"Tényleg azt hiszed, hogy Abraham Lincoln nem volt kurva, mielőtt megválasztották? Elmondta a hülye kis meséit, a szarevő, tanyasi vigyorával, azért, hogy egyszer a nemzet elé állhasson és megszólíthassa a lelkünk jobbik felét. Mert ez az a pont, ahol a faszkodásnak vége. Ez az egész erről szól, hogy végre jól csinálhassuk a dolgunkat. Én is tudom, te is tudod, hogy kibaszott sokan vannak ám, akik nem így játszanak. Eladják a lelküket, elmerülnek a mocsokban, hazudnak az embereknek, megosztják őket, játszanak a legszörnyűbb félelmeikkel, kizárólag a győzelemért." (Jack Stanton, azaz Bill Clinton mondja Henry Burtonnek a Primary Colors című filmben.)
A politikusok kurvák. Eladják a lelküket, elmerülnek a mocsokban, hazudnak az embereknek. Van, aki csak azért, hogy győzzön, van, aki azért, hogy győzzön és, hogy néha tegyen valami jót a nemzetért, hogy megszólíthassa a lelkünk jobbik felét, a bennük rejtekező angyalt.
A politika erről szól. A hazugságról, a mocsokról, és az igazi kérdés az, hogy miért hazudik a politikus, miért merül el nyakig a mocsokban.
A színészek is hazudnak. Nem, Othello nem öli meg Desdemonát, Mása nem akar Moszkvába menni, csak haza, a hülye férjéhez, a jelzáloghiteléhez, a nyomorult életéhez. Van olyan színész, aki közben meg akar szólítani, aki meg akarja változtatni az életed, és van, aki a hazugságában is hazudik, leszar, csak túl akar lenni az egészen.
A politikában is szabad hazudni, lehetőleg úgy, hogy ne kapják rajta az embert, szabad és kell hazudni, mert a választó, az a választó, amelyben rejtekezik némi angyal, és kinek lelkének van jobbik fele, szóval az a választó alapvetően hülye, fogalma nincs arról, hogy miről szól ez az egész, rabja az előítéleteinek, félelmeinek, privát hazugságainak. És ez így van rendben, Tudjuk mi azt, hogy mi folyik a színfalak mögött, hogy mire tanítják a színészeket a főiskolán? Nem is fontos. Nem baj, hogy alapvetően hülyék vagyunk, hogy fogalmunk sincs róla, hogy miről szól az egész, amíg van a lelkünknek egy jobbik fele, ami megszólítható.
Azt azonban tudnunk kell, hogy kik vagyunk. Eldönthetjük, hogy beállunk a politikusok mögé, részt veszünk a játékaikban, együtt hazudunk velük, együtt merülünk le a mocsokba, esetleg azért, hogy közvetve bár, de mi is megszólíthassuk a nemzet lelkének jobbik felét. Ez egy választás, egy elfogadható választás.
Vagy dönthetünk úgy is, hogy az igazságot fogjuk keresni, méricskélünk, latolgatunk, és igen, kimaradunk valamiből, ami esetleg valóban nagyszerű.
Ügyeskedhetünk, de nem foghatunk kint s bent egeret. Hazudhatunk persze magunknak, megpróbálhatjuk elhinni, hogy csak a másik politikus kurva, Ő, a mi őnk, nem hazudik, nem merül le a mocsokba. Elhihetjük, hogy, amibe lemerülünk, az nem a szar, de akkor kicsit hülyébbek vagyunk, mint egy egyszerű választó. Ő ugyanis időnként kikapcsolja a rádiót, és képes úgy megenni egy vajas kenyeret, hogy közben nem gondol valami világmegváltónak hangzó baromságra.
Kicsit mindenképpen hazudni fogunk magunknak, mert hazugság nélkül ez a világ nem viselhető el, de tudnunk kell, hogy a mikrofon melyik oldalán állunk, hogy kinek a mondatai vannak a szánkban, a mieink vagy az Övé.
A politikusok kurvák, és ez így rendben is van. Nekünk azonban nem kötelességünk kurvának állni, az csak egy szabadon választható lehetőség.
