Hát igen. Ezért érdemes. Ez az én színházam, az én előadásmódom.
Egyszerűen imádtam.
Legelső gondolatom az volt, hogy nem írok a posztba semmit, csak annyit, hogy zseniális, gyerünk az Ascher Cafe-ba be oszt’ jónapot.
De aztán ezt még magamhoz képest is szegényesnek éreztem. Hát tessék:
A történetet ugye ismerjük, Woyzeck a túl sokat gondolkodó katona, aki nem bírja tovább a nyomást, és megöli szerelmét.
Ennek a nyomásnak a fokozására van egy Kapitányunk, egy őrült Dokink, aki lexikonba vágyik és egy Ezreddobosunk aki magáévá és ezzel hullajelöltté teszi főszereplőnk Nőjét.
Mind, de egytől egyig mind remek alakítás, azt hiszem, hogy Nagy Ervint a Talizmán óta nem láttam ennyire a ,,helyén,, mint itt.
Nagyon, nagyon sokat kell dolgozni a színpadon, sajnos nem tudom, hogy az eredeti darabból mennyi maradt meg koreográfiában, és mennyi ebből a ,,hazai,, de annyira magával ragadó volt a mozgás és olyan hibátlanul csinálták, hogy akár eredeti, akár adoptált, csak elismerést érdemel. Hozzáértőbbek biztosan találnának ebben is kivetnivalót, de én csak néző vagyok, engem lenyűgözött Keresztes Tamás bukfence. Csak remélni tudom, hogy normális, nézhető, többkamerás formában rögzítve lesz ez a darab.
Igen, angolul mennek a dalok és igen, olyan a kiejtés, amilyen, kedves Alfőmérnök. De nincs ezzel semmi baj, a közönség sem beszél vagy ért angolul, aki meg igen, az úgyis jobban érti, ha a megbízható kelet-európai kiejtést hallja. Tom Waits bár állítólag nem ismerte a történetet korábban, a tőle szokott mesélős, leíró zenét hozta, őrület, hogy tíz év kellett nekünk arra, hogy ez a darab itthon is színpadra kerüljön. Ez van.
A darabban mindenkinek jutott egy dal, amiben igazán nagyot domboríthatott a szomsz’asszony lazán lilává változott közben.
Na, lehet ezt fokozni, de így is túl sokat kotyogtam olyan dolgokról, amikhez nem értek.
Számomra az egyik legemlékezetesebb színházi este marad ez, hibátlanul összerakott, kigondolt díszlettel és jelmezzel — ó, az a piros nadrág Nagy Ervinen, amiben a Rose-t énekli!
Woyzeck, én így szeretlek!