Örülünk, Vincent?

       Mint azt már többször leírtuk, a magát politikai gondolkodónak nevező G.Fodor Gábor azután nyergelt át a rasszista gyűlöletkeltés-business-re, hogy egyetlen releváns, mély, fontos sort nem írt le állítólagos tudományos munkássága idején.

        Az egykori "tudós" ma migránsellenes uszításból él, az önök pénzéből kitartott bulvárfasiszta portál vezetőjeként. A napi penzuma nagyjából tíz-tizenöt migránsügyi hír, bármi, amivel utálatot lehet kelteni menekültek, muszlimok, vagy ahogy G.Fodor elvtársa Bayer Zsolt sokkal őszintébben leírta, a nem fehér fajhoz (sic) tartozókkal szemben.

       Egy hír azonban, ki tudja miért, elkerülte G.Fodor Gábor doktor figyelmét. Egy iráni menekültről van szó, Sara Zahediről. Apját meggyilkolták, alig tíz éves volt amikor édesanyja Svédországba küldte. Úgy járt iskolába, hogy eleinte egyáltalán nem beszélte a svéd nyelvet, egyetlen nyelv maradt számára, amin kommunikálni tudott, a matematika nyelve.

      Sara Zahedi lett idén a Európai Matematikai Díj  tíz kitüntetettjének egyike. 

      Olyan parciális differenciálegyenletek numerikus megoldásaival foglalkozik, amelyek két, egymással összekeveredni nem tudó folyadék geometriáját folyamatosan változtató határának viselkedését írják le. Ezek releváns, mély és fontos dolgok. Nem számít, hogy hol született Zahedi, milyen vallásúak voltak a szülei, ez a két folyadékot nem érdekli, ők csak úgy vannak egymás mellett, és valakinek le kell írnia azt, hogy mégis hogyan. Nem lehet róluk halandzsázni, nógrádizni, géfodorkodni, mert nem Orbán Viktor határozta meg az együtt létezésüket, hanem személyesen a Jóisten. 

     Sara Zahedi nem gondolkodó, csak egy svéd matematikus a KTH Royal Institute of Technology-ból, akinek  sem a Magyar Televízió olimpiai egyperces gyűlöletműsorába, sem a konzervatív ideológus közpénzből finanszírozott portáljának hírei közé nem sikerült bekerülnie. Az ilyen hiányosságok kiküszöbölésére tartjuk a Vincentet. 

      Ma az edinburgh-i Fringe fesztiválon megnéztük a Vágy villamosát. Blanche-ot  Nineli Chankvetadze (ő a Cannes-ban Arany Kamera díjat kapott "Robinzonáda avagy az angol nagyapám" című film női főszereplője volt), Stanley-t  pedig Vano Dugladze játszotta (igen, grúzul).

     Edinburgh-ben is vannak plakátok menekültekről. Az egyik ilyen plakát arra figyelmeztet, hogy ezek az emberek valakik voltak Szíriában, aztán elveszítették mindenüket, a pénzüket, a méltóságukat, az önképüket. Ezek a plakátok valamit vissza akarnak adni a menekülteknek, szemben bizonyos más plakátokkal, amelyek ezektől a szerencsétlen emberektől még megpróbálnak elvenni valamit, leginkább az emberi mivoltukat. Van azokra jelző, akik a huszadik században el akarták venni szerencsétlenek emberi mivoltát, azokra, akik német filmhíradókban kérdezték meg a polgárokat, hogy tudták-e, hogy ők is khmm voltak, azokra, akik minden aljasságra képes figurákat uszítottak a legelesettebbekre, és ez a jelző akár F betűvel is kezdődhet, de térjünk most vissza a Vágy villamosára. 

  Stanley Kowalski egy primitív fickó, aki megbabonázza Stellát. Stellának valamiért szüksége van erre az ösztönlényre, aki uralkodik felette, aki megalázza, megüti, tulajdonaként kezeli. A mentálisan teljesen szétesett Blanche pedig képtelen meggyőzni nővérét arról, hogy szabaduljon meg Stanley-től.  Metaforának nem is rossz.

