszabb. 

    Orbán alapvetően tudja, hogy miről szól az ország. Ez az ő privát narratívája, de minden más narratíva is valakinek, valakiknek a privát vagy kollektív narratívája. Azt hiszem, ha egyszer találkozna Kemény Istvánnal, megigazítaná a nyakkendőjét és a képébe kacagna - "Gondolja, költőkém, gondolja, hogy nekem ezektől komplexusom volt ?".

    Orbán nem olvasott Bourdieu-t. Csak egyszer, másfél óráig. Akkor rájött, hogy ő most kétszer annyi Bourdieu-t tud, mint X.Y főliberális finomka, és már ez is pont sok. 

    Tudja a megawattot, a dzsídípít, az Unijót,  tudja, hogy Matolcsy csak akkor hülye, ha társaságban van, és ha máskor is hülye egy kicsit, akkor ki az az embere, aki sohasem hülye, maximum pszichopata. Tudja, hogy kiket kellett átvenni Kádár Jani bácsitól, bankárt, rendőrt, ügynököt. Tudja, hogy mi az a tíz dolog, amire mindig figyelni kell, és mi az a három, amivel kelni kell és feküdni. 

    Tudja, hogy meddig lehet elmenni, és tudja azt is, hogyha esetleg kicsit tovább ment, hogyan lehet visszatáncolni úgy, hogy még szabadságharcnak tűnjék. Ismeri a nőket, lehet, hogy kedveli is egyiküket, másikukat, általában a filigrán, csinosarcúakat, de leginkább azokat, akiktől Irma Grese is elszaladna ijedtében.

    Ismeri a népet. Nem egy nép van Magyarországon, hanem több. Ő a középmagyar népet ismeri. Ami persze egy tól-ig nép, ami alatta van nem számít, ami felette van, az meg túl bonyolult, de majd megvesszük a vastagját kilóra. Nemcsak ismeri a középmagyar népet, hanem formálja is. Valamiféle domináns-szubmisszív viszonyt alakított ki a középmagyar néppel, a barna ötven árnyalatát. Ismeri a középmagyar nép félelmeit, álmait, frusztrációit, amit a liberáliskák (te is Jótündér) úgy megvetnek, nem szégyelli őket, belőlük él. 

    Ő tényleg leszarja az egészségügyet és az oktatást. Vannak dolgok, amelyek vegetálva jók. Nem szabad összeomlaniuk, de nem is zabálhatják a pénzt. 

    Ismeri a hátországát, a consiglieriket, és szereti ha kakaskodnak néha, kapnak újságot, intézetet, színházat, a felsőközépmagyarnépéhez vannak igazítva, a túlmélyturánihoz, a népbennemzetben gondolkodó Böhönyéhez, a "tulajdonképpen mi vagyunk a finom értelmiség Dezsőkém"-hez, a laza rockerekhez az ő számlatömbjükkel. 

   Néha elharapja a csirke nyakát a vasárnapi főzés előtt, ilyenkor Anikó mindig panaszkodik, hogy a férje hazahozza a munkát. Valamikor volt lelkiismerete, de már nem emlékszik rá. Nem lelkizik a futballpályák VIP-klotyójának magányában, Lucky Luciano az előképe és nem gróf Tisza, mindig egy Meyer Lanskira vágyott, egy gátlástalan, de totálisan hűséges zsidóra, hozzá az passzolna, és volt is pár jelöltje, de ez végül nem jött össze neki.

    Orbán harminc éve van a pályán, és már régen egykapuzik. Ide most kellene egy vörös farok, amikor összekacsintok az Olvasóval, mint Mária asszony a zebuval, de legalább egy facebook-konform kirohanás a tehetségtelen ellenzékiek ellen, akik takarodjanak el végre, hogy jöjjenek az új arcok. Édeseim, már jöttek. Több már nem jön. Lehet, hogy a villámgyors gondolkodású, ifjúliberális Joe Biden fogja egyszer egy vacsoránál azt mondani Merkelnek:   kedves Hildegard, azt mondják a tanácsadóim, hogy kicsit sok ebből a bukaresti fickóból,nem tudom, hogy van vele, de mi itt most megtolnánk ezt a bástyát, drága Mathilde. Ez inkább egy bézs farok, nem vörös, nem tágas horizontra tekintő, magabiztos, erőt sugárzó, de így legalább vége lehetne, kicsi vég, sárga vég, savanyú vég, de legalább a miénk. 

     Az Index főcíme:  Magyar kutatók felfedezték, hogy a Minecraftban élünk. 

