Nem fogom lekurvázni Bunford Gerdát, a Török-Lánczi tandem üdvöskéjét, hiszen, azt amikor egy másra nem nagyon alkalmas fiatal nő idősebb férfiak vágyait elégíti ki pénzért, azt még sem lehet kurválkodásnak nevezni.
Nem is az a kérdés, hogy minek nevezzük Bunford Gerdát, az sem, hogy minek nevezzük azokat, akik persze nem prostituálták őt, hiszen nem nevezhetjük prostituálásnak azt, hogy valakik, akiknek hatalmuk van felette rákényszerítik arra, hogy olyasmit csináljon, amit nem nevezhetünk kurválkodásnak, hanem azt számolom (numera), hogy mennyivel ér többet egy bunfordgerda a magyar államnak, mint egy ápolónő.
A magyar állam rendelkezési díjat fizet Bunford Gerdának, és minden egyes alkalomért negyvenezer forintot. Egy ápolónőnek viszont nettó kétszázötven fontot fizetnek (jó esetben), miközben a brit ápolónői fizetések átlaga nettó ezerötszáz font körül van, ezzel szemben a bunfordgerdák finanszírozását büntetik és külön részlege van a Scotland Yardnak, ami ezekkel a bűncselekményekkel foglalkozik.
Tegnap este nem ment ki százezer ember az ápolónők tüntetésére szolidarítani azokkal az emberekkel, akik adott esetben kimossák őket a szarból, akiknek az állam bácsi, miközben cigarettára gyújt és unottan odaveti a pénzt a bunfordgerdájának nem fizeti ki a túlóradíjukat. Eltűrjük az eltűrhetetlent, minden lehetséges színben, barna, piros, narancs, annak reményében, hogy egyszer mi is lehetünk bunfordgerdák, mi is hazudhatunk pénzért, mert azért ha valamihez van különös észjárásunk az az, hogyan hazudjunk pénzért.
Sokan fognak még kimenni az utcára azért, mert elrabolták az életüket, és még sokkal de sokkal többen nem fognak kimenni velük az utcára. Majd csak letelik az a hatvan-hetven év, és utána már úgy is mindegy, hogy az ember ápolónő volt vagy bunfordgerda, nem?
Nem.