(a zárójelen kívüli idézett részben olvasható a népszavazás értelme, ez lenne itt a poszt vége)

       P.S.  1792. szeptember másodika és hetedike között Párizsban 232 papot öltek meg, közöttük ötöt a Saint Paul-Saint Louis templomban, amelyet el is vettek a katolikusoktól a forradalom hivatalos vallása az "Értelem Kultusza" nevében. Itt gyújtottam gyertyát Jacques Hamel atya emlékére, akit iszlamista elmebetegek gyilkoltak meg. Franciaország hadban áll a radikális iszlámmal, állig felfegyverzett rendőrök és csendőrök járőröznek a templomok környékén, de valójában szinte mindenütt, a Défense-tól a Marais negyedig. Az áruházakban biztonsági őrök vizsgálják át a belépőket, a Szajna alsó rakpartjának lehajtóján rendőrautók állnak. 

       A katonák, rendőrök, csendőrök és biztonsági emberek nem elhanyagolható százaléka láthatóan arab/maghreb származású, ahogy a kedves pincér a kis caféban, a recepciósunk, a zöldséges, a buszvezető, és persze az oktatási miniszter Najat Vallaud-Belkacem is.

      A "fiche S"-en, a nemzetbiztonságra veszélyesnek tartott személyek listáján, ma több mint tízezer név szerepel, köztük volt Amedy Coulibaly (ő gyilkolt a kóser boltban tavaly) és Hamel atya gyilkosa Adel Kermiche is. Ez egy borzalmas ügy, valóságos háború, amelyet a franciáknak kell megvívniuk, de nem a saját muszlim közösségükkel, értsd több millió francia emberrel (ezt a baromarcú Bayer Zsolt vélhetően sohasem lenne képes felfogni), hanem őrült fanatikusokkal. Ez a háború sajnos olyan lépéseket követel Franciaországtól, amelyeket egy liberális embernek nagyon nehéz elfogadnia, szerencsére én inkább vagyok "francia", mint liberális (de képes vagyok megérteni a liberálisabb barátaim félelmeit). Nem tűrhető el az, hogy mindenféle szalafista csoportok támogassanak mecseteket, és nem lehetséges, hogy kizárólag a "clear and present danger" legyen a szólás szabadságának kritériuma (persze Franciaországban ez sohasem volt teljesen így, de elképzelhető, hogy egy napon talán az Egyesült Államokban sem lesz az, bár én nagyon szeretném, ha ez a nap sohasem jönne el), nem lehet uszítani a köztársaság ellen, a keresztények ellen, a zsidók ellen, a melegek ellen, és aki mégis megpróbálja, az ellen a lehető a legkeményebb módon kell fellépni, és az nem tényleg nem néz ki jól, és csak olyanokra szabad bízni az ilyesmit, akik nem találnak benne élvezetet. 

     A pápának természetesen igaza van. Ki kell mondania, hogy nem csak az Iszlám nevében követtek el borzalmas bűnöket, sőt a legborzalmasabb bűnöket nem az Iszlám nevében követték el. Neki ezt ki kell mondania, mert ő Jézus Krisztus egyházának vezetője. Nekem nem kell kimondanom (jó, ha nem feledkezem el róla, és tucatnyi meggyilkolt rokonom, akiket bizony nem muszlimok öltek meg emlékeztet rá, ha esetleg elfelejteném), számomra ez most egy nagyon konkrét háború, egy nagyon konkrét vallás fanatikusaival, de nem a pincérrel, a zöldségessel vagy Najat Vallaud-Belkacemmel, mert  aki velük akar háborúzni, azokról tudnunk kell, hogy csak a vér szagára jöttek elő onnan, ahová hetvenegy éve taposták őket.

      Ehhez az egészhez Orbán Viktornak, és az ő pimfli kis népszavazásának semmi köze. Az a népszavazás Habony Árpád következő thaiföldi barátnőjéről, és az ő hasáról felszívható porszerű anyagról, bizonyos Tiborcz úr által elbirtokolt megyei jogú városokról, gázszerelők, fogorvosok, kedvelt maffiózók csilliárdjairól szól, és Orbán miniszterelnök úr ezen célok érdekében akár mákos bejglit is rendezhetne népszavazás helyett.

