Örülünk, Vincent?

         Amikor a nyolcéves apámat az anyjával együtt elvitték a gettóba, aztán a lágerbe, akkor valahogy nem mondta nekik senki, hogy egy vérből valók vagyunk. Akkor maradjunk talán ennyiben.

         Én a marosvásárhelyi Székely Csabával vagyok egy vérből való, mert a Bányavakság a közös vérünk, ahogy a Bányavakság baromarcú magyarjának és románjának is egy a blutja, meg bodenja, tudnillik a baromarcúság.  A karcfalvai Barabási Albert-Lászlóval vagyok egy vérből való, skálák ide, függetlenségek oda, mert ugyanaz a mocskos rezsimszolga szerkesztett ki bennünket a Figyelőben. Meg az érmindszenti Ady Endrével, mert ő sem rokona, sem ismerőse senkinek csak Észak-fok, meg titok, meg idegenség.

        De azzal a szlovák sráccal is egy vérből való vagyok, akivel tavaly a Brewdogban söröztünk egy angol egyetemi városban.  Magyar a mamája, persze ő egy szót nem tud magyarul, az obligát basszakurvaanyján kívül, de bizonyos dolgokra -jó mondjuk ezek Hilbert-terek, de akkor is - pont úgy néz, mint én. Mert néz valamire, gondol valamire, ahelyett, hogy mondjuk szépen veresedne az arca a nemzeti érzelemtől, düllesztene mellkast, meg borzalmasan hamisan vernyogna, miközben a cizellált személyisége már épülne a Heinekkentől meg a Soproni Szomorúkomlóstól.

        A Nélküled című nackópop giccs arról szól, hogy született lúzerek vagyunk (nem, nem vagyunk született lúzerek, szerk. megj.)  és ezt képtelenek vagyunk feldolgozni. Egy össznemzeti kisebbségi komplexus dübögött abban a csutkára lopott stadionban. Mert ha még DAC kontra Slovan Bratislava, Inci kontra Finci, Ľudovít Košút kontra Alexander Petrovic, Oszkár Világi kontra Ivan Kmotrik, csülköspacal kontra bryndzove haluski, az elmegy valahogy, de Pesten ez már túlmutat az otthonos észak-balkáni szánalmasságon.

       Pattognak a szilvayk, géfodrok, hogy így nem áll fel, meg úgy, mintha ez a négyakkordos izé lenne a Nemzet Viagrája.

      A tizenkettedik holttest vagyunk, oszló, felismerhetetlen holttest. Derékban kettéváltunk, testűrjeink nyitottak, kevés szappanná vált lágyrész, tarkópikkelyünk baloldalán diszkrét belövés, minden különösebb rossz szándék nélkül, szinte az összetartozás jeleként, fejtetőnél kilövés, vérbőlvalóság negatív.  A nadrágzsebünkben, testnedveinkben és a talajvízben ázott jegyzetfüzet. Arra a jegyzetfüzetre kellene építeni egy új Magyarországot. Nem lesz  könnyű, mert tényleg nem nézünk ki nagyon jól, már a rothadás fokát és a talajviszonyokat tekintve, de innen szép nyerni.

     Kedves János, 

      Tudom, hogy elég szomorú dolog ülni a egy vidéki kúriában a Nemzeti Rágógumi Program első alelnökeként, amikor az emberedet Márki-Zay szecskává verte Beaverfieldmarketplace-en. Nézed a szarvasaidat, gnúidat, azt a pár orrszarvút, ami megmaradt, és arra gondolsz, hogy te, aki megmutattad, hogy Bécs mennyivel lepuszultabb hely, mint Pornóapáti, te, aki az összes felcsúti felmenőkkel rendelkező fideszesnek trafikot adtál, sínylődsz itten a kastélyaidban. Itt a fehér faj megmaradásáról van szó, mondtad ki bátran azzal a videóval, amikor kiderítetted, hogy Ausztriában nemfehérek simán sétálhatnak az utcán, rendőri kiséret nélkül. És te, aki olyan fehér vagy, és oly faj, mint Alfred Rosenberg röviddel  nyaki traumája előtt, már táskát sem hordozhatsz a székesfővárosban, miközben Rogán Tóni éppen lecseréli a Cilijét, vagy fordítva. 

      Gondoltad, üzensz a magyarságnak vitéz Nagybányai Horthy Miklósról, biztos megtalálod ezen a képen.  Tudom, sok demokrataarcú szépember van rajta, de szerintem megoldod, te János. 

