Örülünk, Vincent?

      Nem. 

  Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó, elmagyarázta, hogy ő 34 éves korában 40000 néző előtt akar futni a budapesti világbajnokságon és társaival együtt petícióban kéri Karácsony Gergelyt, hogy ne állítsák le a budapesti világbajnokság előkészületeit. A fő érvük az, hogy ez nemzetközi szinten komoly elismerést jelentene Magyarországnak. 

  A budapesti világbajnoksághoz kellene egy negyvenezres stadion, ami százmilliárdba is kerülhet, esetleg többe. 

  Amikor elüldözték a legsikeresebb magyar egyetemet, és elrabolták a Magyar Tudományos Akadémia intézeteit, értékes emberek hagyták el az országot, azt Baji Balázsék pont le is szarták. Ők ugyanis azt gondolják, hogy a száztíz gát jelenti a magyar virtust, nem a szemüveges matematika. Azt állítják, hogy Magyarország  jövője szempontjából az a tény, hogy Baji futotta minden idők ötvenedik leggyorsabb száztíz gátját (13.15), többet ér, mint a tudományban elért világszínvonalú teljesítmény. Ráadásul von Neumann, Wigner, Erdős Pali bácsi még rendes kipcsák-türk származással sem bírt.

 Megjelent egy cikk az ÉS-ben a Kínai Népköztársaság tudománypolitikájáról ( a legjobb kínai gátfutó eredmény 13 éves és pont a lausanne-i stadionban futották, 12.88). A kínaiak azért eggyel illiberálisabbak, mint Orbán és "tehetséges" Békés Márton, de ők valahogy felfogták, hogy a kínai tudományt nem bízzák amatőrökre, nem fog egy olyan ember vezető beosztást kapni tudományszervezésben, aki az egyik leggyengébb brit egyetemen nem tudott megszerezni egy bachelor degreet-t.

 A Mandiner hetedosztályú kis senkijei nem írtak vezércikket arról, hogy a magyar tudomány szétverése bűn, amikor Parragh László követelte, hogy teljes mértékben szüntessék meg Magyarországon az alapkutatást. A gátfutás az fontos, a tudományt el lehet taposni. 

  Magyarország jövője,  versenyképessége és tekintélye szempontjából a matematika jelentősége nagyobb, mint az atlétikáé, igen így gondolom, hasonló blaszfémiáért jelentett fel anno Tallai Gábor, Schmidt Mária rímhingyója, lehet megint feljelenti, de akár ki is lehet jönni a hóra, bátorkám.

 Ha pár milliárdból, ma is létező stadionban meg tudjuk rendezni az atlétikai VB-t, rendezzük meg, én is támogatom, drukkolni fogok Baji Balázsnak, hogy 13 másodpercen belülre kerüljön, de az ELTE éves költségvetésének háromszorosát ne költsék el egy n-edik sportlétesítményre. 

  Magyarország le fog maradni és azért fog lemaradni, mert 1944 óta annyi tehetségtelen szarházit nem emelt be a magyar hatalom az elitbe, mint most,  mert a rezsim elhanyagolja azokat a területeket, amelyek az ország jövője szempontjából létfontosságúak. Magyarország volt és nem lesz, ez a jelenlegi helyzet, és ez akkor sem fog változni, ha minden évben rendezünk egy atlétikai világbajnokságot. 

  Orbán közölte, hogy ő nem nyugszik bele, hogy itten Erdoganon gúnyolódnak. Nem nyugszik bele, küldi a TEK-et, a Megadját és a Gripeneket. Ez a helyes hozzáállás, világosan bele van írva az Alaptörvénybe, hogy a szólásszabadság nem vonatkozik külföldi államférfiak kritizálására. Nagyon kis betűkkel írta bele a Handó Tünde néni férje, azért nem látszik.

  Egy igazi konzervatív tisztelettel beszél Erdoganról. Álljon itt Boris Johnson verse, amelyet egy pályázatra írt 2016-ban. A Spectatorban az a Douglas Murray jelentette be BoJo győzelmét a pályázaton, akit nemrég fogadott Orbán Viktor és akinek egy itt most megnevezni nem kívánt szervét többször illette forró ajkaival a Mandiner, mint Kóté Lili a Borkai professzorét. (magyar fordítások itt). 

