Örülünk, Vincent?

   Nem, nem mutatjuk. Csak szerettem volna egyszer én is kipróbálni ezt a borzalmas "mutatjuk, hogyan"-t.

   Lehet-e nekem fogalmam arról, hogyan lehet legyőzni a FIDESZ-t?  Nem lehet.  Egy kisvárosi önkormányzat képviselő-testületének ülését nem bírnám végigülni, folyamatosan arra gondolnék, hogyan lehetne valahogy elmenekülni.

   Az elkövetkező időszak arról fog szólni, hogy rengeteg olyan ember, aki talán még nálam is alkalmatlanabb a politizálásra, el fogja magyarázni, hogy mennyi az annyi, halálosan komolyan fogja magát venni, és böködni fog az ujjával.

     Csak pár adat.

 1.     Ez itt a magyar fogyasztási index változása. Ha az 1960-as bázisévet 100-asnek vesszük, akkor azt láthatjuk, hogy a rendszerváltásig 250 pontra emelkedett a fogyasztási index, azaz két és félszeresére növekedett. A szocializmus összeomlása és Antall József kormányzása idején ez az érték lement 220-ra, az MDF meg is bukott, jött a Bokros-csomag és a fogyasztási index 197-re esett, ami nagyjából az 1977-es érték, akkor éppen a reformista Fock Jenőt váltó Lázár György volt a miniszterelnök. Az MSZP is megbukott, jött a FIDESZ és 2002-re el is érte a fogyasztási index a közvetlenül a rendszerváltás előtti szintet. Ekkor meglepetésre győztek a szocialisták. Az index 2006-ig a valaha mért legnagyobb értékre emelkedett, miközben elszállt a deficit. Gyurcsány még éppen győzött, de az index elindult lefelé és a rendszerváltás előtti érték alá zuhant a válság idején. Mivel a jövedelmi viszonyok a felső és alsó decilisek aránya megváltozott, ez azt jelenti, hogy az ország jelentős része 2010-ben kevesebbet fogyasztott, mint a szocializmus évében (az alsó három decilis vélhetően most is kevesebbet fogyaszt). Ekkor jött Orbán és a 2011-12-es recesszió (az meg is látszott a FIDESZ népszerűségén) után folyamatosan emelkedett a fogyasztási index, valamivel (de nem sokkal) a 2006-os maximum fölé. A deficit alacsony, a GDP-növekedés majdnem 4 százalék. Miről beszélünk?

 2.    A következő statisztika is elgondolkoztató. A magyar export aránya a GDP-hez képest.  A híres német exportgazdaságban az export a GDP 46 százalékát jelenti. Ez jóval nagyobb, mint az Egyesült Királyságban. Na, Magyarországon ez az érték 92 százalék, pont a duplája a német aránynak. Erről nem nagyon szoktak beszélni. Egy ilyen ország nagyon érzékeny lehet egy válságra, vagy akár a munkaerőhiányra, és rohadtul nem alkalmas baloldali kísérletezgetésre. Ezt bizony elég sokan tudják a világban, és lehetséges, hogy ez az egyik oka annak, hogy hajlamosak eltekinteni attól, hogy Orbán családi vállalkozásként kezeli Magyarországot. Ez kurvára nem amatőrnek való vidék ám.

 3.   Az osztrák jobboldal népszerűségének növekedése mögött nagy részben a migránsválság( majd százezer menekült) és a muszlim kisebbség (8 százalék) integrációs problémái állnak. Orbán Magyarországán gyakorlatilag nincsenek muszlimok és migránsok, de:

 a. Akkor ismerte fel, hogy ez egy meghatározó ügy lesz, amikor Kunhalmi Ágnes még nem tudta Szíriát megkülönböztetni Myanmartól.

 b.  Felépített egy határzárat, ami valóban elég stabilian tudna kezelni egy menekülthullámot. És eközben a lehető legalantasabb módon, de óriási sikerrel hiszterizálta Magyarországot migránsügyben.

 ....................................................................................................

 Tudom rendes liberális embernek szomorúan kellene arra az eshetőségre gondolnia, hogy Orbán fejére esik egy kisbolygó. Azt hiszem, nem vagyok rendes liberális ember, és most maradjunk ennyiben. Az, hogy ki mennyire utálja ezt a korrupt gengsztert az egy dolog, az, hogy mennyire veszi komolyan Orbán Viktor magyarországi komplementerhalmazát az egy másik.

