Örülünk, Vincent?

Az a legnagyobb baj a demokráciával, illetve annak a nyugatibb változatával, az egyszerűség kedvéért hívjuk liberális demokráciának, hogy nem igazán működik magától. Nem olyan, hogy ledobjuk repülőről a pusztába, ott elkezd sugározni és akik a hatáskörén belül lesznek azok megdemokratulnak. Ez egy eléggé bonyolult rendszer, ami csak akkor működik, ha az emberek működtetik. Egy bonyolult rendszer működtetéséhez pedig elengedhetetlen némi alapkészség és képesség megléte. Mivel a liberális demokrácia alapvetően ezeknek a bizonyos képességeknek és készségeknek a birtokában lévő emberek kooperációjára alapul, ezért nem mindegy, hogy mekkora egy adott társadalomban azon polgárok aránya, akik bírnak ezekkel a tulajdonságokkal. Hogy a miniszterelnökünk is értse: ha egy csapatból kilenc ember tud focizni és kettő nem, akkor lényegesen nagyobb a valószínűsége annak, hogy sűrűbben látunk jó meccseket mint rosszat, ezzel szemben ha csak a csapatkapitány tud játszani, míg a többi tíz falábú…, nos, abból sok érdekes dolog kisülhet, de jó játék nem annyira. Esetleg annyi, hogy a csapatkapitány valamiféle kolosszálisan nagy aduásznak érzi magát és jogot formál arra, hogy ő mondhassa meg hogyan kell itten focizni.

Szóval kellenének valamiféle alapok, és ha minél több ember bírna ilyesmivel annál jobb lenne. De honnan jönnének ezek az alapok? Honnan, honnan, ahonnan az összes többi: alapvetően és elsődlegesen a családból. Olyan mintákat visznek majd ki a nagy büdös életbe a kölkeink, mint amilyeneket tőlünk, szülőktől kapnak.

   Akár egy béka mely felfuvalkodék 

   s magát királynak képzelé,

   s a harmatköpenyt mit 

   álmos reggel bocsát rá palástnak.

   Kezedben jogar a korhadt fűzfaág

   országalma az elhullt zölddió.

   Peckesen sétálsz, s nem látod

   a királyi udvar szikkadó mocsár.

   Uralmad addig tart míg

   Gólya úr, meg nem kíván egy früstököt.

   Új béka jő majd, kövér varangy,

   király lesz ő is, míg rossz csillaga el nem éri.

   Osztasz kegyet és hivatalt,

   megmondod ki játszhat herceget, s ki áll a karban.

   Te döntöd el hány lesz a felvonás és

   a színész zsebében hány shilling csörög. 

   Earlswickborough színpadát a Kövér Richárdnak adtad.

   Borissza cimborája az Earl kegyence.

   S te mindig azt teszed mit ő parancsol

   kit az Udvar szeszélye népünk nyakára ültetett.

   Hírlik Richárd ígérte, eljátssza Rómeóm

   S tán Marlowet, Webstert, jó Ben Jonsont,

  "brit színijátékot a brit népnek" - mondád,

  "nem portugált".

  Nincs elég eső mi üdv egében

  fehérre mossa bűnödet.

  Irgalmat nem nyersz, s úgy remélem

  gyehenna tűze elemészt.

  De addig is, Hamlet, Rómeó, Earlswickborough színpadára nem lép,

  akkor sem  ha az Earl-t a francúz kór gyűri le.

Ezekben a hetekben tölti ki kormányzati ciklusának első harmadát a kormány. Azt mondják az átlagos választópolgár memóriájának terjedelme két hét.

Sokan és sokfélét kívántak az aranyhaltól (melynek memóriája állítólag 10 mp.) A mesebeli aranyhal körül fogy a víz, mi lett a kívánságokból eddig?

Most induló sorozatunkban visszatekintünk az első harmadra. Cavinton gyanánt.

Mert hihetetlen? Más magyarázatot már nem nagyon találok. Két hírt, hírecskét nézegetek már egy ideje, illetve az egyik nem is annyira hír, hírecske, mint inkább ügy, ügyecske. A hit mindent elsöprő erejében annyira, olyan erősen bízni, mint ahogyan a hírecskéket, ügyecskéket magyarázgató hatalmak bíznak nem szokványos, én ilyesmivel jellemzően kisgyermekek, részeg emberek és autónepperek köreiben találkoztam. Ifjúkorunk egyik túlkapása ugrik be, amikor hajnaltájt a cimbora ült a földön, körülötte üvegcserepek, pajtásunk pedig a részegek akadozó nyelvén egyre csak hajtogatja: semmi baj, nem történt semmi, mindjárt megjavítom. Igaz, másnap már ő sem ragaszkodott túlzottan ahhoz, hogy a leejtés miatt összetört pálinkásüveget tényleg meg bírta volna reparálni. Később pedig a gyerekek kápráztattak el hasonló próbálkozásaikkal: nem én tojtam bele a nadrágomba, hanem valaki más!

Csipak-villa. A hatóság mit mond? Hogy igen, tele van szarral a gatyánk, de nem mi voltunk!

Mai versünk forrása a http://hunhir.info, ahonnan ideidézem a mai (okt. 27.) három vezető cikk címét:

* Ez a kaszinótojás nem talált: dániel péter esete a „Mocsok”-kal

* Napi zsidó lelet: Dörner kinevezése „a zsidók magyarországi jólétét” veszélyezteti

* „Üzenem Wittner Marcsinak, hogy aki kurvának áll, az ne sírjon, ha bacni is kell” – írja a dániel nevű zsidó

A költemény szerzője pedig a beszédes nevű Baján Nagykagán

Hmm... Mit szólna a költő, mit szólna a honlap szerkesztője, ha tanult(ak) volna magyar történelmet, és tudná(k), hogy Aba Sámuel zsidó volt?

   A bóvli nem úgy kezdődik, hogy az 55 Water Street, Manhattan, New York-ban az alsó rubrikában huszonhét ponttal kevesebb van, mint a felső rubrikában... Nem úgy kezdődik, hogy valaki, aki ugyan tudja mi a különbség Budapest és Bukarest között, de nem nagyon érdekli, beírja a downgrade-et a papír aljára... Nem úgy kezdődik, hogy a Bloomberg tíz perc múlva lehozza, aztán megkapjuk az újabb warholi tizenöt percet, és elkezd minden zuhanni, pedig Kósa Lajos éppen krumplis nudlit vacsorált, ha akarta volna, sem tudott volna hülyeséget beszélni. 

  A bóvli a szemetes utcákkal, az összefirkált házfalakkal, a koszos piszoárokkal, a bűzlő, koszló igénytelenséggel kezdődik. A bóvli kipuskázott zárthelyikkel folytatódik, a megúszott egyetemi évekkel, az innen-onnan leeső diplomákkal, a középszerűség kultuszával. A féltudású elittel és a féltudású villanyszerelővel. Ahol bóvli van, ott bóvli van, nemcsak a kormányban, nemcsak a hivatalokban....beivódik, evődik velődig, töprengenél de eszmét tőle fogan csak elméd. 

  A bóvli nem Matolcsy Györggyel kezdődik. Matolcsy György a bóvli része, őt ennek a rendszernek ki kellett termelnie, a matolcsykat, a számolni képtelen, gondolkozni rest hülyéket. A nem tetsző rendszer a bóvli maga, amelyben mindenki szem a láncban, belőlünk bűzlik, árad, mi is a bóvli részei vagyunk, nemcsak Matolcsy. Mi hagytuk, hogy így legyen.