Félidejéhez közeledik a NER kormányzása. Már eddig is annyi mindent megvédett nekünk (manyupok, demokrácia, jogállam, forint, közmédia függetlensége stb.), hogy ismerőseim úgy gondolták, átvesznek egy kicsit a kormányzat terheiből és maguk védik meg a megtakarításukat.
Időpont: 2011. november közepe
Helyszín: Ausztria, magyar hátártól 3 km-re
Apró kis falucska főtere. Egyik sarkon SPAR, a másikon egy épülő szolgáltatóház, a harmadikon Rathaus, a negyediken pedig egy bank. Parkoló ügyfelek részére: 6 hely => 4 magyar rendszámú autó, két osztrák.
Belépünk a fiókba. Az első meglepetés: az egész fiók személyzete összesen négy főből áll.
Ketten percek alatt ellátják az ügyfélforgalmat (ugyanennek a banknak a fiókjában a Mammutban minimum egy óra a várakozási idő), + egy fénymásoló, telefonáló segéderő + a fiókvezető.
Elkéstünk. 11.30-ra volt megbeszélve az időpont, a tárgy: számlanyitás.
Leülünk az előtérbe csendesen, türelmesen várjuk amíg sorra kerülünk. Az ügyfélkiszolgálás flottul megy. Mindenkit magunk elé terelgetünk - mi a fiókvezetőhöz jöttünk.
Termetes, szőke fiatalember érkezik. Felszabadul az egyik pult, Ő int.
- Nein danke. Zu filialleiter - bitte schön
- Ahh so!
Biccentés-dankeschön :-)
Elindul és pont megcsendül a mobilja:
- Szia Laci! Hívjál vissza lécci húsz perc múlva, most éppen a bankban vagyok
Navazz, ezért küzdöttünk a tört némettel?!
Bejön két kitérdelt melegítős, munkaruhás fiatal srác. Ők csak az ATM-hez mennek. Jól hallom, ők is magyarok. Bizonyára itt dolgoznak már egy ideje. Talán a labanc vonalak mögé ledobott deszantosok?
Végre felszabadul a fiókvezető irodája. Kijön egy népes társaság, akik eredetileg utánunk következtek volna. Ránézésre egy egész család lehet, felnőtt gyerekekkel.
Biztosan kitaláltátok: Magyarok
Be az irodába. Egy Stanley Tucci kinézetű félig horvát, félig osztrák úriember fogad. Rutinosan kezeli a betérőket. Gördülékenyen és az elmaradhatatlan osztrák udvariassággal, láthatóan futószalagon ugyanaz az eset félórás váltásban.
Útlevél nem kell, lakcímkártya, személyi igazolvány. Hosszú kezei rohangálnak a laptop billentyűzetén. Új számla nyílik, ki tudja hányadik ez már a héten vagy ezen a napon...
Csak a szokásos kérdései vannak. Aztán két meglepő adat, amire szüksége van: a mobilszámot még csak-csak megértem, de a családi állapot és gyermekek száma.... Erre vajon mi szüksége van egy osztrák banknak?
20 perc, nem több és megnyílt a számla. Néhány sebtében megtanult magyar szó (köszcönöm und vixontlátáschra) kíséretében elbúcsúzik, az ajtó előtt újabb társaság toporog. Ők még beférnek az ebédidő előtt.
Kitaláltátok. Magyarok. Így megy ez már hónapok óta.
Kitolatok a bank parkolójából, egy sötétzöld Astra már indexel, vár a helyemre. Magyar rendszámú.
Hazai területre érve éppen halljuk a rádióban Matolcsy legújabb sikerét :
A miniszter szerint nincs más példa arra a 2008-as válságban és utána, hogy egy ország ilyen gyors pénzügyiegyensúly-javulást ért volna el, “ráadásul megszorítások nélkül”. (sic!)
Pár hét múlva eljön a második fázis. Nem voltam ott, mesélik. Elindították az utalást a hazai fiókból. Előtte - a biztonság kedvéért - mailben lecsekkolják Stanley Tuccinál a számlaadatokat. Nehogy a hosszú évek alatt megtakarított euró valahová a világ másik végén landoljon. Stanley válasza reggel 7.26-kor megérkezik: A szlaszám és az IBAN kód is stimmel.
Gyűrött cetlin tolja oda a hazai fiók ügyfélszolgálatosa elé a számokat a tulajdonos.
- Nem kell köszönöm. Itt van minden az osztrák plasztikkártyán, tetszik látni?!
- jajj de jó ezt nem tudtam
- Ó tessék hagyni, van rutinunk. Hetek óta non-stop ezt csinálja mindenki...