      Ez itt csak egy professzionálisan működtetett politikai gépezet, amelyik nem ismer sem istent, sem embert, és bármikor kihozza a legrosszabbat a szerencsétlen magyar népből, amelyet lassan felzabál. 

(nincs ekezetem, es nem fogok emiatt a rovid poszt miatt bohockodni a unix-szal)

1.    1961. januar nyolcadikan de Gaulle elnok nepszavazast irt ki Algeria fuggetlensegerol. Mind Franciaorszagban, mind Algeriaban a fuggetlenseg tamogatoi kerultek tobbsegbe. de Gaulle elinditotta  titkos targyalasokat az FLN-nel, az algeriai felszabaditasi fronttal.

2.   1961. aprilis 21.-en francia tabornokok, kozottuk a franca hadsereg legismertebb tabornoka Raoul Salan puccsot kiserelt meg de Gaulle ellen. A puccs elbukott, Salan tabornokot halalra iteltek, ezt az iteletet kesobb eletfogytiglanra valtoztattak, 1968-ban kegyelmet kapott. 

3.   1961. junius 18.-an a Salan altal alapitott OAS felrobbantotta a Strasbourg-Paris vasuti jaratot, huszonnyolc ember halt meg. 

3.   Egy ujabb nepszavazas utan, 1961.  julius 3.-an de Gaulle tabornok kihirdette Algeria fuggetlenseget.

4.   1961. augusztusaban az FLN terrorakciokba kezdett Parizsban. A tamadasok celpontjai rendorok voltak. Osszesen 11 rendort oltek meg. Korabban a parizsi rendorseg a kesobb eletfogytiglani bortonre itelt Maurice Papon iranyitasaval egyre brutalisabban kezdett fellepni a parizsi arabok (es minden arabnak tuno szemely, pl. olaszok, spanyolok, portugalok) ellen.

5.   1961. oktober tizenhetediken az FLN harmincezer tamogatoja vonult fel Parizs utcain. A rendorseg a tuntetokre tamadt es oldokolni kezdett. Egyes elfogott tuntetoket a rendorprefekturan vegeztek ki, es a holttestuket a Szajnaba dobtak. Az aldozatok szamat 40 es 300 koze teszik.

6.   1962. februar nyolcadikan a CGT szakszervezet tuntetest szervezett az OAS ellen. A Charonne metromegallonal a parizsi rendorseg a tuntetokre tamadt es kilencet kozuluk egyszeruen agyonvert. 

A közelmúlt nyugati terrortámadásaiban nem a migráns elkövetők a közös elem. Nem is egy közös pont van, hanem mindjárt három.

1. A példa ragadós. Ha egy országban (közösségben) megtörténik az első, korábban elképzehetetlennek tartott terrortámadás, akkor az onnantól sok potenciális terrorista számára nagyon is elképzelhető lehetőséggé válik. Még akkor is, ha a terroristákat kivétel nélkül elfogják vagy megölik.

2. Kikezeletlen pszichiátriai betegek sokasága minden társadalmi rétegben. Germanwings-járat, orlandoi melegbár, Nizza, würzburgi baltás támadás, müncheni plaza: pszichiátriai betegek, elnyomott homoszexuálisok, poszttraumás szindrómában szenvedő elhanyagolt, magányos nyomorultak voltak az elkövetők, nem sivatagi táborokban kiképzett profi harcosok. (Kivéve Brüsszelt és Párizst, a terrorhullámot triggerelő első támadásokat.)

3. A radikális iszlámizmus. Egy eltérített és foglyul ejtett vallás (mármint az iszlám) megerőszakolásával racionalizálja a tömeggyilkosságot fontolgató őrültek szándékait.

Magyarország ma egy biztonságos ország. Hatvan éve nincsenek fegyveres incidensek, a kikezeletlen pszichiátriai betegek "csak" stadionépítési programokkal, tündérmesékkel és női princípiumokkal terrorizálják az embereket, és a vallási fundamentalizmust csupán pár kisebb keresztény szekta képviseli. Ezek a magyar biztonságpolitika pillérei, a magyar józan ész politikája. Becsüljük meg.

