Örülünk, Vincent?

    Tamás Gáspár Miklós: Fölni

     Ki olvassa manapság a Gothai program kritikáját? A hipszter, a kúl, a hájp, a burzsoá karneváli rituálé, a posírozás és a szuvidolás (helyesen sous-vide-aullache, de kár beléjük), a túlhajszolt trolibuszhasználat, a dzsentrifikációs turisztika ressentimentje, a mindent eldologosító-elszubjektivizáló poszthedonista jampecvilág, az úgynevezett ellenzék államférfiúi és államhölgyei, akik a Szellem  fenomenológiáját is csak valamely vulgárszlovén fordításban, ha egyáltalán?

     Nem tudnak ezek már csendben ülni krákogás és kruppogás nélkül, mert pho leves kell nekik és imperial sour ale, vigéckultúra és spektákulum,  deradikalizáció és alacsonykultúra, ezek mennek, lektűr és ricsaj.  A jeles és természetesen kevesek által olvasott Ingibjörg Gudrundottír írja, de hát  Ingibjörg Gudrundottírt sem olvas már senki, csak a félbolond politiko-giccsnök Fukuyamát, legott ha valaki méltóztatná, igen tisztelt bulvárakadémiai uracsok,  elolvasni Ingibjörg Gudrundottírt, tudnánk, hogy ez itt már a vég, sőt a posztvég.

    Mert.

    A proletariátus elárulta a proletariátust. A nagytőkével kart karba öltve, hibridbicigliért és wagyuburgerért, eltondzsonért és kanáriszigetekért, a proletariátus megtagadta a Gothai program kritikáját, a szabad szerelmet, a dzsendert, a föltétel nélküli alapkőletételt,  az egyenlőség egyenlősítését, Gramscit és Althussert, a fiatal Lukácsot és az idős Hans Georg Friedrich Wolfgang Johann, na ezt sem tudja, de már keresi a wikipédián, jól van segítek, született Paderbornban 1768-ban, kritikai kiadás Palgrave, nem rémlik, téphetem én a szám,  a proletariátus elárulta a proletariátust, miként az osztályáruló szociáldemokrácia 1913-ban a munkásjövőt.

    Ahogy ezt már a Posztfasizmus című eszmémben unásig írtam, de nem idézik, csak a posztliberális katyvaszt idézik, szemem elé ne kerüljön a proletariátus, sarokban térgyepeljen, hozza ki a proletariátus az ellenőrző könyvecskéjét, majd ha százszor leírta, hogy elolvasom a Gothai program kritikáját, munkásszínházba járok, de nem nézek zenés darabot, csak prózait, esténként herbateát iszom, és föltétlenül csak progresszív ólinklúzív vegán zöldmozgalmakra szavazok, de bojkottálom a progresszív ólinklúzív  ovo-vegetariánus zöldmozgalmakat, aztán még egyszer elolvasom a Gothai program kritikáját ( International Publishers Co, June 10, 1938)

    Csak viccelek, de hátha mégse.

  1.  A Nemzeti Színház közleménye a ma estére tervezett, de elmaradt előadásról.

Tisztelt Közönségünk! Kedves Kollégák!

Holnap, szeptember 17-én a világhírű rendező, Robert Wilson Oidipusz című előadásával nyitjuk meg a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót. A jelentős művészekből álló társulat már próbál a Nemzeti Színházban, a társrendező Ann Christin Rommen vezetésével. Tegnap kaptuk a hírt, hogy orvosai tanácsára, egészségügyi okokból Robert Wilson nem tud eljönni Budapestre. A rendező jelenleg Párizsban tartózkodik és folyamatosan kapcsolatban van a Nemzeti Színházban próbáló társulattal, nagyon sajnálja, hogy nem lehet itt ezen a számára fontos eseményen. A magyar színházi szakmának meghirdetett nyílt próbákat a tervezett időpontokban Ann Christin Rommen vezetésével megtartjuk.

