Csecsemő:
éhes->sír->valami a szájába->szopás->megelégedés->gügyögés->öröm.
Parragh:
éhes->gügyögés->valami a szájába->szopás->öröm->megelégedés.
Egyszerű ország, egyszerű összefüggések. Egyszerű szabályok, egyszerű visszacsatolású folyamatok, és a végeredmény is egyszerű: szoptatott és szoptató is örül, megelégedett. Matica maďarská, az éltető magyar állam. Kezdjük az elején. Parragh éhes:
A kötelező kamarai tagság bevezetéséről azt mondta: „a gazdaságban rendet kell tenni, tudni kell, kik a kontárok, és kik a lánctartozás generálói”. Parragh László közölte: évi ötezer forint tagsági díjjal kalkulálnak.
Ezért sír Parragh, a kötelező kamarai tagságért. Tudja milyen irányba kell sírni, öreg róka ő már, majdnem olyan öreg, mint annak a másik korporációnak a vezetője, amelyikről úgyszintén érdekes hírek keringenek mostanság netszerte. Tegye fel a kezét az, aki látott már kicsiny hazánk utóbbi 21 évében olyasmit, amikor egy korporáció, egy kamara, egy köztestület rendet tett. Nem, nem a gazdaságban, a kereskedők között, az autózás terén, nem, hanem legalább a saját háza táján. Naugye.
Nehéz lenne arra gondolni, hogy ez a tagság kötelező volta annyira életbevágó lenne, az Autóklub példája Napnál világosabban mutatja, hogy kellően nagy számú populációból törvényszerűen akad pár százaléknyi olyan ember, aki minden áron ki akar fizetni évente párezer forintot azért, hogy a szívének kedves korporáció vezetője biznisz osztályon, milliós költséget generálva képviselje őt Új-Zélandon. A munkásosztály ragaszkodik ahhoz, hogy a „választott” képviselői nevében és helyette konyakot fogyasszanak. Parraghéknak most a honlapjuk szerint mintegy 43 ezres a tagságuk, és főleg nagyvállalatokból áll. Amikor kötelező volt (erről kicsit később), akkor 463 ezer volt. Kövessünk el hirtelen felindulásból pár számtani alapműveletet (majd leüljük): (463000–43000)*5000=2 100 000 000, azaz: picivel több, mint kétmilliárd. Ehhez vegyük hozzá azt, hogy a 463 ezer vállalkozó közül minden józan becslés szerint sem lehet 43 ezernél sokkal több olyan, akinek tényleg bármiféle valós érdeke fűződne ahhoz, hogy ő kamarai tag legyen. Ha fűződne, akkor tag lenne, nem lépett volna ki boldogan 2000-ben, amikor megtehette, mert ugyanez a Fidesz akkor még a kötelező tagság ellen volt.
Tehát a kötelező kamarai tagság tökéletesen illeszkedik az orbánizmus társadalomképébe, remekül hajaz az orbáni egykulcsos adó üzenetére: a 90% rovására legyen a 10%-nak még annál is jobb, mint amennyire eddig jó volt nekik.
