Szét fogjuk rúgni a seggeteket.
Last minute ajánlat október huszonharmadikára
2011.10.20. 11:42 | maroz | 372 komment
Címkék: tüntetés társadalom orbánizmus nem tetszik a rendszer
Abban a pillanatban öregedtem meg végérvényesen és visszavonhatatlanul, amelyikben már sehogyan sem tudtam megkerülni annak a beismerését, hogy bizony, irigylem a fiatalokat. Nem jön ez ennyire hirtelenül, csak ugye addig a bizonyos pillanatig még tud az ember hárítani: ugyan, miért is kéne nekem irigyelnem őket, hiszen ha picit összeszedem magam én is megcsinálom ugyanazt, nehogy már! És egy ideig meg is csináltam, igaz, egyre lihegősebben, de a lényeg megvolt, az önámítás, hogy tartani tudom a lépést. Hát, ennek vége.
Rossz, hogy én már lelkesedni nem nagyon tudok. Ahogyan a fiatalok, úgy biztosan nem. Test és lélek túl elhasznált már hozzá. Mint figyelmetlen kirándulók által felrúgni elfelejtett, féreg, leginkább a cinizmus férge által szétrágott törzsű gomba állok itt, mozdulni nehézkes, micéliumaim egyre sűrűbb hálóval rögzítenek a drága vidéki anyaföldbe, fosóhomok, ahogyan errefelé mondják, de ez most mellékszál, a lényeg, hogy nekem még ebből is egyre nehézkesebb kiszakadnom, pláne lelkesedésből. Pedig kéne. És nem csak lelkesedésből, hanem mert kötelesség is lenne a kimozdulás. Van nekünk (még) egy alkotmányunk, van nekünk (még) egy köztársaságunk, és talán van nekünk (még) valamiféle lelkiismeretünk, amelyik azt mondatná velünk, hogy ha kötelesség van, akkor kötelesség van, amit nem lehet pipogyamód kikerülni. Last minute ajánlat, ez az alkotmány már csak mintegy szűk két hónapig hatályos. Idézek belőle:
Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.
Irányul az illetőlegre? Szerintem vitán felül. De még ha vitatható is, még ha vannak, akik szerint nem volt taggyűlés akkor is. A lényeg, hogy én, az állam egy darab polgára nem is annyira a világ, mint a saját lelkiismeretem előtt hogyan válaszolom meg ezt a kérdést. Ha én úgy látom, hogy az orbánizmus a hatalom kizárólagos birtoklására iránykodik, akkor nekem kötelességem ez ellen fellépni. Hangsúly a „nekem”-en. Ami ilyenkor nem ér: csináljon már végre valaki valamit! Időnként van úgy, hogy a kötelességet nem lehet delegálni. Szerintem most időnként van.
· 4 trackback
A rakodópart alsó köve
2011.10.19. 12:54 | Medvegyev | 52 komment
Címkék: kultúra józsef attila
"Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó."
(József Attila: Világosítsd föl, 1936)
· 2 trackback
Gyorshír: majdnem reprezentatív felmérés
2011.10.19. 11:31 | jotunder | 8 komment
Címkék: választás kumin
"Az adósság megfojtja a gazdaságot és a családokat" — jelentette ki a kormányfő, aki szerint a korszerű Magyarország története úgy kezdődött, hogy egy pénzügyi ügyekben jártas arisztokrata írt egy könyvet. "A címe az volt, Hitel, ezért az, hogy Magyarországon bankellenes hangulat lenne, az úgy szamárság, ahogy van"
- közölte Orbán a legújabb felmérés eredményét.
Egy fős majdnem reprezentatív mintás felmérésről van szó, amelyik 1830 január 28-án lett felvéve. Kumin Ferenc blogjában már reagált is, szerinte Széchenyi Béla (több balliberális kommentelő vitatta, hogy ez lett volna a majdnem reprezentatív mintában szereplő személyek többségének keresztneve) egyértelművé tette, hogy a FIDESZ jelöltjére szavazna, ha 1830 január végén lennének a választások. Az ATV több nézője ezt úgy értelmezte, hogy Orbán 1830 január végére valóban kiírta a választásokat. Török Gábor elemzése szerint ez felesleges hisztériakeltés, hiszen a hatályos választási törvények szerint Orbán Viktor nem írhatja ki a választást 1830-ban, mert már vagy kétheti úrbérrel tartozik gróf Felcsúti Géza Adorjánnak. Az Egymillió Felvilágosult Nótárius a Kilenced Tizenharmadra Csökkentéséért Csoport pedig a pozsonyi Obermayer nyomdában új Arckönyvet adott ki az ügyben. A Magyar Hírlap és az ECHO TV még nem létezett 1830-ban, a reformkornak is megvoltak a maga szépségei.
