Örülünk, Vincent?

Barangolások a múltban. Képek az internet rejtett zugaiból. Merre járunk?

(forrás: Hampló)

Tippeket a kommentekbe kérünk, megfejtés majd ugyanott...

   Az ERC Advanced Grant palyazat vegeredmenye.

   284 nyertes palyazatbol 2 (igen, ketto) jon a volt keleti blokkba: egy Csehorszagba, egy Magyarorszagra. Ez az Unio legfobb tudomanyos szervenek palyazata, a legfontosabb europai grant. 

   Nagy Britannia 65 palyazatot nyert el, Nemetorszag 41-et. A kisebb orszagok kozul Svajc 26-ot, Izrael 17-et kapott, az osztrakok 5-ot.

  Ezt mindig megirom, ekezetek es kulonosebb erzelmek nelkul. Ezt nem nagyon lehet megmagyarazni. A volt szocialista orszagok az osszes grant egy szazalekat (sem) kaptak meg. 

  Nemreg megirtak a magyar lapok, hogy a legjobb magyar egyetem az otszazadik volt a QS-listan. A magyar felsooktatas GDP-aranyos koltsegvetesi reszesedese a legalacsonyabbak kozott van Europaban. 

  Egy magyar adjunktus netto fizetese otszaz euro korul van. Egy docense talan hetszaz. Egy professzor valamivel ezer euro alatt keres. 

  Ekezetek es kulonosebb erzelmek nelkul. 

Ugyanazok az emberek, ugyanazok a jogvédő szervezetek ugyanazok a liberális gondolatok, amelyek termelik a hajléktalanságot, azok felszólalnak, és kikérik ezt a hajléktalansági állapotot!

Az a liberális válási gyakorlat ami Magyarországon gyökeret vert, az nem más mint a családot szétverni szándékozó, a család létét megkérdőjelező jogvédő szervezetek, vajon nem azt szolgálják, hogy növekedjen a hajléktalanok száma.

Lukács Tamás, (KDNP) 2013. szeptember 11.

Régóta nem olvastunk már semmit Szőnyiné Bartalos Mária munkásságából. pedig az igen jelentős. Korban meglehetősen közel állunk egymáshoz, és ez fogékonnyá tesz problémáira. Mondhatnók, magam is érzem az "időtlenül feszülő szunnyadó késztetést", keresztül a gyönyör sápadt paraboláján. Megértem, de nem szeretem: inkább sajnálom szegény Szőnyit(?), akire a költőnő ilyen szadisztikusan gondol, hogy "szerető szíveden a lánctalp is átmehet". Hááát, gusztus dolga...

Ötvenen túl

inkarnálni magamból küzdőképességet
időtlenül feszülő szunnyadó késztetést
kudarc nélkül megélni türelmetlenséget
próbatétel e spirituális térigény

Nagyon klassz élményeim voltak az elmúlt időszakban. Jártam gyönyörűséges, fenséges hegyek között, szájtátva bámulva a természet nagyszerűségét, tomboltam koncerteken, eregettem papírsárkányt, dögönyöztem pár hetes pulikölyköt, napsütéses őszi napon ültettem facsemetét. És rájöttem arra, hogy mennyire, de mennyire sekélyes, érdektelen, piti dolog ezekhez képest a politika. A fenti tevékenységekben ugyanis embernek éreztem magam, aki megéli, élvezi az élet apró örömeit.

A nyájas olvasó talán emlékszik, hogy szeretett blogunkon másról is szoktam írni, mint a közélet. Ugyanakkor nem tudok kibújni a bőrömből (nem is nagyon akarok, úgy összenőttünk már): érdekel a környező világ, a közélet, markáns véleményem van róla, és igényt tartok demokratikus jogaimra. De egyre rosszkedvűbben, apatikusabban, lemondóbban figyelem hazai politikai életünket, annak szereplőit. Dúl az igénytelenség, a cinizmus, a tahóság, a provincializmus, a gátlástalanság. A választópolgárt – engem – egységsugarú, ostoba, gondolkodásra képtelen lényként kezelnek, a legrosszabb ösztönökre játszva és embert ember ellen kijátszva, lenézve. Tényleg ezt gondolják? Tényleg büszkék arra, hogy egy olyan társadalmat vezetnek, amelynek tagjainak ők és csak ők tudják megmondani, hogy merre van az előre, milyen értékeket valljanak, hogyan neveljék gyermeküket (az oktatási rendszer megérne egy külön misét), milyen színházba járjanak, mit nézzenek a tévében, mit gondoljanak. Elkeserítő. Az a néhány hang, amely az én gondolatiságomhoz közelebb álló nézeteket hirdet, olyan erőtlen, olyan halk, hogy alig hallható. Nem vagyok sem idealista, sem naiv, tisztában vagyok azzal, hogy a világ bonyolultságaira adekvát módon reagáló összetett mondatok nem férnek bele a fél- vagy egyperces hírek kategóriájába. Oda csak a „rezsiharc”, „fülkeforradalom” (jaj, bocsi, már az sem, hiszen nem is volt), „két hét alatt rendet csinálunk”, „gazdasági tündérmese”, „elmúltnyócév”, "bukott baloldal" típusú végtelenül leegyszerűsített bornírtságok férnek bele, azt gondolva, hogy a zemberek ezt simán megeszik.