Hát, egy ilyen kívánatos, kétmilliárdos falattal az orrom előtt tán még én is elkezdenék sírni. A csecsemő-analógia itt viszont félrecsúszik, mert nálunk pusztán a sírásra nem tömnek semmit az ember szájába. Ahhoz előbb gügyögni is kell valamit, és Parragh emlékeim szerint ezt meg is tette, amivel sikeresen elhitette magáról, hogy ő igenis érdemesült a sorban következő lépésre. Sikeresen beindította tehát a laktációt, és most szopja, de mekkora hévvel:
„az ország sokkal jobb helyzetben van és sokkal nagyobbakat lépett, mint amit a világ elismer. Ma a nemzetközi befektetői és pénzügyi világ egy része azonban bosszúra éhes. Meg akarják büntetni Magyarországot!... Azok, akik az elmúlt másfél év kormányzati döntéseinek a vesztesei — egyes bankok, pénzügyi befektetők, kereskedelmi láncok, energetikai multik —, most bajkeverőknek tartanak minket”
Most őszintén: ha csak hallják, és nem látják, akkor önök képesek lennének eldönteni, hogy most éppen Parragh vagy Szíjjártó játszik azon a bizonyos fúvóshangszeren? Nota bene: kit is képviselne a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara? Vagy tán éppen névváltoztatás előtt áll? Magyar CBA- és Rábakamara? Ez mondjuk magyarázná, hogy miért is próbálgatja olyan lelkesen Parragh magára Szíjjártó szopóálarcát. A 2,1 milliárd reményében hűségesküt is tesz:
„a magyar vállalkozók egy józan társadalom, pontosan tudják, kicsi a kormány mozgástere. Bizalmat szavaznak a kabinetnek, de vállalkozóként nagyobb hatékonyságot és eredményeket várnak”
No meg azt is megígérik, hogy majd csak csöndben, lábujjhegyen mennek csődbe, psssszt! Lenin elvtárs alkot, meg ne zavarjuk! A magyar vállalkozók annyira egy józan társadalom, hogy 90%-uk lófaszt se szavazott meg Parraghnak, hanem amikor lehetett, sovány malac vágtában kilépett az általa lassan kimirszeni idők óta elnökölt korporációból, ezért talán joggal kérdezhetnénk, hogy hol is történt meg az a bizonyos „bizalmat szavazás”? Giró-Szász legutóbbi hazugságáról azt hittem, hogy a pofátlansága jó ideig verhetetlen lesz, erre fel tessék! Parragh beszél a vállalkozók nevében, az összes vállalkozó nevében, benyal a hatalomnak tövig, be is ismeri, hogy pár koszos milliárdért teszi, miközben tudható, hogy a saját teljesítménye alapján a vállalkozók 90%-a elfordult tőle amikor megtehette, de ő ettől függetlenül a teljes vállalkozó társadalom nevében hűségesküt tesz a hatalomnak.
És akkor a kötelező kamarai tagság alakulásáról. Röviden: a szocik csináltak saját használatra egy korporációt, amit a Fidesz úgy gondolt lenyúlni, hogy ehhez eszközül a kötelező kamarai tagság eltörlését szorgalmazta. Hatalompolitika, semmi más. De azért indokolni kellett (ma már ez sem elvárás):
A legtöbb vitát az ún. kényszertagság váltotta ki. A gazdálkodó szervezetek számottevő része a kamarákhoz csak a tagdíjfizetési kötelezettség révén kapcsolódott, hiányolták, hogy a kamarák érdemi tevékenységének fejlődése a vártnál lassúbb, szolgáltatásaik bővítéséhez az adójellegű kényszertagdíj miatt nem fűződnek közvetlen érdekek. Az önkéntesség hiánya miatt nem bontakozhatott ki kellően a kamarák önkormányzati jellege, nem érvényesült maradéktalanul a demokratikus önigazgatási elv.
Hát, ennyi volt. Már megint beigazolódott, hogy nálunk a politikai elit nem a korporatista-etatista, hungarikummal szólva: mutyiállam ellen berzenkedik, hanem csak olyankor, amikor nem ő uralhatja ezeket a korporációkat. De miért is tenne másként? A mások pénzén vásárol magának és a rendszerének lelkes támogatókat, miközben ezt a 90% szó nélkül, morgás nélkül benyeli. Egy épeszű társadalomban egy tetszőleges parraghot, akinek ugye a leginkább a hatalommal szemben, de legalábbis attól kellő távolságra álló piacot, piaci szereplőket illene képviselnie, mekkora vehemenciával küldenének el a búsba egy ilyen, teljesen nyilvánvalóan érdekvezérelt alányalás után?
Néha úgy érzem, hogy túlzottan is egyszerű ez a mi országunk. Iparkamarát vagy Autóklubot kéne alapítani, milliárdok, biznisz osztály, A8-as Audik, dolce vita, most mondják meg, és cserébe mi az elvárás? Időnként egy pici szipi-szopi, a hülyének is megéri. És még csak kockázat sincs a dologban, hiszen Orbán kijelentette, hogy senkit nem hagy az út szélén. Kurvaország, ki is mondta, ki is mondta, nem jut hirtelen az eszembe...
