"Én tüstvérem Kötöny, kié megkegyüllé én jumhum olélottya,

           hodon ülé hiát, de így hiátattal, Karmelitába'.    

           Mer hodon biozon szovo, mogomnok volék, mogyori orczájot, székölyi orczájot, lófőni orczájot,

            mogyori teremtővé Uromk Istentül, bolodog vogymuk, hodon isá, isá, én ídös urodum. 

           Uh, uh, Urum Terömtetjének Hozoá mene Debröcöny, ös Lánczoshida mene Nagykunfélegyihozoá,

           ös Öttösmetróvul mene Hódomezeivásorheli

           nem kegyüllé ámot Markyum Zayum, nemány, nemány, Rogányum, Habonyum, archetiponyum

           Mogyorum főjét, orczájot, nemány jidóknak, orriknak görbönyét, 

           Tüstvérek, mogyorok, orczájokat én gyimilcsem, mogyori gyimilcsem,

           mik megszöröttik, nemány Unyiója Urópának,  nemány nímet, francus, igeny, nagy rusz, tüstvér rusz.

           Én kun tüstvérem Kötöny fia Bözény fia Tomony fia Dorborány, én jumhumom mönd mönd,

           ös  teküncsed szümeddel oz künvel áradvá. 

           Lönyomá migornyát, lönyomá oz bötögség kirnyás vürnyócáját, lönyomá nímetet, francust, lönyomá münd.

           Ögyvér tüstvérek, mogyorik, gyüzedmen münd fölé, ídös Kötönyüm, gyüzedmen,

            Én vírüm hulá, én gyüzedmen, mink gyüzedmen, mink virünk hulána, 

           Egyedüm mogyori hozá, orczájok fajuságát, blutonyát ös bodenyét

            Híroá Mogyororczág, híroá mogyorik ! "

    "Egyszer egy fickó El Pasoban meztelenre vetkőzött, és beleugrott egy kaktusz bozótba. Én is ezt kérdeztem tőle: Miért? És?  Azt felelte: "Pillanatnyilag jó ötletnek látszott". (Steve McQueen a Hét mesterlövészben)

     Ez a poszt egy ugrás a kakusz bozótba, pillanatnyilag jó ötletnek látszik, ahogy Freund professzor megjegyzése is annak látszott...

       "Azok, akik nemcsak híján vannak a külföldi állásajánlatoknak, de a teljesítményük tényleges nemzetközi mércével mérve elégtelen, pusztán a kormánykritika álarca mögé bújva tudnak érvényesülni. Nem ritka, hogy egy-egy gyengén teljesítő társadalomtudós publikációját neves nemzetközi folyóiratok szakmai okokból nem fogadnák be, némi kormánykritikába csomagolva viszont tárt karokkal várják."

    Ezzel a kiváló mondattal majdnem sikerült elveszítenie az MTA-elnöki címet, pedig az most elég sokat ér, gondolom ő mondhatja meg, hogy milyen pogácsa legyen a büfében. A többit inkább a Palkovics mondja meg, aki időnként Miki bácsinak öltözik és érdekeseket mond a muszlimokról, de azért szerintem a Palkovicsot még Miki bácsi-jelmezben is felismerem, annyira kilóg a ló....láb, láb, miért mire tetszettek gondolni.

    Steve McQueen a Hét mesterlövészben egy olyan emberről is mesélt, aki kiugrott a tizedikről és minden emeletnél, ahogy zuhant, azt hallották tőle a lakók, hogy eddig minden OK. Eddig a poszttal is minden OK.

    Freund professzor nem azt mondta, hogy minden egyes társadalomtudóssal ez történik (ami szerintem nem történik, szeretném én látni azokat a tárt karokat), hanem csak egy-egy gyengén teljesítő társadalomtudóssal történik ez, bár azokkal nem ritkán (hányadik emeletnél tetszik járni a professzor úrnak?). 

