Örülünk, Vincent?

       A BBC 2011-ben elvégzett egy Great British Class Survey nevű közvélemény-kutatást, amelynek eredményét a Sociology című folyóiratban publikálták.   A kutatók hét osztályra bontották a brit társadalmat: The Elite, The Established Middle Class, The Technical Middle Class, The New Affluent Workers, The Traditional Working Class, The Emergent Service Sector, The Precariat.

       A felmérések azt mutatják, hogy a legalacsonyabb három osztály erősen felül lehetett reprezentálva a kilépésre szavazók körében. 

       Képzeljünk el valakit, aki egy áruházláncban dolgozik árufeltöltő vagy kasszás munkakörben ún. nullaórás szerződéssel. Tizenhat éves korában kettes körüli eredménnyel írta meg a kisérettségit, utána már valamiféle szakmát tanult, de fel sem merült, hogy a tanult szakmájában helyezkedik el, olyan munkahelyet kínáltak fel neki, amelyik nem jelent biztos jövedelmet, csak akkor kap fizetést, ha behívják dolgozni. Az előrelépési lehetősége gyakorlatilag nulla, a minimálbért sem keresi meg. Körülbelül egymillió emberről beszélünk. Le lehet nézni egy ilyen embert, lehet magyarázni, hogy tanulhatott volna komolyabban az iskolában, de érdemes tudomásul venni, hogy itt  mély társadalmi meghatározottságról van szó. Egy ilyen ember számára a bevándorló lengyel, román, magyar, semmi mást nem jelent, mint valakit, aki miatt alacsonyabb a bére, aki túlkínálatot jelent a munkaerőpiacon.

       Képzeljünk el egy ötvenhárom éves hajdani vasúti munkást, aki évek alatt került fel csoportvezetői pozícióba, majd a vasútprivatizáció után elveszítette az állását, egy ipari munkást, akinek a gyárát átköltöztették Kelet-Európába, miért rajongana ő az Unióért?

      Képzeljünk el valakit, aki Kelet-Közép Angliában él, vagy Cumbriában, vagy Blackpool környékén, ahol egyre kevesebb a munka és egyre több a feszültség. Ő azt hallja, hogy heti 350 millió fontot fizet az Egyesült Királyság az Unióba (ami persze így nem igaz, de az indulóösszeg valóban ennyi), ebből ő csak annyit ért meg, annyit akar megérteni, hogy az ország valami olyasmire költ, amiből neki semmiféle előnye sem származik.

     Igaz, hogy semmiféle előnye sem származik ezeknek az embereknek az Uniós tagságból? Nem, nem igaz, de ők ezt így érzik. Amit valójában éreznek az az, hogy ők a vesztesei az elmúlt évtizedeknek, a nyugdíjas úgy emlékszik, hogy a hetvenes években biztonságosabb volt az ország, britebb (nem, nem feltétlenül mondja ki, hogy "fehérebb"), jobbak voltak a lehetőségek, az volt az "aranykor" (a brit nagyipar leépítése a hetvenes évek végén kezdődött). Érdemes megnézni a fenti cikkben a brit társadalom finom struktúráit. Egy egyetemi végzettség nem feltétlenül jelent kiugrási lehetőséget, gyakran csak a kulturális igények változásával jár. Lehet, hogy ezek az emberek ugyanannyit vagy talán többet is fogyasztanak, mint a magyar közép-középosztály, de nem hiszem, hogy elégedettebbek náluk. 

     Többek leírták, a munkásosztály lázadása volt a Brexit, de nem a munkásosztály győzelme. Az alacsonyabb osztályok kárt okoztak a nagy bankoknak, megijesztették a felső-középosztályt, a hangjukat hallatták, de ez mintha csak virtuális géprombolás lenne és nem forradalom,   a változások első vesztesei valószínűleg pont az alsóbb osztályok lesznek. Nem mintha bármit is lehetne tudni arról, hogy mi fog történni.

