G.Fodor Gáborral kezdeni a posztot határozott bátorságra vall a részemről, hiszen, mint tudjuk egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá, amit nyilván meg is fogok kapni, és nyilván el is fogok engedni a fülem mellett (azt még se írhatom egy kultúrblogban, hogy pont le fogom szarni, az méltatlan lenne, ugye). G.Fodor Gábor docens otthagyta az ELTE-t, mivel igazságtalannak és elfogultnak tartotta az ELTE Etikai Bizottságának őt megintő határozatát. Megtehette volna, hogy azt mondja: édeseim tehettek nekem egy szívességet, ne képzeljétek magatokat Harvardnak, nekem ez a véleményem, nektek az, majd ha felértek hozzám, akkor szóljatok. Azt hiszem, nem nagyon tudtak volna ezzel mit kezdeni, senki sem kötelezi G.Fodor docens-t arra, hogy egy ilyen fontos határozatot halálosan komolyan vegyen.
G.Fodor docens évek óta nem csinál semmit, és azelőtt sem csinált igazán olyasmit, ami feljogosítaná az érdesebb hangnemre. A docens úr adott ponton vélelmezte, hogy Orbán seggének a nyelvével illetése sokkal jobban jövedelmez, mint a politikafilozófia. Nem akart Esterházy lenni. Meg sem próbálta. Macerás.
Nem olyan nagyon bonyolult dolog pedig Esterházynak lenni. Kontroverzió következik: ijesztően tehetségesnek kell születni, ami vagy azonnal látszik, vagy sem, vagy tudjuk, hogy mit jelent, vagy sem, de valahogy ott van a háttérben, ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Miután ijesztően tehetségesnek születtünk, már nincs is más dolgunk csak egy vagy több évtizeden keresztül beledolgozni, beleélni, beleforrasztani magunkat vizsgálatunk tárgyába, ami lehet irodalom, kombinatorika, Beethoven vagy egy félmagasan érkező beadás, amit hátravetődve sarokkal továbbítunk a bal kapufa mellett a hálóba (egy kis szerencse sem árt még, éppen csak az ízéért).
G.Fodor nem csinált semmit. Ennyi. Ez lett volna a hír, hogy oda ne rohanjak, ez az a bizonyos szint, ami alá az ember nem süllyed le. Nem kötelező elindulni felfelé, nem része a csomagnak. Az, hogy riszalírozzuk egy kicsit a koffert, aztán jól nem indulunk el, az jelenti a szánalmasságnak a már szemmel sem követendő szintjét.
Nem lehet Esterházynak lenni. Gyakorlatilag nem lehet. Megpróbálni lehet, ami pontosan annyi elkötelezettséget és alázatot igényel, mint amikor valakinek, nevezzük mondjuk Esterházy Péternek, sikerül. Nem lehet, és mégis meg kell, de legalábbis meg lehet próbálni, "because it is there", ahogy ezt állítólag George H. Leigh Mallory mondta, aki nem érte el a csúcsot, de legalább megpróbálta.
Igen, van egy gonosz csavar ebben az egészben, hogy nem számolhatunk az ijesztő tehetségesség bizonyosságával, az lutri, bele kell vágni a dologba, el kell indulni az oxigénszegényebb magasságok felé, aztán két eset van.
Ha nem indulunk el, akkor meg egy.