    A valóság az, hogy Freund Tamás egyszerűen nem azon a pályán fociz, (nem, ilyenkor ez nem ikes ige), mint a liberális értelmiség egyes társadalomtudós megmondói (nem a Szelényi Ivánra gondolok, hanem). Lassan csak megérkezem a pihepuha kaktuszba. Freundnak voltak bizonyos igazságai. Mindenki tudja, hogy voltak, csak a mi Overton ablakunkból (ezt a poént még párszor elsütöm) az az igazság nem látszik. Vannak liberális értelmiségi hiperfontoskák, akik annyira otthonosan kontraszelektáltak, mint Mari néni az Andrássy úton, jó, annyira nem, ez csak egy hiperbola. 

    Másfelől, persze az is igaz, hogy lehetne kicsit kisebb az arcocskája azoknak természettudósoknak, és itt azért némi önkritikusság is játszhatna, khmm, akik totálisan nemzetközi pályán rugdossák a lasztit. Egyébként, és nem fogok nevet mondani, amúgy nem magyar az illető, láttam én már neuroscience/networkscience kombót mérhetetlen mennyiségű hivatkozással, nécsörtől a szájenszig elterülve, ami azért elég merésznek tűnt első, de talán második látásra is, és az égbehájpolt tudományágakban ez nem annyira ritka. Még mindig minden OK, de mintha közeledne a parkoló. 

    Mielőtt megpihenek a bozótosban... Baromira nehéz méltányosnak lenni a tudományos teljesítmények megítélésében. De azért törekedni kellene rá. Még Orbániában sem minden az Orbán professzor úrról szól, vannak dolgok, amelyek talán nem. Freundnak is, és a liberális társadalomtudósoknak is, hátra kellene lépniük egyet, lepakolni az ideológiai cuccost a sarokba, és miért ne legyek tisztességes kiterítenek úgyis alapon (most azt még se írhatom, hogy a kő marad, a kő marad, a kő marad mint egyszeri papagáj a Fogarason), meg kellene ezeket a dolgokat beszélni. 

     Százötven nyugati értelmiségi publikált egy nyílt levelet a Harper's Magazine-ban. Köztük Margaret Atwood, Noam Chomsky, Francis Fukuyama, Steven Pinker, Gloria Steinem, J.K. Rowling, Fareed Zakaria. Salman Rushdie és a CEU leköszönő elnöke Michael Ignatieff.

    "Our cultural institutions are facing a moment of trial. Powerful protests for racial and social justice are leading to overdue demands for police reform, along with wider calls for greater equality and inclusion across our society, not least in higher education, journalism, philanthropy, and the arts. But this needed reckoning has also intensified a new set of moral attitudes and political commitments that tend to weaken our norms of open debate and toleration of differences in favor of ideological conformity. As we applaud the first development, we also raise our voices against the second. The forces of illiberalism are gaining strength throughout the world and have a powerful ally in Donald Trump, who represents a real threat to democracy. But resistance must not be allowed to harden into its own brand of dogma or coercion—which right-wing demagogues are already exploiting. The democratic inclusion we want can be achieved only if we speak out against the intolerant climate that has set in on all sides..."

    Az angolszász hardcore leftist progressive cancel culture engem személyesen is érint , a vincentes viccelődéseim pontosan úgy felidegesíthetnek egy keményvonalas hiperprogresszívet Angliában, mint Schmidt Máriát Magyarországon. Nem vagyok hajlandó befogni a pofám, csak azért, mert valakinek zavarom vele a dekolonizációs tripjét. És nem, egyáltalán nem gondolom azt, hogy a konzervatívok (és amúgy liberálisok) "deplatforming"-ja összeegyeztethető lenne az angolszász egyetem éthoszával. Hagyják békén a konzervatívokat, hagyják békén a jobboldaliakat, hagyják békén a furaságokat, esetleg provokatív furaságokat beszélőket, hagyjanak mindenkit békén, és boszorkányüldözés helyett próbáljanak végre gondolkozni. Ne a véleményüket változtassák meg, vitatkozzanak, kiabáljanak, de ne próbálják adminisztratív módszerekkel, agresszióval kezelni a vitákat. Mert ez így mindennel ellentétes, a civilizációnkkal, a liberális, a konzervatív, és általában az épeszű hagyományainkkal. 