 2.   Robert Wilson közleménye.

       " It is with much regret and sorrow that I have been watching the freedom of artistic
expression and education be restricted by the current national government of Hungary.
The so-called "model change" at the SZFE University, which was carried out last year,
was an undemocratic attack on the University's autonomy. The new board of trustees
that was implemented there by the government was led by Attila Vidnyánszky, who is
also the director of the MITEM Festival and many other cultural institutions in the
country.
While I am happy that my work could be seen by the people of Budapest, I consider it my
civic duty to state that I do not agree to the gutting of educational and artistic
independence and freedom, nor to the unhealthy concentration of too much power and
influence in the hands of a few. I will therefore donate half of my artist fee, received from
the National MITEM Festival to the FreeSZFE initiative, which is continuing their
independent educational work without support or even acknowledgment from the
current government. Moreover, I will join a conversation with FreeSZFE students in the
coming weeks. I sincerely hope that FreeSZFE will keep receiving support from all over
the world, and most importantly, soon be reinstated as a public university by the
Hungarian government.” 

    "   ’90-es választások alatt járt Magyarországon az Izraelben jelentős tudományos pályát befutó, kiváló történész: Jacob Katz. [2] A Duna-parton sétálva, a választási plakátokat nézegetve kérdezgetett. Azt mondta, nem lesz jó vége annak, hogy az SZDSZ vezetői között ennyire túlreprezentáltak a zsidók. 1919-ben sem volt túl jó ötlet – mondta. Miért provokálnak? Nem tudtam a választ. De azt tudom, hogy ezzel a döntésükkel súlyos terhet raktak a rendszerváltoztatás folyamtára és az új demokráciára."

   "Évtizedeken keresztül játszották ki ellenünk az antiszemita kártyát. Mindenki antiszemita volt vagy lett, aki nem ők: a balos, marxista, zsidó körök."

  "A magyar nemzet történelme sajnálatos módon nem érdekli, az szemmel láthatóan nem az ő ügye. Neki csak a Numerus Clausushoz és a Holokauszthoz van belőle köze. "

  Miért provokál valaki a zsidó származásával, "zsidó körök", ezt bírta kiokádni magából az Orbán-rendszer vezető ideológusa, a miniszterelnök bizalmasa.  Ha valaki hányni akar, elolvashatja az egészet, találhat benne mást is.

  A szöveg Kis Jánost támadja, származási alapon, 2021-ben az Európai Unióban. Ilyenkor vagyok büszke rá, hogy Schmidt anno személyesen akart kirúgatni a munkahelyemről. De én már régen tudom a helyem, megmutatták nekem 1944-ben, hát azt kicsit elbaszarintották Mária asszonyék, mert ezt itt még meg tudom írni. Szívesen beletolnám ezt a szöveget Gerő András arcába, remélem lesz, aki megteszi, amúgy nem nagyon érdekel, és csak remélem, hogy Kis János képes volt nevetni rajta.

   Bazmeg, hová süllyedt ez az ország.

   Tegyük fel, hogy az Országgyűlés az Alaptörvényben leírt módon kétharmaddal, pontosan úgy, ahogy kell, minden apró részletre gondosan ügyelve, huszonöt évvel meghosszabbítaná a mandátumát és ezt szépen szabályosan bele is írná az Alaptörvénybe gyöngybetűkkel.  Mit lehetne ez ellen tenni a jogállam keretei között? Nyilván semmit, hiszen egy teljesen szabályosan meghozott alaptörvénymódosításról lenne szó. Rule of fucking law, baby, rule of fucking two-thirdy babylaw, párámpárámpárámpárámbumm.

   Tegyük fel, hogy az Országgyűlés az Alaptörvényben leírt módon kétharmaddal, pontosan úgy, ahogy kell, minden apró részletre gondosan ügyelve, nem hosszabbítaná meg ugyan a mandátumát, de az összes általa hozott törvényt kétharmadossá változtatná, a végrehajtó hatalom legfontosabb funkcióit pedig egy magánalapítvánnyá ruházná, igen, jól tetszik látni, az Alaptörvény ún. gyöngybetűs módosításával.  Megváltoztatható lenne ez feles többséggel? Ugyan, hogyan lehetne, jogállami keretek között? Rule of cicanyúl?

