Örülünk, Vincent?

... valamint Dexter Morgan, a Miami P.D. szimpatikus vérnyomelemzője.

Nem tudom, megvan-e a kedves olvasónak, hogy ezeket az arcokat Orbán Viktor válogatta össze enkezűleg, az arcok viselőit pedig a választások előtt egyenként berendelte a vidéki dácsájába, ilyen a jó gazda gondossága, még egy utolsó pillantást vet a jószágra mielőtt kiengedi az utcára. Érthető, számomra legalábbis, hiszen az én falumban is keserű volt annak a gazdának a sorsa, akinek a tehene úgy kérődzött át a falun a szekér elé kötve, hogy csurom szar volt az oldala. Az ilyen gazdát kibeszélték, szájára vette a falu, holott semmi olyan törvény nem volt, amelyik a tehénszart tiltotta volna a tehén oldalán. A gazdák ennek ellenére igyekeztek elkerülni ezt, mert tudták, megtapasztalhatták, hogy ebből a kibeszélősdiből ők nem jöhetnek ki jól.

Ennek a mostani országgazdának is, hmmm, hogy is mondjam csak, nem túl patyolattiszták a barmai. Változnak az idők, ma nem szekérrel járunk és a lézerblokkoló sem tehénszar. Legfeljebb átvitt értelemben. Lássuk hát a lézerfrakció vidéki tanácselnök tagozatát.  

Boldog István

Azt nyilatkozta Dörner György, hogy az Új Színházban színre viszik egy magyar szerző álnéven írt vígjátékát, a Mert a mamának így jó-t.

A google szerint a szerző Giorgio Pianosa. Igen ám, de angolul is lehet ám guglizni!

BECAUSE THAT’S HOW MAMMA LIKES IT! – comedy in two acts. Írta Pozsgai Zsolt. 

Titkolózni, azt tudnak.

Régi és hálás témája ez a művészeteknek. Adott a szituáció: a művész ahhoz, hogy a művészetét kibontakoztassa, megköt valamiféle elvtelen alkut, leginkább a hatalommal. A szerződés létrejöttekor még nem lehet tudni, hogy az a hatalom idővel ördögi lesz, de sejteni már lehet. Ez a díl pedig olyan, hogy ha már egyszer elhálták a nászt, művész és hatalom, akkor abból a művész nem hogy jól, de többnyire sehogyan sem tud kijönni. Az utókor pedig kegyetlen: bocsánat csak akkor van, ha az a bizonyos művész tényleg valami nagyon világraszólót alkotott. De még az ilyen bocsánat is kicsit sárga, kicsit savanyú, mert megbocsátani ugyan lehet, de elfelejteni már sokkal nehezebb. Tehát: aki aláír az ördögnek, az igyekezzék óriásit alkotni, mert különben csak annyi marad fenn róla, hogy aláírt az ördögnek.

Én sajnos közel sem vagyok annyira jártas a színház világában, mint szerzőtársaim, ez van, magyarázkodni emiatt most nincs kedvem, de fontos ezt leírnom, mert talán így könnyebben elhiszik nekem, hogy én képtelen vagyok Pozsgai Zsolt művészetét megítélni. Nem tudom, hogy milyen esélyei vannak neki a világraszólóra, én csak annyit látok, hogy ez az ember aláírt. Még az is lehet, hogy a jövő igazolni fogja ezt a cselekedetét, ismétlem, nem tudom, de egyet gyanítok, hogy fizetnie idővel mindenképpen kell. Kiszállni ebből már nem lehet, pacta sunt servanda, az ördög nem devizahitelt osztogat, hanem valami mást. Szóval nem tudom, hogy mi lesz, talán annyira nem is érdekel, de az út, amin egy ilyen döntésig eljut az ember, az szerintem nagyon érdekes.

A 2011-es közgazdaságtani Nobel-díjat Thomas Sargent és Christopher Sims kapta.

Mindketten makroökonómiával foglalkoznak, munkásságuk megkerülhetetlen mérföldkő a közgazdaságtanban: nem csak fontos összefüggésekkel gazdagították tudásunkat, de ő rakták le annak a nyelvnek az alapjait, amit ma a makroközgazdászok beszélnek.

