Örülünk, Vincent?

A dió elfagyott. Láttam már dolgokat elfagyva, de hogy valami ennyire elfagyjon, ilyent még nem. Exportképes árucikk lett a kis bibékből és levélkezdeményekből, olyan a kinézete, hogy talán megérné mintát küldeni belőle Ridley Scottnak, kicsit oldalról fényképezve tiszta Alien. Dió tehát idén nem lesz, de emiatt nem romlik jelentősen az egyenlegünk, hatalmas a fa, évről évre többet termett, mint amennyit fel tudtunk használni, szükség esetén még barterre is futja, ha kedvünk szottyanna kesudiót importálni.

Akkor ma „közkívánatra” utazzunk egyet nagy svunggal oda és vissza az időben. Először odafele vissza az időben, a múlt század harmincas negyvenes évek USA-jába, amelynek dél, főleg feketék által lakott részein kialakulva a szving a jazz egyik populárisabb ágaként, elterjedt. Remek szerzőkkel és előadókkal, szinte mindenki ismer több klasszikus számot. Elterjedt, és kisebb-nagyobb visszahúzódások után újra meg újra divatba jött.

Nekem két dolog tetszik a szvingben: az egyik a ritmikus és dallamos, esetenként improvizatív életöröme, a másik pedig hogy kifejezetten nem macsó, hanem nő, sőt NŐ szerető hangulata van :-).

Ezzel már vissza is jöttünk a jelenbe, ahol az „ősökhöz” méltó utódok nyomják napjaink talpalávalóját, és ahogy az egyik youtube-os kommentben olvastam: „Ugye nem csak én érzem, hogy mozog a lábam, ahogy hallgatom a számot?”. Hát nem!

Itt van pl. Big Bad Voodoo Daddy Dél-Karolinából, vagy a Cherry Poppin' Daddies Oregonból, aztán a Royal Crown Revue Kaliforniából, valamint a Squirrel Nut Zippers Észak-Karolinából.

Kicsit tágabban értelmezve a szving hangulatot, íme egy finom Ravel feldolgozás a Pink Martinitől. Ha már Ravel és Franciaország, akkor Caravan Palace.

A végére hagytam a hogyan továbbot, a szving legfrissebb újjászületését, az elektro-szvinget. Az elektro-szving esetenként átmenet a szving és a groove között. De hogy ez is lehet izgalmas, arra ez a korhatáros, ámde elmosódott amatőr konyhai bútor reklámfilm a bizonyíték :-).

Mi lehetne kellemetlenebb szombat délben annál, hogy az ember egyetért Selmeczi Gabriellával? Olyasvalamire gondolok, ami nem involvál szögbelövőt, vagy egy viagrás dobozban turkáló hímgorillát.

A Demokratikus Koalíció felszólította Orbán Viktort, hogy azonnal mutassa be a szakdolgozatát. Orbán erre bemutatta a szakdolgozatát. A szakdolgozat nagyon bátornak is mondható, és a mai napig vállalható.

Erre felszólították Gyurcsány Ferencet, hogy most akkor ő mutassa be a szakdolgozatát. Gyurcsány erre elkezdett jópofizni. Az ember már akkor gondolhatta volna, hogy ennek pl. jó vége az nem lesz.

   Egy Patay Vilmos nevű FIDESZ képviselőnek jutott eszébe, hogy azért jó a telefonadó, mert legalább nem fognak annyit telefonálni az emberek.  Nem ez az első eset Magyarországon, hogy az uralkodó rezsim egyik képviselője sokallja az emberek telefonálgatásait. 1976 tavaszán az Élet és Irodalom hasábjain indult el az ún. Kesudió-vita, amelyben a keményvonalas Lovas Márton írta le szinte szó szerint ugyanezt. 

  A Mandiner indította el a legeslegújabbkori Kesudió vitát. Az uralkodó ideológia képviselői a marxizmus-leninizmus   konzervativizmus időszerű kérdéseit vitatják meg. Szilvay elvtárs a Konzervatóriumon panaszkodik, tizenhetedszer amúgy, gyakorlatilag változatlan formában, azzal kapcsolatban, hogy egyes a burzsoá ideológia uszályába került értelmiségi csoportok az elvi síktól eltérve, mind tekintetében mind vonatkozásában romboló kritikával illetik a konzervativizmust építő magyar népet és annak vezető erejét. Megadja elvtárs pedig a Párt ideológiai blogjában lép fel valami ellen határozottan, nem olvastam el, de nem lennék az imperializmus helyében. 

 Ez csak afféle szolíd élcelődés egy magamfajta osztályellenségtől. Valójában nem gondolom azt, hogy Orbán Viktor egyenlő lenne Kádár Jánossal, ez egy hülyeség.  Kádár sohasem szotyolázott Videoton meccsen. Ő Vasas meccsen szotyolázott. 