Kialakult egy olyan helyzet, amikor a gátlástalan és korrupt Orbánnal szemben csillogószemű, kedves dilettánsok állnak. Lényegében kivétel nélkül. Az ország irányított demokráciává vált, nem putyini vagy erdogani, hanem a sajátos orbáni értelemben, amit nagyon nehéz elmagyarázni egy külföldinek. A Parlament száz méteres környezetében olyan jelenségek vannak, amelyeket nem nagyon tűrnének el nyugati országokban, Közös Ország pavilon, bolond bácsik nénik sátra, stb. Közben pedig a közmédiának szó szerint diktálhat egy vagy néha két sugardaddy. Orbán pont úgy ragadta meg az ország grabancát, ahogy kell, a békák pedig megfőttek és tálalva vannak.

Nincs realitása annak, hogy az Orbán-rezsim elmúlik, mint egy könnyű, tavaszi nátha.

 "Ehhez azonban állami segítségnyújtás is szükséges, hiszen az egyetemi akadémikusoknak ösztönző környezetre, az intézményeknek pedig kiszámítható, nagy autonómiát biztosító keretrendszerre van szükségük. "

  Az academic szóról van szó, ami nem akadémikust jelent, hanem tanárt. Magyarországon soha senki nem nevezi akadémikusnak a tanárokat, ezt valaki angolról fordította magyarra. Amit aztán nem nézett meg senki más. 

 P.S Sebastian Kurz félelmetes karrierje mögött tehetség is van. Én ezt most nem folytatom, csak megjegyeztem, valamiért eszembe jutott. 

     Erről a szövegről fogok pár sort írni.

     Nem tartom túl sokra (egészen pontosan, senkinek sem tartom) Lánczi Andrást, mindazonáltal nem gondolom azt, hogy egy szöveget, vagy inkább azokat a gondolatokat, amelyek a szöveg mögött vannak el kellene utasítanom, csak azért, mert Lánczi neve van alatta.

     Azt sem gondolom, hogy egy gondolatot vagy el kell fogadnom, vagy el kell utasítanom. Néha elég, ha tudomásul vesszük bizonyos gondolatok létezését, és itt a tudomásulvétel többet jelent a toleranciánál, relevanciát is tulajdonítunk a gondolatnak, függetlenül attól, hogy magunkénak érezzük-e vagy sem.

     Személy szerint relevánsnak tartom a keresztény Európa gondolatát. Nem szeretném, ha ez a gondolat eltűnne a közös szellemi platformunkról.

      A Paris Statement túlságosan metaforikus ahhoz, hogy elemezzék, én az általam komolyan vett aláírók gondolataira próbálok reflektálni pár mondatban.

     Rémi Brague a Sorbonne emeritus professzora, nevét mostanában az iszlámmal kapcsolatos nézetei miatt szokták emlegetni (ezek a nézetek mintha tükröződnének a szövegben). Én azonban a szekularitás és a szekularizmus közötti különbségtételt választottam a brague-i gondolatok közül, mert valamiért ezt tartottam a legizgalmasabbnak és a legrelevánsabbnak a szöveg szempontjából.

     Brague szerint a szekularitás, tehát az Egyház elválasztása bizonyos dolgoktól, Politikától, Tudománytól, a mindennapi élet technikai jellegű kérdéseitől. Nem Isten, nem az Istennek tetszőség elválasztásáról, hanem az Egyháztól való elválasztásra gondol, amit megkülönböztet a szekularizmustól, amit ő alapjában véve az ateizmus ideologizációjának tart. Brague szerint szekuláris társadalomról értelmetlen beszélni, és a modern Európa (lásd a szöveget) nem képes olyan alapvető fogalmak értelmezésére, mint a Szép, a Jó, az Igaz és a Lét Értelme.  Naponta beszélünk, szépről, jóról, igazság és ha kerülni is próbáljuk, életünk része a saját létünk értelmén való gondolkodás. A puszta tény, hogy  értékesnek tartjuk a jövő generációjának életét, azt mutatja (legalábbis Brague számára), hogy implicite elfogadjuk a teremtett élet szentségét, miközben a szekularizmus azt diktálja, hogy csak a saját maximum száz esztendős időhorizontunkban gondolkozzunk.