     A hvg cikke:  Magyar kutatók igazolták Platón feltevését, a Föld kockákból épül fel. 

    A történet az, hogy a PNAS-ban, a világ egyik legtekintélyesebb folyóiratában megjelent egy cikk, mely cikket interpretálják újságírók, és gondolom néhányan elolvassák, és hát valamit gondolnak róla. Mondjuk azt, hogy a Minecraftban élünk, vagy azt, hogy a Föld kockákból épül fel. Mindkettő meglehetősen bátor állításnak tűnik.

    Én ehhez nem értek, csak  nem olyan régen voltam opponense egy doktori disszertációnak a CEU-n és rájöttem arra, hogy a valóságnak van némi köze a disszertáció témájához, ami stacionárius pontfolyamatokról szólt lokálisan kompakt csoportokon. Ezt viccesnek találtam, ezért írok pár sort.

   A szerzők azt mondják, hogy ha úgy véletlenül széttöredezik egy nagy darab kő, akkor átlagban az egész úgy fog kinézni, mintha szabályosan kockákra vágnánk a teret, tehát egy átlag darabkának lesz nyolc darab csúcsa, egy csúcsra nyolc darabka fog illeszkedni és a daraboknak átlagosan hat lapjuk lesz.  Ők ezt nem matematikai módszerekkel igazolták, hanem konkrétan széttört szikladarabokat nézegettek kilószám, és számítógéppel is modellezték a töredezést. 

   A két idézett, ismeretet, vagy legalábbis az ismeret illúzióját terjesztő cikk megemlíti, hogy tulajdonképpen arról van szó, hogy véletlenül választott síkokkal addig vágjuk a nagy darab követ, amíg egyszer csak abba nem hagyjuk és akkor az lesz, amit a szerzők mondanak. És ez tulajdonképpen rendben is van, ha utána nem fognak nagymamák és kisgyermekek rettegni attól, hogy egy őrült görög összetörte a Földet és emiatt a Minecraftban fogunk élni.  

  Egyáltalán nem egyszerű megérteni azt, hogy "véletlenül elkezdjük darabolni a teret".  Darabolni síkokkal lehet, és ezen síkok egy absztrakt (amúgy ő is háromdimenziós, jó, nem lokálisan kompakt csoport, de azért nincs messze tőle) teret, nevezzük A-nak, alkotnak. Az A pontjai tehát a tér síkjai, és két pont akkor van közel egymáshoz, ha a két sík józan paraszti ésszel közel van egymáshoz a térben. Na, ezen az A téren kell venni egy pontfolyamatot. Ez azt jelenti, hogy a Jóisten kísérletezik, mi pedig próbáljuk követni a Jóistent. 

  Mit látunk? Első kísérlet. Felvillan egy csomó pont az A-n, a kiválasztott pontok. Azt azért látjuk, hogy aránylag szépen villannak fel a pontok, figyelünk pár kisebb részt az A-ban és abban azért véges sok pont villan fel. Ennek örülünk. És akkor jön a második kísérlet, és így tovább. És jegyzőkönyvet készítünk az egészről. 

  A következőt tapasztaljuk. Érvényesül a nagy számok törvénye, egy ilyen kis darabban valahogy nagyátlagban egy bizonyos mennyiségű pont lesz, ezt hívják intenzitásnak. És ha azt a kis darabot eltoljuk, akkor az eltoltjában is ugyanez lesz az átlag. Ezt stacionárius folyamatnak hívják. Most persze kérdezheti tőlem az Olvasó, hogyan tolunk el és mivel. Vektorokkal, ugyanis a síkokat vektorokkal lehet eltolni, és ezeknek a kis daraboknak a pontjai a mi világunkban síkokat jelentenek.

 Minden felvillanáshoz a valódi térben egy rakás sík felel meg, akik nem túl ritkán és nem túl sűrűen állnak és feldarabolják a teret egy véletlen mozaikra. És akkor van értelme egy mozaikdarab átlagos (várható) csúcsszámának etc. 

   Nekem úgy tűnik, hogy a Schneider-Weil: Stochastic and integral geometry című könyvének az intenzitásokról szóló 4.1.3. tételéből következik az, amit a szerzők állítanak (akármilyen dimenzióban és hát mindent, amit ki lehet számolni, kiszámoltak).  Erre kérdezhetné az Olvasó, hogy akkor mi az újdonság a cikkben? Hát az, hogy a valóságban nem ilyen csini stacionárius sikdaraboló pontfolyamatok vannak, mert azokat a köveket mindenféle spéci erők törik szét. Bizonyos erők inkább a stacionárius folyamathoz vezetnek, bizonyos más erők meg az ún. Voronoi folyamathoz, ami nagyjából azt jelenti, hogy a Jóisten a közönséges térben villantja fel a pontokat, és minden kísérlet szétbarmolja a teret kis darabokra, mindenki ahhoz a ponthoz tartozik, akihez a legközelebb van.

