Örülünk, Vincent?

Régi rajongójaként fordulok most önhöz, de ezúttal nem a saját nevemben írok, hanem részben azon fiatalok nevében, akiket ön oly kedvesen megszólított, részben helyettük. Szokás szerint ideidézem a provokációt, induljunk el a kályhától:

Hegedűs Zsuzsának erről más volt a véleménye. Szerinte a fiatalok "ne nyavalyogjanak, hanem próbáljanak meg tenni valamit". […]
Hegedűs feltette a kérdést, hogy miért nincs az országban még háromszáz olyan ötlet, mint a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány. Ezek jelenthetnék ugyanis szerinte a kiutat a szegénységből, "ráérő szociológus hallgatók kitalálhatnának ilyeneket".

Nos, legelőször is jelezni szeretném, hogy a környezetemben elég szép számmal fordulnak elő olyan fiatalok, akik nem nyavalyognak, hanem feszíti őket a vágy, hogy tehessenek valamit. Vannak köztük ilyen és olyan hallgatók, szociológus is, de ha rájuk kéne aggatnom valamiféle jelzőt, akkor nem biztos, hogy a „ráérő” lenne a legmegfelelőbb. Mondok egy viccet: tudja ön, hogy miért várják annyira az építészhallgatók a mikulást? Azért, mert onnan már csak egyet kell aludni karácsonyig. Olyant már láttam, hogy valaki elalszik miközben beszélnek hozzá, de az én gyerekem volt már annyira fáradt és kialvatlan, hogy bealudt, miközben ő beszélt hozzám. Mit mondjak, nagyon meg tudja kedvelni azokat, akik „ráérő” hallgatókról hadoválnak a kormányzati Audiból, ölükben a kedvenc pudlikutyájukkal. De legyen, lépjünk túl ezen a cinikus általánosításon, mert azzal, amit ön mond, én igencsak egyet tudok érteni, magam is azon vagyok, hogy ne nyavalyogjanak, hanem találjanak ki ilyeneket, de leginkább olyanokat.

Tisztelt Hegedűs Zsuzsa, ebben őket erősen akadályozza néhány dolog. Kezdeném is rögtön a legelsővel: önnel, tisztelt Hegedűs Zsuzsa. Ön ebben az egyenletben ugyanis, bármennyire is szeretné, de nem a megoldás része, hanem a problémáé.

A zemberek kormánya Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrásaként és a nemzet fennmaradásának biztosítékaként sarkalatos törvényt készít a családok védelméről. „A kétharmados többséget igénylő jogszabály tervezete ennek szellemében bebetonozna… számos olyan, törvényben eddig nem szabályozott, íratlan formában élő normát is, mint a szülők gyermekükkel kapcsolatos felelőssége vagy a gyerekek kötelessége a szüleikkel való együttműködésre.”

Mint ahogy az egyik, a tervezet előkészítésére rálátó kormánypárti politikus kifejtette: "természetesen egyiknek sem lesz semmilyen következménye, e jogoknak és kötelezettségeknek a kimondása csak szimbolikus, csupán a kormánypártok családról vallott értékrendjét jelenítik meg".

Ez természetes, hisz a sarkalatos törvényekre alapvetően az a jellemző, hogy a hozzájuk kapcsolódó jogok és kötelezettségek kimondása csak szimbolikus és csupán a kormánypártok vonatkozó értékrendjét tükrözik. Nem ok nélkül lettek kétharmadosak az egyházakra, valamint a pártok működésére és gazdálkodására, vagy a sajtószabadságra vonatkozó részletes szabályok.

(Lábjegyzet: véletlen elszólás lehet csak, hogy a sarkalatos törvényt úgy értelmezi a névtelen kormánypárti politikus, hogy az alaphelyzetben és magától értetődően csak a kormánypártok értékrendjét tükröz(het)i. De hát erről szó a NER).

Szóval, a családvédelmi törvény aztán ad a gyereknevelésnek. Főleg a családon belül, ahogy azt a Mézga család is megénekli a jövőből megüzenve Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet…. Sarkalatos törvényben gondolják szabályozni, hogy a szülő köteles együttműködni a gyermekével, cserébe’ a kiskorú gyereknek szót kell fogadnia és egészségesen kell élnie.

