Örülünk, Vincent?

        "Álljunk meg és mondjuk ki büszkén, boldogan: LESZARJUK A HO­MO­FÓBIA ELLENI VILÁGNAPOT! ( Bayer Zsolt 2015) "

                "A tévéből ömlenek ránk a homoszexuális témájú filmek, és a mindennapi életről szóló alkotásokban is rendre megjelennek a meleg karakterek. Neil Patrick Harris homoszexuális színész az HBO 2013-ban készült dokumentumfilmjében mondta, hogy a melegek ma már egyre több csatát nyernek meg. A homoszexuálisokat már nem lehet sztereotípiák alapján beskatulyázni. A másság a tévén keresztül jelenik meg leginkább. (Szikszay Péter 2015) 

        "Conchita vagy Orbán, Szavazz!"  (Bódis András  2015)

         Vannak nálatok melegek? - kérdezte a melegházasságban élő és nem egészen unitárius Arthur Finkelstein Habonyárpit.

        Úgy érted, buzik? - igazította meg Habonyárpi az ölében üldögélő thaiföldi masszőzök egyikét.

        Arthur nem válaszolt. A kelet-kongói demokratikus választásokra gondolt, ahol a higgadtan konzervatív Babangida tábornoknak adott tanácsot, és akitől valamiért egyszer megkérdezte, hogy élnek-e az országában világosabb bőrűek. Aznap még éltek. Ez csak egy szakma, "it is not personal".

       Igen, buzik. - válaszolta Finkelstein, és arra gondolt, hogy mennyivel jobb lenne Orbánék belugakaviárja az ebédlőt betöltő enyhe lábszag nélkül. Vannak, persze, buzzancsok, buzoidok, buzergák, buzmarinok, ilyesmik -szippantott kedvenc bolíviai kokainjából Habonyárpi. 

       A Miniszterelnök úr - Finkelstein egy pillanatra megállt, eszébe jutott a friss trágyaillat, ami a felcsúti stadion kezdőkörében berendezett tárgyalóban ütötte meg az orrát - szóval a Miniszterelnök úr említette, hogy problémák adódtak bizonyos financiális anomáliák recepciójával.

      A magyarok érzékenyek. Nem, nem a szarszagra, azt megszokták, a "lopás" szót nem tudják elviselni. Orbán egyszer ellopta Finkelstein karóráját és amikor erre Finkelstein megpróbálta finoman felhívni a figyelmét, olyan erővel verte a hátsóját Luxemburgi Zsigmond brokátszőnyegéhez, hogy Habonyárpinak vissza kellett vinnie a koronát a vitrinbe. 

      Leütöm a fejüket, ha mindenféléket firkálnak - öntötte bele a tizennyolc éves Calvadosát a hasonlókorú felnőttszínésznő habfürdőjébe Habonyárpi.

      Arthur Finkelstein egyszer tanúja volt annak, ahogy Habonyárpi gyomron rúgta a liechtensteini őrgrófot mert az kérdőre vonta azért, mert a habonymobil beszorult Ausztria és Svájc közé, erősen lelassítva a vaduzi gazdasági növekedést. Finomabb módszerekre gondoltam - jegyezte meg Finkelstein. Jó, szétverem a térdüket kalapáccsal, abból is értenek, enyhült meg Habonyárpi és barátságosan magához intette ismeretlen nemi identitású struccát.

      Arról lenne szó, hogy orientálni kellene a public opiniont - próbálkozott a nyugati civilizáció nyelvezetével Finkelstein. Habonyárpi ezt szerette a legjobban a Finkelsteinnel folytatott beszélgetésekben, hogy "orientálni", meg "public opinion", a kisbuzzancs nagyon jól dumál - említette meg néhai Kapocs Zsóka Imola Emerenciának miközben... hagyjuk.

     A homoszexualitás problematikája felé kellene terelni a narratívát, ha lenne erre esetleg valamiféle eszköze a Miniszterelnök úr kormányának - jegyezte meg Finkelstein. Van nekije valamiféle eszköze, nem is kicsi, egyszer láttam a gőzben - válaszolta Habonyárpi.

     Nem arra gondoltam - akarta közbevetni Finkelstein, de aztán rájött, hogy mégis. 