Az én gusztusom más. Olyan közéletet akarok, amelyben értelmes, értékeket hordozó mondatok hangzanak el; a választópolgárt nem hülyének nézik, hanem partnernek, felnőtt embernek tekintik; ahol a sokféle vélemény, gondolkodás, (horribile dictu) érdek békésen megél egymás mellett, tartalmi vitákat folytatva; ahol nem fordítják egymás ellen a társadalmi csoportokat; ahol a gránitszilárd jogszabályok nem változnak ötpercenként; nem késztetnek állandóan mindenféle (szabadság-, rezsi-, béke- stb.) harcra.

Egy korrekt, kiszámítható, tisztességes, kulturált, értékalapú politikai közegben még a koncerten csápolás, a természet kincseinek élvezete, a barátokkal találkozás és az emberi lét számos vonatkozása is derűsebb, örömtelibb. Nekem. És másoknak?

A hagyományos polgári színház nem poros, nem rozsdás, hanem patinás

Balázs Péter pályázata a Vígszínház igazgatói posztjára

     Személyek:  Turai

                        Gál         

                        Ádám

     Első felvonás: 

Díszes vendégszoba egy nagyon szép tengerparti kastélyban. Balról és jobbról ajtó. A színpad közepén garnitura: kanapé, asztal, két karosszék. Hátul nagy ablak. Csillagos éjszaka. A színpadon sötétség van. Mikor a függöny felgördül, a baloldali bejáratajtó felől hangos férfibeszélgetés hallatszik. Nyílik a bejáratajtó és három szmokingos úr lép be a szobába. Az egyik rögtön felcsavarja a villanyt. Némán mennek a középre, ott az asztal köré állnak. Mind a három rágyujt. Aztán egyszerre ülnek le. Gál a baloldali, Turai a jobboldali karosszékbe. Ádám középütt, a kanapéra. Igen nagy, majdnem kínos szünet. Füstfelhők. Kényelmes terpeszkedés. Csend. Aztán:

  GÁL.    Min gondolkodik olyan nagyon mélyen?

  TURAI. Azon gondolkodom, hogy tulajdonképpen milyen nagyon nehéz egy darabot elkezdeni. Mindjárt a darab legelején, mikor elkezdődik, bemutatni a szereplőket.

 ÁDÁM.  Az nehéz is lehet. (elbóbiskol)

 TURAI. Hidd el az nem tréfa: egy darabot jól elkezdeni. Ez az egyike a legnagyobb színpadtechnikai problémáknak. Gyorsan mutatni be a figurákat. Vegyük például ezt a képet, mi hárman. Ha nem egy nagyúri kastélynak ebbe a szobájába lépnénk be, hanem egy színpadra, épp mikor egy darab kezdődik. Egy csomó érdektelen dolgot kell összevissza beszélnünk. Hát nem lenne egyszerűbb a dolgot úgy kezdeni, hogy felállunk, és bemutatkozunk? (feláll) Turai vagyok, alpolgármester vagyok egy borzalmas ország fővárosának egyik kerületében. Húsz éve próbálom teletömni a zsebem, ebből élek. Pont. Most te.

 GÁL.   (feláll)  Én vállalkozó vagyok, megbízásokat teljesítek. Vannak emberek, akik nehézségeket okoznak a megbízóimnak, és én elérem, hogy ne okozzanak több nehézséget. Senkinek. Szép, tiszta munkát végzek.