   És hát kétharmaddal akár közénk is lövethetne Lenin elvtárs. Csak előtte egy közénk lövési alaptörvénymódosítást kellene megalkotnia, minden apró részletre gondosan ügyelve és én azért szívesen látnám a gyöngybetűt. 

   Magyarország természetesen addig lesz jogállam, amíg egy szépnek egyáltalán nem nevezhető napon a tengelice etetési törvény zárószavazásában nem tartják be az Alaptörvényben előírt hetvenhárom centis sortávolságot. Na, azt már nem. Rendnek, bazmeg, muszáj lenni.

       Orbán Viktor a nyílt társadalom eszméjét ostorozva beszélt a rezsim káderképzőjének évnyitóján.  A  magyar sajtóban lényegében egy szót sem írtak az évnyitó másik előadásáról, amelyet a nyílt társadalom eszméjének egyik proponense, Niall Ferguson, tartott.

       Ferguson előadásában Immanuel Kant 1784-es Mi a Felvilágosodás című esszéjére hivatkozva határozta meg a modern egyetem éthoszát: "Sapere Aude" azaz "Merj tudni", amit Ferguson helyesen, "Merj gondolkozni"-nak interpretált.  Majd Sir Isaiah Berlint,  az értékpluralizmus filozófusát méltatva folytatta beszédét. Békés Márton fajtestvér zsebében erektálni kezdett a kézilőfegyver. 

       Ferguson  még azt is jelezte, hogy az a tény, hogy megtartja ezt az előadást nem jelenti azt, hogy ő ezzel támogatja a magyar kormányt. Ehhez hozzátette, hogy hosszabb időt töltött a Tsinghua Egyetemen, ami nem jelenti, hogy támogatja a marxista kínai rezsimet. Nice. Említést tett arról, hogy elüldözték Magyarországról a CEU-t, ahol legutóbb adott elő Magyarországon. Azt nem mondta el, de én most elmondom, hogy a CEU-n a nyílt társadalomra leselkedő veszélyekről beszélt. 

       Az orbánista Mandiner valamiért elfelejtette szemlézni az előadást. Pedig.

       Niall Ferguson nemcsak az autoritariánus rezsimektől félti a nyílt társadalom, az értékpluralizmus és leginkább az egyetemi tanszabadság eszméjét, hanem a keményvonalas  progresszív social justice warrioroktól, a trigger warningtól és a woke ideológiától. Erről hosszasan beszélt és előadása végén még fel is szólította Orbánt, hogy  "not to allow the Hungarian mind to suffer the same fate". Mármint azt, hogy "captive mind"-á váljon, amivel egyszerre célzott  Czesław Miłosz The Captive Mind illetve Greg Lukianoff és Jonathan Haidt: The Coddling of the American Mind című könyveire.

     Az egyetemek autonómiájuktól való megfosztása, a megadjista social injustice warriorok, az ötezeréves kristálytudatú magyarok Kásler-féle aurasafe szpészeinek korában, egyáltalán, egy totálisan rendszerhű rezsimszolgakeltető megnyitóján ez a gondolat érdekes interpretációs lehetőségeket kínál.

      Elképzelhető, hogy Fergusonnal pár dologban (itt most nem az előadásáról van szó) nem teljesen értek egyet. És? Pontosan arról van szó, hogy Ferguson professzor is elmondhassa, leírhassa a véleményét szabadon, félelem nélkül és Jótündér professzor is, sapere aude alapon. Ez a nyílt társadalom és az értékpluralizmus eszméje. Ez az eszme pedig értelmezhetetlen Orbán Magyarországában.  