     Roger Scruton (szintén az aláírók között van) szokott beszélni arról, hogy a Szépség eltűnése vagy relativizációja hogyan gyengítette meg Európát. Olyasmit nézünk, hallgatunk, amiről tudnunk kellene, hogy nem értékes, a "nézés" és a "hallgatás" céljai közül elkezdett hiányozni a szépség befogadására való törekvés.  Azt is tapasztalhatjuk, hogy az Igazság is feláldozható bizonyos szekuláris értékek védelme érdekében, nem beszélve a Jó értelmezésének puszta felvetéséről.

    Én azt gondolom, hogy nem értenék egyet Brague-gal vagy Scrutonnal a konkrét Jóról, Szépről és Igazról, de a felvetésük relevanciáját nem vitatom.

   Látható az is, hogy jelentős nyugati értelmiségiek találnak vigaszt Orbán és Kaczyinski rendszerében, nem is nagyon leplezik, hogy a szekularizmus ideológiájával szemben felálló Új Európa vezetőinek gondolják őket. Kétlem, hogy a populizmus veszélyességét hírdető liberális-katolikus Chantal Delsol professzor különösebben szimpatizálna a Habony Árpád és Vajna Andy által reprezentált moralitással, vagy esztétikai örömet jelentene számára a felcsúti futballstadion és a mellette álló magántulajdonban lévő épület szerves egysége, hogy egyáltalán bármit is tudna arról, hogy mi folyik Németh Szilárd és Semjén Zsolt országában. Orbán az ellenségük ellenségének tűnik, a Keresztény Európa védelmezőjének, a határkerítés építőjének, aki becikkelyezte az Alaptörvénybe, hogy a házasság mindig egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti, és így tovább. Valószínűnek tartom, hogy Delsol professzor sejti, hogy Orbán problematikusabb figura annál, mint amilyennek a kávé mellett Lánczi professzor leírta, de ez most egy ilyen világ.

     Egy angol egyetemi irodából közvetítettem a lányomnak a katalán elnök parlamenti beszédét a Facebook messengeren keresztül a Guardian Live alapján, miközben ő (mármint a lányom, nem Puigdemont elnök) békésen itta a sörét a katalán parlament mellett.

    "  Ezért kérdezem, ki az a Lattmann Tamás. A szakma, amelyet művel, nem tartja őt számon, és nem tudom, hol és mikor állt ellen. Ez a döntő. Mikor Majtényi László köztársaságielnök-jelölt lett, az elitben mindenki tudta, hogy kicsoda: ismerték a teljesítményét és a bátorságát."(Lengyel László)   

        Lattmann Tamásnak két scholar.google accountja is van, egy Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez, egy pedig a prágai Institute of International Relations-höz van rendelve. Ezen oldalak nem látnak egyetlen egy idézetet sem Lattmann (google.scholar által észlelt) cikkeire.  A prágai intézet linkjére kattintva látható, hogy Lattmann az egyetlen olyan nyilvántartott munkatársuk, akit nem idéztek (két munkatársnak is ezernél több idézete van).  Lattmann 2013-ban védte meg a doktoriját és szinte azonnal ki is nevezték docensnek, ami meglehetősen szokatlan dolog. A témája nemzetközi jellegű és megmagyarázhatatlan (haha), hogyan lehetséges az, hogy egyetlen egy értékelhető publikációja nincs egy olyan területen, ahol ez szokásosnak nevezhető. 

        Fogalmam sincs arról, hogy kikből áll a Lengyel László-i "elit".  Hogyan tartják számon a teljesítményeket, mit nevez teljesítménynek ez az elit a tudományosnak mondott életben, el sem tudom képzelni.  Lengyel évtizedek óta beszél egy megfoghatatlan és szemlátomást megnevezhetetlen magyar liberális értelmiségi elitről, akire fel kellene néznem. Nem tudok hosszú ideig felfele nézni világos célpont nélkül, mert megfájdul a nyakam.

         Ebben a blogban általában a  konzervatív értelmiségi "elit"-ről szoktam dehonesztáló megjegyzéseket tenni. A konzervatív értelmiségi "elit"-nek azonban vannak tagjai, akikről legalább lehet valami vicceset írni, Lengyel baloldali/liberális teljesítményelitje olyan mértékben fiktív, hogy még beszólni sem nagyon lehet nekik.

