Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!
Maróth Miklós egy teljesen vállalhatatlan, ostoba és rasszista interjút adott a szélsőjobboldali Pestisrácoknak. Nem tehetünk úgy, mintha elfogadhatónak tartanánk ezeket a sorokat. Több tucatnyi muszlim tanítványom volt és van, a szakterületemen is vannak muszlim hátterű kollégák, nem vagyok…
Bencsik Gábor hivatásos pöllencs magyarázta el, hogy tulajdonképpen teljesen megérdemelten nyugdíjazták 2011-ben TGM-et, hiszen még doktorija sincs. Korábban Megadja Gábor, még Nemdoktor Megadja Gábor formában tette meg ugyanezt. (TGM-et büdösrománozzák Bencsik facebook oldalán a rezsim…
Josemaría Escrivát 1992-ben avatták boldoggá, miután csodálatos módon meggyógyította a súlyos betegségből Rubio nővért. Amikor szentté avatták már egy Manuel Rey nevű embert is kigyógyított a rákból, mindezt pedig jóval halála után tette Escrivá, ami még nagyobb csoda. Monsignor Escrivá…
Amióta nincsenek zsidók Magyarországon, nehéz keresztény-konzervatív-orbánista értelmiséginek lenni. Mert valljuk meg, ez az egész történet a zsidókról szólt. A kiváló ötlet az volt, hogy elvesznek tőlük mindent, száműzik vagy a gázba küldik őket, és aztán be lehet ülni a helyükre, és majd…
Ma a Radnóti Tesla stúdióban megnéztük Franz Xaver Kroetz "A vágy" című színdarabját. Ezt több mint húsz éve már Ascher Tamás is rendezte a Thália Színház stúdiójában, de a Vígszínházban játszották Kroetz-től a Vadászatot Mádi Szabó Gáborral és Pap Verával, Debrecenben pedig a…
Demeter Szilárd kultúrpápa, PIM-vezér, karrierista senkiházi, nyilvánosan azt állította Székely János erdélyi költőről/drámaíróról, hogy a Securitate ügynöke volt. Magánlevélben később elismerte, hogy semmiféle bizonyítéka sincs. Székely rendszerhű verseket írt, amikor az apja börtönbe…
" A Katona József Zaklatószínház ma sem a Csobony vezér álma című szakrális oratóriumot mutatta be. Hanem egy bizonyos Moliére (eredeti nevén Gutmann Bernát) egyházgyalázó művét a Tartuffe-öt. Az ún. színdarab kezdetén a zsidóbolsevik közönség demonstratív módon nem állt fel a…
Egyetlen magyarországi kutatóhely kapott idén ERC consolidator grantet, a CEU (egy örmény kutató). Nem hiszem, hogy ennek nincs köze ahhoz a rémes bizonytalansághoz, ami ma a tudományos szférában van.
A kormányzat teljesen nyíltan fordult a tehetségek ellen, művészek és tudósok ellen, és…