Ha mégis létezne valamiféle isten (istenek, mert ki tudja, hátha ott is divat időnként a bázisdemokrácia), akkor arról egy dolog teljes bizonyossággal kijelenthető: nagyon nem olyan, amilyen a legtöbb eddigi mese szerint lennie kéne. Nem állítom, hogy ne lehetne benne a perifériás látásában a Föld és az emberek, de nem hinném, hogy sokkal jobban, mint amennyire mi odafigyelünk egy exobolygó valamelyik nyamvadt kis hegyének az eróziós folyamataira.
Erre közvetett bizonyítékaim is vannak, egyre bőségesebben. Úgy vélem, hogy ha létezne egy olyan isten, amilyennek az országgyűlésünk (lásd még: concilium oecumenicum), mint az istenhez fűződhető emberi viszonyulások legfőbb földi megszabója által beszentelt vallások az istent leírják, tehát hogy egy eszelősen hatalmas lény, teremt és szétkúr időre, világosság és sötétség ura, minden létező barmok teremtője, és a többi izgalmas szkill, szóval ha létezne egy ilyen közszereplő, és amint azt a hiedelem tartja odafigyel minden egyes barmára, akkor itt, erre mifelénk eseménynek kéne lennie.
Kénköves eső, sűrűn csapdosó istennyila, fröccsenő vér, kiloccsanó belek, rendezte Mel Gibson. Vagy az ellenkezője: a röhögéstől a bárányfelhőkről a földre pottyanó kaporszakállú. Egy biztos: ha létezne és olyan lenne, mint amilyennek lerajzolják, akkor ezt, ami nálunk zajlik szó nélkül nem hagyná.
