Van egy furcsa színdarab, amit Angliában és Magyarországon is láttam, Kövek a zsebben a címe, két színész alakít benne tucatnyi szerepet, Pesten Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter játszott benne, nagyon jól. A darabban van egy jelenet, ahol az egyik szereplő megpróbálja saját műveként előadni Seamus Heaney ír költő egy versét. A darab egy ír faluban játszódik, a két ír alapkarakter Jake Quinn és Charlie Conlon alsó-középosztálybeli figurák, mindazonáltal abszolút természetességgel idézik Seamus Heaney-t, és valóban igaz, hogy az ír emberek számára Seamus Heaney Írország egy jelentékeny darabját jelentette.
Írország szerencsésebb, mint Magyarország. Rettenetesen mélyről indultak, borzasztó szegénységből, egy nagy birodalom árnyékából, tragédiák és sok évtizedes brutális megosztottság után váltak Magyarországnál jóval gazdagabb és fejlettebb országgá. A Guinness és az ír whiskey, a U2 és Sinead O'Connor ismertebb brand, mint a magyar pálinka vagy az Omega, a kelta tigris nagyobbat ugrott, mint a magyar puma.
Amikor Seamus Heaney meghalt, az Irish Times egész oldalas portréval búcsúzott tőle "Death of a Poet " felirattal.
Heaney ennyire fontos volt az íreknek. Esterházy Péter pedig borzasztóan fontos volt nekünk. Az írek számára megerősítés volt a nemzeti költőjük személye, számunkra, sokunk számára, Esterházy Péter azt a reményt jelentette, hogy Magyarország Európában van, Közép-Európában, Musil, Kafka, Hrabal Közép-Európájában, hogy mi otthon vagyunk, vagy legalábbis leszünk Bécsben, Berlinben, Prágában, sőt talán Párizsban és Londonban is.
Esterházy Péter eggyé vált a magyar kultúrával, szisztematikusan növesztette bele magát a nyelvünkbe, az utalásainkba, a vicceinkbe, és igen, erkölcsi zsinórmértékként is funkcionált, bár ezt ő valószínűleg egyáltalán nem igényelte. Jó volt felvágni vele Nyugaton. Büszkék lehettünk rá az asztalnál, hát igen, mi tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint ő. Aztán persze más név is elhangoztak az asztalnál, de őt valahogy még megtudtuk magyarázni. Persze pontosan tudtuk, hogy ez az ország sokkal inkább őt, vagy őket jelenti, mint Esterházyt, de volt egy olyan nézőpont, egy szög, meglehetősen hegyes, de azért szögszerű szög, amelyből ez az ország olyan volt, mint ő.
Mostantól ez a szög, a hegyesszög, a nagyonhegyesszög nem létezik. Csak remélhetjük, hogy egyszer azért majd írnak rólunk egy színdarabot, ahol az egyik szereplő elmeséli a másiknak, hogy ez még kap fogni egy vajszínű árnyalatot.
