"Sorsunk játéka életünk utolsó másodpercéig tart. És az utolsó másodpercek ugyanolyan fontosak, mint maga az élet. Ezért legyünk önmagunk az utolsó pillanatig. Csak az által hódíthatjuk meg az örök ürességet, ha készek vagyunk kezünkbe venni a sorsunk. Ez elől a feladat elől nincs menekvés, mert csak egy életünk van, és ebben az életben az a kötelességünk, hogy teljes mértékben önmagunk legyünk — vagy nem leszünk semmik."
Ezek voltak az utolsó mondatai a blogjában. Elővette a fegyverét, elment a Notre Dame székesegyházba, és agyonlőtte magát. Búcsúlevelében azt írta, hogy a melegházasságok engedélyezése elleni tiltakozásból választotta a halált.
Értelmiségi volt és katona. A hatvanas évek elején megjárta a börtönt, az OAS tagja volt, Salan és a többi puccsista tábornok mellé állt. Ez volt az első elveszített háborúja. A második háborúja akkor veszett el, amikor VI. Pál modernizálta a katolikus egyházat, Marcel Lefebvre érsek és tradícionalistái elveszítették befolyásukat. A harmadik háborúja hatvannyolcban kezdődött, és talán éppen a melegházasságok törvényesítésével ért véget.
Nemcsak szélsőjobboldali militáns volt, hanem elismert, az Akadémia által kitüntetett történész is.
Charles Maurras-t, a francia nacionalizmus prófétáját tekintette mesterének, hitt abban, hogy a "grandeur", ami a Bastille lerombolásánál veszett el, visszanyerhető. Az oltár előtt ölte meg magát, halálos bűnt követett el a megváltásért.
Dominique Venner nem konzervatív volt, hanem szamuráj, a francia Yukio Mishima. A halála teljes értelmetlenségében is műalkotás volt. Hogy fasiszta volt? Igen, talán. Ennek azonban nincs jelentősége, már nincs.
P.s. Ez a Novák Előd nem szamuráj, hanem egy idióta. Nekünk őt dobta a gép. Ezt a primitív, nevetséges, fasiszta bohócot. Vennernek volt élete, ennek nincs. Vennerben volt valami tiszteletreméltó, valami grandiózus, valami igazán félelmetes, ez csak egy nagypofájú senki. Szerencsénk van ezzel a Novákkal: igazi közép-kelet-európai-kelet-közép-európai szánalmas kis szerencsénk.
