Néhány napja a Google Cloud Machine Learning Group leigazolta a Snapchat kutatási részlegének vezetőjét Jia Li-t és a Stanford Egyetem Mesterséges Intelligencia Csoportjának igazgatóját Fei-Fei Li-t. Korábban a torontoi mesterséges intelligenciaguru Geoffrey Hinton is átment (legalábbis félig) a Google-hoz a torontói egyetemről. A Baidu, a Facebook és az Amazon is hozott embereket az akadémiai szférából, a Microsoft saját mesterséges intelligencia kutatóközpontot alapított.
Teljesen véletlenül bukkantam erre a gyöngyszemre a Századvég kiadásában, amelyben főleg bölcsészek mutatják be, hogy mennyire képesek nem megérteni a hálózatelméletet. Személyes kedvencem Szvetelszky Zsuzsanna, aki a kristályrácsokat hozza fel a véletlen gráfokra példának, bár Balázs Géza nyelvvédelmista is szépen teljesít. Nem a hálózatelmélet volt az első hype, a katasztrófaelmélet és a fraktálelmélet is az volt, általában tíz-tizenkét évente tűnik fel valami új, amibe az emberek beleszeretnek, miközben annyi energiát sem hajlandóak belefektetni, hogy legalább az alapvető fogalmak jelentésével tisztában legyenek. Bár, ha belegondol az ember, azzal el is veszne a dolog varázsa.
Az AI hype valódinak tűnik, ezek nem viccelnek, ezek megérezték a vér szagát, a kifejezés talán egyetlen pozitív értelmében, itt nem sikerkönyvekről van szó, vacsora utáni társasági beszélgetésekről, hanem egy technológiai kvantumugrásról, és természetesen végtelen mennyiségű pénzről.
Az AI nem ígér semmit. Az AI eleve azzal nyitott, hogy megverte a világ egyik legjobb go játékosát. A sakkot még elhitte valahogy az ember, a go humán dimenziói áttörhetetlennek tűntek, ötven éves távlatban is lehetetlennek tartották, hogy a mesterséges intelligencia lenyomja az embert. Én, személyesen, abban reménykedem, hogy az elkövetkező húsz-harminc évben az AI nem fogja legyőzni az embert az összes lehetséges intellektuális tevékenységben (és ha szabad választani, akkor rögtön a matematikai tételek bizonyításában látnám szívesen azt, hogy vár még egy kicsit).
Nem is olyan régen magyarázták el nekem, hogy nagyjából hogyan működik a "deep learning", akit érdekel, és hajlandó valamennyi időt áldozni rá, esetleg olvassa el ezt. A legrémisztőbb ebben az egészben, hogy teljesen kikerüli az emberi gondolkodást, egy lokális evolúciót játszik le, kifejezetten a célfeladatra koncentrálva. Az AI úgy különbözteti meg halálos biztonsággal a kutyát a macskától, hogy közben nem magyarázzák el neki, hogy mit jelent a kutya és a macska, sőt azt sem mondják el neki, hol végződik a kutya és hol kezdődik a padló, amin a kutya áll. A "deep learning" nem akarja utánozni az embert, úgy valószínűleg nem is tudná megverni.
A fraktálhype és a hálózathype mögött a modern ember reménye van, hogy a rettenetes bonyolult világra elég csak ügyesen ránézni, hogy megfejtsünk valamilyen addig nem látott rejtett összefüggést, majd ezt egy oldalon különösebb erőfeszítések nélkül el is lehet olvasni, és holnapra lőn szovjet hatalom és az egész ország villamosítása utána a világ olyan nice and fuzzy lesz, mint egy angóramacska. Valamiért a Google, a Baidu, a Facebook és a Microsoft nem ezekre ugrott, és valahogy a két Li nevű hölgy (kínaiak és még nők is, el nem mondja ezt valaki a Balog Zoltánnak és a Lázár Jánosnak, mert még összezavarodnak a helyes ugocsai pedagógiai elveket illetőleg, melyek szerint a legfontosabb dolog, hogy egészséges, turáni fajtájú fiúgyermekeket egyenes ülő testtartásban kell elhelyezni valamely egyházi iskolában, miközben a lányok lepirítják a hagymát) sem ezekben gyúrta ki magát.
A globális kapitalizmus nem feltétlenül kerti piknik nyári lugasban rebarbarateával és aprósüteménnyel, de kurvára tudja, hogy mit csinál. És most megint elkezdte csinálni.