     Láttam egy nagyon szép darabot a Radnóti kamaraszínpadán.  Roberto Bolen(nem fogom odatenni azt a kis hullámot)o fiatalon elhunyt chilei-mexikói író Vad detektívek című regényéből készült az előadás, ami a zsigeri realisták nevű mexikói irodalmi kör szürreális történetére épül. Mexikó irodalma elég sikeres, Octavio Paz Nobel-díjat kapott, na őt utálták a legjobban a zsigeri realisták, Carlos Fuentest is a legnagyobbak között tartották számon.  Mexikó hatalmas ország olyan ősi kultúrával, amiről az európai nemzetek nem is álmodhatnak, véres történelemmel, hódoltsággal, felszabadulással, megszabadulással, amit akár értelmezni is tudnánk a mi Közép-Európának eufemizált  Kelet-Európánkban. 

      A színdarabban Boleno és barátai egy Cesárea Tinajero nevű nőt keresnek a Sonorea-sivatagban, a valóságban Tinajero a.k.a Concha Urquiza már Boleno születése előtt nyolc évvel meghalt. Urquiza a zsigeri realisták előképe természetesen kommunista volt valamennyire,  mint Diego Rivera, Frida Kahlo és Siqueiros, de mélyen hívő katolikus is volt, ami szintén nem volt idegen Riveráéktól egy olyan korszakban, amikor a tökéletes FIDESZ uralkodott Mexikóban, az Intézményesített Forradalom Pártja,  a  hol "jobboldali", hol "szociáldemokrata", de mindig korrupt, autokratikus és nacionalista állampárt, ami  általában megtalálta a hangot a tömegekkel (azért néha bele-belelőtt a tömegekbe, de ez nem volt jellemző), és hagyta bomolni a lúzer ellenzékét. 

    Mexikó keresztény, az ő halottaik napja valóban a halottaké, szabadságharcos nép, mindenkik ellen harcoltak, egy idő után főleg egymással. Azonosulni tudok Boleno történetével, a fiatal irodalmárok lázadásával és útkeresésével, ezzel a mélységes spiritualitással, amit Ferenc pápa törékeny Istene is jelent, és ami értelmezhetetlen a párttitkárcsemeték Magyaroszágán, ahol a keresztény harminc éve nemzsidót, ma pedig az állampárthoz való hűséget jelenti. Mielőtt a kedves Olvasó nekem esne, tisztában vagyok vele, hogy élnek valódi keresztények, értsd, a szelíd és jóságos BigJC  követői is Magyarországon, de a keresztény Magyarország jelzős szerkezet nem róluk szól. Az már elég régen a deportálásra váró zsidó asszonyok vaginájában kutakodó állami hivatalnokot,  a zsidózongorát,  a Salkaházi Sárát meztelenre vetkőztető majd szitává lövő "keresztényt" jelenti, jobb esetben a TV2-keresztény Tóth Gabriellát vagy a mandinerkeresztény karrieristákat.

   Mexikó valódi, Magyarország pedig egy póz.  Még megtalálom a helyem, a kicsi helyeim,  ahol színházat nézhetek és néha, esetleg megihatok egy sört, még tudok beszélgetni pár emberrel, de ez az ország most csak póz, jól begyakorolt és megfizetett vagy éppen kétségbeesett és teljesen ingyenes pózok összessége. Nem lehet komolyan venni, csak annyiban érdekes, amennyiben aggasztó.

    Magyarországot megosztottnak szokták nevezni, de a magyar megosztottság gyökértelen. A történelemhez már semmi közünk, osztályok sem léteznek, nincsenek öntudatok, világképek és víziók, még nézetek sem igazán,  a magyar hagyományok elvesztek a történelemben, minden a pénzről és a hatalomról szól, és már nincs is idő ennek leplezésére, mindenki megveti azokat, akik bármit is komolyan vesznek, de lassan csak a nagyon hülyék vesznek itt komolyan  bármit.  Nem vágyom Ciudad Juarez véres valóságára, de valamiféle valóságra, húsra és vérre azért mégis. 

     Több mint tíz éve írtam egy posztot Huey P. Longról és az Orbán Viktorral való hasonlatosságáról. Éppen most olvastam egy interjút Rod Dreherrel, aki négy hónapig volt Orbán és belső köreinek vendége Budapesten, és ő hívta meg az általa amúgy erős fenntartásokkal kezelt Tucker Carlsont Budapestre.

