Kár tagadni, az Orbán-kormány két éves ténykedésének nem csak a mindenhol megénekelt nómenklatúra a közvetlen haszonélvezője. Megalapozott szakértői becslésem szerint, melyet az ujjamból szoptam, tehát megbízhatóbb, mint bármelyik Századvég-prognózis, körülbelül százezerre tehető azoknak a családoknak a száma, amelyek a rezsim nyerteseinek nevezhetőek. Nem az Orbán-, Kövér-, Vitézy-, Lázár-, Simicska-, Harrach-, Rogán-család és más családok („A Családok”) tagjairól beszélek, hanem azokról, amelyek az egykulcsos adónak, a gyermekek után járó nagyvonalú adókedvezményeknek, a közszférában végrehajtott tisztogatásoknak, vagy a rezsim gazdasági hátországához kötődő cégekben betöltött állásaiknak köszönhetően valóságos aranykorként élhetik meg az Orbán-rendszert, ahol száz százalékos a foglalkoztatottság, több száz százalékos a gazdasági növekedés, épül, gyarapodik, tollasodik a nemzet, nem emelkednek az árak, mert annyi mindent kapnak ingyen, fantasztikusak a tanulási és továbbtanulási kilátások a gyerekek számára, és Magyarország annyira egy szerethető, élhető hely, hogy ennek kifejezésére még a tévében is hajlandóak összekapaszkodva énekelni.
Nem állt egyértelműen a rezsim szándékában, hogy pont ezek a családok kerüljenek be a tutiba, csak még nem sikerült olyan tökéletesre finomítani a NER-t, ahol tényleg csak azok járnak jól, akik valamilyen közvetlen ellenszolgáltatással tudnak fizetni a rezsim irányítói számára (leszámítva persze a választáson leadott szavazatukat). Ezeknek a családoknak egy kisebb része reálisan látja a helyzetét: tudja, hogy a szerencséjük csak addig tart, amíg Orbán hatalmon van, aztán koppanás lesz. A többség viszont abban az illúzióban ringatja magát, hogy ami most van, az a dolgok normális, természetes rendje, hogy az ország megengedheti magának az egykulcsos adót, hogy a cég, ahol dolgoznak, az ő személyes kiválóságuk miatt növekszik ilyen szédületes sebességgel, és nem a háttérből elintézett megrendelések miatt, és hogy a hivatalban végzett kiváló munkájukat elismeri a világ, és ezért jár, ami jár. Jár a bónusz, jár az élethosszig tartó szolgálati lakás, jár a devizahiteles mentőcsomag, jár a kitüntetés, a katedra és behajtási engedély. Hogy ez a kárpótlás az elmúlt nyolc évért, amiben annyit szenvedtek.
A többi három és félmillió család számára a rendszer nem hogy jólétet, de munkát, esélyegyenlőséget és reményt sem tud - és láthatóan nem is akar - biztosítani.
Elismerem, a szombati boldogságkutatós posztomban kicsit túltoltam a bicajt. Két szerencsétlen kis hülyére vetítettem ki a rendszer iránt érzett haragomat, és a posztommal olyan szelepeket piszkáltam meg, amik alól általam elképzelhetetlen indulatok törtek fel. Végül is csak két linkóci fiatal lányról van szó, akik fiatalságuk és léhaságuk miatt maguk sem értik, milyen szerepet töltenek be a rendszer fenntartásában. Voltak erkölcsi dilemmái a Halálcsillag építőmunkásainak? Tudták, mit építenek, vagy csak egy zsíros kormányzati megrendelést láttak, és minden személyes politikai állásfoglalás nélkül csak enni akartak adni a családjuknak?
Hozzátok szólok most, kedves ismeretlen Közgép-vezetők, és más vállalati, államigazgatási, önkormányzati vezetők, káderek, jegyzők, ellenjegyzők és lelkes boldogságkutatók a rezsim szolgálatában. Ami most van, egyszer véget fog érni. Orbán, Kövér, Simicska és a többiek meg fogják úszni. Tudod, ki nem fogja megúszni? Te nem fogod megúszni. Most még talán azt hiszed, hogy ha rosszra fordulnak a dolgok, meg fognak védeni. Nem fognak megvédeni. Azért te írod alá a szerződéseket, hogy te vidd el a balhét. Ha kell, Zuschlagot és Hagyót csinálnak belőled, mert ennyit érsz nekik. Arra talán már rájöttél, hogy nem szállhatsz ki. A rendszer elkapott és nem ereszt. A kis disznóságoknál engedtél nekik, és most már a nagy disznóságaikba is bele tudnak rángatni, és a végén egyedül állsz a tárgyalóteremben a disznóságokkal, az ő disznóságaikkal, amik a te disznóságaid lesznek egyedül.
Csak enni akartál adni a családodnak? Csak megragadtál egy izgalmas lehetőséget? Csak belerángattak a haverok? Még az is lehet, hogy nagy árat kell fizetni ezért a néhány év jólétért, a száz százalékos foglalkoztatottságodért, a szép kilátásokért, a bulikért, a boldogságért. Azért hogy ilyen emberekkel barátkoztál.