                  "Magyarország legyen az orbánok országa" (Egy nyugat-ázsiai miniszterelnök tudatalattija valahol Európában)

       Miről  nem szól ez az egész?  Azokról az elefántcsontpartiakról, mauritániaiakról, algériaiakról, koszovóiakról, afgánokról és irakiakról nem szól, akiknek elegük lett a saját orbánjaikból, a saját reménytelenségükből, akik arról álmodnak, hogy Marseille-ből vagy Berlinből küldhetnek haza párszáz eurót a Mamának, aki pontosan ugyanúgy a kis szekrény tetején tartja a gyereke fényképét, mint az a nádudvari parasztasszony, akinek a fia Skóciában pakolja a Tesco pultjait. Nem lehet millióknak munkát és normális életet biztosítani Európában, pár tízezernek igen, talán százezernek is, de millióknak nem. A saját problémáinkat is alig tudjuk megoldani, nemhogy másokét, próbálunk tisztességesek maradni, méltók a Megfeszítetthez, de nem mindig sikerül. Persze ez az egész nem erről szól. 

        Miről nem szól ez az egész?   Nem szól Samba-ról és Alice-ról azaz a félig mauritániai, félig szenegáli, és egészen francia Omar Sy-ről és a félig angol, félig francia és egészen csodálatos Charlotte Gainsbourgról, a magát brazilnak kiadó algériai fiúról, azaz a belfort-i Tahar Rahimről, a mi különös Európánkról, ami nem olyan rózsaszínű, ahogy azt néhányan látni szeretnék, de ez az egész nem erről szól. 

        Miről nem szól ez az egész?   Albert Pierrepoint-ról és long dropról, Hamida Djandoubiról, az utolsó emberről, akinek a francia állam levágta a fejét. Nem szól a "hanged-drawn-quartered"-ről, ami valószínűleg elrettentőbb, mint a nátriumtriopentál-pavulon kombó, és majd erről is lehetne írni a Magyar Hírlapban baromságot valamelyik rezsimringyónak, mert nem a bárdról szól az egész, nem a máglyáról, nem a kötél csomójáról, hanem valami egészen másról.

        Ez az egész arról szól, hogy Magyarország legyen az orbánok országa, a kicsi és nagy, a szögletes és kerek orbánok országa, a tiborczok, mészárosok, és egyéb orbánok délelőtti matinémilliárdjainak országa, a helyi orbánuraké, akik órákat gyakorolják, hogy tudnak-e olyan hegyeset köpni a szotyolával, mint a főorbán, a garden variety orbánoké, akik egy trabantkiutalásért mószeroltak be a pártbizottságon, a józsiorbánoké, akik levelet írtak az alispánnak, mert megtetszett nekik a Weissbergerék zongorája, a mindenféle orbánoké, akik amikor szorul a nyakukon a hurok, hirtelen megtalálják a cigányt, a meleget, a zsidót, a külföldit, a szegényt, a gazdagot, a vöröshajút, bárkit, akire úgy lehet ránézni, hogy közben ne látszódjék pár túltömött zseb.

         Mugyorörszég korosztány lész vogy nüm lész. Mert mi lehetne keresztényibb, mint vitéz Habony Árpád bíborosérsek és az ő 90-60-90-es önbarnított morálja, vagy amikor a nemzet felajánlja a Sas utcát Szent Cecíliának. Mágyárírszóg kirisztőny lász végy nom lász, Lázárjános szelleme járja be Európa jacuzzijait, Szent Bayer Zsolt legyőzi a Nagyorrú Sárkányt három misiért. Mügyirerszög karasztíny lősz vugy nim lősz. Hogy hétfőn ne lehessen cérnametéltet enni, kedden ne állhassunk terpeszben, szerdán ne gondolhassunk a rizibizire, csütörtökön ne legyen tangó, pénteken ne nézzünk tükörbe, szombaton ne feküdjünk a bal oldalunkon, hogy végül, vasárnap csináljuk pontosan azt és pontosan ott, mint amit nekünk Semjén Zsolt előír. Ez a kereszténység lényege. Jézus csak bajnak van.

