Magyarországon egyre többet beszélnek az elitváltásról. Október harmincegyedikén lesz is egy beszélgetés a témáról Csigó Péter, Lakner Zoltán és Szigetvári Viktor közreműködésével.
Franciaország nemrég szocialista elnököt választott, Francois Hollande-ot, "Mr Normal"-t, akinek sikerült legyőznie Nicolas Sarkozyt. Amit talán kevesebben tudnak, az az, hogy Hollande egy ún. énarque, szemben Sarkozyvel, aki igen távol volt az énarque-ságtól. Énarque-nak az École Nationale d'Administration (ÉNA), a francia posztgraduális elitegyetem végzőseit hívják. Évente körülbelül száz énarque diplomázik, és kap ezzel szabad kártyát a francia elitbe. Sarkozy az Institut d'Études Politiques de Paris-ba, avagy a "Po"-ra járt, de nem sikerült elvégeznie. A "Po" az ÉNA előkészítőjének számít, nemcsak Hollande, hanem Villepin és Jacques Chirac is a Po elvégzése után került az ÉNA-ba. Chirac az időnként bicskanyitogató "énarque"-ságával az Asterix képregénybe is beverekedte magát mint "római üzletember".
A Nagy Iskolák rendszerét még a Nagy Francia Forradalom idején alapították; a francia tudományos, gazdasági és politikai elit jelentős részét ezek az egyetemek képzik. Ezekbe az iskolákba több mint egy éves előkészítők és versenyvizsgák után kerülhet be valaki. A francia felsőoktatásban komoly probléma, hogy majd' minden tehetséges diák a Grandes Écoles-okba akar járni.
A francia elitet kegyetlen szelekciós mechanizmusok alakítják. A legjobbak kerülnek be a Nagy Iskolákba, ahol a legjobb képzést kapják. A francia jobboldalt le lehet cseréli a baloldalra, de a francia elit, a francia meritokrácia lecserélését senki sem gondolhatja komolyan.
A Nagy Iskolák nem azt jelentik, hogy Navracsics Pubi lenyúl valamilyen természettudományi múzeumot, átalakítja egyetemmé, és beteszi a haverjait professzornak. Most egy kicsit pontosabban is megfogalmazom. A Nagy Iskolák nem azt jelentik, hogy Bajnai Gordon valamelyik pubija lenyúl egy másik természettudományi múzeumot, és beteszi a haverjait professzornak. Az elit nem politikai kinevezésekkel, hanem kegyetlen munkával és szelekcióval alakul, és még akkor sem feltétlenül igazságosan. Magyarországon az intellektuális "elit" jelentős része közönséges hülye, akiket a jobboldali média plankolt az égbe, őket írták be az alaptörvénybe, tüntették ki Orbán Viktor legszebb nevenapján. És igen, el kell őket kergetni. Ez azonban nem elitváltás. Az elitváltás lényege, hogy utána a másik oldali média nem plankol az égbe egy másik rakat hülyét, nem tömik tele a zsebüket (a másik oldal inkább tömős, mint alkotmányba írós), és nem tüntetik ki őket politikai érdemeikért.
Az elitváltás ott kezdődik, hogy pont leszarjuk, hogy ki milyen oldali. Készek vagyunk mi erre? Készek vagyunk mi arra, hogy ne kenjünk be mindent ideológiai szarral? Készek vagyunk mi arra, hogy legalább megpróbáljuk a valódi tehetséget nézni, és nem a politikai hasznosságot? Vannak kételyeim.
Dillinger halott, de első számú közellenség mindig van, és az egyik leghírhedtebb utód ez a kölyökképű, majdnem gyermek termetű sorozatgyilkos, aki mindmáig a legtöbb szövetségi ügynököt gyilkolta meg. Kétes dicsőség. Mint azt a múlt heti posztban láttuk, Dillinger és Nelson pályafutása halálos duóban fonódott össze: Nelson és gengszterei voltak Dillinger második bandája. 1934 azonban a véres ámokfutások mellett a leszámolás éve is volt. Babyface Nelson története egy kisstílű bűnöző páratlan agresszivitásáról szól a kezdetektől egészen a brutális — és törvényszerűen bekövetkező — végzetig.