 Fradi. Loki. Szerényebb képességű ellenfél. Kiszakad a gólzsák. Tízen védekeznek. Beleszaladnak a késbe. Jobbak vagyunk. Jobb csapat a miénk. Találtak egy gólt. Nyerni fogunk. Úgyis nyerünk...
Elég volt! Nézhetetlen, hallgathatatlan. Nagyképűség van, teljesítmény nincs. Visszatértünk. Magyar foci, ahogy nem szeretlek. (törökgáborelemez, Facebook)

       Kiesett a Ferencváros a BL-selejtezőből. Az albán Superliga második helyezettje verte ki. A Debrecen és az MTK is elbukott, egyedül a Videoton jutott tovább egy szerb kiscsapat ellen. Török Gábor joggal mérges, BL-csoportkört ígértek, és júliusi kiesés lett a vége.

        Lánczi András, Török Gábor intézetének igazgatója, a Corvinus Egyetem rektora azt ígérte, hogy a Corvinus Közép-Európa legjelentősebb egyetemévé válik. Az ér annyit, mint egy BL-csoportkör. 

        Török  természetesen jól látja, Böde és társai nem játszottak jól az albánok ellen, de Böde Dániel is beszélhetne arról, hogy milyen csapat a Corvinus ( ide most más egyetem nevét is írhatnánk, de a Corvinus rektora ígérte be a csapatát a "BL-csoportkörbe"). 

         Mi van messzebb? A Fradika a Salzburgtól, vagy a Corvinus a bécsi tudományegyetemtől esetleg a prágai Károly egyetemtől (szigorúan geográfiai alapon Közép-Európa esetleg a zürichi és a lausanne-i egyetemet is jelentheti, de inkább ne jelentse).

         Kedves Török docens úr, megnevezné a Corvinus támadósorát? 

        G.Fodor Gáborral kezdeni a posztot határozott bátorságra vall a részemről, hiszen, mint tudjuk egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá, amit nyilván meg is fogok kapni, és nyilván el is fogok engedni a fülem mellett (azt még se írhatom egy kultúrblogban, hogy pont le fogom szarni, az méltatlan lenne, ugye).  G.Fodor Gábor docens otthagyta az ELTE-t, mivel igazságtalannak és elfogultnak tartotta az ELTE Etikai Bizottságának őt megintő határozatát. Megtehette volna, hogy azt mondja:  édeseim tehettek nekem egy szívességet, ne képzeljétek magatokat Harvardnak, nekem ez a véleményem, nektek az, majd ha felértek hozzám, akkor szóljatok. Azt hiszem, nem nagyon tudtak volna ezzel mit kezdeni, senki sem kötelezi G.Fodor docens-t arra, hogy egy ilyen fontos határozatot halálosan komolyan vegyen. 

         G.Fodor docens évek óta nem csinál semmit, és azelőtt sem csinált igazán olyasmit, ami feljogosítaná az érdesebb hangnemre. A docens úr adott ponton vélelmezte, hogy Orbán seggének a nyelvével illetése sokkal jobban jövedelmez, mint a politikafilozófia. Nem akart Esterházy lenni. Meg sem próbálta. Macerás. 

         Nem olyan nagyon bonyolult dolog pedig Esterházynak lenni. Kontroverzió következik: ijesztően tehetségesnek kell születni, ami vagy azonnal látszik, vagy sem, vagy tudjuk, hogy mit jelent, vagy sem, de valahogy ott van a háttérben, ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Miután ijesztően tehetségesnek születtünk, már nincs is más dolgunk csak egy vagy több évtizeden keresztül beledolgozni, beleélni, beleforrasztani magunkat vizsgálatunk tárgyába, ami lehet irodalom, kombinatorika, Beethoven vagy egy félmagasan érkező beadás, amit hátravetődve sarokkal továbbítunk a bal kapufa mellett a hálóba (egy kis szerencse sem árt még, éppen csak az ízéért).