          Szánkba fogjuk venni a kést, az abroszba fogjuk belefújni az orrunk és igen, tele fogjuk flatulálni Európa összes nagyobb ebédlőjét, mert mi matyarok vagyunk, mutyurok vagyunk, motyorok vagyunk, és oly keresztényi módon fogjuk magunkévá tenni az összes kisjányt, fehérvári huszárt és az ő lovaikat, hogy csak nyekkennek, nem fognak belepofázni abba, hogyan építsem körbe a dácsánkat stadionokkal, kinek engedem meg, hogy felparkettázza a Hortobágyot, én döntöm el, hogy hány null lesz a Videoton-Taktaharkány, mert én kaptam a kétharmadot és nem valamilyen csigazabáló hollandsvéd. 

           Erről szól el az egész. Ne áltassuk magunkat. Semmi közünk a líbiai menekültek süllyedő hajóihoz, a tíz éve papírok nélkül szemetet válogató, vécét pucoló szenegáliakhoz, semmi közünk a szíriai gyerekek rémálmaihoz, ez az egész rólunk szól, kizárólag rólunk. Mi menekülünk magunk és mások elől, mi álmodunk valamiféle elviselhető jövőről, valahol máshol, és mi tűrjük el azt, hogy Magyarország megint az orbánok országa legyen. 

     Szőnyi Szilárd retteg. Attól retteg, hogyha bedől a Heti Válasz, ha a Simicska-Nyerges duót végleg lenyomja Orbán, akkor nem veszik fel valamelyik mentőhajóra. A jobboldali újságírás ma a rettegésről szól. Hogyan jelezzük a hatalomnak, hogy tulajdonképpen ugye mi is, csak hát a körülmények, de mi azért a sorok között is, miközben persze néha sajnálatosan rákényszerítenek bennünket arra, hogy olyasmiket, amelyeket persze nem, amelyeket persze ha igen, akkor sem úgy, mert hát úgy mi soha, mert mi mindig.

    Szőnyi Szilárd egy kreacionista, homofób prick, aki elsősorban nem egy kreacionista, homofób prick, hanem egy senki. Magyarországon a senkiség nem probléma, a kreacionista homofóbizmus, vagy a homofób kreacionizmus pedig kifejezetten szexisnek számít azokban a körökben, ahol semjénzsoltot képzelik el tangótáncosként. 

    Ez a poszt azért megjegyzésposzt, mert én sajnos nagyon távol élem az életem az irodalomtól. Houellebecq ugyanis író. Alkoholista, depressziós, szuicid figura, aki néha részegen, háromnapos izzadt ingben ad interjút, de ő egy író. Engem érdekelnek a dolgai, de meg kell küzdenem a saját lehetetlen irodalomtalanságommal és bevallom, egyelőre nem állok túl jól. 

    Houellebecq írt egy levélkönyvet a másik nagy francia botrányhőssel Bernard-Henry Lévy-vel Sarkozy baloldali haverjával, amelyben ezt írja: " Én csak egy redneck vagyok. Egy jelentéktelen író, akinek nincs stílusa, aki néhány évvel ezelőtt elért valamennyi irodalmi hírhedettséget hála néhány irodalmi kritikus megdöbbentő hibájának, akik valahogy elveszítették a cselekmény fonalát. "  " Makacsul és fáradhatatlanul próbálom a legrosszabbat kitermelni (szerk. megj. kontextusában ez inkább tűnik "kiszarni"-nak) magamból, hogy aztán még mindig remegve a közvélemény lábai elé helyezzem."

   Egy kritikusa írja, hogy Houellebecq a francia széppróza flaubert-i hagyományát követve (róla mondta a híres interjújában, hogy egy írónak állandó erekcióban kell léteznie, de ő, mármint Houellebecq nem ilyen, mert időnként elmegy sétálni) az ún. szabad közvetlen módban ír. Ez konkrétan azt is jelenti, hogy nem mindig világos, hogy ki beszél Houellebecq regényeiben, a narrátor, vagy ő. És nem is hiszem, hogy Houellebecq azt akarja, hogy ezt a közvélemény, melynek a lábai elé helyezi a produkcióit, tudja. A depresszióból való menekülés egyik formája lehet a személyiség kiterjesztése, a személyiséggel való játék, az ambivalencia folytonos fenntartása. 