     Azt találtad mondani, hogy ő egy igaz magyar hazafi volt. És tényleg, értékes döntetlent ért el a Don-kanyarnál, és oly bátran nevezte ki Szálasit nagyjából mindennek, aminek csak lehet, hogy megérdemli, hogy egy olyan mocskos utolsó szarházi, mint Te, remélem nem haragszol meg a közvetlenségemért,  vigyen neki pár szál rododendront a birtokról. És valóban The Highest Warlord volt, mint valami vicces karakter, akit kupán nyomott a Chubakka. 

    Nem vitatkozni akarok veled János, és hidd el,  pofán sem akarlak vágni, legalábbis jogi képviselőnk szerint, csak van itt egy kis probléma. A Kormányzó úr őfőméltósága éppen a teáját itta a Kormányzóné asszonnyal, és arra gondolt, hogy mennyire humánusak voltak a kis barátai Orgoványnál, amikor váratlanul eltűnt a dédmamám. Ő egy magyar állampolgár volt, és a Kormányzó úrnak meg pont a Magyar Királyság nevű államalakulat kormányzójának tetszett lenni, amikor is a dédmamámat a Kormányzó úr magyar hivatalnokai meghívták magukhoz, a Kormányzó úr tudtával és beleegyezésével, aztán azóta sem látta senki. János, segítsé' má'.

    Azt hiszed, hogy örökké fog tartani, hogy örökké fogsz nyafizni azon, hogy ebben a hónapban is csak rongyos tízmillió érkezett az unokahúgod, kertészed, filozófiatanárod bankszámlájára megérdemelt tiszteletdíjként, hogy aztán abból jusson is, maradjon is. És lehet, hogy igazad lesz. 

  De közel sem biztos. És akkor tudod, te el fogsz ebből az országból húzni, mint a birtokról az emu meg a kazuár, pár milliónyi euróval a Szigetekre, mert a Szigetek nem ad ki a Demokratikus Forradalmi Megmentés Juntájának. Iszod azt a szar Mai-Tait, kúrogatod a nem is egészen fehér szobaleányaid, és akkor valaki bekopog az ajtón. És meg fogja kérdezni, hogy hol van a dédmamája. Bad karma, very bad karma. 

    Ez itt  a Bakui Olimpiai Stadion, kurvadrága volt ez is, maga Ilham Alyev, a Nép Atyja nyitotta meg, kedves nejével Mehriban Alyevával, aki legalább nem néz úgy ki a rettentő boldog hitvesi léttől, mint II. Ramszesz felesége a British Múzeumban. A megnyító ünnepségen a korrupcióelleni harc robotosai, Michel Platini és Sepp Blatter is ott voltak, azt nem tudom, hogy az imázsfilmjükben Alyev leveszi-e a tornácán a kecskebőrt, hogy aztán jobbal kapásból rúgja át az összes lehetséges dosztoprimecsátyelnosztyi Baku-n keresztül a stadionba, de nem lepne meg.

    Tegnap az uruguayi csapat verte diszkréten bucivá a magyar válogatottat, mert sajnos a stadionhoz még nem adnak futballkultúrát. Hétévesen sokszor játszottam le gombfociban azt a híres első világbajnoki döntőt, amikor az uruk, a Fekete Márvánnyal, José Andradéval és a félkarú Héctor Castroval verték meg az argentíneket, ahol Guillermo Stábile volt a Messi, ő volt az egyik első híres argentín idegenlégiós Olaszországban.  1929-ben a Ferencváros, Turayval, Toldival, Kohuttal,  Bukovi Mártonnal utazott Dél-Amerikába és barátságos mérkőzésen 3:2-re megverték Uruguayt, pedig azon a meccsen a későbbi világbajnoki csapatból játszott Ballestro, Scarone, Gestido és Fernandez (tegyük hozzá, egy hét múlva a visszavágón az uruguayi csapat győzött három nullra, de akkor már játszott Andrade, Castro és Mascheroni). Abban az évben a Ferencváros csak a második volt a bajnokságban a Hungária mögött.

   190 milliárd forintba került a Puskás Ferenc József Csász. Kir. Aréna, de kicsire nem adunk, hiszen a magyar válogatott Andorra, Kazahsztán  és Luxemburg ellen is ki tudott kapni, és ez olyan nagy futballnemzeteknek sem sikerült, mint a brazil vagy az angol.  