   "2020-ban, József Attila-díjjal a hátizsákban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint Térey-ösztöndíjból élni." (Erdős Virág)

   Kevés erősebb mondatot írtak le mostanában. Erdős Virág nem metaforikus értelemben biciklisfutárkodik (és töri kissé össze magát) József Attila-díjjal a hátizsákjában, hanem a lehető legkonkrétabb módon. Közben a Hős utcai telepről ír könyvet, a mindenséggel méri magát, nem szolgál sziszegve sem aljas nyomorító hatalmakat, számára bizony nincs alku. Egyáltalán semmilyen alku. Akkor sincs alku, ha a hátizsákjában lapuló költő sorait ő maga is kissé anakronisztikusnak tartja. 

   József Attila nem fotózkodott volna Horger Antal úrral a Horthy Miklós kormányzóról elnevezett Csonkamagyar Irodalmi és Revíziós Gondolda és Kőtár vezetőjével. Bródy János pedig a kellemes mosolyú Mr. Hyde-dal állt össze egy szelfi erejéig, akit talán összetévesztett egy bizonyos Dr. Jekyll-el. 

    Egyáltalán nem akarok úgy tenni, mintha én Domnule Demeter arcába vágtam volna a miccses szendvicsem, az ember ismerje magát ennyire. És nem hiszem, hogy a Borel gráfok tanulmányozása helyett inkább Kárpáti borzaskát szállítanék ki teherautók között szlalomozva. 

    És nem Navracsics Tiborral mentegetném magam (azért én is megérem a pénzem, hehe) hanem Térey Jánossal, aki jó viszonyban volt Demeterrel, és annak a Tallai Gábor nevű rezsimhörcsögnek volt a barátja, aki külön Figyelő cikkben jelentett fel engem. Téreyt én valamiért Esterházyhoz mérem, és nem csak irodalmi, hanem morális értelemben is, ez valahogy beakadt nálam, mint egy Cseh Tamás lemezbe a tű, ami azóta sem tud kiakadni, pedig még ő is az Orbán Viktor katonájává itta magát. És akkor mi van. Igenis, szegény Cseh Tamásnak szabad az Orbán Viktor katonájává innia magát, a Bródynak meg szabad a basszusgitár Dzsudzsák Balázsa mellé állni egy fénykép erejéig. Igen, így gondolom, annyi mindent gondolok.

    Mondok kontroverzálisat, jó? Vannak páran, akik szerint bizonyos szögből nézve, Vidnyánszky most  kicsit azt veszi vissza, amit Ascherék elvettek. Én ezt kurvára nem gondolom így, de tudom, hogy milliónyi ember gondolná így, ha járt volna már színházban. Bár lehet, hogy akkor mégse így gondolná, ebbe most egy kicsit belezavarodtam. Mindenféle történetek vannak, mindenféle bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel, és nem árt néha belenézni más bevezetésekbe, más tárgyalásokba, más buborékokba, más Overton ablakokon kikukucskálván. 

    A messzídzs az, hogy az élet, Prof. Dr. Coelhoval szólva( aki azért kicsit keményebb fiúkkal boxolt ifjonc korában Brazilföldén, mint a Biszku Béla, zárójel bezárva), bonyolult. Az élet coelhoi bonyolultságát feloldhatjuk úgy, hogy belebasszuk a Térey-díjat az összes lehetséges arcba (szerintem Garaczi művész úr azt gondolja, hogy kicsit az ő arcába is bele lett az a Térey-díj baszva) és úgy is, hogy smuzzantunk egyet a Szilárddal, majd lemegyünk a Kossuth térre a színművészetis srácokkal, és megmutatjuk Orbán Viktornak a középső ujjunk, vagy,  hogy pirburg és párkáp mellett beszéljük meg vitéz Fentnevezett Szilárddal azt az irodalmi díjat, amit már nem érünk meg. És ennél  még van rosszabb, mert, egyszer arra is rádöbbenhetünk, hogy bazmeg, mi vagyunk a Demeter Szilárd. 