        Egy biztos, ez az Egyesült Királyság ügye, nem Magyarországé. Nem érdemes a  hazai háborúinkat rávetíteni erre az ügyre, és gyors ideológiai okosságokkal terhelni valamit, amiről fogalmunk sincs. Én is csak annyit tudok, hogy  az egyetemi busz a biztos REMAIN környékről indul és óriási LEAVE fölénynél van a végállomása. Más és más megállóknál más és más sorsú és hátterű emberek szállnak fel a buszra, máshogy ejtik a szavakat, másként gondolkoznak a világról, máshogy élik meg azt, ami pénteken történt. Nem lehet kitalálni, hogy mit gondolnak, azt valahogy meg kell tudni, meg kell ismerni, ami nem mindig könnyű és egészen biztosan nem fog magyarázó erővel bírni a világnézeti vitákban. Ez itt most valódi történelem, és mint a valódi történelem általában, elég ijesztő. Ijesztő, de nem egyszerű, és ha elfeledkezünk a történelmünk végtelen komplexitásáról, akkor nem marad más csak az ijedtség. 

       Az Egyesült Királyság polgárai holnap szavaznak arról, hogy bent maradjanak-e az Európai Unióban.

       A legutolsó közvélemény-kutatási adatok szerint a LEAVE tábor talán 1-2 százalékponttal van a REMAIN előtt.

       Azon britek között, akik egyetemi végzettséggel rendelkeznek a REMAIN előnye kb. 40 pont. Azok között, akiknek nincs érettségije (azaz A-level vizsgája) majdnem ugyanakkora a LEAVE előnye. (A 18-29 évesek között 36 százalékkal vezet a REMAIN, a hatvan felettiek között 26 százalékkal a LEAVE.)

       A YouGov közvélemény kutatása szerint az országban Peterborough környékén a második legnagyobb a LEAVE támogatottsága. Ötven kilométerre Peterborough-tól, Cambridge-ben szinte mindenki a REMAIN-re fog szavazni. Az egyetemek a REMAIN-re szavaznak, a szegény kerületek a LEAVE-re. Az ország ötven legjobb egyeteméből egészen pontosan ötvennek a rektora írta alá a REMAIN-t támogató nyílt levelet. 

        Senki sem tudja, hogy mit is jelent a LEAVE. Abban bízom, hogy az Unió és az Egyesült Királyság vezetői a kármentéssel fognak foglalkozni amennyiben a LEAVE kap többséget, és az ország tagja marad a European Economic Area-nak. Ha így is lenne, az Egyesült Királyság Peterborough-t választaná Cambridge helyett, az iskolázatlanok véleményét fogadja el az iskolázottakéval szemben, ezt pedig nem lehet az egyszerű nép diadalának tekinteni az establishment felett, ez egyszerűen csak batshit crazy.

        Nem fogok valakit bántani azért, mert felmászott a Szabadság-hídon a turulmadárra az Izland elleni döntetlen miatt, és azt sem, aki úgy érzi, hogy Birkir Saevarsson újabb tíz-harminc-ötven év kormányzási lehetőséget adott Tiborcz Géza Béla Ottokár apósának. Azt gondolom, hogy a magyar válogatott nem játszott különösen jól, és elég nagy szerencsével egyenlített Izland ellen. Ennek azonban szabad örülni, nagyon örülni is szabad. Sőt, azt is szabad gondolni, hogy a kazahsztáni U-21-es válogatott egykori  mestere a Navier-Stokes egyenlet egy partikuláris megoldását tanulmányozva jött rá arra, hogyan kell belekényszeríteni az izlandi úriembert az öngólba.

        A magyar futballisták nem jók, de azért nem is rosszak. Bele-beleférnek a Premier League vagy a Bundesliga középkategóriás csapataiba, egy olyan országban, ahol "gondolkodó", egyetemi tanár, rektor, rezsimintézetvezető lehet valaki, aki egy jobb brit vagy német egyetemen a takarítószemélyzetbe is kevés lenne.