  A szerzők azt mondják, ha jól értem, hogy a megfigyeléseik alapján a valóság közel van ahhoz, ami a Schneider-Weil 4.1.3 stationary hyperplane processekre (ez a hivatalos terminológia), ami valóban érdekes, ha így van. Azért ez tart egy kisebb távolságot ez az egész attól, hogy "a Föld kockákból épül fel". 

  Én értem, hogy jobb lenne ha az lenne a vége, hogy az Orbán Viktor a hibás, vagy valaki más, de itt nincs hiba, csak baromira utálom ezt az egész "nincs is lockdown, de azért mégis"-t,  és annyira megörültem, hogy van ez a furcsa egybeesés a CEU-s tézissel. Csak, ennyi. 

  UPDATE: Az éjjel eszembe jutott, hogy mélyebb kapcsolatok is lehetnek a fent említett tézis és a Domokosék cikke között. Ha az ember veszi egy ilyen stacionárius mozaik folyamat (locally finite invariant random convex decomposition) celláinak a súlypontjait, akkor tényleg egy lokálisan kompakt csoport (az euklideszi tér) egy pontfolyamatát kapja. És a tézis miatt felmerül itt pár kérdés....  Igaz-e az, hogy minden stacionárius mozaik folyamat gyengén tartalmaz egy olyan folyamatot, ami tényleg úgy néz ki topologikusan a tipikus orbiton, mint a platóni térkitöltés? (meglepne azért, ha bizonyos triviális feltételeken túl ezek a folyamatok nem tartalmaznák egymást, de az, hogy két vizsgált Poisson van, a Voronoi és a hipersík, azért elég fura). Nem biztos, hogy ez reménytelenül nehéz. 

     Kádár Barnabás, jövőkutató, adatelemző, a Momentum alapítója, aki a mesterséges intelligencia kihívásait vizsgálja anélkül, hogy tudná miről van szó (ennek bazmeg még lesz jelentősége), a Facebookon elmélkedett arról, hogy a nyugdíjasoknak talán nem kellene szavazniuk. 

     Próbálom elbábozni. Tekintsünk el egy pillanatra, de csak egy pillanatra, attól, hogy ez úgy általában mekkora baromság. Politikus nem mond olyat a nyugdíjasoknak, akikből két és félmillió van Magyarországon, ebből kétmillió felett részesülnek öregségi nyugdíjban, hogy ne szavazzanak. Ezzel szemben csillog szemmel könyörög nekik, hogy szavazzanak, pont, hogy reá szavazzanak, és ezért két dolgot érdemes ígérni nekik, 1.  fűt , 2. fát. Basic Politics 101. 

      Értem én. Az a zseniális ötlet, hogy keltsünk generációs feszültséget, és próbáljunk így hajtani a fiatalok szavazataira. Meg gondolom a nyugdíj előtt állók szavazataira, az ötvenesek szavazataira, akikben fel sem merül, hogy a pirospulcsis adatelemző pár év múlva őket kéri meg arra, hogy kapálgassanak inkább a kiskertben szavazás helyett. Ugyan, miért merülne fel bennük. Én értem, hogy ha futballban vannak amatőrök, akkor legyenek a politikában is, de azért ne közvetítse a tévé. 

      A szavazás nem arról szól, hogyan használjuk fel szépre-jóra azt a rettenetesen nagy aggregált tudást, ami már a matematika érettségiben is tükröződik, hanem arról, hogy formálisan a Nép, az oszthatatlan Nép a Szuverén, és a Szuveréné a Hatalom. Az a nyugdíjas ott, a Szuverén része, Őfelsége egyik alkotója. Én ebben nem hiszek, szerintem a Szuverén inkább a Felcsút-Mezőkövesd mérkőzésen szotyolázik, de, in theory, így van. Az Európai Unióban nem mondunk ilyet az idősekről, mert idegen a liberális demokrácia szellemiségétől, de még a kevésbé liberális demokrácia szellemiségétől is, akkor sem, ha magával Prof. Dr. Puzsér Róberttel és Prof. Dr. Ing. Jur. Tibi atyával együtt gondolkoztunk már a kiborgizmus mibenlétén (ebben a posztban annyi a jézusmária, hogy jut holnapra is). 

