Forgács István cigány értelmiségi nyilatkozta nemrég a Mandinernek, hogy ma már húsz százalék feletti a cigányok aránya az öt éven aluli népességben. Ő ezzel foglalkozik, vélhetően tudja mit beszél. Ez ugye azt jelenti, hogy tíz-tizenöt év múlva a munkaerőpiacra belépők több mint ötöde lesz cigány. Magyarország jövője nem csekély mértékben azon múlik, hogy mi lesz ezekkel a gyerekekkel az iskolában.
A magyar underclass nehezen definiálható, de az "alsó" másfél- kétmillió ember Magyarországon nagyjából kimeríti azokat a kritériumokat, amelyekkel a nyugati underclass-t jellemzik. A mélyszegénységgel párosuló tanult tehetetlenség eleve azt jelenti, hogy az államnak át kell vállalnia olyan feladatokat amelyek általában a családokra hárulnának. A korai fejlesztés hiányosságai, a ki nem mondott szavak, mondatok százezrei, az elmaradt szülői megerősítések és esti közös játékok, szinte behozhatatlan hátrányt jelentenek ezen családok gyermekei számára. És ezek az aggregált hátrányok már ma is nagyon komoly hatással vannak az ország versenyképességére.
A leszakadástól rettegő széles alsó-középosztály gyerekei lényegesen jobb helyzetben vannak, mint az underclass-ból származók, de a középiskolai felvételiknél pontosan ugyanolyan páriának érzik magukat, mint az alsó osztályok gyerekei.
A középosztályra tervezett iskolarendszerben a középosztálybeli gyerekek aránylag jól teljesítenek, de egyáltalán nem érzik magukat jól. A kockás inges szelfizők, az én társadalmi osztályom gyerekei, az ő hangjukat halljuk, mert ők és az ő társadalmi osztályuk képes arra, hogy egyáltalán artikulálni tudják a véleményét.
Magyarország ma nem vevő az altruizmusra. A középosztály, a társadalom motorja, nagyon pontosan érzi, hogy Magyarország egyáltalán nem teljesít jól, a nyugati életszínvonalról csak a felső-középosztály álmodhat, alig élnek jobban, mint a szüleik a Kádár-korszakban. Kertesi Gábornak, aki az oktatás problémáit a közgazdaság-tudomány irányából vizsgálja, tökéletesen igaza van abban, hogy a középosztálynak kellene most egy kisebb áldozatot hoznia, de én úgy érzem, hogy ez gyakorlatilag reménytelen. A középosztály úgy érzi, hogy már meghozta a maga áldozatait, fél az alsóbb osztályoktól, és az alsóbb osztályokkal együtt fél a cigányoktól. Én egy aránylag liberális ember vagyok, és azt is gondolom, hogy jobb lenne, ha egy kicsit nagyobb lenne a szolidaritás az országban, de nem vagyok optimista.
A kockás inges követelések jellegzetesen középosztályos követelések, de én ezt most el tudom fogadni. Azt nem tudnám elfogadni, ha egyáltalán nem beszélnénk az oktatás súlyosabb és félelmetesebb problémáiról. Biztató dolognak tartom, hogy jobboldali emberek is felismerik, hogy ez így nem mehet tovább, és nem valamiféle balliberális nünükeként jelenik meg a korszerű és magas színvonalú oktatási rendszerekben való bizalom.
Nagy-Britanniában komoly oktatási reformok voltak az elmúlt években, GDP arányosan lényegesen többet költenek erre a területre, mint Magyarországon és nem lehetnek teljesen elégedettek az eredménnyel. Úgy sejtem, hogy a brit rendszer bizonyos elemei, elsősorban a "sixth form", a tizenhat éven felüliek specializált felkészítése (három-négy tantárgy intenzív tanulása, bizonyos közismereti tárgyakkal kiegészítve) nagyon sok magyar gimnazista számára lenne szimpatikus. Nem hiszem azt, hogy a jelenlegi hatalom kész erre, hogy egyáltalán komolyan tárgyalni akar, de ha csak annyi történne meg, hogy társadalmi viták indulnak el a lehetséges rendszerek előnyeiről és hátrányairól, már azt is jelentős eredménynek tartanám.
A legtöbb, ami ma elérhető talán az, ha a társadalom jelentős része elfogadja, hogy az oktatás kulcsfontosságú, hogy ez nem valamiféle értelmiségi mantra, hogy valóban ezen múlik az ország jövője. Ezzel nem lehet megbuktatni Orbán Viktor rendszerét, de nagyon sok embert olyan gondolatok kimondására lehet kényszeríteni, ami pár hónapja még elképzelhetetlennek látszott.