Azt mondja a kormánypártok értékrendje, hogy ezeket a viszonyokat csak egy jogszabállyal lehet és kell egyenesbe hozni. Ha erre sincs egy jófajta szabványosító vezérfonal, akkor bizony marad a családok szétesése, a szülő-gyerek együttélhetetlenségi feszültség, viszont ennek és a belőle fakadó megvilágosodás segítségével egy csapásra itt lesz a szép új világ.

Ez a szép új világ egyébként már nem új, könyvet is írtak róla. Persze csak szimbolikusan kimondva, értékrendet tükrözve. Az egész elképzelés arra a viccre emlékeztet, amikor a Szovjetunióban bemutatták Brezsnyev elvtársnak a tömegtermelésre szánt hajvágó automatát.

— De hát Liszij elvtárs, hogyan tud ez a gép rendesen megborotválni mindenkit, hisz az emberek fejformája nem egyforma?

— Csak első alkalommal Brezsnyev elvtárs, csak első alkalommal!

...ahol az elefántok basznak.

Hogy állítólag Csányi leordította Orbán haját, és úgyszintén csak állítólag ennek a hatására abbahagyja a bankokkal való üzekedést. Halleluja. Persze mindezt suttyomban, de ehhez lassan hozzáedződünk, ebben az országban lassan már megint minden csak „állítólag” lesz, ha valaki komolyabban kíváncsi a játszmákra az szerződtessen legalább három jól képzett kremlinológust. Valamelyest ahhoz is hozzá voltunk mi szocializálódva, hogy az átlagpolgár (a 99%, hogy adjak a divatnak is) mifelénk leginkább tényleg csak valamiféle fű, ami betölt ugyan bizonyos funkciókat (lehet kaszálni, lelegelni, jól mutat háttérként üzekedésekkor, satöbbi), de az a lassan már jelzőkkel sem fokozható cinizmus, amivel ez a mostani hatalom viseltetik a polgárai iránt, hát mit is mondjak, el tudja venni az ember kedvét ettől az egésztől.

Szóval bankok, visszakézből viszontsaller és rekoki. És akkor most hogyan tovább? Odafordul Orbán a jobbkezéhez, Gyurikám, ebben a nagy, másfél éves permanens üzekedésben lassan kopárabbá tapostuk az országot, mint szigetfesztiválosok a hajógyárit a plusz egyedik napra. Gyurikám, nem fogják előbb-utóbb rossz szemmel nézni a polgárok ezt a fékezhetetlen bagzódühünket? És, de nem ám utolsósorban, Gyurikám, most mi a bánatot csináljunk ezzel a letiport fűvel? Főnök, de hát te vidéki gyerek lennél, válaszolja Gyurikám, éppen te ne tudnád a megoldást? Sűrűn és kiadósan le kell szarni, attól pár évig még kaszálható marad. Hogy utána mi lesz, ki tudja. Lehet, hogy majd öntözni is kell idővel, de Viktorom, ez az, amiért én egy csöppet se aggódnék, mert aki utánunk jön, annak ez finoman szólva sem lesz egy probléma. Miért, Gyurikám, ki jön utánunk?

Utánunk? A vízözön!

Orbán: Az ország nem tudja megtartani az eva-t

A Vincentblog az alábbi idézetparádéval köszönti a Nemzeti Adócsökkentés Kormányát és a világ legnagyobb söralátétjét.

Kerényi Imre hoppmester porondra lépett és fokozza. Napok óta töprengek itt, hogy mi a bánatot lehetne írni erről úgy, hogy se sok, se kevés ne legyen. Valamint indulatos se legyen, de azért fejezze ki azt, ami bennem robbanásközeli állapotban fortyog. Most nagyon szerencsés voltam, mert ráakadtam a készre, valaki már megírta. Ráadásul egy olyan valaki, aki számára ez az egész kerényiség egy nagyon vastag déja vu. A Hargita Népéből fogok átvenni egy írást, semmit hozzá nem teszek, el nem veszek belőle, az úgy jó, ahogyan Váli Éva irodalomtanár megírta. Pár képpel fogom csak kicsit feldobni a posztot, van hangulatuk, egyiket-másikat egy Zamfir Dumitrescu nevű ember festette, még egy másik rendszerben, de nehogy azt gondolják, hogy bármit is megbánt. Nem bántam meg semmit, ha a mai államfők felkérnének akkor őket is megfesteném, nyilatkozta, és még hozzátette, hogy ez szerinte nem valamiféle kompromisszum-kérdés, mert megrendeléseket kapni festőként az egy jó dolog, a szakmát gyakorolni úgyszintén egy jó, mondhatni kiváltságos dolog, és tessék megérteni, hogy ha ehhez megrendelések kellenek, hát akkor azokat el is kell vállalni, ha érkeznek.

