1919. szeptember 10-én a Saint-Germain-en-Laye-i szerződés kimondta a Habsburg-birodalom feloszlását. A szerződést Karl Renner, az osztrák köztársaság szociáldemokrata kancellárja, (1945 után köztársasági elnök) írta alá, Ausztria világbirodalomból egy aránylag kicsi országgá vált. A békeszerződés következtében az ország gyakorlatilag tönkrement, de mára Ausztriában az egy főre eső GDP magasabb, mint Nagy-Britanniában vagy Franciaországban.
Magyarországon ma Lánczi András és Schmidt Mária alkotja az értelmiségi elitet, Garancsi és Mészáros a gazdasági elitet, Habony Árpád a miniszterelnök legbefolyásosabb tanácsadója, Fekete György a Művészeti Akadémia elnöke, és ezt a csürhét az ország magának választotta, teljesen szabadon. Ez nem Trianon következménye.
Trianon után ez az ország elég rendesen felállt, a harmincas években Magyarország egy komolyan vehető állam volt az összes kellemetlenségeivel együtt, ma pedig, egy kínos és agresszív ország, amelyiktől félrehúzódik Európa. A teljes gazdasági növekedésünket az uniós támogatásoknak és néhány nyugati cégnek köszönhetjük, semmiféle elképzelés sincs a felzárkózásra, és ez a választók többségének tökéletesen megfelel. Akkor pedig ne tessék sírni Trianon miatt.
Én értem, hogy a szíriai óvodások elleni absztrakt gyűlölködés nem okoz olyan jellegű kielégülést, mint amelyet románok, szerbek, szlovákok valóságos elnyomása okozhatna, de ezzel majd tessék valahogy megbirkózni. A valódi és máig létező traumák senkit sem érdekelnek, csak az elveszített, és mára nevetségessé váló kultúrfölény, a kilencvenháromezer négyzetkilométer kicsisége. Jobboldaliak románozzák le az erdélyi magyarokat, ha éppen úgy konveniál, nem tollas a hátam. Tessék felragasztani a Nagy-Magyarország-os matricát, öblögetve cigányozni, zsidózni, pattogni nagyokat, verni az asztalt, bökögetni az ujjal az égbe, hátha megjelenik Csaba királyfi, és majd jól elmegy Londonba takarítónak.