 És ez az uralkodó ideológia azért, nem az az uralkodó ideológia. Lánczi András azért nem egyenlő Lukács Györggyel. Egyrészt ezerszer butább nála, másrészt.... Természetesen van másrészt, elég sok másrészt is van. Ma nem szerkeszt ki a Magyar Nemzet, ha nem értesz egyet a Politikai Bizottsággal. OK, kiszerkeszt, de az a kiszerkesztés azért egy másféle kiszerkesztés.

 Tudom, hogy ez itt nem egy diktatúra. Tudom, hogy ez itt csak egy szar demokrácia, tudom, hogy mi a különbség a háromperhárom meg a kubatovlista között. És azt sem gondolom, hogy Orbán kifejezetten a banánkrémmel töltött csokinyuszi helyett van itt nekünk.

 Csak a Kesudióról van szó. 

 Pontosan tudom, hogy Orbán rendszerére sokkal de sokkal jellemzőbbek a Közgép és Századvég milliárdjai és a haveri oligarchák lex-ei, mint Edmund Burke vagy Michael Oakeshott. Orbán ideológiája nem valamiféle homályos kötcsei konzervativizmus, hanem sokkal inkább egy igen pragmatikus habonyárpiság. Nem hiszem, hogy montevecchioi Szent Jezábel hirtelen csak úgy megjelent a teljes FIDESZ vezérkar előtt, és rádöbbentette Deutsch Tamást arra, hogy az önmegtartóztatás a keresztény férfiú legfőbb erénye. Orbánék úgy választották ki a konzervativizmust, mint valami fridzsidert. Orbánnak nincs igazán szüksége Lánczikra, Schmidt Máriákra, Békés Mártonokra, és ezt valószínűleg ők is tudják. Ők csak fridzsidermágnesek. Alájuk lehet valamit tenni, ha nagyon muszáj. 

 Orbán sokkal de sokkal tehetségesebb embernek tűnik mint az ideológusai. Nem érdekli a Kesudió. Orbán tudja, hogy mit csinál. Orbán érti, hogy miről szól ez az ország. Igen, az összes mocskával együtt ismeri ezt az országot, tudja, hogy ki a legfontosabb száz ember, és tudja, hogy mit akarnak. Ismeri, sőt formálja a dühös és kiábrándult középosztály nyelvét és gondolatait. Az uralkodó ideológia nem létezik,  kit érdekel az egykori középiskolai tanárokból átképzett kiáltványtechnikusok hülyesége, a bloggerideológusok harciassága, a Bogár-Kerényi féle közbolondok halandzsája. A hatalomról van szó, akkora hatalomról, amihez hasonló utoljára valójában Kádár János kezében összpontosult. A konzervatív ideológiáról fecsegő egészen figyelemreméltóan tehetségtelen orbáni értelmiség megkapja a boritékját, az álláskáját, a kicsi buliját, és kész. Megrendezik a Kesudió vitákat, elmondják a kis építő kritikájukat.

És eltűrik, hogy le vannak szarva.  

A remény tagozat egy képviselőjét idézem most ide. Valójában róla nem nagyon akarok én semmit se mondani, hiszen ez az arc leginkább a "hö? mit keresek én itt?"- tagozatnak a szimbolikus alakja, gondoljanak bele, ha nincs a 2010-es totális tarolás, akkor ez az emberke jó eséllyel még mindig csak vidéki nótafa lenne a Fidesz pártszervezetében, és gyanúm szerint 2014-től ilyen értelemben helyre is fog állni a világ rendje, tehát Bíró Márkról annyit, hogy ő a mi reménységünk, mindjárt mondom, hogy miért, de előtte a szokásos (na jó, majdnem a szokásos) fotó.

Meg vagyok döbbenve, össze vagyok zavarodva.

Mégis igaz lenne? Korunk antiszemitizmusa mégiscsak valamiféle zsidó vircsaft lenne, ahogyan azt a szélsőjobb elborultabb berkeiben terjesztik? Bayer Zsolt penetráns cikkeit ezek szerint az önök tanácsára írja? Kap-e sorvezetőt? Azt a Rosenbergezést is önök mondták neki tollba?

A Békemenet is furmányos egy éca volt, kinek gratulálhatok? Mr. Birnbaum? Mr. Finkelstein? Vagy közös munka volt? Tessék mondani, a vonagábor nevű bábot melyikük mozgatja? Az is közös? Ravasz, nagyon ravasz!

Hazánk csatlakozása óta a magyar polgárt sok szempontból az Európai Unió óvja – nem egy esetben saját kormányának politikájával szemben".

Orbán Viktor 2009 január 20.

a "pofátlan végkielégítéseknek" véget akartunk és akarunk vetni.

Szíjjártó Péter 2010. október 27.