         Olyan emberek között nőttem fel, akik általában megütik a nyugat-európai középkategóriás egyetemi emberek szintjét, és nem kevesen közülük a felsőkategóriásét is. A legjobb Magyarországot láttam, ami létezik. Erről a Magyarországról nem nagyon tud senki, nem is nagyon érdekel senkit, én is csak egy szelíd megjegyzés erejéig írom le, hogy létezik.

         Van ezeknek a futballmérkőzéseknek egy pozitív hozadéka. Az emberek valódi magyar teljesítményeket is látnak, talán nem olyan rettenetesen nagy teljesítményeket, de valódiakat. Ennek az országnak ugyanis valódi teljesítményekre van szüksége, nem feltétlenül világraszóló teljesítményekre, de valódi teljesítményre, valódi tehetségekre, valódi tudásra, mert nem minden nap jön velünk szembe egy kedves és segítőkész Birkir Saevarsson. 

       Nagyon jól emlékszem arra a bizonyos napra, amikor a magyar labdarúgó-válogatott utoljára játszott nagy nemzetközi tornán egy Irapuato nevű mexikói városban. Amikor David Alaba fél perccel a kezdés után rálőtte a labdát a magyar kapura és Király Gábor csak nézte, akkor nagyon közel voltunk Mexikóhoz. Ez a lövés azonban a kapufát találta el, a magyar csapat összeszedte magát, Szalai több mint negyven (!) góltalan meccs után lőtt egy nagyon szép gólt, és igen, Slaven Bilic az ITV-n (a meccsek egy részét a BBC közvetíti, ott Gary Lineker, Alan Shearer és Thiery Henry ülnek a stúdióban, az ITV-ben Bilic, Lothar Matthaus és Louis Saha voltak a kommentátorok) Suarezt és Messit emlegette. A brit sajtó is dicséri a magyarok játékát. 

       Mindazonáltal, 2004-ben egy nem túl jó görög csapat a nyitómérkőzésen a házigazda Portugáliát verte meg 2:1-re. Az a görög csapat egynullák sorával megnyerte azt az Európa-bajnokságot. Márpedig Karagounis, Basinas, Charisteas és Vryzas nem voltak jobbak Dzsuzsákéknál. 

       Teljesen természetes, hogy évtizedek sikertelensége után, a nem túl erős, de azért a selejtezőkben nagyon jól szereplő osztrák válogatott legyőzése eufóriát vált ki. Az, hogy a magyar miniszterelnök, a lelkészével, kedvenc oligarchájával és Rogán Cilike férjével egymást vállát lapogatják a bordeaux-i stadionban, az már nem néz ki olyan jól, az pedig hogy házi hiénája Bayerpubi virtuális nyilas karszalagban őrjöng egy ilyen meccs után, az már akár aggasztónak is nevezhető.

         Magyarország továbbra is egy elég sikertelen ország az osztrák per capita GDP töredékével, kivándorlással, szegénységgel, lerobbantsággal, kilátástalansággal. És a futballon túli világban már nem úgy megy, hogy Kleinheisler ad egy jó passzt és vége. Azaz tulajdonképpen az is úgy "megy", csak nagyon sok kleinheislernek kell nagyon sok jó passzt adni, a kleinheislerek pedig nem nőnek mint a dudva (érdekes módon a konkrét Kleinheisler esetében ezt a magyar politikai vezetés képes felismerni). A magyar elit olyan teljesítményhiányt produkált, amihez képest Szalai negyven meccse csak apró kisiklás. És ők sohasem fognak gólt lőni, mert ahhoz először a cipőcskét kellene megtanulni befűzni.

     P.S    1962-ben az osztrák kormány bevezette az oktatási reformot, az osztrák labdarúgó-válogatottat pedig visszavonták a világbajnoki selejtezőkből (ahol a spanyolokkal és a walesiekkel lettek volna egy csoportban). 