     Ez egy minősített kurvaélet, és nem tudom, hogyan lehet tisztességgel túlélni. Lemerülsz, próbálsz kibekkelni, de ott lent is ez van.  

       Navracsics Tibor írt egy olyan cikket az Országútba, az Európai Unió mi vagyunk, ami a modern magyar kereszténydemokrácia alapírása lehetne. Attól tartok, hogy az általunk gyakran "navracsicskáknak" nevezett ifjoncokat fogják ezért ráuszítani.

       Én egy olyan országban, ahol így vélekednek az Unióról, talán tudnék élni. Én egy olyan pártra, amelyik ezt a szöveget vállalja fel, végső esetben akár szavazni is tudnék.  Én tényleg nem tudom, hogy mit fogok ezért a posztért kapni az arcomba,  csak pont leszarom. Ez egy ilyen nap. 

       Navracsics írása az antitézise mindannak, amit orbánizmusnak neveznek. Ez az a kereszténydemokrata hang, amit már nagyon régen várok, és fogalmam sincs róla, hogy miért pont most írta le, miért keresi a bajt. Igen, elég szomorú, hogy ma egy ilyen szöveg számít bátornak, de attól ez még így van. 

       Néhány mondat az írásból. Nem tudom, hogy mire gondolt a főszerkesztő, amikor ezt lehozta, jóval kevesebbért nyírtak már ki újságokat Orbániában.

       "Pofonegyszerű lenne az élet és csupa élvezet a politizálás, ha minden gazember a baloldalhoz, minden rendes ember pedig a jobboldalhoz tartozna."

        "Hasonlóképpen móka és kacagás lenne minden hétköznapunk, ha igaz lenne, hogy az összes, Magyarországot bíráló mondat aljasságon, hazugságon, cselszövényen alapul. Ha igaz lenne, hogy mi vagyunk azok, akik mindig, minden körülmények között tudjuk a valót, ám, sajnos, körül vagyunk véve tökfilkókkal és alávaló gonosztevőkkel, akik nem engedik, hogy a magyar géniusz kibontakozzék." 

        "A Jóisten azonban, fájdalom, nem így rendezte el a világot. Erkölcsi hajlam és politikai nézetrendszer nem mindig esnek egybe a kívánságaink szerint, mint ahogyan a jellemesség és eszesség sem nemzeti vonalak mentén rendeződik. Elfogadhatunk és használhatunk olcsó sztereotípiákat, ám, ha tiszteletet várunk el másoktól, nekünk is mentesnek kell lennünk a leegyszerűsítő tiszteletlenségektől."

        "A vita és a vitapartner kizárása hamis biztonságérzetet ad. Az intellektuális összecsapás elmaradása, a másik érvei érdemi cáfolatának hiánya mindkét félnek a maga álláspontját igazolja, sőt radikalizálja és kérlelhetetlenné teszi azt. A megszűnő párbeszéd, bár a táborok összetartását látszatra erősíti, azok belső kohézióját rituálissá silányítja."

       "Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy tizenhat éve olyan közösséghez csatlakoztunk, amelynek akkor már léteztek a szabályai. Ezeket mi csak korlátozott mértékben tudjuk átírni, nem is remélhettünk ennél többet."

       " Az Európai Unió nincs beoltva a magyarok ellen. Nem sújt minket turáni átok sem. Mindössze meg kell találnunk a hatékony érdekérvényesítés csatornáit és módszereit az európai belpolitikában. Barátokat és szövetségeseket kell szereznünk, ellenségeink úgyis jönnek maguktól is."

