Walter Pitts különleges gyerek volt. 12 éves korában levelet írt Bertrand Russellnek, mivel kétségei támadtak a Principia Mathematica-val kapcsolatban. Pár évvel később elszökött otthonról és a chicagoi egyetemen logikát tanult Carnapnál miközben teljesen nincstelen volt. Húszéves volt, amikor McCullogh-val együtt leírták az első mesterséges neuront. Pitts a neuronmodellje alapján egészen biztos volt abban, hogy az agy képes lehet arra, hogy a szenzoros jelekből felépítse a körülötte levő világot.
1959-ben Pittsnek lehetősége lett arra, hogy tesztelje az elméletét. Barátjával, Jerry Lettvinnel, és szerzőtársával, Warren McCullogh-val együtt megírták az állati érzékelésről szóló egyik legizgalmasabb cikket "Mit mesél a béka szeme a béka agyának?" címmel. Pitts elképzelése szerint a Béka, legyen mostantól nagybetűs, szeme engedelmesen és lehetőségeihez mért pontossággal fogja közvetíteni a Valóságot, legyen mostantól nagybetűs, a Béka agyának. Erre kiderült, hogy a Béka szeme valóságos Mátrixba zárja a Béka agyát, egy Béka-mesét mond, amelyben Legyek vannak és Szitakötők, és talán néhány sötét árnyék a magasban, mert mégis mi más lenne, esetleg pár fűz a tó partján, már amennyire a tó lehet más, mint gyorsan repkedő fekete pontok háttere. A Béka agya nem a Valóságot látja, hanem a Béka-mesét, nem a Valóságban akar győzni, hanem a Béka-mesében. Egy chilei fiatalember is segített a kísérletben, Humberto Maturana-nak hívták, ő tavaly halt meg, és a modern filozófia egyik legérdekesebb alakja lett, mert ő a Béka-mesét várta, a mesét, amelyben a Kogníciót az Élet uralja.
Carl Schmitt és Martin Heidegger mellett volt egy balti német úriember is aki szívesen adott volna tanácsot hercig bajuszkás népvezéreknek. Őt Jacob Johann von Uexküllnek hívták, és már a húszas években úgy gondolta, hogy a Béka (és tengeri sünök, rákok, kullancsok, stb) agya különös mesét hallgat az érzékszerveitől. A Béka az Umgebung, az általunk is érzékelhető valóság, helyett az Umweltet látja, amelyben Békánk a mesehős.
Mit mesél az agyunknak a mi politikai szemünk, hogy egy váratlan, poszt-puzséri fordulattal éljek? Mi a mi Umweltünk, amit az unalmas Umgebungunk helyett építgetünk magunknak?
A világ, ahol minden vagy fekete vagy fehér, ahol vagy ellopták a dolgot vagy mindennél nagyobb és mogyoró van az ő tetején. Ahol azért van úgy, ahogy nincs, mert ők azt mondták, hogy ne legyen úgy, ahogy van. Ahol az óvodások nemátalakító műtétjére félretett pénzét lopták el a csirkefarhát dömpingtől megmámorosodott egykori kádáro-horthysta nyugdíjasnak. Ahol a rakodópart alsó kövén Mészáros Lőrinc és neje kis lábaskájukban fenomenológiát tanulnak, ahol álmainkban a CEU és az SZFE pingpongmeccset játszik a Pázmány-Rákay Philip párossal, ahol Prof. Dr. Csuti és Prof. Dr. Acsajsziakinekmegintelfelejtettemanevét képviseli hazánkat a téli olimpia kiatürkebbhanemmi számában. Két mese van, be lehet rájuk fizetni, az egyik egy kicsit drágább.
Walter Pitts 46 évesen magányos alkoholistaként halt meg, ez a lényeg, a világ mint Umgebung elég ronda tud lenni, különösen így a vége felé, kell egy szem, amelyik pont annyit mesél el róla, amennyit még el tudunk viselni.