Tehát Váli Évának így, ismeretlenül is köszönet az írásért, és elnézést, amiért a megkérdezése nélkül ideidéztem, de helyzet van.
 

A gazdaságnak új ösztönzőket kell adni, a meglévők ugyanis már kimerültek — mondta pár napja Matolcsy. Ismerős, legénykorunkban mi is sűrűn szembesültünk ilyen kimerülésekkel, különösen hó vége felé. Ilyenkor nincs nagyon mit tenni, kellenek az új ösztönzők: vissza kell váltani az üres üvegeket, nincs mese. Meg még ezt is mondta:

Az általam képviselt, nem ortodox közgazdasági eszközöket bevető gazdaságpolitika egyszer már történelmileg bevált. A második világháború utáni újjáépítés ilyen gazdaságpolitikára épült, de Kelet-Ázsia sikerének is ez az alappillére.

Ennek a szövegnek két olvasata van. Az egyik: ha ez a gazdaságpolitika csak háború utáni állapotban lévő országok újjáépítésére való, akkor első körben az a feladat, hogy Magyarország elérje ezt a bizonyos állapotot. Ezen olvasat tökéletesen magyarázza azt az amúgy érthetetlen tényt, hogy még mindig Matolcsy a honi gazdaságpolitika akármije. A hihetőbb olvasat szerint pedig valaki itten súlyosan hülyeségeket beszél, és ebben az esetben nagyon nehéz megérteni, hogy miért Matolcsy csinálja még mindig a gazdaságpolitikát. Talán azért, mert a társadalompolitikát Orbán csinálja, illetve pontosabb az, hogy a két politikát, tehát a gazdaságpolitikát és a társadalompolitikát együtt csinálják: összeadták, amijük volt. Mint ahogyan állítólag G. B. Shaw-nak javasolta egy nem túl okos, ám annál szebb hölgy: — Mester, szülhetnék önnek gyermeket. Olyan szép lenne, mint én, és olyan okos, mint ön. — Igen ám — válaszolta az író — de mi lesz akkor, ha az én szépségemet és az ön eszét örökli?

Egyszer mindennek vége lesz, előbb-utóbb úgyis fel fog tűnni az embereknek, hogy ez a szétoperálhatatlan csodapáros olyan tandembiciklit épített magának, amelyen háttal egymásnak tekernek, ellenkező irányba. De mi lesz, mi lehet, mi jöhet utánuk? Mindjárt rátérek arra, hogy fogalmam sincs, csak előtte egy kis ungabunga.

Mai válogatásunk forrása a Szabad Sólyom Nemzeti Blog, költőink pedig:

Kupcsik Csilla, Gavallér János, Pályi György — három teljesen különböző, borzalmas és borzongató egyéniség. Valamennyiőjük helyesírása eredeti: én csak másoltam.

Kezdjük hát, roppant változatos!

Kupcsik Csilla: Hol vannak a hősök?

Mivé lettél Hazám? Hol vannak a hősök?
Fentről, ha lenéznek ránk, mit látnak az ősök?
Egy szétszéledt Nemzetet, egy romlott országot,
...bármerre is nézünk, egy mocskos világot.
Egy züllött világot, hol vallják az emberek,
hogy boldognak lenni csak is pénzzel lehet.
Hol eltűnt a hagyomány, eltűnt a tisztelet,
s utolsóként kullog a hazaszeretet.
Hol akkor vagyok jó, ha fennen hirdetem,
taposs át mindenkin, tiporj át mindenen!
Meddig lehet élni még egy ilyen világban,
hol semmit nem teszünk egymásért kiállva?
Mindenki csak hallgat. Minden hiába?
Pedig gyáva népnek nem lehet hazája...