   Houellebecq nem általában vádolja a hatvannyolcas nemzedéket, hanem konkrétan a hatvannyolcas nemzedék egyik tagját vádolja, az anyját, Lucie Ceccaldit, aki elhagyta őt, hogy a kommunista nagyanyja nevelje fel. A borzasztóan nehezen olvasható, de nagyon érdekes "Atomised"-ban van egy Michel (milyen véletlen) nevű karakter, aki egyáltalán nem találja a helyét, képtelen kapcsolatokat építeni és elhagyta (milyen véletlen) az anyja, és a nagymamájához kerül. A Behódolás főhőse (milyen véletlen), alkoholista, szuicid, aki nem találja a helyét.

   Fogalmam sincs, hogyan konstruálja a regényeit Houellebecq, hol kezdődnek a szerencsétlen főhősei és hol végződik Houellebecq maga, az sem biztos, hogy ő tudja, vagy, hogy ez fontos-e egyáltalán.

   Az, hogy Houellebecq könyve Magyarországon a liberalizmus elleni vádiratként kelt (egy nagy frászt kelt) botrányt, ránk és főleg  a mi kis lecsoffadt jobberka értelmiségünkre jellemző. Akik persze átlapozzák (ha egyáltalán belenéznek a könyveibe) a hosszasan leírt maszturbációkat, gépies szexuális aktusokat ("enni nem szeretek, csak szexelni", nyilatkozta egyszer Houellebecq, Szőnyi besírna, ha tudná, és ugyan honnan tudhatná, hogy miről is beszél). 

 Erről szól ez az egész, a leépült keleteurópaiságunkról, a jó és rossz pontokról, amelyek csak gyűlnek az ellenőrzőkben, ahol kurvapecérek adják a tanácsot a szotyolazabálóknak, hogyan baszhatnák rózsásabbra az ő drága népük seggét (nem l'art pour l'art trágárkodás, hanem Houellebecq parafrázis). 

"A queer talán arra méltó, hogy a távolba tekintve, gőgösen rápöccintsük a szivar hamuját, és bakancsunk sarkával rátapossunk. (Szilvay Gergely, a Mandiner főszerkesztő-helyettese)"

        A queerek emberek. A queer-theory pedig emberekről szól. Olyan emberekről, akik nem ártottak senkinek. A rezsimegyetem ifjú rezsimideológusának, Pócza Kálmánnak, a tanítványa jó rezsimkonzervatívként taposna mondjuk Annamarie Jagose-re, akiről le is írja, hogy nem igazán nőies jelenség. Jagose, akinek egyetlen könyvét többen idézték, mint a pázmányka aktuális férfitanszékének összes hihetetlenül férfias jelenségét, nem akar tetszeni Szilvay Gergelynek, annak a Szilvay Gergelynek, akinek egy nő mindig olyan legyen, hogy gyorsan le lehessen csatolni a nadrágszíjat, aztán hegyibe (ide be akartam linkelni egy bili képét, amelybe éppen készül belelógni egy roppant férfias konzervatív kéz, de az Olvasó ezt biztos magától is el tudja képzelni). Nem, Jagose leszbikus, és valószínűleg egy nőnek akar tetszeni, de lehet, hogy senkinek sem akar tetszeni, megfelelni, csak saját magának. 

         Szilvay leírja, hogy mit gyűlöl, mit akar megtaposni, megsemmisíteni; a "többszörös iróniát", a "sokzárójelességet"... örülünk, Vincent?  Mindent, ami nem szép gömbölyű, ami nem egy kedélyes kövérkés piliscsabai savonarolában végződik, aki megmondja, hogy merre van az arra, miközben diszkréten stíröli egy tizenkét éves ministránsfiú seggét, fuck you very, very much.