There was a young fellow from Ankara

Who was a terrific wankerer

Till he sowed his wild oats

With the help of a goat

But he didn’t even stop to thankera.

       Mintha ezernyi békésmárton fénye áradna a Kárpátok minden zegzugába, úgy világítják meg a neoliberalizmus mocsarába süllyedt társadalomtudományok romvárát a Corvinus Institute of Advanced Studies bézs és pink sugarai. 

       Új barázdát szánt a népkohóban született magyar eke, új tudomány sír fel anyja kebelén, új horizontot épít a magyar szellem, a Társadalmi Jövőképességet, Social Futuringet, Future Koomduk Köndümdört, ahogy kirgiz vértestvéreink mondják. 

       Már állnak a bástyák, már visszavonulóban a zsidóbolsevik deformális logika, már kész a Conceptual Framework (Szántó professzor úr szívet s lelket egyként langyosító írásművének tizennyolcadik oldalán), tizennyolc de szép szám, virtusos magyar szám, álljon itt az amerikánus elnyomók nyelvén, hadd egye őket a fene

       "The results of creating the conceptual framework can be summarised in the following analytical formula:

        ......Bf{Po, A, Ra}......"

      (nem másolom be az egészet, mert annyira előre tetszik mutatni a Szántó professzor úrnak, hogy még kárt tesz magában az Olvasó ha teljes mértékben magáévá próbálja tenni, annyit segítek, hogy a Po a "proactive form", az A az "active form" a Ra a "reactive form", és a Bf az a "basic form", az analitikusság pedig azt jelenti, hogy így le tetszik írni egymás után a dolgokat, tehát ha például azt akarom leírni, hogy Orbán Viktor egyszerre jótevőnk, nagyon okos és csinos is, akkor az Ov{J, No, Cs} lenne az analitikus formulája, amit aztán csak integrálni kell)

       De ez csak a kezdet, ez csak az Alap, a Felépítmény az csak most jön, a Végre Jó Magyarnak Lenni érzés a vesetájékon. Kimondom. Igen, kimondom, sikerült. November tizenegyedikén Oxfordban fogják előadni a Főművet, egy nemzetközi konferencián. 

      Márcsak hatot kell aludni, és a Társadalmi Jövőképesség kilép a fényre s vele mi kismagyarok is, a csonkahaza, Árpád, Jenő és Zsombor vére. 

      A konferenciára eddig 115 absztraktot fogadtak el,  nigériai, sri lankai, kwa zului szerzőkét, de azért leginkább nigériaiakét. Ezt a konferenciát a FLE Learning szervezi, és az egész regisztrációs csomag csak hatszáz fontba kerül, amiben ha jól értem már három vacsora is benne van, és talán a kiadvány is, mert bizony ki is fogják adni a Magyar Szellem Nagy Művét a Nigériai Szellem Nagy Műveivel együtt. Az FLE Learningnek van egy Conference Committee-je és még egy Editorial Boardja is, mely testületek valamelyest hasonlítanak egymásra. Az egyik ismert bizottsági és editorial board tag Mr. Eyo Eyo a kalabári egyetemen volt könyvelő, de már átjelentkezett a nagyhírű egyetem doktori képzésére, talán pont ő bírálta el a Magyar Szellem Nagy Művét, a Társadalmi Jövőképességet, a  Koomduk Köndümdört.

 Megérte piaci alapokra helyezni a Groucho Marxról elnevezett Gróf Lánczi András egyetemet, megérte kitűzni a célt, hogy ez az Universitas a világ legjobb kétszáz egyetemébe kerüljön, akkor is, ha ehhez most kb. nyolcszáznegyvenhárom egyetemen kell kitörni egy hastífusz járványnak.