 Tarlós István felháborodott azon, hogy Bálint Andrásnak,  Eszenyi Enikőnek, Mácsai Pálnak és hat másik színigazgatónak nem tetszik az, hogy két náci disznónak odaadták az Új Színházat. Konkrétan, arról van szó, hogy Csurka István és Dörner György azt szeretnék diszkutálni az adófizetők pénzén, hogy a zsidók keresztény gyerekek vérét sütik a pászkába. Drága nagyanyám, akinek a csurkák és dörnerek kiirtották a családját, bizonyára megróna azért, hogy én ezen most ilyen kedélyesen mosolygok. Bálint, Eszenyi, Mácsai (és tegyük hozzá Ascher Tamás, Kováts Adél) az egyik oldalon,  Tarlós Bubu a másikon, és a zsírospofájú tahónak áll feljebb, legszívesebben leverne pár szemüveget. Ez lehetne Magyarország címere. A kötcsei Magyarországé. Az én címeremen egy szemüveges bácsika ül, és kávéból tételeket gyárt. Az az én drága magyar hazám. 

   Tarlós természetesen nem látta a pályázatot. Nem is érdekli a pályázat. Kapott egy telefont Orbán Viktortól, hogy mi a pálya. Ennyi volt. Tarlós végrehajtó, ez a tízmillió végrehajtó országa, mindannyian végrehajtók vagyunk a kötcsei ideológia szerint, várjuk a telefont. Kedvenc fotóm Kötcséről az, amelyen Körösényi András, az MTA doktora, a Politikatudományi Intézet igazgatója engedelmesen sorban áll a tarhonyáért. Mert az is a kötcsei ideológiához tartozik, hogy tarhonyát zabálsz, Videoton-meccset nézel, házi páleszt iszol, és közben, nem is olyan nehéz, kussolsz. 

   Dörner pályázata maga a létezés magyar minősége. A handabandázás, az agresszív baromarcúság, a radikalizmusnak álcázott seggnyalás, tarhonya- és sörfoltok, enyhe szarszag. 

   Svédországban a napokban jelenik meg a titkosszolgálat (SAPO) egykori tábornokával Per Gunnarsonnal készült interjúkötet. Gunnarson 2007-ben hunyt el, beszélgetőtársa Lasse Strömstedt író pedig éppen két éve. Strömstedt alkalmi munkás volt a hatvanas években, és többször börtönbe is került. A hetvenes évek elején szakított addigi életével, és elkezdett színdarabokat, majd drámákat írni. A nyolcvanas évek közepén egy Cats Falck nevű újságírónővel élt együtt, aki 1984 novemberében eltűnt. Strömstedt azt állította, hogy barátnője egy fontos ügyön dolgozott, és attól félt, hogy valakiknek az útjában áll. 1985 májusában egy csatornából halászták ki Cats Falck és barátnője, Lena Grans maradványait. Az ügyet végül azzal zárták le, hogy baleset történt. Gunnarson volt az egyetlen olyan ember, aki hitt Strömstedtnek. Később két további különös haláleset történt: egy Carl Fredrik Algernon nevű ellentengernagy gyanús körülmények között öngyilkos lett, a SAPO egyik tisztje, Arvid Bengtsson, akit Gunnarson információgyűjtéssel bízott meg, harminchét évesen lezuhant egy göteborgi ház hatodik emeletéről. 

Gunnarson teóriája szerint a gyilkosságok mögött a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi állt. A tábornok 1997-ben távozott a SAPO-tól és életét a Stasi svédországi tevékenysége felderítésének szentelte. 2007 májusában, tüdőrákban halt meg. A könyv 2005 és 2007 közötti beszélgetésekből áll össze. Húsz-harminc oldalnyi érdekesebb részletet közölt egy svéd blogtárs, ha valaki ezt a szerzői jog megsértésének gondolja, próbálja meg őt feljelenteni és ne minket, thanks. Az alábbi az egyetlen magyar vonatkozású rész, ha jól látom. 

L.S.:  Miért ölték meg Cats-t?

P.G.: Mert túl sokat tudott az AMBE ügyeiről.  Ez ennyire egyszerű. Nem hagyhatták életben. Szegény Lena  /Lena Grans, a másik áldozat; szerk. megj./ pedig rosszkor volt rossz helyen. 