         Már írtam arról az amerikai kollégiumról, ahol 1989 őszén laktam. A konyháról, ahol a többi sráccal beszélgettünk, a horvát-amerikai futballistával, aki könyvet akart írni a konzervativizmusról, a kenyai papnövendékkel, aki Lukács Györgyből írta a doktoriját és közben megnyerte a kínaiak előtt az egyetemi pingpong bajnokságot, és a kubai-panamai kollégával, aki egy kicsit mindennap kitekerte Fidel Castro nyakát. Akkor hallottam először Allan Bloomról és a Closing of the American Mind-ról. Minden este úszni mentem és az uszodából hazajövet bementem a bölcsészkönyvtárba olvasni. Akkor olyan voltam, ma már nem vagyok olyan, akkor azt gondoltam, hogy ez része lesz az életemnek, aztán kiderült, hogy nem lesz része, és talán jó is, hogy így alakult. Az embernek meg kell találnia saját magát, de legalább is próbálkoznia kell a kereséssel, ami persze borzasztóan oravecznórásan hangzik, de én hiszek benne. 

         Bloom mélyen megvetette az amerikai liberális egyetemi világ felületességét, a relativizmust, az amerikai fiatalok kultúráját, a Rolling Stones-t és a walkmant, a szexuális forradalmat és a feminizmust, valószínűleg sokkal mélyebben vetette meg, mint amilyen megvetésre egy szilvay egyáltalán képes. Bloom személyisége elleni támadásként és súlyos vereségként élte meg a klasszikus szövegek, a klasszikus megközelítések, a klasszikus ízlés, a klasszikus nézőpont, a klasszikus egyetem elveszítését. 

         Pár évvel azután, hogy a könyvét elolvastam, Allan Bloom meghalt. AIDS-es volt. Igen, jól értik.

         A magyar értelmiségi konzervativizmus egy kevéske pénzről és egy kevéske hatalomról szól, a sok pénz és a sok hatalom a habonyoknak és a vajnáknak jut, akiket sokkal jobban érdekelnek a fülöp-szigeteki fitneszmodellek és a malibui villák, mint Leo Strauss. A magyar értelmiségi konzervativizmus úgy hódolt be a falusi lókupecnek, mint Houellebecq párizsi liberális entellektüeljei a Soumission Ben Abbas-ának. Ennek a behódolásnak a része a szánalmas bakancssarok, a hasznos idiótaság rituális megvallása. Abban reménykednek, hogy a kevéske pénzzel és a kevéske hatalommal kivásárolhatják magukat a középszerűségből.

           Még soha senkinek sem sikerült.

       Mivel rettenetes baromságok sorát írták le a fideszes retardáltak a torykról, kénytelen vagyok leírni az alábbiakat. 

        Angliában (a törvény Angliára és Walesre vonatkozik, Skócia később saját hatáskörben szavazta meg, Észak-Írországban még nem legalizálták a melegházasságot, az unionisták ellenzik, a katolikus Sinn Fein támogatja).  David Cameron kormánya terjesztette be a melegházasságot elismerő törvényt a brit Parlamentnek (érdekes módon egy valóságos konzultáció után).  Maria Miller konzervatív miniszter nyomta végig az Alsóházon a törvényt, amit  végül nagy többséggel szavaztak meg, és ő jelentette be a szavazás után az első ceremóniák időpontját. 

         A toryknak vagy egy tucat nyíltan meleg parlamenti képviselője van, a konzervatív pártnak van egy saját melegmozgalma, a Lordok Házának is van vállaltan meleg konzervatív tagja. 

         Ennyi.

      Nem fogom lekurvázni Bunford Gerdát, a Török-Lánczi tandem üdvöskéjét, hiszen, azt amikor egy másra nem nagyon alkalmas fiatal nő idősebb férfiak vágyait elégíti ki pénzért, azt még sem lehet kurválkodásnak nevezni. 

      Nem is az a kérdés, hogy minek nevezzük Bunford Gerdát, az sem, hogy minek nevezzük azokat, akik persze nem prostituálták őt, hiszen nem nevezhetjük prostituálásnak azt, hogy valakik, akiknek hatalmuk van felette rákényszerítik arra, hogy olyasmit csináljon, amit nem nevezhetünk kurválkodásnak, hanem azt számolom (numera), hogy mennyivel ér többet egy bunfordgerda a magyar államnak, mint egy ápolónő.

