Caveat: Az Olvasó az alábbi rövid írás minden egyes mondata elé képzelje oda a "szerintem", "esetleg", "én úgy érzem, hogy" kifejezések valamelyikét, esetleg az összeset. Ez nem politikatudományi tézis, nem játszom Török Gábort, nekem az olyasmi nem áll jól. Ez csak egy gondolat, amely igen távol áll mindenféle megfellebbezhetetlenségtől, a kőbevésettség igényétől és a forradalmi proklamációktól. Szeretném felhívni az Olvasó figyelmét arra, hogy ez a poszt is blogba van írva és nem zászlóra.
Nem tudom, hogy milyen körülmények között fog Orbán Viktor távozni a politikából. Sok mindent elképzelhetőnek tartok, olyasmit is, amit még gondolatkísérletként sem írnék le ide. És nem, természetesen nem vagyok egészen biztos benne, hogy Orbánt elkergetik, csak remélni tudom, hogy egy "Lukashenko-lite" vezető nem maradhat hosszú ideig hatalmon egy uniós országban.
Magyarország most egy tapasztalattal lett gazdagabb. Saját magunkról tudtunk meg valamit. Nem a jobboldaliságról, baloldaliságról, liberalizmusról, konzervativizmusról tudtunk meg valami újat, hanem saját magunkról. Eddig nem tudtuk, hogyan viselkedünk uralkodók, bebetonozott elitek, megszálló csapatok, autokrata vezetők nélkül, hogyan élünk a szabadsággal. Azaz, hogyan élünk a szabadsággal rossz időkben. Mert az elmúlt húsz évben főleg rossz idők jártak, és sajnos az elkövetkező években is lesznek rossz idők.
Most már tudjuk. Lelkesedünk olyan eszmékért, amelyekről tegnap hallottunk először. Elhisszük, hogy atyáink is pontosan ugyanígy lelkesedtek. Elhisszük, hogy az elit vezetőinkhez húzó rétege kiváló férfiakból áll (mindig férfiakból, ez is tapasztalat), az elit másik része méltatlan a vitára is, kútmérgező, idegen érdekeket képvisel, és az ő eszméik ezer éve mételyezik a nemzetet. Kedves Olvasó, nem leszek vele népszerű, a baloldal is ezt szokta gondolni a jobboldalról, amikor éppen hatalmon van, a liberálisok a konzervatívokról. A balliberálisok is kinevezték a Dörnereiket, tapsoltak a Matolcsyjaiknak, igen, kicsit volt egy Orbánjuk is, meg kicsit (hahaha) házi oligarcháik, és amit megszereztek, azt letaposták, felzabálták, szétlopták. Ez egy népszerűtlen poszt, tovább is fogok menni. Nem azért volt így, mert a mi drága népünk (egyszerűsítve: Ön, kedves Olvasó meg én, kedves Jótündér) meg volt verve egy hozzá méltatlan elittel, hanem azért, mert valahogy olyan országot teremtettünk, ahol jobb sorsra érdemes emberek egy-egy rosszkedvű télen gazemberré válhattak.
Tézisem szerint Alapító Atyáink, Tölgyessy, Sólyom & Co. nem hibáztak. A rendelkezésre álló információk alapján ők racionális döntést hoztak. Most azonban új információkat szereztünk, új tapasztalatokra tettünk szert, és ezért a Szabad Magyarország terveit módosítani kell.
Semmire sem lehet a magyar embereket nevelni. Az emberek holnap is olyanok lesznek, mint tegnap voltak, esetleg holnapután lesznek majd mások, de a holnapután nagyon messze van. A magyar embereket becsapni lehet, látszólag elég jól — úgy tesznek, mintha nevelve lennének, az idők rosszabbodásával először még felmondják a leckét, megtanulják az aktuális ellenség nevét, aztán miután az idők már-már elviselhetetlenül rossznak mutatkoznak, akkor hirtelen mindent elfelejtenek, felháborodottan közlik, hogy őket becsapták, és alig várják, hogy valaki más is becsaphassa őket.
Ez nem azért van így, mert a magyar ember moslékzabáló genetikásan, meg ilyesmi, hanem azért, mert a történelmi múltunk és a jogállami jelenünk kedvez ennek az attitűdnek. Olyan Negyedik Köztársaságot kell teremtenünk, ahol ugyanezek az emberek nevelés nélkül más attitűdökre lesznek hajlamosak. Nem, nem lesznek sokkal jobbak, ha becsszóra ígérik, akkor sem, hanem valahogy megéri nekik másként viselkedni, mert a tükörbe akkor nézhetnek bele könnyebb szívvel és akkor nem tűnnek orbitálisan nagy lúzernek, ha máshogy viselkednek. A magyar ember is szeretne tükörbe nézni és nem szeret lúzernek látszani.
Svájc a legstabilabb demokrácia a világon. Ez nem mindig volt így. A "putsch" szó switzerdeutsch eredetű, a tizenkilencedik században Svájcban több puccs is volt. Svájcban a jelenlegi alkotmányos rend egy rövid polgárháború után született meg, és még utána is eléggé egypárti rendszerű volt a svájci szövetségi állam (több mint negyven évig az államtanács minden egyes tagja a Radikális Párt tagja volt).
Svájc unikális politikai rendszere helyi problémákat oldott meg akkor is, ha részben az amerikai alkotmányos rendre épül. Nem jobb az semmivel sem az amerikainál, a britnél vagy a franciánál, csak éppen a svájciak speciális problémáira tűnik jobb megoldásnak. E sorok szerzője nem híve a direkt demokráciának, de ha egy direktebb demokrácia kínál egy konkrét ország konkrét problémáira megoldást, akkor elfogadom.