  Németh László írta a "Zsidóknak coki, előre a Népszocializmusért " című munkájában: Nem lehetünk bennszülöttek a saját hazánkban, ne mondják meg nekünk a kaftánosok, hogyan kell felmászni a szilvafára, gyűrjük fel az ingujjat, szálljunk fel a kombájnra, oszt mutassuk meg mire képes fajunk (két évvel később Zelk Zoltánt bújtatta a pincéjében, aki meg is kérdezte tőle, hogy ezt most tényleg komolyan gondolta-e, de már nem emlékezett rá pontosan). A pincében majd mi is megkérdezzük a Gróf Lánczi Andrást, hogy mi a faszra tetszett gondolni, amikor. 

 UPDATE: Grrr kommentelőnk találta, csodaszép. Ugyanazon a konferencián szerepel ez az előadás. Lehet, hogy a Társadalmi Jövőképesség lényege, hogy cseréljük joghurtra a sütiben a krémsajtot?

Sumonthip Kongtunjanphuk, Assistant Professor, King Mongkut’s University of Technology North Bangkok, The Development of Yogurt Cake Products by Replacing Cream Cheese with Probioticts Yogurt for Health

 Az alábbiakban egy kilencéves posztommal szeretném megajándékozni Zugló polgármesterét. Nincs semmi baj, csak úgy gondolom, ha valaki másfél óránként viselkedik úgy, mintha Ulanbator egyik külső kerületében lenne pártbizalmi a hetvenes években, akkor lehet, hogy félreértett valamit.

 Ezt akkor írtam, amikor még nem adtam be a Marie Curie-t. Sőt, ez még azelőtt volt, hogy eldöntöttem volna, hogy elmegyek. Mintha még időszerű lenne.

...................................................

2010. május 1. A Vincent felüligéri Horváth Csabát.

Horváth "Mégtarlósbuburaisszivesebbenszavazokmintrádteanyaszomoritó" Csaba óriásplakátokon ígérte meg, hogy május elsején mond valami orbitális marhaságot annak örömére, hogy még mindig nem vonta vissza a főpolgármester-jelöltségét az, ami a szocialista pártból megmaradt.

Ingyenes BKV-t hirdetett meg minden budapestinek május elseje alkalmából. Véletlenül sincs szó egy  igazi dél-ugandai cikiségű teljesen betarthatatlan választási ígéretről, és ezt onnan tudjuk, hogy Horváth Csaba nyilván megmondaná, ha arról lenne szó. 

Mindazonáltal, és írható-e ma poszt mindazonáltal  nélkül, ez nudli. Mi az Örülünk Vincent kollektívája megígérjük a fővárosi munkásosztálynak, a fővárosi termelőszövetkezeti parasztságnak, és a szövetséges haladó fővárosi értelmiségnek, hogy a BKV ezentúl fizetni fog azoknak, akik használják a járataikat.  Aki naponta villamosozik, az év végére saját síneket és Combinót kap a BKV-től.  Nem állunk meg itten, ingyenes ingyent is igérünk. Jól hallották, csak tőlünk, csak most. Minden két ingyenes ingyenért lehet kapni egy békesorsjegyet, és akinek kihúzzák a sorsjegyét, azt nevesitjük az Alkotmányban, mint a Navracsicsot és odaállhat az illető öt egész percre a Nemzeti Összefogás Nagy Villamosára a Fővezető mellé és ezzel párhuzamosan Gyurcsány Ferenc egy egész bekezdést szentel neki egy kurva jó könyvben a szociáldemokráciáról, amit most kezd majd írni, remélhetőleg, merthogy az előleget már úgy tűnik kifizettük.

Akinek viszont kétszer is kihúzzák a békesorsjegyét, az lehet az új görög miniszterelnök.  Ők találták ki ugyanis az alapmódszert. Vegyél egy teljesen korrupt demokráciát. Döntsd meg egy még náluk is korruptabb katonai juntával. Majd mindenki örömére hozz vissza egy még korruptabb demokráciát, ahol a Papandreuk és a Karamanliszok váltogatják egymást demokratikusan úgy, hogy amikor az egyik teljesen elkúrt mindent, akkor a másik megígéri az ingyenes vízibiciklit és nyer, majd ő is elkúrja és a másik ígéri meg az ingyenes vízibiciklit és nyer és így tovább. 

