Örülünk, Vincent?

Amíg a bóvliban táncoló Nemzeti Ügyek Kormánya eldönti, hogy akkor most húsbavágó-e az IMF megállapodás, avagy feltételek nélkül tárgyalnak velük, lazítsunk egy picit a közelmúlt slágereivel!

A végén szavazzon Ön is!

Már megint jön a hétvége és az elmaradhatatlan kérdés: mit főzzek? Ez csak látszólag egyszerű kérdés, ugyanis ez remek táptalaja lehet egy komoly családi veszekedésnek, amelynek a vége könnyen lehet egy „akkorfőzzélte” jellegű háziasszonyi sértődésnek.

  Nagy igazság ez, Majtényi úr, s hálából adok én is egyet cserébe: sokkal jobb tüntetéseken hazugságokat ordibálni a mikrofonba, mint megdögleni egy polgárháborúban. (Bayer Zsolt, ma)

 

     Ceausescu kutyái voltak ilyen magabiztosak 89-ben. Bayer mögött még ott áll a hűséges testőrből "terrorelhárító" parancsnokká avanzsált Hajdú tábornok, Szájerné bírósága, Polt ügyészsége, még kinyitják az Operát nekik, ha meg akarják ünnepeltetni magukat, még van házi televíziójuk, hogy üres utcákat mutogasson a tüntetés alatt,  még van Szalai Annamáriájuk, aki eltakarítja az ellenzéki médiát. Még áll a kétharmad, rendületlenül.

     Vajon Lévai Anikónak eszébe jut-e a sárga Dacia, Targoviste, és az az utolsó perc a falnál. Mert vannak más metaforák is, vannak sárgadáciás metaforák is, nemcsak polgárháború és megdöglés. Valami szörnyű egészen biztosan eszébe juthatott Lévai Anikónak.

     Nem, nem lesz erőszak és nem lesz polgárháború, Lévai Anikó jólétben és békességben fog megöregedni. Minden más kimenetel elfogadhatatlan. Még az is elfogadhatatlan lenne, ha Bayer Zsoltot agyonvernék.

   És abban sem hiszek, hogy az utca dönti meg Orbán Viktor alkotmányos diktatúráját. 

    Egy nap egy oligarcha felhív egy másik oligarchát. Aztán egy harmadikat. Leülnek és néznek maguk elé. Fél szavak nélkül is megértik egymást. Valaki, aki ma ott ül Orbán Viktor mellett a kormányüléseken, aki ott volt vele az Operában, aki szemben állt a tömeggel, kap egy telefont. Aztán egy másikat. Egy idősödő német hölgyét, egy francia úrét, az is lehet, hogy egy nagy fehér házból hívják fel. 

   Az utcák üresek lesznek. Bayer Zsolt éppen a zsidók felelősségéről ír valami pattogósat egy fél üveg whisky mellett. És akkor nem lesz polgárháború. Csak egy rövid bejelentés. Majd írunk róla posztot, és elemeznek az elemzők. 

  Egy nagy asztalt mutatnak. Olyan embereket, akik ma még egymást torkát vágnák el. Senki sem mosolyog. Komoly arcok, komoly szomorú arcok. Mert nem lesz senki sem nagyon boldog. Ami menthető, azt még érdemes lesz megmenteni, de kitörő örömre már senkinek nem lesz oka, hosszú-hosszú ideig. Elfogynak a szavaink, értéküket vesztik, új szavak még nem lesznek.

 Bayer Zsolt pedig végre megihatja a whisky másik felét, és eljuthat oda, ahová való, az asztal alá.

Félidejéhez közeledik a NER kormányzása. Már eddig is annyi mindent megvédett nekünk (manyupok, demokrácia, jogállam, forint, közmédia függetlensége stb.), hogy ismerőseim úgy gondolták, átvesznek egy kicsit a kormányzat terheiből és maguk védik meg a megtakarításukat.

Időpont: 2011. november közepe

Helyszín: Ausztria, magyar hátártól 3 km-re

Blogunk az alábbi klippel kedveskedik az Operában ünneplő nagyérdeműnek

Hát igen. Ezért érdemes. Ez az én színházam, az én előadásmódom.
Egyszerűen imádtam.
Legelső gondolatom az volt, hogy nem írok a posztba semmit, csak annyit, hogy zseniális, gyerünk az Ascher Cafe-ba be oszt’ jónapot.

Ezekben a percekben búcsúzunk a magyar Köztársaságtól. Élt 22 évet, eufóriában és optimista légkörben született, ami ritkán adatik meg a történelmünkben. A magunk lábára álltunk, önállók lettünk, ennek minden örömével és felelősségével, hogy amit teszünk az a mi sikerünk, amit elrontunk az a mi terhünk. A hajtás után Vincent szerzői kis jegyzetekben búcsúznak a Köztársaságtól.

Ifjú Schnapsként villant meg először a Liliomfi legendás filmváltozatában. Alig volt 20 éves. Zöld sapkában ült egy hordó bor közepében, csuklott, és igyekezett nem elfogadni, hogy Darvas Iván lenne a valódi Schnaps. Aztán már nem zavarta.

Éles, karakteres komédiásnak látszott. Nemcsak az volt.
Nehezen találták meg a szerepek. Alkata, stílusa nem passzolt a 60-as évek elegáns, romantikus színjátszásához.
Lúzereket játszattak vele.

Élhetetlen figurái közül kiemelkedett a Két félidő a pokolban c. 1961-es Fábri-film munkaszolgálatos focistája, a csapat a biztos halál tudatában száll harcba a német őrökkel a pályán. Itt nincs happy end, ez nem a Menekülés a győzelembe, itt meg kell halni.
Csetlett-botlott, küzdött, vállat vont, meghalt.

Hamarabb érvényesült filmen, mint színházban — ebben hasonlított a pályája Törőcsik Mariéhoz, aki imádta és aki sokszor elmondta, szeretne vele egyszer eljátszani egy igazi szerelmespárt.

A nagy áttörést Minarik Ede mosodás és futballőrült szerepe hozta meg az 1973-as Régi idők focijában, Sándor Pál zseniális alkotásában. A rendező azt mondta: „Garas ment be átöltözni, és Minarik Ede jött ki a lakókocsiból.”