         Egyáltalán nem gondolom azt (lényegében az ellenkezőjét gondolom), hogy egy miniszterelnök-jelöltnek tudósembernek kellene lennie, és bevallom, nem is nagyon érdekel, hogy ki éppen az aktuális miniszterelnök-jelölt, pontosan tudom, hogy ki lesz a miniszterelnök egy év múlva. Az érdekel, hogy mégis kikből áll az a titokzatos értelmiségi elit, amelyik képes arra, hogy 1. kivívja Lengyel László csodálatát, és 2. mintegy szimultán véleményterrorjával idegösszeomlásba taszajtja Schmidt Máriát és barátait.

         Az amerikai hotelszobák nélkülözhetetlen tartozéka a Biblia az éjjeliszekrény fiókjában. A barcelonai egyetem szállodájában a Biblia helyén Josep Trueta The Spirit of Catalunya című könyvét találtam és éjjelenként azt olvastam.  A kis boltra is emlékszem, ahol a hűtőben volt Judas sör, ami egyébként belga, de a Judas-ról mindig Barcelona jut eszembe, ahogy a Duchesse de Bourgogne-ról  a belga söröző a Riponne sarkán Lausanne-ban. 

        Nyilván megbocsátják nekem, hogy nem kezdek alkotmányjogi fejtegetésekbe a katalán népszavazás kapcsán. Igen, a spanyol alkotmány világosan fogalmaz Spanyolország megbonthatatlan egységéről (második szakasz) és elég határozott formában vonja fel az alkotmányokhoz képest meglehetősen bozontos szemöldökét arra az esetre gondolván, amikor valamelyik önkormányzati közösség önállósítani kezdi magát (százötvenötödik szakasz).

        1938 márciusában Franco az olasz légierő gépeivel bombáztatta meg Barcelonát. Ezerháromszázan haltak meg. Később a falangisták kivégezték Katalónia elnökét Lluís Companys-t. A diktátor 1968-ban nevezte meg utódját, aki a Caudillo halála után két nappal Spanyolország királya lett I.Juan Carlos néven. A király trónbeszédében elkötelezte magát a francoista fasiszta mozgalom mellett.  Az az alkotmány, amelyre most az ujjunkkal böködünk a tömeggyilkos diktátornak hűségesküt tevő egykori koronaherceg és a fasiszta állampárt egykori főtitkárának a műve. Egy tökéletesen demokratikus alkotmány, de azért a katalánok egy részének nem feltétlenül dobban nagyot a szíve, ha ránéz. 

        A könyv az éjjeli szekrényen akár Magyarországról is szólhatna. Az Aranykorban Katalóniáé volt Nápoly és Athén, a Legnagyobb Filozófus  Joan Lluis Vives katalán volt (mások szerint inkább egy zsidó származású valenciai), a vér keringést pedig természetesen a katalán Szervét Mihály írta le, akit később Genfben megégettek.  A könyvet magát Pau Casalsnak ajánlotta a szerző, akit mi  Pablo Casalsként ismerünk, és aki hosszú élete alatt alig lépett fel (Amerika volt a kivétel) olyan országban, amelyik elismerte a Franco-rezsimet. 

        Mielőtt okoskodunk egy jót a katalán népszavazásról, hallgassuk meg Pau/Pablo Casals "I am a Catalan"  beszédét, amelyet két hónappal a kilencvenötödik születésnapja előtt mondott el az ENSZ-ben.  Aztán persze nyugodtan okoskodhatunk tovább.

    1.     A konzervatív Commentary-ban jelent meg nemrég Sohrab Ahmari cikke (ő az az iráni származású amerikai közíró, aki Jacques Hamel atya meggyilkolása után felvette a katolikus hitet)  The Terrible American Turn Toward Illiberalism Can It Be Reversed? -címmel (a cikket regisztráció után ingyen el lehet olvasni, de itt is meg lehet nézni).  Ahmari nemcsak a trumpiánus jobboldali illiberalizmusról ír, hanem egy attól nehezen elválasztható sajátos baloldali-liberális gyökerű ideológiaszerűségről, amit szintén illiberalizmusként azonosít.