L.S.:  Az AMBE fegyvereket csempészett?

P.G.: Igen, Afganisztánba, Iránba, és Afrikába. De erről a SAPO is tudott. Az AMBE valami sokkal értékesebb dologgal is kereskedett, mint a fedélzeti fegyverek: információval.

L.S.:  Az olajlelőhelyekre céloz?

P.G.: Elsősorban a ritkaföldfémekre. Az amerikaikat és a japánokat nagyon érdekelte a dolog. 

L.S.:  Ritkaföldfémek?

P.G.: Igen. Akkor még nem értettük, miről van szó. A ritkaföldfémek fogják eldönteni a világ sorsát.

L.S.: ?

P.G.: Kína már most elkezdte felvásárolni a ritkaföldfém készleteket. Pár év, és minden a kezében lesz. És Algernon ezt előre látta. Azt is tudta, hogy a Szovjetuniónak vége. 

L.S.:   Kitől?

P.G.: George F. Kennantól.

L.S.:  Ő ki volt?

P.G.: Tudtommal még él, lehet vagy százéves. Egy amerikai diplomata kiterjedt svéd és norvég kapcsolatrendszerrel. Mindent tudott az oroszokról. Hetvenkilencben találkoztam vele. Tudja, Lasse, Kennan tudta, hogy a szovjeteknek vége, már akkor tudta, már az ötvenes években is tudta. Tudta, hogy kell bánni velük. Írt egy útmutatót a szovjetek kezeléséről The Source of Soviet Conduct, mindig az íróasztalom felső fiókjában tartottam. 

L.S.:  Algernon személyesen ismerte Kennant?

P.G.: Algernon nagynénje Annalise, Kennan felesége. Algernon fegyverszakértő volt, de valójában a SAPO igazi agya. Rálátott az AMBE-re, a szovjet tengeralattjáró programra, a Stasi finnországi és stockholmi manővereire. A ritkaföldfémeket ne kérdezze, nem tudom, honnan tudta, amit tudott, talán Kennantól. Kennan a hetvenes évektől próbálta rávenni az amerikai vezetést, hogy halmozzon fel ritkaföldfém tartalékokat. Persze nem hallgattak rá. Algernonnak volt egy kommunista informátora, egy magas rangú kommunista vezető a keleti blokkból, ezért többet tudott a szovjetekről, mint a CIA. Algernon volt a svéd Marcus Wolf (nevet), és erről a belügy sem tudott, csak pár ember a SAPO-nál. Kétszer ha járt  Kungsholmenben egész életében. Mindenki azt hitte róla, hogy csak egy ellentengernagy a fegyverzetellenőrzési hivataltól. 

L.S.: Azt nem tudja, ki volt a kapcsolata?

P.G : György Aczélnak hívták, egy magyar kommunista.

L.S : Algernon jól ismerte Cats-t, gondolom. 

P.G.: Erre nem mutatott semmi jel. Algernon gyanakodott arra, hogy Cats-t megölték, de nem láttam zaklatottnak.

L.S.: Kennan informálta Algernont az AMBE-ről?

P.G.: Nem, hanem a kommunista informátora. Az AMBE a Stasi fedőcége volt, de még a kommunista testvérszervezetek elől is próbálták titkolni. A szovjetek valahogy rájöttek, és ez az Aczél megtudta. 

L.S.: Cats tudott az AMBE-ről...

P.G.: Ez egészen biztos. A feljegyzés, amit éppen te találtál meg, arra mutatott, hogy Cats többször is járt Haningében. Ott volt az AMBE központja. Jelentéktelen cégnek tűnt, hivatalosan elektronikai cikkek importjával foglalkozott. Valaki beszélt Cats-nek az AMBE-ről, és az nem Algernon volt. Mi Bengtssonra gyanakodtunk, de nem találtunk bizonyítékot arra, hogy Cats vagy Lena ismerte volna Bengtssont. Bengtsson nagyon félt, azt tudjuk, és beszélni akart egy újságíróval, ezt is tudjuk. Szerintünk ez az újságíró Cats Falck volt, de bizonyítékaim sajnos nincsenek.