      Dreher egy aránylag átlagos intellektus az amerikai margóról, akit Szilvay fajtestvér tud csak kiemelkedő konzervatív gondolkodónak eladni. Már többször írtam róla, először katolizált, aztán keleti ortodox lett, kereszténysége mindazonáltal hitelesebb, mint az ex-KISZ titkár Orbán valamennyi kutyájának kereszténysége együttvéve,  kivéve talán Prof. Dr. Tóth Gabrielláét.

      "Since Dreher’s return from Hungary, he told me, he had been thinking about Orbán in terms of Huey P. Long, the famed Depression-era governor of Louisiana who denounced the oil companies, fired hundreds of bureaucrats, and replaced them with patronage appointments—another corrupt populist. "

     Nagy szellemek, ha...Kisebb komolyságot erőltetek most magamra.

    Dreher pontosan tudja, hogy még a konzervatívok között is marginalizálódott, hogy két percet nem tudna eltölteni Donald Trump társaságában, de vonzónak találja Orbán olvasottságát és intellektuális debattőrségét (még az angolját is).  El tudom képzelni, hogy egy személyes beszélgetésben Orbán érdekes gondolkodású embernek tűnhet egy nyugati konzervatív (vagy akár egy liberális) értelmiségi szemével, nem biztos, hogy Orbán ugyanúgy beszél a kötcsei idiótákkal, mint Rod Dreherrel vagy Bernard-Henri Levy-vel.  Dreher Bernie bro-ként írja le a saját fiát, akivel szemlátomást nagyon jó viszonyban van, az idiotikus gyűlölködés nyilván távol áll tőle (remélem a mandineres kisnyilasok is elolvassák majd az interjút), de a nyugati hardcore woke progresszivizmus hiteles és sikeres ellenfelének látja. 

     Azt nem mondhatnám, hogy Rod Dreher sokkal távolabb áll tőlem, mint Alexandria Ocasio-Cortez, és azt gondolom, amikor éppen Nyugaton talál a Nap, lényegesen kevésbé félek a Dreher-féléktől (egyáltalán nem félek tőlük), mint az AOC-féléktől (hát tőlük azért valamennyire).  Dreher fél attól, hogy az AOC-félék valóban kárt tudnak okozni a nyugati civilizációnak, és nem kerülnék könnyű helyzetbe, ha vitatkoznom kellene vele ezen.

  Amit Dreher nem ért az az, hogy Magyarországon senki sem ismeri AOC-t, pláne nem Judith Butlert, igazából senki nem gondolkozik  CRT-ben,  a konzervativizmus pedig úgy pozőrség, ahogy van (a liberalizmus is, csak a magyar liberális pozőrök mintha kevesebb munkát fektetnének a pozőrködésbe, mint a konzik, persze a várható nyereségük is jóval kisebb). Magyarország valójában egy egyszeri különleges lehetőségről szól, amikor a totális hatalmat lehetett megszerezni, és ha ezt egy radikális baloldai stratégiával tudta volna megszerezni Orbán, akkor most Edmund Burke összessel szervezzük a százharmincöt fős tüntit a Facebookon és nem a brit Forradalmi Kommunista Párt egykori elnökét fizetné Orbán, hanem a svéd Radikális Bolsevik Mozgalom jelenlegi elnöknőjét. Kelet-Európa valójában nem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik.  Ebben hasonlít a harmincas évek Louisianájára. 

    Végig a főutcán, fel a várba, pillantás a tengerre, aztán vissza a György-kori házak között és újra végig a főutcán, fel a várba, pillantás a tengerre, naponta háromszor vagy négyszer. Amikor volt kávé két lockdown között, akkor persze kávé, ribizlit és karamellt kellett volna éreznem, ruandai, etióp, tán dűlőszelektált, természetesen világos pörkölésű, sajnos sörsznob vagyok nem kávésznob, a kedvenc sörözőm bezárták, néha imádkoztam a vártemplomban, persze maszkban, csak én és BigJC, mindkettőnknek elege volt, pár cikk, pár gondolat, kicsi filozófia életemben először, és talán utoljára, lassan telt a büntetés, de legalább szép volt a börtönudvar.