             "The battle lines and formations are starkly visible: coastal versus inland, urban versus rural, “globalist” versus nationalist, Black Lives versus Blue Lives, pussy hats versus MAGA caps, antifa versus alt-right. "

   Soros György nem filozófus (van egy master degree-je az LSE-ről, ez Magyarországon már filozófusságnak számít, de attól még nem az, és remélhetőleg ő sem gondolja magát annak),  a "General Theory of Reflexivity" című valójában soha meg nem írt munkája alapján nem lehet róla izmust elnevezni. Igen, mesterszakos diákként a Karl Popper tanítványa volt, a szingapúri miniszterelnök Lee-Hsien Loong meg a Bollobás Béláé. Soros befolyásos ember, bizonyos enyhén nárcisztikus tendenciákkal, amely nárcisztikus tendenciák mögött egy rendkívüli intellektus áll (Lee-Hsien Loong is rendkívüli intellektus), de ennyiről van szó és nem másról. Befolyásos ember, aki él is a befolyásával. Jobb híján talán azonosítható (nyilván nem teljes mértékben) a "sorosizmus" azzal a csoportideológiával, amely a Black Lives Matter és az Antifa értelmiségi támogatóival, a globális anti-nacionalista gondolkodásmóddal,  a radikális feminizmussal jellemezhető.  1. Jobb híján 2. nem teljes mértékben.

     2.     Soros György valóban támogat baloldali identitárius (van ilyen szó? most már van...) mozgalmakat, köztük a Black Lives Matter-t, az Occupyt, vagy az Izraelt erősen bíráló BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) mozgalmakat. Az, hogy Puzsér Géza genderfasizmusról delirál, nem jelenti azt, hogy nem létezik egy sajátos genderfilozófia, ami például a CEU-n jelenik meg. Én ezt a genderfilozófiát meglehetős neutralitással szemlélem,  a BLM-et kevésbé, a BDS-t pedig, bevallom, egyáltalán nem. Az persze lényegében érdektelen, hogy én miről mit gondolok, mert lehet, hogy holnap kicsit mást fogok gondolni ugyanezekről. Azt vélelmezem, hogy Ahmari egy valóságos problémáról beszél, Magyarországon pedig a szügyig szarban gázoló magyar "konzervatív" "elit"-értelmiség öndefiníciós és lojalitási tripjéről van csak szó, amire már eddig is túl sok szót vesztegettem. Őcsény után ezekhez már bottal sem....  Nézzük mit ír Ahmari:

        "For many leftists, America’s commitment to liberty and equality before the law has always masked despotism and exploitation. This view long predated Trump’s rise, and if they didn’t subscribe to it themselves, too often mainstream Democrats and progressives treated its proponents—the likes of Noam Chomsky and Howard Zinn—as beloved and respectable, if slightly eccentric, relatives."

   Az Amerikai Egyesült Államok története nem volt egészen vaníliafagylalt csokireszelékkel, az 1895-ös Plessy kontra Ferguson döntés következtében az ország egy részében gyakorlatilag legalizálták az apartheidet. A huszadik században több ezer feketét lincseltek meg, volt olyan ember, akit tízezres tömeg előtt elevenen égettek meg,  komoly katonai erőt kellett felmutatnia az amerikai elnököknek, hogy a deszegregált iskolákba egyáltalán beléphessenek az afro-amerikai diákok. Ez azonban ötven éve történt, és azok az értelmiségiek, akik szerint a liberális Amerika álarca mögött valójában ugyanaz folyik, mint a Jim Crow törvények idején, ha nem is valódi, de kulturális értelemben vett háborús feszültségeket gerjesztenek. Ezzel nem állítom azt, hogy semmiféle relevanciája sincs a modern polgárjogi mozgalmaknak, de azt már igen, hogy itt egy tudatos ideologizáció folyik, amelyet jelentős amerikai értelmiségiek és, néha, maga Soros György is támogat. Ez még talán beleférne a nyílt társadalom bergsoni-popperi eszméibe, de az már kevésbé, hogy azok, akik ezt határozottabban róják fel nekik -itt általában egyetemi emberekről van szó - időnként olyan támadásoknak vannak kitéve, amelyik már egyáltalán nem fér bele a liberális demokráciába. 

   3.    Szándékosan nem beszélek a Soros-tervről.  Ami Magyarországon folyik az a korrupció és az őrület olyan jellegű keveréke, amit most nem szeretnék kommentálni. Az igaz, hogy Soros időnként meggondolatlanul beszél, és most egy ilyen meggondolatlanságára építenek fasiszta gyűlöletkampányt. Azonban eme fasiszta gyűlöletkampányhoz  nincs szükség a sorosi milliós-csilliós meggondolatlanságra, az anélkül is pontosan ugyanúgy működne, mint vele. Olyan típusú emberek százezreire, talán millióira van szükség ehhez a kampányhoz,  akik nélkül nekem lényegesen nagyobb lenne a családom. 

  4.   Valami derűsebbel szeretném befejezni a posztot. Soros okos ember, gyarló, okos ember, de nem filozófus, nem hivatásos értelmiségi. Ha az lenne a sorosizmus, amiről Ahmari beszél, akkor a ma élő legfontosabb sorosista minden bizonnyal Judith Butler lenne. Judith Butler nem egy yardsale barbie (Tina Fey), mint Ann Coulter, és nem egy leépült, korrupt milliárdosnő, mint az a hölgy, akit jogi képviselőnk most nem javasol megneveznem. Butler Hannah Arendt Chair and Maxine Elliot Professor a Berkeley-n, ő fújja azt a bizonyos passzátszelet, amelyről kedvenc észak-balkáni lótolvajom és az ő egyre méretesebb potroha szokott beszélni. Judith Butler nem egyszerűen radikális feminista, hanem A radikális feminista, és a BLM, BDS és más rövidítések lelkes támogatója. Ő az a feminista, akire Puzsér Béla gondolna, ha egyáltalán tudna olyan komplikált dologra gondolni, mint a Judith Butler.  Judith Butler az, akiről még életében fognak menstruáló díványt elnevezni a CEU-ban, hogy egy politikailag kurvára inkorrekt viccelődést engedjek meg magamnak (hashtag I stand with CEU, Orbánék pedig kinyalhatják).  Szóval, hogy egyik szavamat a másikba. 

        "The move from a structuralist account in which capital is understood to
structure social relations in relatively homologous ways to a view of hegemony
in which power relations are subject to repetition, convergence, and
rearticulation brought the question of temporality into the thinking of structure,
and marked a shift from a form of Althusserian theory that takes structural
totalities as theoretical objects to one in which the insights into the contingent
possibility of structure inaugurate a renewed conception of hegemony as bound
up with the contingent sites and strategies of the rearticulation of power. "   

     Ez az a szövegrész, amiért Judith Butler megkapta a Philosophy and Literature éves Bad Writing Award-ját. Nem, ezt nem Sokal írta, ez valódi. Butlerről és a butlerizmusról az egyik legismertebb kortárs filozófus, Martha Nussbaum írt egy hosszabb esszét, amely esszé szerintem segít abban, hogy eligazodjunk a kortárs amerikai izmusok és kváziizmusok világában. 

 ***********************************************************************************************************************  

1. A MAB és az FvB által nem támogatott, kinevezett egyetemi tanárok (2016-ban, április 12-ig)

Előterjesztő: Jobbágy Ákos

Sajnálatos, hogy a MAB továbbra sem kap semmilyen indoklást az ellentétes döntésekről.

************************************************************************************************************************

A fenti szöveget a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság honlapján találtam. Önök esetleg most azt gondolják, hogy az E3286-ról lesz szó, és nem....

Aczél Petra kinevezését nem támogatta (2 IGEN, 14 NEM)  a bizottság, a Köztársasági Elnök azonban kinevezte professzornak.  

Jogi képviselőnk kérésére jelentősebb aláfestő zene most nem következik, de az tény, hogy a scholar.google-on nem nagyon látszik az, hogy Aczél Petra professzor  különösebb tudományos munkássággal rendelkezne. Az is feltűnő, hogy az első találatként megjelenő cikkére (Mediarhetoric: Complex visual literacy) jelzett öt idézet mindegyike Aczél Petrától származik. (megj. korábban volt egy beszélgetést kommentelőink között erről, ezért is néztem meg). 

Nemrég jelentős díjat adott egy magyar egyetem  Aczél Petrának. És nem az NKE, nem a Pázmány,....hanem a CEU.