       Hilary Clintonnak, támadt az a kiváló ötlete, hogy nyilvánosan "basket of deplorables"-nek nevezze Trump potenciális szavazóit. Ő nem annyira pirospulcsis, ellenben  a nagyvárosi hiperelithez tartozik, és a Szuverén jelentős részének vannak hátsó gondolatai a nagyvárosi hiperelittel/pirospulcsisokkal kapcsolatban. Nem beszélünk ilyet, mert Brexit lesz a vége.

       Én mondhatom azt, hogy hülye aki a Brexitre szavaz, de Barnikám, még én sem mondom, ugyanis az van, hogy próbálsz azon gondolkozni, fejeddel egyébként, hogy miért akar a polgártársam, a Szuverén másik atomja a Brexitre, Trumpra, populistákra, pl, a Kárpátok Abáltszalonnájára szavazni. Nem az az érdekes hogy mit jó hinni erről, mitől melegszik fel a kicsi liberális szívünk, hanem az, hogy mi lehet az igazság. Persze, én megengedhetem magamnak, hogy viccelődöm, de ekkora Momentumos kitűzővel kétszer gondoljuk meg, mit teszünk fel a Facebookra, és utána az lehetőleg egy cicás kép legyen.

  Értelmiségellenes pogrom készülődik Budapesten, olyan szokásos magyari pogrom, amibe direkte senki sem fog belehalni, de közvetetten azért franc se tudja. 

  A kormánypárti ultrajobb zsidóvért akar inni, de ez nem illik bele az orbáni narratívába. Szeretik a kamatot, állandóan hosszabbra írják a világirodalmat, mint a fajmagyart, még saját maguk mögött is ők állnak a görbeorrú gyíkemberekkel, és persze, hogy miattuk volt Trianon, de Bibivel és Slómóval is jóba kell lenni, nehéz a kipcsák nagykán élete. 

  A mérsékeltebb rezsimemberek érzik, hogy a nyilaskák túl messzire mentek, hogy ennek egyszer akár még rossz vége is lehet, ezért egy egészséges turáni kompromisszumot keresnek, a baloldali liberális értelmiség elleni totális kultúrharcot, értsd egzisztenciális likvidálást. Diétás zsidóvér kell, dekaftános kristálymatiné, amit még a borsodi Ilse Koch is meg tud védeni az Európai Parlamentben. Pont annyi, ami miatt Merkel csak dúl, de nem fúl. 

  Közben a kicsinálandó értelmiség rendkívül problémaérzékenyen öli egymást, mert X.Y. már megint fasiszta mutációnak nevezte azt, amit Y.X. maffiaállamnak, vagy fordítva, ezt mindig keverem. 

  Hát, basszák meg az urak a sarkantyújukat, az összes lehetséges sarkantyújukat. 

       "Freedom only for the supporters of the government, only for the members of one party - however numerous they
may be - is no freedom for all. Freedom is always and exclusively for
the one who thinks differently. "   

     Ezeket a sorokat nem egy keményvonalas konzervatív antikommunista írta, hanem a marxista Rosa Luxemburg, Leninnel polemizálva, jóval a bolsevik forradalom előtt. Az idézetet egy olyan cikkben találtam, amit a volt trockista, később a konzervativizmus felé hajló, világhírű szociológus Seymour Martin Lipset írt, Lukács György és Márkus György tanítványával, Bence Györggyel együtt, aki később Orbán Viktor tanácsadója lett, bár a tanácsadóságról idővel lemondott.  Erről ezt mondta egy interjúban:

           " A politikai hátterem és zsidó voltom miatt nagyon rosszul festettem volna a Fidesz jobboldali szövetségeseinek szemében."

       Bence György rosszul festett, ezért szükség volt egy jól festőre, Lánczi Andrásra, aki akkor írta meg a Konzervatív Kiáltványt, amikor már a valamiért szintén jól festő (de mér' ?)  gróf Deutsch Tamás, a jeles nőbarát volt a magyar konzervatív archetípusa.  Amiről persze eszembe jut a fénykép, amit mégse tehetek fel, amelyen anyámék lakásában vagyunk láthatóak nevezett Deutsch Tamással, és az a tény, hogy anyám és Deutsch Jutka néni negyedszázada nem beszéltek egymással, bizonyára azért, mert anyám tengernyi Rosa Luxemburgot olvasott, a Jutka néni meg rengeteg Leo Strausst ( "egy nagy szart", mondaná erre Feleki Kamill). 

