Örülünk, Vincent?

Amint tudjuk, a magyar bírói kar — miként a magyar köztisztviselői kar bármely másik része is — három alaptípusból áll: a rezsim által zsebre vágott korrupt gazemberekből, a fogalmatlan idiótákból és a lelkiismeretes szakmai munkát végző, megvesztegethetetlen bolondokból. Jó esély van rá, hogy a devizahitel-perekben a) a kormány/ellenzék/sajtó/érdekképviselők/Handó Tünde/stb. nyomására vagy b) egyszerűen fogalmatlanságból kifolyólag tömegesen mondják ki a devizahitelek semmisségét.

A Kúria — abból az apropóból, hogy szakmai konferenciát szervez a devizahitel-perekben részt vevő bírák számára — feltett néhány kérdést a PSZÁF-nak a devizahitelezésről. Szász Károly válaszlevelében kifejtette, hogy a devizahitel-szerződések visszamenőleges, „sommás" semmissé nyilvánításának végzetes következménye lehet a bankrendszerre, de akár az állam fizetőképességére is.

   Lovas István úgy tudja, egy magát megnevezni nem kívánó olasz képviselő közlése alapján, hogy Viviane Reding Orbán Viktor elleni összeesküvést szőtt a Bilderberg konferencián. Nem az a kérdés, hogy Reding mit szőtt, hanem az, hogy ki tudhat "úgy", ebben az országban. Jogom van-e nekem is "úgy tudni" valamit a Bilderberg konferenciáról, vagy csak ennek az érdekes embernek van joga az úgytudáshoz, akit anno személyesen köszöntött fel Orbán a születésnapján, valamelyik fideszes tulajdonú állami rádióban. 

   Jogi szakértőnket némileg bezárva a spájzba, felvetném a következőket. Tegyük fel, hogy én, egy bizonyos magát megnevezni nem kívánó andorrai alpinista beszámolója alapján, úgytudom, így egybeírva, mert ez egy új szó, hogy Reding a magyar jobboldali újságírók extrém állatbarát hajlamairól panaszkodott a globalizmus hajcsárainak vagy kiknek. Nem azt állítanám, hogy a magyar jobboldali újságírók a kelleténél jobban szeretik az állatokat, hanem a zsurnalisztikai morál Csomolungmáját követve azt állítanám, többszörös feltételes módban, hogy én úgy tudom, mármint még annál is többszörösebb feltételes módban, hogy Reding szerint szeretik jobban. Ne tessék dörömbölni, kedves jogi szakértőnk, inkább tessék enni egy kis baracklekvárt. 

    Ráadásul én csak kérdezek. Tegyük fel, hogy úgytudásom szerint Torkos Matild egy tapírhoz volt kedvesebb a megszokottnál. Leírhatom én ezt? Csak kérdem, nem állítom, még úgy se tudom. Vagy itt van Stumpf András sokakat esetleg megbotránkoztató kapcsolata egy lajhárhímmel. Még csak nem is kérdem, csak azt  vetem fel, hogy ha esetleg kérdezném,  hogy mi lenne, ha úgytudnám, akkor kérdezhetném, hogy mi lenne, ha úgytudás által lenne, vagy nem kérdezhetném? Nem kérdezni csak szabad?!

    És akkor térjünk rá posztunk témájára, Lovas Istvánra és a struccra. Mindenki tudja, hogy... Beszélik... És még csak nem is vetem fel, hogy megkérdezhetném, hogy mi lenne, ha esetleg úgytudnám ezt is. Kedves jogi szakértőnk, a fridzsidert toltam a spájz elé, teljesen felesleges az erőlködés.

    Ugye o(r)n(i)tológiai értelemben arról van szó, hogy mire is vetemedhet egy újságíró, ha éppen nem akar szeretni egy struccot, vagy nincs rá lehetősége, vagy már túl van rajta,  hanem esetleg, csak a példának okáért, kapcsolatba akarja hozni a nyelvét Orbán Viktor egy magát megnevezni nem kívánó testrészével. Mire vetemedhet egy főszerkesztő, mire vetemedhetünk mi, akik ezeket az orbitális baromságokat elhisszük, Lovastól és másoktól, csak azért, mert beleillik a többi paranoid hülyeség közé, amelyekre az életünket tettük, mint valami nippet a kispolcra. 

    Meddig alázzuk még magunkat drága magyar testvéreim az idiotizmusban? Megkérdezik Redinget, hogy mit szól a strucchoz, mit fog mondani? Azt fogja mondani, hogy nem kommentál cikkeket, különösen olyan országokból, amelyek után mindig kezet szokott mosni, és kitwittelli, hogy jézusmáriaezekmégmindignyeregalattlopnakazonnalkellennemegyvaniliásmakarónt.

   Mit tehetünk?