  Ráadásul nem elég, hogy a magyar nép kapott Orbán Viktortól személyesen egy ilyen szép ajándékot, hanem az osztrákok is. Miután Piliscsaba, a Nemzeti Bohócegyetem és a Corvinus együttesen nulla darab ERC grantet kapott a történelmében, Bécsbe vitte képzései nagy részét a CEU.  Azért a nulla mégiscsak egy nemnegatív szám, és Borsos Miklós sem a tizenötről mintázta a gyönyörű szobrát, a CEU pedig pont tizenöt ilyen grantet kapott, hát francnak kell ilyesmivel alázni a türk fajtestvériséget, amikor mellé is lehetne rúgni egy tizenegyest. Egyébként, majdnem baj lett, mert amilyen egy figyelmetlen volt a Gróf Lánczi András, egy Takács Károly nevű  fiatalember csak kapott egy ERC-t, de aztán szerencsére Linköpingig kergették, hogy nézett volna ki, elrontja itten ezt a szép sorozatot.

 Mindenki boldog, a nemzet emelkedik, az Aréna büféjében négy euró a mangalicaízű szörp, énekeljünk el valami szépet az Ismerős Arcoktól, az Egészséges Fejbőrtől vagy a Kárpátiától. Mert van nekünk hagyományunk, mert a Horthy-rendszerben is ezüstérmes lett a fociválogatott a vébén, meg az Orbán-rendszerben sem. Megszokta ez az ország, hogy időnként elzavarjuk a  Bartók Béla, Wigner, Szilárd, John von Neumann belső négyest és leigazoljuk helyettük a Takaró II-t, Szilvay III-t, Megadját meg a Békésmarcit. Jó, hát ők nem győznek semmiben, de legalább rendes kipcsákvérű rohadtul tehetségtelen emberek (mondjuk ez az emberek kicsi túlzás, de ma nagyvonalú napom van) és ha belerakod őket egy kibaszott nagy vasbetontepsi közepébe, akkor a Holdról is lehet látni, hogy milyen jól megy nekünk.

     A Német Birodalmi Sajtóhoz,

     Úgy döntöttünk, hogy bizonyos változtatásokat hajtunk végre az életünkben. Ennek természetesen semmi köze ahhoz, hogy ellenzéki erők agresszív módon támadják Németország értékeit, és már arra is vetemedtek, hogy a demokratikusan választott vezetőnk rezidenciáját megközelítsék. Mint az köztudott, ez olyan lelki sérülést okozott a Führernek, hogy teljesen elment a kedve az egésztől. Mi ettől teljesen függetlenül hoztuk meg döntésünket.

     Kérjük a sajtót, hogy mint mi, akik egész életünkben tiszteletben tartottuk mások magánélethez való jogát, tartsa tiszteletben a mi demokratikus német jogainkat. Továbbra is a pozitívumokról tudósítsanak, az idő végül is szép, a német nép látható optimizmussal készül a jövőre. Ne üljenek fel az ellenséges propagandának, Németország győzött, mármint lényegében, ahogy a nagy fajnémet filozófus, Thomas Deutsch mondta volt oly eklatánsan "ennyike".  Az ellenzéki erők esetleg megszereztek bizonyos külső kerületeket, de mi türelmesek vagyunk, hiszen tudjuk, hogy a Birodalom nem lehet ellenzékben.

     Winston Churchill egy részeges alak, akit nem sokára le fognak váltani, az új brit miniszterelnök pedig vélhetően sokkal barátságosabb lesz népünkkel, és szinte biztos, hogy ki fogja nevezni kormányunk jelöltjét Európa újjáépítési biztosának. Az Északi Típusú Háziasszonyok Birodalmi Szépségversenyének előkészületei pedig a korábbi tervek szerint folytatódnak.

    Az Önök Josefe és Magdája.

   Prof. Dr. Tózsa István (tíz Scopus idézet abban a magyarságtudattól megédesedett drágajó életében), a Hungarikum Tudományok doktora, a Demokrata nevű hungarikumban magyarázta el, hogy a magyar fiatalok magyarságtudata 15-21 százalékos.

  Prof. Dr. Tózsa István a Corvinus Egyetemen tanít vörösboroskólát,  császárkörteizű szeszesitalt, birkaherepörköltet, hagymás tőgypacalt és futballokosságot.

  Van egy másik professzor, direkt Isaac Ben-Israelnek hívják, ő az izraeli tudományos tanács vezetője, az izraeli  védelmi erők volt tábornoka. Ő arról nyilatkozott nemrég, hogy miért nincs feltétlenül szükség Izraelben arra, hogy a kormányzat utat mutasson a mesterséges intelligencia stratégiában. Azért nincs szükség rá, mert szinte automatikusan fejlődik az izraeli MI, jönnek be a globális cégek, a hadsereg, a startup inkubátorok, az izraeli felsőoktatás együttműködése már elhelyezte Izraelt az MI-versenyben.