      Ha Bence György kicsit jobban festett volna, és szegény jobban vigyáz magára (ott lakott pár sarokra Ila nénémtől a Katona József utcában, sokat hallottam kiabálni az egyik kiülősben), akkor talán nem lenne ennyire kínos ország Magyarország. 

     Tudom, konfúznak tűnik ez az egész, próbálom azért egységes ideológiai mederbe terelni a posztot, türelem.

      Szóval, festészeti okokból Bence György inkább nem lett tanácsadó, és lehet, hogy a képzőművészetnek ahhoz is köze volt, hogy Deutsch képviselő úr, aki sohasem vetemedne arra, hogy Fülöp-szigeteki bártáncosnők tomporáról tejpornak tűnő anyagot szívjon fel, már Brüsszelben olyan rettentően konzervatív, hogy tényleg eláll az ember  lélegzete.

    Festészeti okokból a Lánczi András írta a Kiáltványt, majd később a Political Realism and Wisdom című nyelvemléket. Ez utóbbiról akartam írni, de nem fogok. Azért nem fogok mert olvasom, olvasom, és érzem, hogy szegény annyira szereti Orbán Viktort, az ő csábos ajakát, fess termetét, és nem csekély készpénzét, hogy a klasszikus "I love you Dad, I love you too" -helyett megírja ezt az izét, ami persze továbbra is azt jelenti, hogy "I love you Dad, I love you too". 

    Én ott kezdtem el nyeríteni, amikor Herakleitosszal magyarázza el egészen valószerűtlenül komplex angolsággal, hogy a politika lényege az "acquisition". Ezt tudjuk Bandi bácsi, ki a Corvinust akvirálta, ki az Északi-középhegységet. 

   Lánczi a nemzsidóságából (mondjuk ezzel a pónemmel nemzsidónak lenni, kurva szerencsés) épített magának karriert, meg hát a szeretetével, hogy úriember próbáljak maradni, és itt nincs tovább, ő a kommunista állampárt ideológiai lapjának szerkesztői pozíciójából (elolvastam az Arcanumon, a Marx jó, Hegel rossz című (majdnem) írását, értem én, piacról élünk, de három évvel a rendszerváltás előtt ennyire a piacról kellett élni? egyébként vészesnek azért nem volt vészes) eljutott egy másik állampárt főideológusi pozíciójába, amivel járt párszázmillió forint, de egy csepp megbecsülés sem azok részéről, kiknek megbecsülésére Bandi bátyánk annyira vágyott. 

  Amikor özv. Ungárné Terror Mária néni a Nyugat felé rázza a Gucci táskáját, és úgy követeli a kultúrharcot, mint a Nobuban a polipszószt, az nem konzervativizmus, hanem egy frusztrált milliárdosné hisztije. Az egész magyar konzervativizmus pont úgy néz ki, mint egy frusztrált milliárdosné hisztije. 

  Itt semmiféle szubsztancia sincs, pedig én kerestem, bazmeg,  tényleg megkerestem a Herakleitoszt a Kirk, Raven, Schofieldben, hogy értsem mit akar mondani a Lánczi, mármint azon kívül, hogy bele van zúgva Viktória királynőbe, de nincs semmi benne. Sajnos nincs. Még mindig több persze, mint ifj. Lomnici: Szerb Antal a büdzsid, aki másfél kiló világirodalmat írt, de csak egy kiló negyven deka bokrétást- című munkája, vagy a Szakács Árpi és Co. "Szabad-e a kőműves, és ha igen, miért jideaux"-ja.  Amúgy azon túl, hogy teljesen váratlanul, Thukididész és Signor Machiavelli közé begépel egy nemzeti konzultációs ívet, mégcsak nem is bántó. És az igyekezet, ahogy Bandi bácsi Machiavelli szeretne lenni az ő hercig hercege,  szerelmetes Il Principe Lorenzo de Medicije mellett, már-már meg is hatja az embert. 

  De lehetett volna Bence György a Lánczi András, már ha nem fest annyira mediterránnak az a hefti, lehetett volna akár értelme is ennek az egésznek, lehetett volna a fehér fehér, a fekete meg fekete. De nem lett. Ez az egész egy ordenáré vérkamu. 

       " Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként
teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről
le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz,
valamint a jog a Boldogságra való törekvésre" (A Függetlenségi Nyilatkozat)"

         Bogdán László igazi politikai realista volt, konzervatív politikai realista. Olyan mélyről jött, ami alatt már nincs semmi. Ő sem volt tökéletes ember, hibázott néha, de tudta, hogy merre vezet az út felfelé, nem magának, hanem a népének, mely nép,  egyébként, a mi népünk is. 