      "A sikerhez azonban azt ugyancsak tudnunk kell, és el is kell ismernünk, nem vagyunk tévedhetetlenek, mint ahogyan az sem elképzelhető, hogy az uniós intézményeknek soha sincs igazuk. Amint bőven adódott példa arra, meg tudtuk győzni vitapartnereinket kétségbevont megoldásaink helyességéről, úgy volt olyan is, amikor nekünk kellett meghátrálni, belátva igazukat."

      "Ha még oly jogosnak éreznénk is sérelmünket, két dologról nem szabad elfeledkeznünk. Brüsszel nem Moszkva: nem rohanta le háromszor, hanem a Marshall-segélyhez fogható összegekkel támogatja az országot. "

    

    A pénteki Haaretzben megjelent egy cikk, amelyben arról írnak, hogy Jordan Peterson, akit Orbán is fogadott, és aki a magyar jobboldal egyik idolja, azt mondta, hogy Hitlert "csodálni kell", ő egy "organizational genius" volt.  

    Utánanéztem, tényleg mondott ilyet. Azt is mondta, hogy Hitler sokat tett a német egészségügyért, a tuberkulózis felszámolásáért. Peterson beszélt arról, hogy Hitlert kitüntették az első világháborúban hősiességéért és milyen szörnyűségeket élt át a lövészárkokban. Hogy Hitler volt a német nép kollektív tudatallatija (á la Jung). 

   Ez az egész sokkal komolyabb annál, mint amit szegény László Imre összehordott. 

   Peterson szerintem gyakran túlterjeszkedik a valódi tudományosság határain, de nem gondolom azt, hogy akárcsak egy atomja is hitlerista lenne (sőt, szélsőjobboldalinak sem gondolom, szerintem a valóságos politikai nézetei egészen mérsékeltek, ő maga szeret persze radikális stílusban beszélni, de ez inkább stiláris, mint politikai jellegű radikalizmus).  Meg akarja érteni Adolf Hitlert, foglalkozott vele, és nem az az ember, aki csak azért nem mond ki valamit, mert szerinte az sokakban megütközést fog kelteni.

   Jordan Peterson természetesen borzalmasnak tartja Hitler bűneit, de meg akarja érteni Hitler személyiségét. Peterson súlyos politikai vitákat gerjesztett és ellenfelei kihasználják azt, hogy időnként nagyon furcsa dolgokat beszél. Ennyi az egész. Nem, nem vagyok Peterson rajongó, sok mindenben nagyon nem értek vele egyet, nagyon kevés dologban értek vele egyet igazán, de egyáltalán nem gondolom ördögi figurának, intelligens, kicsit nárcisztikus ember (őrült pénzeket keres, de valahogy nem úgy tűnik, mint akit a pénz, vagy bármi más, igazán boldoggá tudná tenni). 

    A Magyar Nemzet lehozta annak a nőnek a nevét, aki azt állítja magáról, hogy leöntötte vörös festékkel Horthy szobrát. A nőt persze meg akarják ölni. Én nem fogom leírni a nevét, de megkerestem a Facebook oldalát és legörgettem a legaljára. Haloperidolt és Seroquelt szedett, amit nem bokaficamra írnak fel, könyörgöm, ezek antipszichotikumok. A beírásaiból világos, hogy paranoid skizofrén epizódja van, azt gondolja, hogy a japán állam üldözi, és egymás mellét tette Todzsó admirális és Horthy fehérlovas fényképeit. Lehet, hogy a lockdown triggerelte az epizódot, nem tudhatom, nem vagyok orvos, de azt tudom, hogy a KESMA-sajtó egy súlyos beteg embert dobott oda a fasisztáknak. 