A Matt Damon amerikai elnököt is leleplező Wikileaks -2022 szerint Eleni Tsakopoulos-Kounalakis budapesti nagykövet 2011-ben titkos táviratot küldött az amerikai külügyminiszternek a Széchenyi ügyről :
Első Viktor, Isten kedvező kegyelméből ausztriai császár, Jerusálem, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavónországok, Galíczia és Lodoméria, Ráma, Szerb-, Kun- és Bolgárországok apostoli királya, ausztriai főherczeg, Lotharingia, Salzburg, Würzburg és Frankónia herczege, Krakkó nagyherczege, Erdély nagyfejedelme, Morvaország őrgrófja, Sandomir, Massovia, Lublin, Felső- és Alsó Szilézia, Auschwitz és Zátor, Techen és Friaul stb. herczege, Berchtoldsgaden és Mergentheim fejedelme, Habsburg, Kyburg, Görcz és Gradiska grőfja, Alsó és Felső-Lausitzs valamint Istria őrgrófja, Volhinia, Podlachia és Brest, Triest, Freudenthal, Eulenburg és a vend őrgrófság földjeinek ura, aki még saját magával sem tegeződik, tegnap, ha jól értelmeztem a kézcsókját, hadat üzent Andrew Jackson amerikai elnöknek, amennyiben az nem adja fel Észak-Karolinát és nem viszi vissza a krumplibogarat azonnal. Hillary, igaz, hogy felszabadul egy segédkonzul állás Becsuánaföldön?
Az Örülünk, Vincent blog tizenkétéves all-inclusive döblingi wellness pihenést sorsol ki a majdnem reprezentatív felmérésben résztvevők között, és azt remélhetőleg megoszthatják Lodoméria apostoli királyával.
Kósa Lajos és a kedves ukrán hölgy
2011.10.18. 22:00 | jotunder | 36 komment
Címkék: kósa költségvetés imf
Ez a poszt nem arról szól, hogy Kósa Lajos hazudott. Nem is arról szól, hogy amikor Mr Twenty Percent bekapcsolja a mikrofont, a forint már tudja, mit kell tenni, és megy szépen lefelé az altalajba. Ez a poszt arról szól, hogy Kósa Lajos, a bihari macho-k utánozhatatlan modorában lekedvesukránhölgyezte Irina Ivascsenkót az IMF magyarországi képviselőjét. Gondolom, hozzátett még egy demeg-gel kezdődő mondatot két görhepálinka és egy pacalos birkahere között, bár az ilyesmi Deutsch Tominak jobban áll, ő is hülye ugyan, de legalább nagyobb, mint egy csivava.
Kósa Lajos a Marx Károly elvtársról elnevezett tudományegyetem tervgazdasági szakán végzett, bár diplomát nem sikerült szereznie. A kedves ukrán hölgy a Stockholm School of Economics-on szerzett Ph.D-t. Az kb. úgy aránylik a marxkarcsistervgazdasághoz mint Manchester United a Loki tarcsihoz, hogy Kósa Lajos közegében is értelmezhető módon fejezzem ki magam.
წინააღმდეგი!
2011.10.18. 11:00 | kiskii | 86 komment
Címkék: tüntetés vendégposzt hülyevilág
A rossz időjárás ellen hirdetett világméretű összefogáshoz keresek partnereket olyan személyek képében, akik
- élete zsákutcába jutott, de pontosan tudják, kik ennek az okozói,
- tudják, hogy létezik jó idő, és szeretnék ők is élvezni,
- fölös fillérkéiket örömmel pazarolják "Mindenkinek jár a jó idő!" feliratú transzparensek gyártására,
- idejüket készséggel áldozzák tüntetésekre,
- meggyőződésük, hogy az időjárás csakis azért rossz, mert a gazdagok az ő kárukra spájzoltak be a jó időből.
Az összefogásban részt venni kívánók ingyenesen regisztrálhatnak a www.आपत्ति.org weboldalon található PayPal számlára 10 dollár megküldésével.
Monopolhelyzetű szolgáltatók I.
2011.10.17. 19:33 | Pásztörperc | 19 komment
Címkék: monopol
Új sorozat.
Kaptunk egy tarháló levelet az Országos Mentőszolgálat Alapítványtól. Hasznos, emlékeztető ajándékként van benne egy könyvjelző kemény papírból. Az egyik oldalán egy 17 cm hosszú vonalzó van, két, a mentősök munkáját ábrázoló gyermekrajz és az alapítvány elérhetőségeinek társaságában. A másik oldalán afféle, mindenki számára hasznos információk, hogy bárkinek szüksége lehessen rájuk, és akkor ezt a papírkát elővéve újra és újra a mentősök jussanak eszükbe...
... Nem csigázom tovább az érdeklődést: Itten a fontosabb mértékegységeket és azok átszámításait tüntették fel. Imígyen kezdődik:
TÖMEG
milligramm (mg): 1 mg
gramm (g) = 10 mg
dekagramm (dkg) = 10 g = 100 mg
kilogramm (kg) = 100 dkg = 1 ezer g = 10 ezer mg
tonna (t) = 1 ezer kg = 100 ezer dkg = 1 millió g = 10 millió mg
Nácizás és komcsizás
2011.10.17. 11:24 | szempontpuska | 196 komment
Címkék: jobbik neonácik gárda hülyeország
Nem akartam megírni ezt a posztot, mert tipikus trolleledel a téma, aztán az események kitartóan jöttek szembe — hát legyen! Ha már a közbeszéd a náci vs. komcsi dichotómiában tapicskol, legyen róla poszt is...
Aki egy kicsit is jártas a netes "vitakultúrában" — legyen az a fórumok, a blogok vagy a hírkommentek világa avagy a kocsmai politizálás — maga is aligha kerülhette el, hogy vagy a náci, vagy komcsi (esetleg mindkettő) jelzőt ki ne érdemelje nézeteiért. Ezzel aztán olyan jól elvannak.
· 1 trackback