         Nem volt minden jogvédő boldog a "köcsögmentesítés" és Bogdán többi keménykedése miatt, mert ő nem jogvédő volt, hanem jogfaragó ember. Isten mindenkit egyenlőnek teremtett, elidegeníthetetlen jogokkal, élethez, szabadsághoz és a saját maga által választott boldog út kereséséhez. S íly módon, a Teremtőnek tetsző állapotban való levéshez, és a Teremtőnek nemtetsző állapotban való nemlevéshez van joga az egyenlőnek teremtett embernek, de vajon elválasztható-e a jog és a kötelem azon az úton, mely a helyes irányba vezet?

        És hát ez sem egyszerű, mert aki a tintába merítette a tollat, akinek a sorait fekete gyerekek tanulják a virginiai iskolákban, fekete rabszolgákat tartott. Semmi sem egyszerű, Isten nem mondta, hogy könnyű lesz. 

        A jogot lehet védeni klimatizált irodákból, az obligát latte-val, szolíd öltönyben, szelíd szavakkal, de faragni csak a krumpliföldön lehet, időnként ordítozva azokkal, akiknek jót akar az ember.  És mi a legrosszabb, ami egy klimatizált irodában, egy szolíd öltönyben, egy laptop mögött érhet? Valamely kellemesen benelux államban, más klimatizált irodákban, más latte-t rendelve a bájos titkárnővel,   más szolíd öltönyökben, nem fogadják el a beadvány második bekezdésének hetedik fordulatát, ezért azt újra be kell nyújtani, de egyszer majd elfogadják, és akkor az államnak fizetni kell, rendeletet alkotnia, és az úgyból végre így lesz. 

         És ez fontos is, csak nem változtatja meg a lelket. Bogdán László pedig nemcsak jogot, hanem lelkeket is akart faragni. És azon az úton, a jogfaragó, lélekfaragó ember útján,  a legrosszabb sem ugyanaz.

         Isten nyugosztalja. 

    Caveat:   "Nem vagyok politikafilozófus. Nem vagyok politikafilozófus. Nem vagyok politikafilozófus." 

    Ez a poszt nem a Nagytutiról szól. Mivel, you know the drill, nem vagyok politikafilozófus.  Bevallom, az volt a tervem, hogy Lánczi András: Political Realism and Wisdom című opus magnumáról írok egy posztot, de a negyvenötödik oldal táján teljesen lefagytam, rektor úr egy pedellus stiláris finomságát vegyíti egy déli baptista prédikátor nyitottságával a világban esetlegesen létező, övétől eltérő érzemények iránt. Szent esküvéssel ígérem, hogy a közeljövőben majd befejezem és referálok. 

    A politikai realizmus egyik legnagyobb alakja, akit természetesen Lánczi András is egyetértőleg idéz (bár a definíciós és terminológiai rendszerét is íly egyértőleg használná)  Raymond Geuss cambridge-i emeritus professzor, akinek Philosophy and Real Politics című könyvéből próbáltam megérteni az orbánizmus filozófiáját, mintegy felkészülve a Real McCoy-ra, a Konzervatív Kiáltvány jeles szerzőjére, az orbánista ideológia Kleinheisler Lacijára.

     Ha valaki Istentűl elrugaszkodottnak találná a gondolatot, hogy Geuss könyvéből (ami három nap alatt könnyedén el tudtam olvasni, ugyanis nagyon tisztán, világosan,  és helyenként kellemes humorral ír, szemben Lánczival, aki nagyjából annyira vicces, mint egy mellkassérültek ellátásáról szóló kézikönyv) próbálom megérteni a filozófiai orbánizmust, álljon itt egy mondat, amit a politikai realizmus egyik maximájaként ír le a szerző:

   “Don’t look just at what they say, think, believe,
but at what they actually do, and what actually happens as a
result.” (21. oldal)"

     Azt is írja, hogy politics is more like an exercise of a peacock-dance. Jó, csak hülyéskedem, de a fenti idézet valódi. 

    Geuss politikai realizmus alatt egy olyan filozófiai megközelítést ért, ami nem alkalmazott etika, egy tökéletes kanti világban az egyetlen morálisan helyes döntés megkeresése, inkább a καιρός megragadása, mint az ellenállhatatlan ἔρως-ra való törekvés (egy kis Nietzsche, ez egy ilyen poszt, hehe).  Tehát teljesen ellentétes azzal a felfogással, amit a szemüveges liberálisok képviselnek, ahol az ideális miniszterelnök Rawls original position-jába meditálja magát, és a veil of ignorance mögül próbálja maximalizálni a zent méltányosságot.

