Kigugliztam, hogy a közgazdaságtanban mi is az a komparatív előny. Valami olyasmit értettem meg belőle, hogy ha egy ország nagyon jó valamiben, akkor azt a dolgot inkább csinálja ő, és aki nem annyira jó, az vegye igénybe azt, aki nagyon jó. Elgondolkodtam, hogy mi miben is vagyunk nagyon jók, és arra jutottam, hogy a lúzerségben. Nem mondom, hogy világ-, de talán Európa-bajnokok mégiscsak lennénk, és a világban is eléggé ott vagyunk a legjobb tízben. Ország akkorákat és ilyen kitartóan nem szopott, mint mi az elmúlt pár száz évben. De hát akkor nekünk ezt kéne csinálni, ha ebben vagyunk jók! Fel kéne hagyni azzal a buta hobbival, hogy magunk közül választunk vezetőket arra, hogy elkúrják. Ki kéne adni az országot gebinbe’. Ha egy gazdagabb, szerencsésebb sorsú államnak lenne egy nem ortodox ötlete, az inkább jöjjön hozzánk, és nálunk próbálja ki. Pénzük mint a pelyva, tessék megnézni, hogy az amúgy úgyszintén hisztérikusan eladósodott Egyesült Államok mennyi dollármilliárdot feccöl bele egy-egy újabb kurva bomba kifejlesztésébe! Szerintem ha ügyesen és hitelesen csinálnánk, akkor idővel rájönnének, hogy érdemesebb a meredekebb, vagy egyenesen hülye ötleteket nem náluk, otthon, élesben kipróbálni, mint ahogyan a csodabombázókat sem a LaGuardián próbálják ki, hanem valahol a sivatagban.
Nézzük akkor konkrétan, mi lenne az üzleti modell lényege?
Történelmi időket élünk: Magyarország gazdaságtörténetének legsötétebb napjai ezek. Minden nap sötétebb, mint az előző, ezért minden nap a magyar gazdaságtörténet legsötétebb napja. Mindig azt hisszük, hogy ez az őrület már fokozhatatlan, és kormányunk mindig bebizonyítja, hogy vannak új, felfedezetlen sötétségek. És ha vannak, akkor nekünk ott a helyünk.