Svájcban a haza valóban nem lehet ellenzékben, mert mindegyik erős politikai párt képviselője ott van az országot vezető szövetségi államtanácsban. Svájcban nem mutogathat senki sem az amúgy nagyon nem féltudású elitükre, mert a fontosabb kérdésekben népszavazás (referendum vagy ún. iniciatíva) dönt. Svájcban is vannak nemzeti érzemények, és egyes nemzeti érzemények mintha kicsit kálvinistábbak, mások mintha katolikusabbak lennének, és bizony a drága svájci anyanyelv is négyféle (van egy olyan kanton, ahol valóban a furanyelvet beszélik).
Én nem mondom azt, hogy csináljunk Svájcot Magyarországból, amikor képtelenek vagyunk megállni a zebra előtt az autóval, meg hát egyébként is. Csak azt, hogy gondoljuk végig, milyen alkotmányos változtatások válaszolnának legjobban az elmúlt húsz év kérdéseire.
1. Nem akarunk többé Orbán Viktort. Ballilberális Orbán Viktort sem. Olyan rendszert kell építenünk, amelyben a politikai erők rá vannak kényszerítve a konszenzusra: nem boldogan építik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem ha boldogtalanul is, de együttműködnek. Nem azért, mert a konszenzusos demokrácia jobb, mint a winner takes all demokráciák. Nem jobb. Nekünk, magyaroknak az elkövetkező évtizedekben lesz jobb, erre tanít minket az elmúlt húsz év történelme.
2. Nem akarunk balliberális csurkákat. Tudomásul kell vennünk, hogy ez az ország nagyon sokféle, nem is organikusan sokféle, hanem kaotikusan sokféle. Itt nem is kell két ember egy politikai vitához, itt a tegnapi énünk torkát is elvágnánk. Nem szabad senkit sem rugdosni ideológiai okokból. A kultúrkampfot pedig döntetlenre kell játszani. Igen, ez azt is jelentheti, hogy esetleg, de nem feltétlenül, a Deficitet és a Házmestersiratót közpénzből is lehet játszani, és ha a Dörner hajlandó egy kicsit normálisabban élni, akkor esetleg ő játszhatja a főszerepet, és basszus, na ezért hogy fognak utálni néhányan, nem fogják lebontani a randa Turulmadarat sem, nem vesznek vissza minden egyes iskolát a katolikus egyháztól. Ami még elfogadható, azt a magyar állam el fogja fogadni, úgy, hogy lehetőleg a minőség legyen mindig a mérce, de a minőség kánonjai sokféleségének tudomásul vételével együtt. Ezt is segíti a konszenzusos demokrácia. Igen, kedves Olvasó, emiatt majd néhány szart is be fognak mutatni. Kibírjuk. Igen, lehet, hogy Orbán eltűnik, de esetleg a konszenzusos demokrácia első kormányában ott lesz a Fellegi, a Martonyi és a Navracsics. Ezzel kell megtanulnunk együtt élni. Egymással kell megtanulnunk együtt élni.
3. A magyarok elitellenesek. Az elit is elitellenes. Eléggé hülyén tudunk elitellenesek lenni, kinevezünk valami használtautó-kereskedőnek tűnő celebet alkotmányjogász főszakértőnek, általában minden nadrágos embert szakértőnek, ha azt mondja, amit hallani szeretnénk, és elég ciki a zakója. A valódi szakértelem meg gyanús. Akkor viszont vállalni kell a felelősséget: az alkotmánymódosításokról és az alapvető kérdésekről tartsunk gyakrabban népszavazást. Hiszek én a nép kollektív bölcsességében? Nem hiszek. Abban hiszek, hogy amiről szavaztunk, arra utólag már nehezebben mondhatjuk, hogy a böszme elitek felettünk döntöttek. Amennyiben az Alkotmány (a köztársaság új alkotmánya, igen, ezt a mostani szemetet valahogy ki kell majd dobni, és egy konszenzusos demokráciában ezt esetleg a defenesztrációnál kevésbé durva módon is meg lehet csinálni) alapparagrafusait védő klauzulákkal látjuk el, mint Németországban, akkor ez aránylag veszélytelen.
4. Paktummal kell kezdeni. És folytatni. Mint Írországban. Leülnek a politikai pártok, a munkaadók és a munkavállalók, és megállapodnak egy politika körvonalairól. Ez olyan korporatív és informális és Sozialpartnerschaft, jézusmária, szent liberalizmus. Kedves Olvasó, szarok a liberalizmusra. Nem ideológiai győzelmet akarok, hanem élhetőbb Magyarországot, amit nem kell rebootolni minden négy-öt évben, amelyben az emberek kevésbé érzik magukat kiszorítottnak, partvonalon kívülinek, és még azt sem mondom, hogy ez valamiféle magasabb szempontból jobb, mint amit Sólyomék egykor kitaláltak. Csak azt gondolom, hogy ezzel ma Magyarország elkerülhet valami nagyon rosszat, és egy kicsit jobb emberek is lehetünk tőle lassacskán. Azt is tudom, hogy egy konszenzusos rendszernek is lesznek új kellemetlen következményei, és ezeket mondjuk az előtt kellene végiggondolni, mielőtt bevezetnénk őket (ez a poszt most már nemcsak népszerűtlen, de sci-fi jelleget is kezd ölteni).
Orbán után is kell lennie életnek, és lehetőleg jobbnak, mint amilyen az Orbán előtti élet. Fel kell készülni Orbán távozására, fel kell készülni arra, hogy talán még kap egy tiszta lapot Magyarország, és azt a tiszta lapot nem kellene összefirkálni.