  Geuss Vlagyimir Iljicset preferálja John Rawls-szal szemben, és azzal viccelődik, hogy ő maga tulajdonképpen neoleninista, mert fontosabb neki a кто кого, az, hogy megértse a valóságos hatalmi aktus alanyát és tárgyát, mint a perfekt jogállami nyusziságoknak való megfelelés. 

    A szemüveges liberális, a mutatóujjával az utópisztikus tökéletességre, a hume-i Ought-ra bököd, és retteg a kissé tökéletlen vanástól, mert a vanás  bejön az ajtón, a vanásnak szaga van, a vanással csinálni kell  valamit. A Realista eleve vanásban gondolkozik, a konkrét dolgok megváltoztatásában, vagy  éppen ezen konkrét dolgok változásának megakadályozásában.

    A szemüveges liberális az absztrakt egyenlőség és igazság híve, maximalizálni akarja az absztrakt egyenlőséget és az igazságot, mintha azok tejkaramellák lennének, amiből mindig van több vagy kevesebb. A Realista sem törekszik egyenlőtlenségre és igazságtalanságra, de hajlamos arra, hogy adott pillanatban a társadalom érdekeit a teoretikus perfekció elé helyezze. Ahogy Geuss fogalmaz, a realista orvos az utolsó adag morfint inkább adja egy súlyos sérült John-nak, mint a vele amúgy alkotmányos értelemben teljesen egyenlő, és a morfin hatása iránt érdeklődő, de teljesen egészséges Jane-nek.

    A Realista számára a Most, a konkrét történelmi szituáció a fontos, az igazi Realista nem próbálja elválasztani a tökéletes deskriptív igazságot, a pontos tényeket, a normatív igazságtól és értékektől, Bibó talán azt mondaná erre, hogy megtalálja a középutat a hamis realisták és a túlfeszült lényeglátok között. 

    Realista-e Orbán? Igen, azt gondolom, hogy Orbán alapvetően a politikai realizmus talaján áll, ami persze nem ideológia, hanem megközelítés. Orbán úgy nézi Magyarországot, mint egy ultipartit. Most tekintsünk el attól, hogy milyen ember, nem jó, bővebben nagyon nem jó, de... Geuss ismételten Nietzschét idézi: “Der
Mensch ist ein abschätzendes Tier."  Ami valami olyasmit jelent, hogy az emberek mindent értékelni akarnak, mindent össze akarnak hasonlítani egymással, megkülönböztetni a jót a rossztól, a menőt a cikitől, néha mindenfajta tényleges tudás nélkül, ösztönösen, időnként elfogultan, néha talán kicsit bután, és ezt egy realista politikus nagyon jól ki tudja használni. Ez teljesen idegen a szemüves liberálisoktól, akik, valljuk meg, kicsit le is szarják azt, hogyan is vélekedik egy egyszerű ember, miről mit gondol, mit preferál mivel szemben, mert a szemüveges liberális tudja jól, hogy mit kell preferálni mivel szemben.

   Nem biztos, hogy mindig minden pillanatban a realista felfogás győzedelmeskedik a hiperjogállamiság, a " gyere babám válasszuk szét a hatalmi ágakat, mint cukorborsót a fokhagymától"- mintájú cicanyusziság/aribariság felett, de egy olyan országban, amely inkább abáltszalonna-, mint Givenchy-illatú, ahol a történelem időnként bekopog az ablakon, az a politikus, aki képes hit és illúziók nélkül élni, ugyanakkor képes arra, hogy a tömegekben jelenlevő hiteket és illúziókat megfelelően csatornázza, óriási előnyben van azokkal szemben, akik úgy vannak, mint egyszeri ember a kaviáros szendviccsel, nagyon szereti, csak azokat a kis fekete halízű vackokat utálja a tetején, ők meg a demokráciát szeretik, csak azokat a kicsi, buta, előítéltetes választókat utálják a citromkarika és a vajkrém mellett. 

Mivel dánul nem volt idézve a posztban, ezért Sören Kierkegaard egy fontos gondolatával búcsúzom, amit a koppenhágai Victoriagade 8 alatti kocsmában mondott Jaspers nevű barátjának: Lad os drikke en anden øl.