P.S Valójában értjük mi a Horváth Csabát. Ez az ígéret egy zöld zöldség. Zöldesen zöld zöldség. Horváth a rafinált, látni vél egy pártot, amelyik mintha vevő lenne a zöldesen zöld zöldségekre, és kitalálta, hogy majd az a párt jól megtámogatja, és ő, aki Hagyó Miklós országos haverja, simán főpolgi lesz. És ezt egyedül találta ki, és marha büszkre ám rá. Hö.

     Petri Lukács Ádám, Petri György költő fia,  aki mindig az apjából élt, most Mária asszony pincsikutyájaként ír a Mandinerre.  Ez olyan sok szót nem érdemel. De...

     Az urban legend szerint az a bizonyos Lukács a nevében Lukács Györgyre utal. Az egykori marxista Petri György ugyanis Lukács György tanítványa/rajongója volt. Harmincéves lehetett, amikor lassan, de aránylag biztosan, szakított a marxizmussal.  

     Ádámka pont a Tanácsköztársaságról írt, amelynek Lukács György népbiztosa volt, mely Tanácsköztársaság direktóriumaiban ott volt Kassák Lajos, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Ferenczy Béni. A Kommunista Írók Aktivista és Nemzetellenes Csoportja nevében pedig az ifjú Márai Sándor támogatta Kun Miklós orbánista történész nagyapucikáját. 

   Ez az a pont, amikor valamelyik szilvay, két melegellenes pogromvers írása közben, meg fog vádolni azzal, hogy én támogatom a vörösterrort, Sztálint, Mao-t és talán még Dobrev Klárát is (ő a legveszélyesebb, ahogy a rezsimsajtóból megtudtuk). Hát nem, én nem vagyok annyira baloldali, ha Boris Johnson felemeli a 40 százalékos adókulcs alsóhatárát, esetleg nem leszek nagyon szomorú, ha nem Commandante Corbyn győz a választáson (igen, ez nem szép tőlem, de a 40 százalékos adókulcs sem szép). 

    Petri György nem volt egyszerű ember, de borzasztóan tehetséges volt, Petri Lukács Ádám meglehetősen egyszerű ember, és borzasztóan tehetségtelen. Korunk gyermeke. 

     1956. november másodikán két cikke is megjelent Németh Lászlónak.

     Az Irodalmi Újságban ezt írta (ez a híres Emelkedő nemzet cikk)

    "Az igaz, hogy a Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalom elsikkasztotta a magyar forradalmat, s Habsburg-császár nélkül, de súlyosabb formában a Habsburg-birodalom maradványait restaurálta. A magyar nyelvet törő tengerésztiszt a kormányzói székben jelképe volt annak, ami történt. Egy kis képességű, anakronizmust jelentő réteg kormányozta az országot. Ennek a rétegnek azonban volt egy előnye más későbbi, még kisstílűbb, szintén anakronizmust jelentő rétegekkel szemben, hogy nem volt túlságosan éhes."

   „az új pozíciók felé törtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el, s a forradalomból ellenforradalmat, az 1956-os magyar szabadságharcból holmi 1919-es kurzust csinálnak.”

    A másik cikk, a Pártok és egység az Új Magyarországban jelent meg.

1. Hogy Magyarország az elmúlt évtizedben elég messze haladt a szocializmus útján, voltaképp szocialista állammá lett. Ezt a helyzetet a régi rend lerombolásának a vágyában számba nem venni olyan óriási botlás lenne, amilyen a kommunistáké volt, akik a magyar gazdasági élet, főként a mezőgazdaság valóságos állapotát, magasabb fejlettségét számba nem véve, oda rombolták, ahol az orosz állt az októberi forradalom előtt, csakhogy a lenini menetrend szerint láthassanak a felépítéséhez. Intézkedéseinkben a mostani állapotokból kell kiindulni, eltökélve, hogy ami vívmány, vagy kis változtatással vívmánnyá alakítható, azt megtartsuk, s megfelelő irányban továbbfejlesszük.