   Én kiengedem szegény jogi képviselőnket a spájzból és főzök neki egy teát. Önök meg gondoljanak arra, amire csak akarnak, de ha lehet, ne legyen benne sem strucc sem  Lovas István, vagy ha mégis, akkor egy társadalmilag többé-kevésbé elfogadott pozícióban. 

2,2 százalékos infláció - Jó hír a gazdaságnak és a családoknak!

Rogán Antal 2013. április 15.

Ne örüljön! Hajtás után még van idézet!

Varga Mihály alatt is zavartalanul folytatódik a matolcsysta trógeráj. Miután a múlt hónapban volt szerencsénk kézhez venni a kormány győzelmi jelentéseit arról, hogy Brüsszelnek elegendőek az eddigi megszorítások, sőt, a kormány szerint már ezekre sem volt szükség, mert Brüsszel nyilvánvalóan rosszul számol, Varga Mihály ma bejelentett egy újabb, legalább százmilliárdos megszorító csomagot. Ez csak az idén már a hetedik módosítás egy olyan költségvetéshez, amit Orbán tavaly júniusban azzal terjesztett be, hogy egy rendes ország már az év közepén tudja, milyen feltételek között működik majd gazdasága a következő esztendőben. De hát mit is tudhat Orbán Viktor a rendes országokról?

Erre a módosításra sem azért volt szükség, mert a költségvetés teljesen szétcsúszott, nem. Kizárólag azért, hogy Brüsszel még jobban örüljön. Bár az eddigi megszorításokat sem kérték, de erre a pakkra már végképp nem lehet ráfogni, hogy az eltúlzottdeficit-eljárás miatt lenne rá szükség. De aki nem próbálja meg becsapni a választókat, hogy megszólíthassa a lelkük jobbik felét, az sosem fog győzni, mint értesültem.

    A titkosszolgálati összeesküvés-elméletek kedvelői jól ismerik az ún. Dansey Memoire-t. Claude Dansey őrnagy a brit titkosszolgálat egyik vezető ügynöke volt a második világháború előtt. Ő hozta létre az ún. Z csoportot a Secret Intelligence Service-ben. Ebben az időszakban a brit titkosszolgálat vezetője Hugh Sinclair admirális, Neville Chamberlain miniszterelnök bizalmasa volt. A Dansey Memoire-ban voltak olyan levelek (is), amelyeket Dansey Olaszországból küldött Winston Churchillnek, aki akkor a brit ellenzék vezére volt. Ezeket a leveleket Sinclairék elfogták, de hagyták, hogy Churchill megkapja őket. A Memoire-t a hatvanas évek óta ismerik.

    Churchill úgy gondolta, hogy Benito Mussolini szembeállítható Hitlerrel, és megpróbált kapcsolatot keresni Mussolini anglofilnek tekinthető embereivel. Amikor Margherita Sarfatti, Mussolini szeretője 1929-ben Londonba  utazott, egy angol ügynök felvette vele a kapcsolatot. Sarfatti 1947-ben Uruguayból tért haza Olaszországba, és az olasz hatóságok le akarták tartóztatni. Alcide de Gasperi miniszterelnököt ekkor informálták arról, hogy Sarfatti asszony szolgálatokat tett a szövetségeseknek, és erre azonnal megszüntettek ellene minden eljárást. Sarfattinak volt egy barátnője, aki 1933-tól 1936-ig informálta Dansey-t és elődjét, Arthur McShane-t arról, hogyan vélekedik Horthy Miklós környezete, sőt maga a kormányzó is Adolf Hitlerről, és egy esetleges brit-német konfliktus esetén követhető magyar politikáról. A Dansey Memoire-ban erre a nőre "Lauraként" hivatkoznak.  Lauráról annyit lehet tudni, hogy:

1. A húszas évektől ismerte Margherita Sarfattit.
2. Magyar volt vagy nagyon komoly magyar kapcsolatai voltak a legmagasabb körökkel is.
3. Dansey 1937 áprilisában telegramot küldött Churchill összekötőjének azzal a szöveggel, hogy "Laura meghalt".
4. "Laura" közeli, bizalmas viszonyban volt valakivel, akinek ráláthatott Mussolini hadügyminisztériumára, és ennek a személynek közvetlen kapcsolata lehetett Giuseppe Orsay tábornokhoz. Ez a személy akár a tábornok húga, Francesca is lehetett.

Ezek alapján igencsak elképzelhető, hogy "Laura" Tormay Cécile volt.

Nem Tormay Cécile támogatta a numerus clausust, hanem az általa vezetett nőegylet.

Tarlós István, 2013. június 15.

... hogy a polgártársak megszólíttattak. Az akkori beszéd napjainkban erősen aktuális áthallásokkal teli.

Változatlanul igaz, hogy a demokrácia és a (bármilyen) diktatúra összeegyeztethetetlen.