     Törzsünk sámánja Kásler Miklós ma bejelentette, hogy Prof.Dr. Árpádházy Árpád  dinasztiája 4500 éve alakult ki Afganisztán északi részén, és ezt egy olyan cikkre alapozza, ami a Nature Group által kiadott European Journal of Human Genetics-ben jelent meg pár napja. A cikket szemrevételezve láthatjuk, hogy Kásler Miklós a jelentős genetikus is társszerző (az Onkológiai Intézetben is folytak vizsgálatok, és ha folytak, miért ne lehetne társszerző ő, vagy esetleg Mészáros Lőrinc, Orbán Ráhel, vagy Hóman Bálint). Nem Hóman Bálint valójában nem társszerző, ő az első hivatkozás a cikkben, és nem hülyéskedem.

     A cikk egy másik társszerzője Doron Behar, aki a fajkásler közönség számára talán nem annyira ismert, ő az izraeli Gene by Gene cég vezetője.

     Nekem arról nem lehet véleményem, hogy a használt módszerek mennyire megbízhatók, de a cikk azt állítja, hogy III. Béla egyenes férfiágú őse 4500 éve az R-Z2125 Y-haplocsoporthoz tartozott.

     4500 éve Skócia nyugati partjai fölött vad, viharos éjszaka dühöngött, ezen történetünk szempontjából ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Afganisztán északi részén, de ott is elég rossz volt az idő (ezt nem tudtam kihagyni, sorry). 

   Szóval azt vélelmezik a szerzők, hogy 4500 éve Árpád, Béla, Jenő és Gusztáv Adolf magyar királyok őse Afganisztán északi részén élt, és pontosan olyan volt a haplocsoportja..... mint a ma élő afganisztáni pastuk 40 százalékának. Hoppácska. Migránsok? Tüstvérek, bazmeg, vérek a vérünkből, pastukipcsákok. 

    És egyébként világos, hogy Árpád előtt 3500 évig a dinasztia száz emberöltőn keresztül fiúról fiúra öröklődött, és ezt onnan is lehet tudni, hogy Kásler sámánnak álmában megjelent Turul the Birdie, és hát azt inkább nem is mondom mit csinált a Kásler sámánnal ez az ornitológiai csoda, de per Emese nagymami, lehet, hogy köze van a dolognak ahhoz, hogy a miniszter úr pihepuha párnán ül a kormányüléseken. 

    Van egy részlete a cikknek, ami talán nem kapott még elég fényt. 

    "2 Árpád Dynasty members, an individual from modern day Serbia [7, 39], a Punjabi from Lahore (HG03636) [13], an Iraqi Jew (GRC14414377 a.k.a 16198) [14, 16, 36] and an Iraqi (GRC15570738) [16] were derived for R-Y2632 (R1a1a1b2a2a1c3). "

  Egy zsidó, egy muszlim és hát egy pundzsábi is van a történetben. Mitochondriális DNS-ben azért elég erős pundzsábi kötődése van a magyar polgárok százezreinek, de pont nem azoknak, akikre a ferencvárosi ultrák genetika professzor tagozata asszociálni szokik (népi elem) Árpádról, Jenőről, Gézáról.  

  P.S azt érti valaki, hogy miért nem hatezer éve vagy esetleg hatvanezer éve alakult ki a dinasztia? csak mert addig látszik a veresvonal? vitéz Hűvös- és Neandervölgyi Tashuba ennyire le van szarva?

  P.P.S (UPDATE)  Kásler sámán szerint 3500 évig bohóckodott az Árpád-dinasztia mindenféle agresszív sztyeppei józsik között, jakjoghurton és sáskakonzerven élve, Afganisztántól Kistarcsáig, majd végre beültek a tutiba, ahol a kis Túr siet a Szívcsakrába, és puff kihaltak négyszáz év alatt. Kurvára életszerű. 

  P.P.P.S (MÉGUPDATE-ebb) Nem tartozik ide, de azért idetartozik... A százharminckét centiméter magas bonobó kökörcsin hibrid G.Fodor Gábor azt nyilatkozta a kétméteres Karácsony Gergelyről, hogy "sutnya és puhány", így, sutnya. 

  P.P.P.P. S (LEGUPDATE-ebb) Kedves kommentelőnk vette észre a következő érdekességet a cikk végén.

 1.   "The funders had no role in study design, data collection and analysis, decision to publish, or preparation of the paper."

 2.  Funding for the NGS sequencing and data analysis was provided by the Hungarian Ministry of Human resources (EMMI) under project number 26090/2019/MINKABINET. 

 azért ennek is van egy kis hoppácska íze.... a cikkben ugyanis van ez a Kásler Miklós nevű társszerző, de ő mint az Onkológiai Intézet munkatársa szerepel, akinek nyilván nincs köze a Kásler Miklós nevű miniszterhez, aki viszont a finanszírozója a cikknek.