   Owen Jones brit újságíró tegnap este felállt és otthagyta a Sky News élő adását.  Jones egy a "hard-left" szcéna egyik legkarakteresebb és sokak szerint legtehetségesebb szereplője, aki feldühödött azon, hogy a műsorvezető, Mark Longhurst,  nem volt hajlandó elismerni az orlando-i tragédia alapvetően homofób voltát. Igen, Jones meleg, erről Angliában nyíltan lehet beszélni, ő is elég nyíltan beszél róla. Longhurst egy nagyon komoly újságíró, aki természetesen a legcsekélyebb mértékben sem homofób. Ez egy borzalmas tragédia, de nem várható el, hogy tisztességes és intelligens emberek teljesen hasonló módon viszonyuljanak hozzá.  

    A konzervatív pénzügyminiszter, George Osborne, egy szivárványszínű szívet tweetelt ki, ugyanúgy mint London munkáspárti polgármestere. 

    Nem is olyan régen egy őrült muszlim imám adott elő Orlando-ban, aki korábban a homoszexuálisok kivégzésének szükségességéről beszélt (szó szerint, még egyszer szó szerint azt mondta erről, mint Szőnyi Szilárd: ő nem a bűnöst gyűlöli, csak a bűnt, <anyátok picsáját, elnézést>), és igen, minden arra mutat, hogy a brit muszlimok körében sajnos aggasztóan sokan vannak, akik ha nem is ölnék meg a melegeket, de azért mély ellenszenvvel viseltetnek irántuk. Erről szoktak persze beszélni, csak egyesek szerint ezt ma nem szabad vagy nem helyes említeni, mások szerint meg igen. Nem én fogok igazságot tenni ebben a kérdésben, azt hiszem inkább Jones oldalán állok, de nem tudom elítélni Longhurst-t sem. 

   Magyarországon ennek az egész szörnyűségnek semmiféle relevanciája sincs. Az erről szóló beszéd tisztán politikai és üzleti jellegű. A jobboldali rezsimértelmiség számára ez az egész újabb lehetőséget ad az orbánizmushoz való teljes és megingathatatlan lojalitásának kinyilvánítására. Mit lehet erről még leírni? Az orlando-i áldozatoknak semmi köze ahhoz, hogy a kőtehetségtelen magyar jobboldali "elit" le akarja cserélni a Suzukiját Alfa Romeo-ra. Ennyi, nincs több. Megyek focit nézni.

#lovewins

       1945. május 13.-án, pontosan öt évvel a híres "Blood, Sweat and Tears" szózat után, Winston Churchill beszédet mondott a rádióban. A háború véget ért, Nagy-Britannia legyőzte a náci Németországot. Churchill beszédének van egy részlete, amelyik a körülményeket tekintve különösnek tűnik, t.i. meglehetősen durván támadta Éamon de Valera ír miniszterelnököt. de Valera pár nap múlva szintén rádióbeszédben vágott vissza Churchillnek. Úgy két héttel azelőtt, de Valera meglátogatta a dublini német követet Edmund Hempelt, hogy részvétét nyilvánítsa Adolf Hitler halála miatt. Ez komoly. 

      1916. április 24.-én tört ki a Húsvéti Felkelés Dublinban. A postahivatal épülete előtt Patrick Pearse olvasta fel a Köztársasági Kiáltványt az ideiglenes kormány nevében. A felkelők egy hétig tartották magukat, de miután az angol csapatok elkezdték ágyúzni a belvárost és több száz dublini polgár meghalt, Pearse és társai megadták magukat. A felkelés egyik parancsnoka egy bizonyos Éamon de Valera volt, akit először halálra ítéltek, majd a halálos ítéletet  életfogytiglani fogságra változtatták. 1973-ban még ő volt Írország elnöke. 

      Az angolok a proklamáció valamennyi aláíróját kivégezték. Dublinban ma száz méterenként tűnik fel Pearse, Plunkett, MacDonagh és a többi agyonlőtt forradalmár fényképe, a falakon száz és száz példányban olvasható a kiáltvány. Az írek jelentős része nem támogatta a felkelést, és egy, az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló viszonyt képzelt el az angolokkal. A felkelők teljesen értelmetlen legyilkolása százezreket fordított a Birodalom ellen. Az angol politikusok ezt a kivégzés napján is sejtették már, úgy gondolták, hogy elég lett volna letartóztatni és másfél év után minden további nélkül szabadon engedni Pearse-éket. Azonban a brit hadsereg helyi parancsnoka minden áron példát akart statuálni.