 TURAI. A publikum szereti tudni, hogy ki mit csinál. Én a főnökömet akarom kinyírni, ő meg engem. És ő az erősebb. A publikum persze nem akarja tudni, hogy ki a főnököm, mert a publikum nem szeret bíróságra járni. Te jössz, Gál.

 GÁL.   Turai főnökétől kapom a legjobb megbízásokat, de a honoráriumom húsz százalékát vissza kell utalnom a bankszámlájára. Ez felháborít, hiszen megszoktam, hogy csak tíz százalékot kell visszautalnom, és én is a piacról élek. Most is éppen fel vagyok háborodva, ezt látja is a publikum az arcomon. Megfelel?

TURAI.  Hát nem ez volna legegyszerűbb, így kezdeni egy darabot? 

GÁL.   Ne beszéljünk színházról, beszéljünk inkább arról, hogy baszdmeg, ez a polgármester mekkora egy patkány. Tudod, Turai, színpadtechnikailag az a legnagyobb probléma, hogy amikor az ember lelő egy újságírót, akkor kell egy tiszta fegyver, lehetőleg külföldről, valakinek lopnia kell egy autót, nem járhatok a saját verdámmal ölni, és utána, ez a geci patkány zsebreteszi a másfél millát. Ez a színpadtechnikai probléma, baszdmeg. Végre rendes kormányunk van, amelyik megbecsüli a magamfajta konzervatív üzletembereket, nem mint a kommunisták, akik még azt sem tudják biztosan, hogy kit lövessenek le, és akkor jön ez a görény, és lassan a Hűvösvölgyben kell kecóznom szaros kétszáz négyzetméteren, mint szegény bátyámnak. Pontosan írtam le a konfliktushelyzetet, drága Turai?

TURAI.  Remekül. A publikum számára a legfontosabb, hogy megértse a karakterek szándékait, és ahogy mondod, az alapvető konfliktushelyzetet. És most elmondjuk neki. Az az alapvető konfliktushelyzet, hogy mi mindketten szépen becsületesen szeretnénk lopni, úri emberek módjára, erre jön a főnököm, és platinából építtet magának seggmosót. Végre van egy kormányunk, és egy szeretett kormányfőnk, aki hagy minket lopni, és csak annyit kell neki visszaosztanom, amennyit az ember úgy is visszaosztana neki jó szívvel, és akkor szembetalálkozunk a mohósággal, a keresztényietlenséggel. És ez fáj nekünk. Az én karakterem számára ez az alapvető konfliktushelyzet.

GÁL.   Az én karakterem még hozzátenné, hogy még jobban felépítse a drámai szituációt, hogy a főnököd egy barom, akit a szeretett kormányfőnknek jól valagba kellene rúgnia, de azért még sem szólhatunk a szeretett kormányfőnknek egy ilyen pitiáner ügyben. A publikum számára itt már minden világos, különben is tudja jól, hogy ha nekem is csak tíz százalékot kell visszaosztanom, akkor valószínűleg neki is, azonosulni tud tehát a karakteremmel, pláne, amikor látja a szünetben, hogy szeretett kormányfőnknek hála csökken a sajtos pogi ára a büfében.

ÁDÁM. (felébred) Nem értem, mi történt, kedves Turai?

TURAI. Semmi különös, drága Ádám, egy szép autóutazáson vagyunk Olaszországban. Végre van pár gondtalan óránk, te szerelmes vagy a primadonnába, mi meg pihenünk, Isten veletek, rossz illatú kulisszák, hamis színészek és igazi direktorok. Készen van az új operett, előttünk a kék tenger, remek volt a vacsora, a homár konyakban, és a naplemente Livorno felett. Nemsokára jön Annie, és elénekli nekünk a valcert, a fővalcert, az égbeszárnyaló valcert, amelyet az ártatlan gyermek, szerelmes fiatal szívének minden lelkesedésével...

ÁDÁM.  De mi az a "visszaosztani"?

GÁL.  Van egy indítványom. Holtfáradt vagyok. Feküdjünk le. Énekeljünk holnap. (Feláll, Ádámhoz lép, megsimogatja a fejét, majd egy törülközővel megfojtja). Ez most így alakult, kedves Turai, Molnár úr majd megoldja a második felvonásban.  

A magyarokat különösen erős kapcsolat fűzi a vízhez

Győri Enikő, 2013. szeptember 11.