   Húsz hónap után kimenőt kaptam. Houellebecq-et olvastam a repülőn, persze M. vette, Houellebecq első mondatából világos volt, hogy nagyon utálja Jacques Prévert-t, a világot a szex, a hatalom és a hazugság háromszögéből látja, és sokkal kevésbé cinikus, mint gondoltam. Aztán leszálltunk, rendőrsorfal fogadott és Deutsch Tamás egy csokor virággal. Ez majdnem igaz, volt rendőrsorfal, volt  Deutsch Tamás, volt csokor virág.

   A kis Vidnyánszky darabja volt a Vígben. Persze Jacques Prévert, ez nyilván valamilyen börtönszabályzat,  a Szerelmek városa. Az eredeti filmet, Les Enfants du Paradis, úgy forgatták le, hogy közben lassan felszabadították Franciaországot. Érdemes belenézni a Youtube-on, gyönyörű film, és a kis Vidnyánszky is gyönyörű darabot akart belőle rendezni, kicsit David Doiasvili Cyrano-jának hatását éreztem, amit a papa színházában láttam. Jó rendező lesz belőle. Állva néztem végig a darabot, enyhén dőlve, kurvára megszenvedtem érte, de megérte, mert akkor lett vége, tényleg vége. Legalábbis  egy kis időre. Nyilván az is a börtönszabályzat része, hogy arról (számtan, nem érdekes), ami most érdekel, hat fiatalember írt nemrég egy nagyon szép cikket, és az egyikük az ifjú rendező testvére. Ez egy ilyen kicsi ország. És lehetne jó, kicsi ország. In theory. 

   És persze, hogy a szexről, hatalomról és hazugságról szól Székely Kriszta Othello-ja. Tudom, őt most sokan megismerték, egy újság címlapjáról, de nekem ez volt a hatodik Székely Kriszta, azt a csodálatos Krétakört is ő rendezte, meg a Nórát, amin kicsit összevesztünk M.-mel.  Huszti Péter volt Jago gyerekkoromban, ő olyan szép klasszikus Shakespeare- játszott, persze  a szép klasszikus blackface-es Bessenyeivel,  és azt is lehet szeretni, de én a Kovács Lehelt jobban szerettem.

   Közjáték. Sör a város közepén. Monyó, Fehér nyúl, Horizont, Mad Scientist, sznobéria, de jó. 

    Húsz hónap után, igazi szép matematikaelőadás, igazi padokban,  igazi Abel-díjas adott elő és végre megértettem valamit, ehhez persze ideális helyen is kellett ülnöm (ultimate vincent inside joke). Levegőt kaptam, számtanlevegőt, már nagyon nagy szükségem volt rá.

   És aztán Pintérbéla Újpesten. Pintér Bélában az a rossz, hogy annyira szabad, ha sokat nézi az ember már nehezen viseli a luxusbörtönt. Ezt a darabot sehol máshol nem lehet eljátszani csak itt, Kelet és Nyugat között. Eggyel keletebbre ezt úgy betiltják, mint a sicc, eggyel nyugatabbra meg behisztizik rajta a hiperprogresszió. Pedig nem kellene behisztizni a tisztességen, csak a szemétségen, ez  ilyen egyszerű proliokosság. Persze azért  megnézném Bayer fajtestvér arcát, amikor rádöbben, hogy ez róla is szól, csak éppen nem olyan szép rózsaszín benne az ő teutonikusan turáni  illiberáldemokrata pofikája, hanem kicsit barnásabb, bézsebb, győzikébb. És ez a darab is sokkal kevésbé cinikus, mint az első pillanatban gondoltam.

 Börtönszabályzat - veti közbe Mr. Covid, elszív egy cigarettát, aztán meglátjuk.