      A bukott felkelés után két évvel kitört az ír függetlenségi háború, ami aztán az ír-angol békeszerződéssel ért véget (és ezzel kezdetét vette az írek közötti polgárháború, mely folyamán több írt végeztek ki az írek, mint az angolok összesen a felkelés és a függetlenségi háború idején). 

      1973 után de Valera utódja az elnöki székben az az Erskine Hamilton Childers lett, akinek az apját, Michael Collins meggyilkolását megbosszulandó, (Collins korábban a barátja volt) kivégezték. Ekkor a miniszterelnök Liam Cosgrave volt, akinek az apja William Thomas Cosgrave, nem is kell mondanom, szintén vezető szerepet töltött be a felkelésben és a függetlenségi háborúban, és bizony több ír forradalmár kivégzéséért volt felelős, vélhetően Robert Erskine Childers kivégzéséért is. Az ő nagybátyját viszont a de Valera-párti, tehát kiegyezésellenes erők gyilkolták meg.

     Kellene most ide egy jó kis áthallás. Hogy így meg úgy. Mert tulajdonképpen. De nem lesz. 

     A komolyabb tudományos munkásságtól magát eddig távol tartó Maróth akadémikusnak sült el ismét a szája: a muszlimok disznóbőrbe csomagolását javasolta egy pénzmosodai gyűlésen. Érdemes az egészet végighallgatni, a kis magyar Pegidát. A jobboldali értelmiség krémjét tetszik látni. 

  1919. szeptember 10-én a Saint-Germain-en-Laye-i szerződés kimondta a Habsburg-birodalom feloszlását. A szerződést Karl Renner, az osztrák köztársaság szociáldemokrata kancellárja, (1945 után köztársasági elnök) írta alá, Ausztria világbirodalomból egy aránylag kicsi országgá vált. A békeszerződés következtében az ország gyakorlatilag tönkrement, de mára  Ausztriában az egy főre eső GDP magasabb, mint Nagy-Britanniában vagy Franciaországban. 

  Magyarországon ma Lánczi András és Schmidt Mária alkotja az értelmiségi elitet, Garancsi és Mészáros a gazdasági elitet, Habony Árpád a miniszterelnök legbefolyásosabb tanácsadója, Fekete György a Művészeti Akadémia elnöke, és ezt a csürhét az ország magának választotta, teljesen szabadon. Ez nem Trianon következménye. 

  Trianon után ez az ország elég rendesen felállt, a harmincas években Magyarország egy komolyan vehető állam volt az összes kellemetlenségeivel együtt, ma pedig, egy kínos és agresszív ország, amelyiktől félrehúzódik Európa. A teljes gazdasági növekedésünket az uniós támogatásoknak és néhány nyugati cégnek köszönhetjük, semmiféle elképzelés sincs a felzárkózásra, és ez a választók többségének tökéletesen megfelel. Akkor pedig ne tessék sírni Trianon miatt.

   Én értem, hogy a szíriai óvodások elleni absztrakt gyűlölködés nem okoz olyan jellegű kielégülést, mint amelyet románok, szerbek, szlovákok valóságos elnyomása okozhatna, de ezzel majd  tessék valahogy megbirkózni. A valódi és máig létező traumák senkit sem érdekelnek, csak az elveszített, és mára nevetségessé váló kultúrfölény, a kilencvenháromezer négyzetkilométer kicsisége. Jobboldaliak románozzák le az erdélyi magyarokat, ha éppen úgy konveniál, nem tollas a hátam.  Tessék felragasztani a Nagy-Magyarország-os matricát, öblögetve cigányozni, zsidózni, pattogni nagyokat, verni az asztalt, bökögetni az ujjal az égbe, hátha megjelenik Csaba királyfi, és majd jól elmegy Londonba takarítónak.