2. De ha a helyzet nem is parancsolná, a magyar nép klasszikus művekben testet öltött vágya is azt diktálja, hogy a szocializmus elvéhez ragaszkodjunk. Nem ismerek olyan magyar írót, gondolkozót, aki a szocializmusnak ellensége lett volna. A vita inkább akörül volt, hogy szocializmusunk a külföldi patronok hű másolása legyen-e, vagy az általános elveknek a magyar természethez, gazdasági helyzethez idomuló alkalmazása. A vita most eldőlt, eldöntötte a meg nem kérdezett nemzet. De a döntés nem a szocializmus, csak annak tőlünk idegen formája ellen történt.

3. Végül az sem közömbös, hogy a szocializmus vállalásával vagy elvetésével mit nyerünk s vesztünk a világban. Ebben a pillanatban hallgattam végig a magyar semlegességi nyilatkozatot. Ki nem helyesli, hogy a magyarság semmiféle hatalmi csoportosulásban részt ne vegyen? Azonban épp ezzel önkéntelen kapcsolatba kerültünk az államoknak azzal az egyre növő, semlegességre törekvő tömbjével, amelyek között véleményem szerint a helyünk is van. Lengyelországra, a szabadság felé haladó Duna-népekre, a színes nemzetek világára gondolok. Ezek a népek pedig vagy szocialisták, mint Lengyelország és Jugoszlávia, vagy ősi eszméik alapján, de a szocializmussal rokon rendszerek felé haladnak, mint India. Ezek a népek kétségkívül sorra elidegenednének tőlünk, ha mi csak látszatra is, abba esnénk vissza, amit ők polgári demokráciának neveznek. De ugyanezt kívánja az a tisztelet is, melyet a Szovjetunió népeiben viselkedésünkkel, remélünk, kivívtunk, sőt úgy hiszem, a Nyugat jobbjainak a figyelme is, akik e meghökkentő forradalom után mintaadó politikai berendezkedést várnak tőlünk.

Éppen ezért nagyon fontosnak tartanám, hogy a kormánykoalíció pártjai, de lehetőleg minden párt: közös nyilatkozatot adjon ki, amelyben a szocializmus néhány nagy elve mellett, mint a gyárak állami kézben tartása, bizonyos alacsony (25-40?) holdszám fölötti birtokok vissza nem adása, hitet tennének. Nagyon szép lenne, ha néhány olyan elvben is megegyezhetnének, amely a szocializmus sajátos helyi jellegét is hangsúlyozhatná, mint pl. a munkásság részesedésének kimondása az ipar és kereskedelmi vállalatok vezetésében és jövedelmében, vagy a laza, önkéntes, hegyközségszerű szövetkezetek támogatása. A pártok külön célja, feladata ezen a közösen elismert, nem nagyszámú elven túl kezdődne, s az általuk képviselt társadalmi csoportok külön érdekeiben gyökerezn

       1957. március tizenötödikén Németh Lászlót Kossuth-díjjal tüntették ki, Borsos Miklóssal, Kodály Zoltánnal, Szabó Lőrinccel, Kiss Manyival és Sulyok Máriával együtt. 

       Az alábbi képen Illyés Gyulával együtt a kommunista pártfőtitkár, Kádár János, társaságában látható.

       Egyáltalán nem ítélem el Németh Lászlót. A legcsekélyebb mértékben sem. 1956-ban tisztességesen és bátran viselkedett (nagyon rossz egészségi állapotban volt) és próbált tisztességes maradni 1956 után, ahogy Illyés Gyula is. De ez az igazság és nem valami más.

       Márton László írót, fordítót, értelmiségit (erről később) kérdezte a litera.hu "A dolgok állása" sorozatában.

       Időnként kapok az arcocskámba azért (talán egy kicsit meg is érdemlem), mert békésmártonokról, szilvaykról, megadjákról írok, néha már azért is, ha a lánczi-máriaasszony duóról. Márton László vitathatatlanul komoly ember, bár nem nagyon ismert, valószínűleg a békésmártonok mindegyike ismertebb nála, nem politikus, nem észosztó a tévében, de engem most éppen az ő véleménye érdekel és nem a káslerpufié.