 "Azok a világ élvonalába tartozó tudósok, akikért mindenhol két kézzel kapkodnak, nem bírják ezt a bizonytalanságot, és elmennek, a gyengék pedig itt maradnak. Azok, akik nemcsak híján vannak a külföldi állásajánlatoknak, de a teljesítményük tényleges nemzetközi mércével mérve elégtelen, pusztán a kormánykritika álarca mögé bújva tudnak érvényesülni. Nem ritka, hogy egy-egy gyengén teljesítő társadalomtudós publikációját neves nemzetközi folyóiratok szakmai okokból nem fogadnák be, némi kormánykritikába csomagolva viszont tárt karokkal várják. A sokat citált, szerencsétlenül fogalmazott mondat róluk szólt, és nem a kiváló, nemzetközileg is elismert társadalomtudósokról, bölcsészekről, akiket tisztelek és nagyra becsülök."

 A fentiek Freund Tamás professzor, MTA-elnökjelölt interjújából származnak. A kiemelt rész korábban megjelent, nem feltétlenül okozott osztatlan örömet, az az érzésem, hogy Freund maga kérte a teljes interjú közzétételét.  Ezt a mondatot kontextusában érdemes elolvasni. Freund visszafogott volt, Palkovics egyik legtekintélyesebb és leghatározottabb kritikusáról, Somogyi Péter professzorról igen meleg hangon emlékezett meg, és az interjúban kimondta azt a mondatot, ami szerintem még KESMA-lapban nem jelent meg: a kormány téved. 

 Én azt sejtem, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy lényegében a teljes kormánypárti "elit"-társadalomtudós/bölcsész/közgazdász tudósértelmiség teljesítménye is elégtelen nemzetközi mércével mérve, és most aztán tényleg itt lenne az ideje erről a lehető legnyilvánosabban beszélni.

  Lehetséges, hogy bizonyos személyek megítélésében tévedek. Miért ne tévedhetnék. Egészen biztos, hogy vannak olyan tudósok, akiket nem szabad nemzetközi mércével mérni, mert a témájuk elválaszthatatlan Magyarországtól. Lehetnek olyan területek, amelyektől esetleg maga a mércsikélés is idegen.

  Egyáltalán nem állítom azt, hogy Freund téved a kiemelt mondatban. Meg lehet hekkelni a nemzetközi publikációs rendszert, a lehető legmagasabb szinten is meg lehet hekkelni, igen, az elitfolyóiratokat is meg lehet hekkelni. Részben ideológiai, részben tudománymarketing módszerekkel történhet a hekkelés, mintha látnék is néhány példát bizonyos területeken. A kérdés persze az, hogy ez mennyire tekinthető gyakorinak. Nem én leszek az, aki ezt el fogja dönteni. 

   És bizony arról is beszélni kell, hogy bizony pár napja a magyar színművészet harmadik vonala (de nem kizárólag a harmadik vonala) mart bele a magyar színművészet első vonalába. Ma ez történik, a hatalom senkiket karol fel, a senkik érzik az életesélyt, hogy feltétlen lojalitásuk minden határon túli hangoztatásával, tehetségek eltiprásával, egzisztenciális tönkretételével olyan előnyöket szerezhetnek, amiről eddig nem is álmodhattak. Ez nem először történik meg Magyarországon, és volt, hogy a tehetségek útja- rosszabb esetben- a gázkamrába, -kevésbé rossz esetben- vidéki könyvtárak poros melléképületeibe vezetett. 

  Ezért a senkiket néven kell nevezni. Ez persze azzal jár, hogy azokat is néven kell nevezni, akiknek a teljesítménye nem tekinthető elégtelennek, mindenféle oldali teljesítményt el kell ismerni, éppen azért, mert csak így léphetünk ki a kultúrharcos őrületből. 

  Nem szabad a levegőbe beszélni, nem szabad belenyugodni a megváltoztathatatlanba, itt már a becsületünkről és az integritásunkról van szó. 

  UPDATE:  Ferge Zsuzsa és Szelényi Iván akadémikusok nyílt levelet írtak a Mandiner-interjú miatt.