         G.Fodor nem csinált semmit. Ennyi. Ez lett volna a hír, hogy oda ne rohanjak, ez az a bizonyos szint, ami alá az ember nem süllyed le. Nem kötelező elindulni felfelé, nem része a csomagnak. Az, hogy riszalírozzuk egy kicsit a koffert, aztán jól nem indulunk el, az jelenti a szánalmasságnak a már szemmel sem követendő szintjét.  

        Nem lehet Esterházynak lenni. Gyakorlatilag nem lehet. Megpróbálni lehet, ami pontosan annyi elkötelezettséget és alázatot igényel, mint amikor valakinek, nevezzük mondjuk Esterházy Péternek, sikerül. Nem lehet, és mégis meg kell, de legalábbis meg lehet próbálni, "because it is there", ahogy ezt állítólag George H. Leigh Mallory mondta, aki nem érte el a csúcsot, de legalább megpróbálta. 

         Igen, van egy gonosz csavar ebben az egészben, hogy nem számolhatunk az ijesztő tehetségesség bizonyosságával, az lutri, bele kell vágni a dologba, el kell indulni az oxigénszegényebb magasságok felé, aztán két eset van.

         Ha nem indulunk el, akkor meg egy. 

        Van egy furcsa színdarab, amit Angliában és Magyarországon is láttam, Kövek a zsebben a címe, két színész alakít benne tucatnyi szerepet, Pesten Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter játszott benne, nagyon jól. A darabban van egy jelenet, ahol az egyik szereplő megpróbálja saját műveként előadni Seamus Heaney ír költő egy versét. A darab egy ír faluban játszódik, a két ír alapkarakter Jake Quinn és Charlie Conlon alsó-középosztálybeli figurák, mindazonáltal abszolút természetességgel idézik Seamus Heaney-t, és valóban  igaz, hogy az ír emberek számára Seamus Heaney Írország egy jelentékeny darabját jelentette.

        Írország szerencsésebb, mint Magyarország. Rettenetesen mélyről indultak, borzasztó szegénységből, egy nagy birodalom árnyékából, tragédiák és sok évtizedes brutális megosztottság után váltak Magyarországnál jóval gazdagabb és fejlettebb országgá. A Guinness és az ír whiskey, a U2 és Sinead O'Connor  ismertebb brand, mint a magyar pálinka vagy az Omega, a kelta tigris nagyobbat ugrott, mint a magyar puma.

        Amikor Seamus Heaney meghalt, az Irish Times egész oldalas portréval búcsúzott tőle "Death of a Poet " felirattal.

        Heaney ennyire fontos volt az íreknek. Esterházy Péter pedig borzasztóan fontos volt nekünk. Az írek számára megerősítés volt a nemzeti költőjük személye, számunkra, sokunk számára, Esterházy Péter azt a reményt jelentette, hogy Magyarország Európában van, Közép-Európában, Musil, Kafka, Hrabal Közép-Európájában, hogy mi otthon vagyunk, vagy legalábbis leszünk Bécsben, Berlinben, Prágában, sőt talán Párizsban és Londonban is. 

        Esterházy Péter eggyé vált a magyar kultúrával, szisztematikusan növesztette bele magát a nyelvünkbe, az utalásainkba, a vicceinkbe, és igen, erkölcsi zsinórmértékként is funkcionált, bár ezt ő valószínűleg egyáltalán nem igényelte. Jó volt felvágni vele Nyugaton. Büszkék lehettünk rá az asztalnál, hát igen, mi tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint ő. Aztán persze más név is elhangoztak az asztalnál, de őt valahogy még megtudtuk magyarázni. Persze pontosan tudtuk, hogy ez az ország sokkal inkább őt, vagy őket jelenti, mint Esterházyt, de volt egy olyan nézőpont, egy szög, meglehetősen hegyes, de azért szögszerű szög, amelyből ez az ország olyan volt, mint ő. 

        Mostantól ez a szög, a hegyesszög, a nagyonhegyesszög nem létezik. Csak remélhetjük, hogy egyszer azért majd írnak rólunk egy színdarabot, ahol az  egyik szereplő  elmeséli a másiknak, hogy ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot.