Örülünk, Vincent?

A hosszú hétvégét Světlý Pivograd és környékén töltjük, így adódik az ötlet, hogy a helyi komló termés ízlelése mellett a környékbeli zenei (vad)hajtások között is válogassunk.

Odaúton először a karizmatikus orgonistájával fémjelzett Collegium Musicum együttessel találkozhatunk, amely Bartók Béla Mikrokozmosz feldolgozása a korai ELP-re hajaz, bár ők egy évvel hamarabb kezdtek el zenélni, mint Emersonék.

Végre egy hosszú hétvége, és tavasszal ennél jobb lehetőségünk nem akad túrázni. Az igazi kihívás persze nem a síkon bandukolásban, hanem a hegymászásban rejlik, és mivel a legjobb túra is feldobható némi zenével, ezért mai témánk a hegyekhez kapcsolódik. Induljunk is, csak annyit még: mászás közben nem sokat beszél az ember, inkább élvezi a tájat, így hát én sem locsogok sokat, de ti be(le)szólhattok nyugodtan :)

    Egy Orbán Viktor nevű szotyolaköpködő sudribunkó levelet írt a kilencvenegy éves Dávid Katalinnak, a magyar művészettörténet doyenjének, és elemezte neki egy kicsit a megszállási emlékművet.  Elmagyarázta neki, hogy mi az emlékmű egyetlen lehetséges értelmezési kerete. Neymarnak azt magyarázta volna el, hogyan kell levenni egy labdát a tizenhatos vonalnál, majd két csel után átemelni a kapuson. Igazából azt szeretném megnézni, hogy a Kelemen Annának hogyan magyarázza el az elmagyarázandót. 

   Egy észak-balkáni despota megmutatja a zsidócskáknak hol a helyük, bölcsészeknek a fenomenológiát, Amerikának a fricztamást, mert ő a Jani. A falu Janija. Ha ő bemegy a kocsmába, mindenki bekussol. Amióta az apja nadrágszíjjal  kiverte belőle a szart, erre készül, hogy egyszer nála lesz a nadrágszíj..... és hát talált magának egy országot, amelyik még élvezi is, amikor a Jani üti, mit sem szólva arról, amikor (szexuálisan explicit rész törölve). 

   Szegény zsidócskák felmentek a Janihoz és nagy tisztelettel megkérték, hogy ne legyen már akkora tapló. Mire ő megsimogatta a zsidócskák fejét, és elmondta, hogy nem tehet semmit. Háromezer milliárd forintot négy perc kettő másodperc alatt vesz le a magánnyugdíjszámládról, az ország nevét gyakorlatilag Kelet-Kongói Emirátusokra is változtathatja reggelizés közben, de a szobor az más. 

   A Janinak van értelmisége. Saját. Eredetileg egy elektromos guminőt akart, de aztán kipróbálta a Lánczi Andrást, és hát ha a különbséget zongorázni tudná. Ezek úgy szívják magukba a ... tudást, olyan felkészülten tudnak azzal a csivitelő kis szájukkal ideológiailag kényeztetni, hogy a Jani élete egy mennyország.

  Komolytalan vagyok. A nagyanyám ott állt a nyolcéves apámmal a szolnoki pályaudvaron, a magyar közhivatalnokok belenyúltak a testébe, bezárták egy vagonba, és tizenegy hónap múlva arra jött haza, hogy mindenkit megöltek a családjában. És én az unokája, nem üvöltök, hanem komolytalankodom.

  Nem tudom, hogy mit lehet csinálni a Janival és a csürhéjével. A szolgáival, akiknek a hátán bemocskolta a halottaim emlékét. Nem tudom. A nyolcvanéves Mécs Imrét viszik el majd a rendőrök, és majd elmagyarázzák a bloggerek, hogy ez értelmiségi rettegés, terepre kellene menni, beszélni a néplélekkel, le kell ereszkedni az elefántcsonttoronyból, és a valódi problémákkal kell foglalkozni. És ebben is van valami, csak én nagyon jól megvagyok az elefántcsonttornyomban, és eszem ágában sincs lemenni semmiféle terepre, és egy kicsit, bár ez nem helyes dolog, kicsit leszarom a néplelket, ha már az én lelkem ennyire le van szarva. 

  A Jani megint randalíroz egyet a kocsmában, meghágja a menyecskét,  igazít egyet a gatya korcán, oszt beleböffent abba a vilmoskörteillatú magyar iccakába... de még mindig fáj a segge az apja nadrágszíjától. Ez az én bosszúm. 

az nem számít befagyasztásnak, hogy "megkértek minket", hogy a legújabb vitás kérdés lezárásig ne küldjünk számlát az uniónak, mert nem fogják kifizetni. az lenne a befagyasztás, ha elküldenénk a számlákat, és úgy nem fizetnék ki

Csepreghy Nándor 2014. április 28.

A »cigányság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői

Idézet a Gyulai Törvényszék ítéletéből

Nincs koronánk, de mi is felajánljuk az Apáczai Kiadót ennek a Nemzetnek

Esztergályos Jenő Apáczai Kiadó 2014. április 24.

        Április 22-én az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége sajtóközleményt adott ki, amelyben dialógust szorgalmazott a Szabadság térre tervezett ún. megszállási emlékművel kapcsolatban. A kormány, kedves, szép szokása szerint bérgyilkosain keresztül reagált. Először Körmendy Zsuzsanna húzta össze szemöldökét, és kezdte el mocskolni az emlékmű ellen tiltakozókat és persze az Amerikai Egyesült Államokat, aztán a nagy páros (egy kanál vízben fojtanák meg egymást) következett: Bayer Zsolt és Lovas István.  Bayer kiválóan hozta az alkoholista hőbörgőt, Lovas pedig egyszerűen eljut (egy lépésben, mint mindig) ahhoz, hogy az amerikaiak meg akarják dönteni az Orbán-rendszert, szinte látom Obamát, amint dönt. 

       Bocsásson meg nekem a kedves Olvasó, amiért nem háborodom fel. Ezerötszáz kilométerre élek Orbán kiskakas szemétdombocskájától. Néha még sikerül, de ma valahogy nem. 

       Nem hiszem, hogy az Amerikai Egyesült Államok felháborodna(nának?) azon, hogy egy káeurópai kiskakas pöllencsei havi párezer dollárért rázzák felé az öklüket. Látott már ilyet Amerika, és fog is még látni.  Amerikai katonák taposták el Bayer és Lovas elődeit Dachauban, és ma is eltaposnák, ha szükség lenne rá. Nincs rá szükség.

      Ma Schmidt Mária és Navracsics Tibor vállt vállnak vetve simogatta a zsidócskák fejét. Szörnyű tragédiáról beszéltek, felelősségről, teljesen úgy, mintha európai emberek lennének. Az igazság az, hogy fogalmam sincs róla, hogy mit gondoltak eközben, és nem is nagyon érdekel. Ha Orbán kiskakas egy pillanatra is komolyan venné azt, amit mondtak, a megszállási emlékműt szobró majomparádét alapozná be az altalajba. Persze, nem gondolja komolyan. Az ellenkezőjét sem gondolja komolyan. Nem gondol ő semmit sem komolyan. Nem érdekli semmi, csak a szemétdombocska, amit kétharmadosan kapirgálhat. A kiskakasnak semmi baja sincs a zsidókkal, ha a kétharmadhoz körül kellene metéltetnie magát, akkor azonnal megtenné. A zsidókra így van szüksége, Bayerlovasostúl, meg tragédiástúl, könnybelábadóstúl, és persze, alapvetően leszarólag. 

      Megcsinálta a római szelfiket Sára lányával és az ő minisztériumi főtehetséges fiújával, természetesen szigorúan magánzarándokként, aztán hazajön, és folytatja a kapirgálást. Mi meg rázzuk az öklünket, írjuk a fontosabbnál fontosabb posztjainkat, új jelzőket találunk ki a kiskakasra, veszekszünk egymással, hogy kinek a jelzőbbje a jobb jelző, közben többször felháborodunk, mutogatjuk egymásnak a kis táblázatainkat a nyilacskáinkkal és tiltakozunk a dolgok ellen, amelyeket a kiskakas csak azért talál ki, mert élvezi, ha pattogni lát bennünket.

      Aztán megöregszünk és meghalunk. 

      .................................

     Ez nem jó befejezés, blikkfangos, de nem jó. Sokkal jobb befejezés lenne, ha a kiskakas a levesben végezné, répával, petrezselyemgyökérrel, maceszgombóccal. Erre egyelőre nem számíthatunk, de talán vannak  okos és tisztességes válaszok a kiskakas kapirgálási hajlamaira, és nincs eleve elrendelve, hogy mindent elborítson a guanó, keményen, vastagon.  

     Igen, ez az ország kezd szinte hibátlanul undorító lenni. 

     ... de csak szinte. Ebbe a szintébe kellene belekapaszkodni. Ez most egy jó befejezés.