 Az izraelikum az a számítógéptudomány, az MI, a kriptográfia. Nem a kóserpacal. Ott is dolgozhatna Prof. Dr. Tózsa István egyetemen, csak kicsit seprű/lapát intenzívebb lenne a területe.

 A bazmegnek is van határa. A Corvinus három vezető professzora kamukonferenciákon nyomatja a Társadalmi Jövőképességet, тáрсадалми йöвőкéпесéгет, puta i te patorit (ez maoriul van), a pacaltudósa pedig kiáll (már amennyire ennyi hungarikum fogyasztása után egyenesen lehet állni ki, be vagy fel) az ellenzéki orvtüntetők által fenyegetett Vitéz Dolomitbányai Orbán Viktor mellett. Közben pedig, ettől nem teljesen függetlenül, Csonka-Magyarország egyre lejjebb süllyed a nemzetközi felsőoktatási listákon, meg általában.

 Van izraelségtudat is, csak nem a tikkelő, neonáci, ex-punk Pozsonyi Ádika képviseli,  hanem azok, akik három évet húztak le az izraeli hadseregben és adott ponton esetleg kilőtték alóluk a tankot Libanonban. Az az ország is megosztott, a baller ott is hergeli a jobbert, a keményvonalas haszid a tel-avivi melegbár-tulajdonost, csak amikor jön Gázából a rakéta, egy pillanatra abba tudják hagyni egymás baszogatását. És Izrael nem pacalország, ők valahogy, nyilván mert rafinált zsidók, kiszaszerolták, hogy pont nem attól fog Izrael technológiailag élre állni, ha a legjobb egyetemüket elüldözik vagy bicepszből einstandolják a tudományos kutatóintézeiket.

 Most elárulok valamit. Én sem tudtam, hogy hol van Göcsej (attól leszel szarember, ha nem tudod, hol van Göcsej). Kurvára nem is érdekel, hol van Göcsej, és szerintem a göcsejieket sem érdekli hol van a Síp utca. Megnéztem amúgy a guglin, most egy ideig tudom, hol a faszban van a Göcsej, akkorát emelkedett a magyarságtudatszázalékom, hogy már szinte vonulhatnék be a magyar bakák élén Édes Erdélybe.

 Tényleg olyan vagyok, mint az egyszeri szovjet traktorgyári munkás, próbálom összerakni a roppant cizellált értelmiségi mondatot, aztán csak az elmentektifasisztamajmokazanyátokba lesz belőle.

     A rezsim ökleként funkcionáló Alapjogokért Központ közleményét hozta le a rezsim egyik másik szerveként funkcionáló Mandiner.

 "Több mint negyedszázados szakmai tapasztalatával nagymértékben fogja segíteni az Alapjogokért Központ kutatásait és munkáját. "

Mármint Horváth József biztonságpolitikai szakértő. Nagy ünnepe ez a rendszerváltásnak, talán egy bélyeget is megérne a több mint (sokkal több) negyedszázados tapasztalat, Mária asszony esetleg berendezhetne egy Horváth-szobát a Terror Házában.  Az alábbi lista a szakmai tapasztalat bizonyítéka.

...................

BM III/III-4-b. Alosztály ["szektásnak" minősített, egykori és aktív párttagok, trockisták, álbaloldaliak elhárítása]

Peredi György százados
Vellai Tibor őrnagy
Pénzes Pál őrnagy
Nagy László hadnagy I.
Markotán Gyula főhadnagy
Horváth József alhadnagy
Kovács István hadnagy
Nagy István százados
Urbán Tibor főhadnagy

.......................................................................

    A Koreai Munkapárt Politikai Bizottsága úgy döntött, hogy a Szorgos Munkáskezeknek Daloló Érdemes Művész és az Imperialistákra Öklét Lecsapó Kiváló Művész után megalkotja a Lángoló Szívvel A Győzelemért Ajánlott Művész kitüntetést.

   Az Ajánlott Művészek feladata, hogy a baráti országok nagykövetségén méltassák a Dzsucse eszmeiségét, az izzó acélt megszelídítő munkásokat, énekeljenek a Phenjan felett elrepülő darvakról, akik tisztelgő kört írnak le a Jongvonhan Csuszok szobra körül, verseljenek a hajnali nap fényében fürdő rizsföldeken a Koreai Néphadsereg Főtábornokának elvi útmutatásait olvasó boldog koreai emberekről. Ezért rizsfejadagjukat megháromszorozzák, közeli hozzátartozóik esetleges átnevelési idejét pedig lefelezik.

