Ez a poszt a megmérettetésről szól. Mene, mene, tekel, ufárszin.
Tegnap a magyar labdarúgó válogatott megmérettetett és könnyűnek találtatott. A portugálok borzasztóan megverték őket. Ég és föld volt a különbség a két csapat között, a magyar válogatottnak esélye sem volt, a portugálok sokkal de sokkal jobbak voltak.
A focisták köpködnek, csúnyán beszélnek, isznak és kurváznak. Ezért nem vesszük őket komolyan, kivéve ha majdnem megnyernek egy labdarúgó világbajnokságot, BEK döntőt, ilyesmit. Mindazonáltal szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar labdarúgók, ha nem is a Manchester Unitedben vagy a Real Madridban, de német, francia, angol középcsapatokban játszanak. Tegye fel a kezét, aki játszott már a saját szakmája Fulhamjében vagy Hertha Berlinjében. Tegye fel a kezét aki egy pályán játszhatna a saját szakmája Ronaldojával, Decojával, Simao Sabrosájával. Igen, a futballisták köpködnek és kurváznak, és a százharminchetedikek mindenféle listákon.
De nézzük meg ezt a nemrég publikált listát :
http://www.timeshighereducation.co.uk/Rankings2009-Top200.html
Nincs magyar "csapat" az első kétszázban. A magyar politológus, közgazdász, szociológus, nagyformátumú ember, nem köpköd és nem kurvázik, legalábbis nem látványosan. Elmegy a HírTV-be vagy az ATV-be, jobb esetben a Zárórába, ír a Magyar Nemzetbe, Népszabiba, Heti Válaszba, 168 órába, jön belőle a tuti, mint lakodalmas rigóból a fájncumstrőgel, és soha, de soha nem jönnek vele szembe a portugál védők, hogy a lelátóra rugdossák fel őket röhögve.
A magyar elitnek nem a világban kell elhelyeznie magát, hanem csak a saját "oldalán". Nem a Times listájára kell felkerülnie, hanem Mihancsik Zsófia (pár éve sikerült összeállítania a néninek a magyar cuclib elitlistáját, az összes kínos kókler is rajta volt, egyet nem bírt kihagyni) vagy a Reakcio.hu (a fiúk erre válaszul összeállították a konzi elit dicsőségtáblát) listájára. Nem az a lényeg, hogy mit mondanak róluk a Harvardon, hanem az, hogy mit mond róluk Horkay Whothefuckis Ferenc, vagy ez a Gréczy nevű rémpofa.
A mi szakmánkban aránylag könnyen, nagy pontossággal megítélhetünk egy általunk nem ismert embert. Megnézzük a cikkeit, és ha számos ezek közül valamilyen jobb nyugati folyóiratban jelent meg, akkor bízhatunk benne, hogy az illető elég jó. Ha meg egy sem, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem az.
Egy magyar közgazdász vagy szociológus kutató, tisztelet a kivételnek, szinte sohasem publikál elitlapokban. A csapból is folydogáló Csaba László akadémikus megközelítőleg nívós lapban sem publikált soha semmit. A magyar politikatudósok dettó. Az is igaz persze, hogy egy magyar tudós eleve jobb eséllyel indul a funkcionálanalízisben mint a szociológiában vagy az eszmetörténetben (magyar irodalomtörténetből pedig egészen bizonyosan a magyar irodalomtörténészek a legjobbak, az ő nemzetközi megmérettetésük értelmetlen lenne).
Mindazonáltal a megmérettetés nélküli "világhír" (ezen világok nem a Lajtán túl kezdődnek, hanem a HírTV és az ATV stúdiójában végződnek), a magyar firkászok által felplankolt kóklerek szakértelme, nem világhír és nem szakértelem. Az elmélyült tudás, a brilliáns tehetség nem pótolható politikusi vállonveregetésekkel, vezércikkekben elkövetett ömlengésekkel. Ez addig működik csak, amíg nem jönnek a portugálok. És néha jönnek.