       A magyar állam rendelkezési díjat fizet Bunford Gerdának, és minden egyes alkalomért negyvenezer forintot. Egy ápolónőnek viszont nettó kétszázötven fontot fizetnek (jó esetben), miközben a brit ápolónői fizetések átlaga nettó ezerötszáz font körül van, ezzel szemben a bunfordgerdák finanszírozását büntetik és külön részlege van a Scotland Yardnak, ami ezekkel a bűncselekményekkel foglalkozik. 

       Tegnap este nem ment ki százezer ember az ápolónők tüntetésére szolidarítani azokkal az emberekkel, akik adott esetben kimossák őket a szarból, akiknek az állam bácsi, miközben cigarettára gyújt és unottan odaveti a pénzt a bunfordgerdájának nem fizeti ki a túlóradíjukat. Eltűrjük az eltűrhetetlent, minden lehetséges színben, barna, piros, narancs, annak reményében, hogy egyszer mi is lehetünk bunfordgerdák, mi is hazudhatunk pénzért, mert azért ha valamihez van különös észjárásunk az az, hogyan hazudjunk pénzért. 

       Sokan fognak még kimenni az utcára azért, mert elrabolták az életüket, és még sokkal de sokkal többen nem fognak kimenni velük az utcára. Majd csak letelik az a hatvan-hetven év, és utána már úgy is mindegy, hogy az ember ápolónő volt vagy bunfordgerda, nem?  

       Nem. 

"But even in regions where democracies remain strong, authoritarians have been able to make a determined stand while their democratic neighbors passively stand by. Thus Hungary’s leaders, in the heart of an indifferent Europe, proclaim their love of illiberalism and crack down on press and political freedoms while the rest of the European Union, supposedly a club for democracies only, looks away."   

  ("Magyarország vezetői, egy közömbös Európa szívében, kinyilvánítják rajongásukat az illiberalizmus iránt, kikezdik a sajtót és a politika szabadságjogokat, miközben az Európai Unió többi része, egy állítólag kizárólag demokráciáknak fenntartott klub tagjai, félrenéznek." )

 

Ez abban a cikkben szerepel, amelyet a miniszterelnök úr egyetértőleg idézett a Magyarország Retardált Barátai nevű szervezet konferenciáján. 

  Nincs ekezetem, es most kulonben is dolgozom valamin, ezert nagyon roviden. Orban Viktor azt mondta a minapi beszedeben, hogy" az energia, ami a rendszerben van az autokratikus rendszerektol szarmazik". 

  Csizmadia Ervin volt az a politologus, aki valoban profikent nyilvanult meg, es o irta le, hogy ez a mondat valojaban Robert Kagan-tol szarmazik, ot idezte Orban (es ez vilagos is, hiszen OV emlitette is a Brookings Institute-ot).

  Itt van az eredeti mondat, az elso szotol az utolsoig.

 "Meanwhile, insofar as there is energy in the international system, it comes from the great-power autocracies, China and Russia, and from would-be theocrats pursuing their dream of a new caliphate in the Middle East. For all their many problems and weaknesses, it is still these autocracies and these aspiring religious totalitarians that push forward while the democracies draw back, that act while the democracies react, and that seem increasingly unleashed while the democracies feel increasingly constrained."

        Nemcsak az oroszokra (egy olyan orszagra, melynek a per capita GDP-je a magyar ertek alatt van, es a teljes orosz GDP is kb. akkora, mint a brazil vagy az olasz, a kozelebe nincs a britnek vagy a nemetnek, de azert ugy foglaltak el a Krimet, mintha moziba mennenek) es a kinaiakra vonatkozik az energia szo, hanem a radikalis iszlam terrormozgalomra az ISIS-re is. Ez tehat nem egy szingapuri jellegu autokratikus energia, hanem inkabb valamifele igen nyers es felelmetes ero energiaja. Nagyon valoszinu, hogy megint az antiszemita Szechenyi dijas kokler Teller Gyula verte at Orban Viktort, o szolgaltatja neki ugyanis az idezeteket.  

        P.S Lathatoan egy masik idezetet is felreertelmezett. Ezt a Hungarian Spectrum vette eszre. 

         A hires "illiberalis demokracias" beszedben Orban egy Joseph Nye idezetet ertelmezett az eredetivel szoges ellentetben levo kontextusban.