A csődtömeg elérésének fojtogató előélete szintén ül:  „A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítenek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.”

Az is fájó seb, hogy a fiataloknak nem csak történelemkönyvekkel, de az éppen adott havi hatályos alaptörvény át- és átírásával kell újra és újra rácsodálkozniuk egy szinte orwelli világra.

Azóta meg már azt is tudjuk, hogy az ázsiai zsákutcába tulajdonképpen csak hazatérünk, hisz erőből értő félázsiai származékok vagyunk. Legalábbis az 1989-es szónok 2012-es mutánsa szerint. De csak szerinte.

Vagy ahogy már 1989-ben is elhangzott: "ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak."

       "Tényleg azt hiszed, hogy Abraham Lincoln nem volt kurva, mielőtt megválasztották? Elmondta a hülye kis meséit, a szarevő, tanyasi vigyorával, azért, hogy egyszer a nemzet elé állhasson és megszólíthassa a lelkünk jobbik felét. Mert ez az a pont, ahol a faszkodásnak vége. Ez az egész erről szól, hogy végre jól csinálhassuk a dolgunkat. Én is tudom, te is tudod, hogy kibaszott sokan vannak ám, akik nem így játszanak.  Eladják a lelküket, elmerülnek a mocsokban, hazudnak az embereknek, megosztják őket, játszanak a legszörnyűbb félelmeikkel, kizárólag a győzelemért." (Jack Stanton, azaz Bill Clinton mondja Henry Burtonnek a Primary Colors című filmben.)        

          A politikusok kurvák. Eladják a lelküket, elmerülnek a mocsokban, hazudnak az embereknek. Van, aki csak azért, hogy győzzön, van, aki azért, hogy győzzön és, hogy néha tegyen valami jót a nemzetért, hogy megszólíthassa a lelkünk jobbik felét, a bennük rejtekező angyalt. 

         A politika erről szól. A hazugságról, a mocsokról, és az igazi kérdés az, hogy miért hazudik a politikus, miért merül el nyakig a mocsokban.

         A színészek is hazudnak. Nem, Othello nem öli meg Desdemonát, Mása nem akar Moszkvába menni, csak haza, a hülye férjéhez, a jelzáloghiteléhez, a nyomorult életéhez. Van olyan színész, aki közben meg akar szólítani, aki meg akarja változtatni az életed, és van, aki a hazugságában is hazudik, leszar, csak túl akar lenni az egészen. 

         A politikában is szabad hazudni, lehetőleg úgy, hogy ne kapják rajta az embert, szabad és kell hazudni, mert a választó, az a választó, amelyben rejtekezik némi angyal, és kinek lelkének van jobbik fele, szóval az a választó alapvetően hülye, fogalma nincs arról, hogy miről szól ez az egész, rabja az előítéleteinek, félelmeinek, privát hazugságainak. És ez így van rendben, Tudjuk mi azt, hogy mi folyik a színfalak mögött, hogy mire tanítják a színészeket a főiskolán? Nem is fontos. Nem baj, hogy alapvetően hülyék vagyunk, hogy fogalmunk sincs róla, hogy miről szól az egész, amíg van a lelkünknek egy jobbik fele, ami megszólítható. 

         Azt azonban tudnunk kell, hogy kik vagyunk. Eldönthetjük, hogy beállunk a politikusok mögé, részt veszünk a játékaikban, együtt hazudunk velük, együtt merülünk le a mocsokba, esetleg azért, hogy közvetve bár, de mi is megszólíthassuk a nemzet lelkének jobbik felét. Ez egy választás, egy elfogadható választás.  

         Vagy dönthetünk úgy is, hogy az igazságot fogjuk keresni, méricskélünk, latolgatunk, és igen, kimaradunk valamiből, ami esetleg valóban nagyszerű.

         Ügyeskedhetünk, de nem foghatunk kint s bent egeret. Hazudhatunk persze magunknak, megpróbálhatjuk elhinni, hogy csak a másik politikus kurva, Ő, a mi őnk,  nem hazudik, nem merül le a mocsokba. Elhihetjük, hogy, amibe lemerülünk, az nem a szar, de akkor kicsit hülyébbek vagyunk, mint egy egyszerű választó. Ő ugyanis időnként kikapcsolja a rádiót, és képes úgy megenni egy vajas kenyeret, hogy közben nem gondol valami világmegváltónak hangzó baromságra. 

          Kicsit mindenképpen hazudni fogunk magunknak, mert hazugság nélkül ez a világ nem viselhető el, de tudnunk kell, hogy a mikrofon melyik oldalán állunk, hogy kinek a mondatai vannak a szánkban, a mieink vagy az Övé. 

           A politikusok kurvák, és ez így rendben is  van. Nekünk azonban nem kötelességünk kurvának állni, az csak egy szabadon választható lehetőség.