Végig a főutcán, fel a várba, pillantás a tengerre, aztán vissza a György-kori házak között és újra végig a főutcán, fel a várba, pillantás a tengerre, naponta háromszor vagy négyszer. Amikor volt kávé két lockdown között, akkor persze kávé, ribizlit és karamellt kellett volna éreznem, ruandai, etióp, tán dűlőszelektált, természetesen világos pörkölésű, sajnos sörsznob vagyok nem kávésznob, a kedvenc sörözőm bezárták, néha imádkoztam a vártemplomban, persze maszkban, csak én és BigJC, mindkettőnknek elege volt, pár cikk, pár gondolat, kicsi filozófia életemben először, és talán utoljára, lassan telt a büntetés, de legalább szép volt a börtönudvar.
Húsz hónap után kimenőt kaptam. Houellebecq-et olvastam a repülőn, persze M. vette, Houellebecq első mondatából világos volt, hogy nagyon utálja Jacques Prévert-t, a világot a szex, a hatalom és a hazugság háromszögéből látja, és sokkal kevésbé cinikus, mint gondoltam. Aztán leszálltunk, rendőrsorfal fogadott és Deutsch Tamás egy csokor virággal. Ez majdnem igaz, volt rendőrsorfal, volt Deutsch Tamás, volt csokor virág.
A kis Vidnyánszky darabja volt a Vígben. Persze Jacques Prévert, ez nyilván valamilyen börtönszabályzat, a Szerelmek városa. Az eredeti filmet, Les Enfants du Paradis, úgy forgatták le, hogy közben lassan felszabadították Franciaországot. Érdemes belenézni a Youtube-on, gyönyörű film, és a kis Vidnyánszky is gyönyörű darabot akart belőle rendezni, kicsit David Doiasvili Cyrano-jának hatását éreztem, amit a papa színházában láttam. Jó rendező lesz belőle. Állva néztem végig a darabot, enyhén dőlve, kurvára megszenvedtem érte, de megérte, mert akkor lett vége, tényleg vége. Legalábbis egy kis időre. Nyilván az is a börtönszabályzat része, hogy arról (számtan, nem érdekes), ami most érdekel, hat fiatalember írt nemrég egy nagyon szép cikket, és az egyikük az ifjú rendező testvére. Ez egy ilyen kicsi ország. És lehetne jó, kicsi ország. In theory.
És persze, hogy a szexről, hatalomról és hazugságról szól Székely Kriszta Othello-ja. Tudom, őt most sokan megismerték, egy újság címlapjáról, de nekem ez volt a hatodik Székely Kriszta, azt a csodálatos Krétakört is ő rendezte, meg a Nórát, amin kicsit összevesztünk M.-mel. Huszti Péter volt Jago gyerekkoromban, ő olyan szép klasszikus Shakespeare- játszott, persze a szép klasszikus blackface-es Bessenyeivel, és azt is lehet szeretni, de én a Kovács Lehelt jobban szerettem.
Közjáték. Sör a város közepén. Monyó, Fehér nyúl, Horizont, Mad Scientist, sznobéria, de jó.
Húsz hónap után, igazi szép matematikaelőadás, igazi padokban, igazi Abel-díjas adott elő és végre megértettem valamit, ehhez persze ideális helyen is kellett ülnöm (ultimate vincent inside joke). Levegőt kaptam, számtanlevegőt, már nagyon nagy szükségem volt rá.
És aztán Pintérbéla Újpesten. Pintér Bélában az a rossz, hogy annyira szabad, ha sokat nézi az ember már nehezen viseli a luxusbörtönt. Ezt a darabot sehol máshol nem lehet eljátszani csak itt, Kelet és Nyugat között. Eggyel keletebbre ezt úgy betiltják, mint a sicc, eggyel nyugatabbra meg behisztizik rajta a hiperprogresszió. Pedig nem kellene behisztizni a tisztességen, csak a szemétségen, ez ilyen egyszerű proliokosság. Persze azért megnézném Bayer fajtestvér arcát, amikor rádöbben, hogy ez róla is szól, csak éppen nem olyan szép rózsaszín benne az ő teutonikusan turáni illiberáldemokrata pofikája, hanem kicsit barnásabb, bézsebb, győzikébb. És ez a darab is sokkal kevésbé cinikus, mint az első pillanatban gondoltam.
Börtönszabályzat - veti közbe Mr. Covid, elszív egy cigarettát, aztán meglátjuk.
