Petri Lukács Ádám, Petri György költő fia, aki mindig az apjából élt, most Mária asszony pincsikutyájaként ír a Mandinerre. Ez olyan sok szót nem érdemel. De...
Az urban legend szerint az a bizonyos Lukács a nevében Lukács Györgyre utal. Az egykori marxista Petri György ugyanis Lukács György tanítványa/rajongója volt. Harmincéves lehetett, amikor lassan, de aránylag biztosan, szakított a marxizmussal.
Ádámka pont a Tanácsköztársaságról írt, amelynek Lukács György népbiztosa volt, mely Tanácsköztársaság direktóriumaiban ott volt Kassák Lajos, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Ferenczy Béni. A Kommunista Írók Aktivista és Nemzetellenes Csoportja nevében pedig az ifjú Márai Sándor támogatta Kun Miklós orbánista történész nagyapucikáját.
Ez az a pont, amikor valamelyik szilvay, két melegellenes pogromvers írása közben, meg fog vádolni azzal, hogy én támogatom a vörösterrort, Sztálint, Mao-t és talán még Dobrev Klárát is (ő a legveszélyesebb, ahogy a rezsimsajtóból megtudtuk). Hát nem, én nem vagyok annyira baloldali, ha Boris Johnson felemeli a 40 százalékos adókulcs alsóhatárát, esetleg nem leszek nagyon szomorú, ha nem Commandante Corbyn győz a választáson (igen, ez nem szép tőlem, de a 40 százalékos adókulcs sem szép).
Petri György nem volt egyszerű ember, de borzasztóan tehetséges volt, Petri Lukács Ádám meglehetősen egyszerű ember, és borzasztóan tehetségtelen. Korunk gyermeke.