     " Értelmiség? Ugyan, kérem. Hol van az már? Fiatalkoromban – amikor nálunk még volt értelmiség – egy francia műfordítóval beszélgettem, és azt találtam mondani: „mi, értelmiségiek”. A francia kolléga ezt kikérte magának, mondván: ő nem értelmiségi, hanem szakember. Igaza volt. Nem rendelkezett sem műveltséggel, sem értelmiségi hivatástudattal, hanem elsajátította és gyakorolta a fordítás technikáit. Ugyanekkor találkoztam egy német finnugristával, aki jól ismerte a zürjén népköltészetet, de fogalma sem volt Gottfried Bennről, mert az nem volt tananyag. Ő is szakember volt. Szembe kell néznünk azzal, hogy az 1990-es években nálunk is megszűnt az értelmiség utánpótlása."

    Márton értelmiség alatt itt nem a "public intellectual"-ra, a közéleti diskurzushordozójára gondol, hanem a magaskultúra közegének fenntartójára.

    Márton Lászlónak nincs " impakt faktora". Drámái vannak, nagyon komoly német fordításai, és valamiféle szerepe abban a magyar humánértelmiségi közéletben, amiről nekem fogalmam sincs. Mutogathatnék a Freund professzor úrra, de kicsit sárosnak érzem magam. A magyar magaskultúra, inklúzíve a bölcsészettudományokat, sőt a társadalomtudományok jelentős részét is, nem a citation index-ről szól, nem az impakt faktorról, nem a Q1-ről, hanem a megmaradásról.

   Amikor e sorok korosodó szerzője egyetemre járt, az évfolyamán nagyjából 35-en voltak, ebből amennyire emlékszem 17-en voltak benne a legjobb 10-ben (nincs ellentmondás, több kategória is volt és valójában két év) az országos tanulmányi versenyen. Minket még személyesen ismertek a tanáraink. Olyan kiképzést kaptunk az egyetemen, ami simán versenyképes volt az oxfordival. 

  Az az érzésem, hogy a bölcsészeknél is hasonló volt a helyzet. Aztán jött a rendszerváltás, változott a felsőoktatás, megváltozott a kultúra szerepe, nem az értelmiség bukott meg, hanem egy értelmiségi szerep. A minap elhunyt Huszár Tibor nyolcvanas évekbeli szerepe ma értelmezhetetlen. Ma, én és a Freund doktor, azt várjuk el az értelmiségtől, hogy specializálja magát aprófává, aztán írjon egy cikket valamilyen aránylag menő amerikai folyóiratba arról, hogy itt a periférián nyomják a Krahácsot, ami a "tranzitológia" mai megfelelője. Nem, nincs bajom ezzel az attitűddel, inkább saját magammal van most bajom, szomorú smiley.

 A Ki Mit Tud jut eszembe, a Pernye András, aki helyett most a Fáy Miklós van. Ennyi nekem éppen elég.

 A magyar magaskultúra papjai tényleg borzasztó magasról vannak leszarva ebben az országban, ahol Demeter Szilárdnak bírják hívni a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját, és mindenféle nyilas házmesterek fenyegetőznek a pártlapokban, listázva színházi rendezőket és egyetemi tanárokat. Ki lesz az utódja a "bölényeknek", azoknak az értelmiségieknek, akik még mindent elolvasnak, még mindent tudnak, akik még ismerték X-et és Y-t, sőt adott esetben ők maguk X vagy Y?

  Most amikor támadnak a Lenin-fiúk utódai, amikor a Ludogoreccel harcolnak Nemzetünk Fiai azért, hogy a végén kieshessenek a belga bajnokság második helyezettje ellen valamilyen kupában, most, amikor egyesek legalizálni akarják az abortuszt Magyarországon (igen, jól érti a kedves Olvasó, ez egy ironikus megjegyzés), akkor kit érdekel a Márton László (tényleg érdemes elolvasni), kit érdekel az, hogy mit játszanak a színházak, kinek a képeit kell megnézni, melyik film a menő, hol van most az a Magyarország, amelyről nem ír vezércikket a New York Times "Már megint elloptak valamit ezek a balkáni tahók" címmel.

   Elkezdtem elbizonytalanodni a Féltudású Magyar Elit narratívával kapcsolatban.  Már nem tudok feltétlenül hinni az Új Tudásban. Valamennyire igen, bizonyos feltételekkel igen, feltétlenül már nem.