Örülünk, Vincent?

Rövid képaláírás: Orbán, Csányi és Polt a magyar-finn VIP-páholyában.

Hosszabb:

Az ügyészség nem tervezi Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter tanúkihallgatását a Sukoró-ügyben — rögzítette a szocialista Molnár Csaba írásbeli kérdésére válaszolva Polt Péter legfőbb ügyész, hangsúlyozva, hogy ennek törvényi akadálya és nem politikai oka van.

Akadálya van, nem oka. Nem politikai oka. Ami hihető is, hiszen ha anno megkérdezik Visinszkijt, valószínűleg ő is tagadta volna, hogy közvetlenül politikai oka lenne egy eljárásjogi cselekménynek. Vagy egy cselekmény elmulasztásának. Közvetve van, de azt ugye nem kérdezték. És hát hol van (még) Polt Visinszkijtől! Ne túlozzunk már, az egy veszélyes gazember volt egy iszonyatosan félelmetes rendszerben, ez pedig csak egy szerencsétlen háziszolga egy paródiában. Mint amikor a taktaharkányi Páris Fénye sörözőben a helyi nagyfiú eljátssza, hogy ő lenne Al Capone. Ciki. Na, de lássuk az érvelését, mert hát ugye érvelni, azt kell.

Orbán azt mondta, Simornak mennie kell.

Simor nem mondta, hogy Orbánnak mennie kell.

Csak beküldte a spanját a kormányba, kidolgozni az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.

Simor kemény, mint a Tarzan sarka.

 Caveat:  Az Olvasó az alábbi rövid írás minden egyes mondata elé képzelje oda a "szerintem", "esetleg", "én úgy érzem, hogy" kifejezések valamelyikét, esetleg az összeset. Ez nem politikatudományi tézis, nem játszom Török Gábort, nekem az olyasmi  nem áll jól. Ez csak egy gondolat, amely igen távol áll mindenféle megfellebbezhetetlenségtől, a kőbevésettség igényétől és a forradalmi proklamációktól. Szeretném felhívni az Olvasó figyelmét arra, hogy ez a poszt is blogba van írva és nem zászlóra.

    Nem  tudom, hogy milyen körülmények között fog Orbán Viktor távozni a politikából. Sok mindent elképzelhetőnek tartok, olyasmit is, amit még gondolatkísérletként sem írnék le ide. És nem, természetesen nem vagyok egészen biztos benne, hogy Orbánt elkergetik, csak remélni tudom, hogy egy "Lukashenko-lite" vezető nem maradhat hosszú ideig hatalmon egy uniós országban. 

   Magyarország most egy tapasztalattal lett gazdagabb. Saját magunkról tudtunk meg valamit. Nem a jobboldaliságról, baloldaliságról, liberalizmusról, konzervativizmusról tudtunk meg valami újat, hanem saját magunkról. Eddig nem tudtuk, hogyan viselkedünk uralkodók, bebetonozott elitek, megszálló csapatok, autokrata vezetők nélkül, hogyan élünk a szabadsággal. Azaz, hogyan élünk a szabadsággal rossz időkben. Mert az elmúlt húsz évben főleg rossz idők jártak, és sajnos az elkövetkező években is lesznek rossz idők.

Eljött az az ünnepélyes pillanat, amikor Domokos Lászlónak és Járai Zsigmondnak le kellene mondaniuk a Költségvetési Tanácsi megbízatásukról. Domokosnak értelemszerűen első sorban az ÁSZ-elnöki megbízatásáról, mivel ebből fakad a tanácsi tagsága. Ez a két ember ugyanis zöld utat szavazott annak a költségvetési tervnek, amit az ÁSZ és a Nemzeti Bank apparátusa megalapozatlannak és értékelhetetlennek minősített. Azután, hogy Járai intenciói alapján feloszlatták a Költségvetési Tanács titkárságát, azzal az indokkal, hogy nem kell szakapparátus, mert majd minősít az ÁSZ és az MNB. Minősített, figyelmen kívül hagyták. Hitelt adtak annak a költségvetési tervnek, amiről a kormány határozatban rögzítette, hogy fogalma sincs róla, hogy fogják megvalósítani.

Ezek az urak, ahogy azt előre lehetett látni, politikai állásfoglalást adtak kinevezőjük, gazdájuk, Orbán Viktor számára.

Nem ez a Költségvetési Tanács célja. Visszataszító politikai nyalakodást csináltak a költségvetési felelősséget biztosítani hivatott eljárásból. Ez undorító és tűrhetetlen. Ezeknek az embereknek nincs többet keresnivalójuk a magyar állam pénzügyeinek környékén.