 Van-e nagyszerűbb dolog annál, amikor a Phenjani Népszínház Szorgos Munkáskezeknek Daloló Érdemes Művésze, aki legyőzte a Koreára Héjaként Támadó Űrlényeket, akik elrabolták és arra akarták rávenni, hogy megtagadja a Dzsucsét és Kim Dzsong-Un elvtársat, elénekli a Minden Phenjani Sarkon Daloltam Már a Kedves Vezetőről című népdalt, vagy amikor a Phenjani Dalműház Balettkarát Vezénylő és a Rodong Sinmunban az áruló déli vezetőket ezerszer megátkozó Imperialistákra Öklét Lecsapó Kiváló Művész eltáncolja a Két Szarvast Akik Aznap Léptek Be A Pártba Amikor Kim Dzsong-Il Elvtárs Örökre Eltávozott.

 A nyugati média persze nem érti, hogyan is érthetné, hogy a Lángoló Szívvel a Győzelemért Ajánlott Művészek maguk a koreai nép, maguk az izzó acélt megszelídítő munkások, maguk a hajnali nap fényében fürdő rizsföldeken arató parasztok és az üdülőtáborokban követ törő értelmiségiek, akik oly boldogan működnek együtt az Atyai Vezér  az Örökös Iránytmutató és a Fejét Büszkén Égre Emelő Vezető rendszerével, hogy nincs is szükségük rizsfejadagjuk egy részére, ezért azt mosolyogva ajánlják fel egy hatalmas népi stadion építésére, ahol megrendezhetik végre a Szocialista Népek Nagyszerű Sportvetélkedőjét.

 Ha jól tudom, Redő Ferenc gobelinjét a munkaszolgálatos évek ihlették, a mindenkori keretlegények végtelen ostobasága és gonoszsága, ami véres tintaként ömlött erre az országra és talán sohasem lehett lemosni róla. A keretlegénység tipikus magyar foglalatosság, a sötétség és a gonoszság adott, csak le kell hajolni hozzá az édes anyaföldre, mindig találnak belőle eleget ahhoz, hogy egy újabb generáció életét tegyék vele tönkre.

Akárhogy is van, ez a mondat, ez az érzés már több mint harminc éve él velem.

Zárójelbe tehette volna az idő, otthagyhatták volna az árok szélén, de nem tehették,  mert ezt az országot a hozzáértés hiánya tartja össze. Néha rituálisan el kell kergetni a tehetségeket, hol a gázba, hol a tengerentúlra, hol csak a margóra, ahol nincsenek láb alatt, de alapvetően magától megy ez már, ez a nép megtanult őszintén hinni a tehetségtelenségben.

Ülnek a szokásos hülyék a tévében az asztal körül, az aktuális Vezér hülyéi, harmincöt-negyvenéves fiatalemberek, akik már gimnazista korukban is tudták, hogy soha az életben nem viszik semmire, és megtanultak erre büszkék lenni. Abban reménykednek, hogy egyszer olyanok lesznek, mint azok az idősebb hülyék a Vezér mellett, akik már ezrek gerincét roppanthatják meg, de ahhoz nem elég a végtelen sötétség, ahhoz kell az a magabiztos, szinte otthonos, talán még kedélyesnek is mondható aljasság, amely aljasság ezekben a fiatalemberekben még túlságosan nyers és cél nélküli.

Tudom, hogy van egy másik Magyarország,  csak pár utcányi Magyarország, egy akadémiai intézet maradványa, pár színház, az a film a Hajduk Károllyal, az az este a Kobuci kertben, a beszélgetés az Orczy úton az Esterházy-est után, az eltűnt és meglelt Ilmák, a bolond sörfőzdés, aki hangosan panaszkodott mellettem hogy nem értik meg a komlózását, mert ő a sörcsinálásra akarja feltenni az életét, ahogy más Rahmanyinovra vagy a szofikcsoportokra, mert még vannak, akik fel akarják tenni az életüket valamire, és ha majd nem lesznek, akkor is megmarad ez a gobelin, valahol távol, nem is olyan nagyon messze attól a kávéháztól, ahová M.-mel nyolc éve beültünk és jöttek a tévéből ezek a hülyék, ezek az otthoni  hülyék, és mi tudtuk, hogy valaminek vége.