Kármán András ma levonta a megfelelő konzekvenciát és lemondott. Már az furcsa volt, hogy eddig kitartott az unortodox majomparádé mellett, de ő talán még képes lesz egyszer folytatni a szakmai pályafutását.

Ennek a másik kettőnek ez most véget ért. Mehetnek vissza a balettbe ugrálni.

Érdekes kép, ahogy az ifjontságtól hímporos Mesterházy mögé felsorakoznak az MSZP járókeretes osztagai. Vajon mit tudhat ez a gyerek? Nagy szellem volna, aki irányt szab a munkások és alkalmazottak érdekeit képviselni hivatott pártnak? Pamfletjei igazát esténként a negyvenes izzók fénye alatt, a konyhaasztal köré gyűlt családok igenlik fontolva? Párt alapszervezetek gondokkal küszködő tagsága kéri feliratokban segítségét a mozgalmi élet felvirágoztatásában? Magyar és külföldi baloldali gondolkodók, szociológusok és filozófusok csapnak homlokukra egy-egy jelesebb konferencián elhangzott kínótja hallatán?

Mint a fenti csoportok egyikének sem tagja, nem tudhatom. Mesterházy így kívülről nézve kábé olyan kívánatos, mint a diétás finomfőzelék. Olyan karakteres, mint a frakciójának a munkája. Mint az MSZP megnyilvánulásai. Ebből a szempontból nézve érthető a Múmiák F.C. edzői tanácsának ragaszkodása hozzá. Mosolyog, szinte látszik rajta hogy él, de szerencsére nem teszi. Ha nem is egy bredpitt, de azért a kirakat kicsit koszos üvegén át jól mutat. Pont annyira jól, hogy az emberek elhiggyék, mögötte van egy működő bolt, de nem annyira, hogy be is akarjanak menni alaposabban szemügyre venni a kínálatot.

Az első felvonás döcögősen kezdődött, aztán megismertük a konfliktust, a mellékszereplők szépen kibontották a cselekményt, majd a felvonás végén fehér lovon bevonult a főjó, nevén nevezte a főgonoszt, előrántotta kardját, és égnek emelte. Függöny. A közönség végre megmoccanhatott, dübörgő tapsviharba tört ki, majd megivott egy kólát a büfében, és várta a második felvonást. Amely nem jött. A függöny nem ment fel. A nézők egy darabig még vártak, aztán a csalódottságukat rejtve szépen átballagtak a környékbeli kocsmákba, s hogy ne nézzék őket baleknak, szolíd jelzőkkel dícsérték az előadást.

Valahogy nem érzem én ennek a szakszervezeti tüntetéssorozatnak a dinamikáját. A feladat ott állt a táblán: Orbán takarodj! Ezzel egyet lehet érteni, és a felmérések szerint jelentős többség van, amely egyet is ért ezzel. Mostanában tehát minden ehhez hasonló előadásra komoly igény mutatkozik. Csak nem lenne szabad félig-negyedig megírt darabokkal színre lépni. Főleg olyannal, amely interaktív előadás volna szándékai szerint.

Így ebből nem lesz semmi, mert nem lehet egy darabot az első felvonás után hetekre abbahagyni. Az igazi politikus ott ismerszik meg, hogy amikor felmegy a szószékre hirdetni az igét, és azt látja, hogy a hallgatóság lelkesedik az általa magasra emelt lángért, nem hagyja a tömeget hazakullogni vacsorázni. Hanem eléri, hogy a hazamasírozó tömeg másnap lelkesen hirdesse az Ügy igazát, és türelmetlenül várja a következő igehirdetést.

Kedves díszmarháim!

Megfogalmazom én, pontosan és a nyilvánosság számára is érthetően, de meg ám, csak győzzétek az ablakotokba tenni!

Művészkéim, nyolc éve guggolunk a hatalomért, már azt hittük, hogy soha nem jön el ez a pillanat, de szerencsére tavaly meglett. Nem volt könnyű, benne van egy csomó munkánk és egy csomó ember csomó pénze, akik szeretnék azt visszakapni, és ez nem is olyan egyszerű. Túl is nyertük magunkat, rengeteg az eszkimó, és a balfasz Matolcsynak hála a fóka kevesebb, mint amire a legrosszabb rémálmainkban is gondolni mertünk. Van nektek fogalmatok arról, hogy mi itt a pálya, mit vár el a Gazda? Hogy olyan hatalompolitikát csináljunk, mint amilyent azok az úriemberek, akiknek az országa tökig áll az olajban, gázban, egyéb földi jóban. El tudjátok ti képzelni azt, hogy ez mennyire strapás?

És akkor jöttök ti a semmi kis vernyákolásotokkal. Kaptak a nácik egy színházat. Na és?

Sorozatindító