Caveat: Nem gondolom, hogy az általam zsarnokinak és végtelenül korruptnak tartott Orbán-rezsimmel bármiről tisztességes vitát lehetne folytatni. Jonathan Haidt The Righteous Mind című könyvét olvasom (várhatóan több posztot is írok róla, ezerszer jobb dolog, mint az aktuálpolitikai marhaságokon való nyünnyögés), a poszt a vitáról magáról szól, nem a Fudan Hungary Egyetemről.
Tizenöt évet töltöttem doktoranduszként, vendégkutatóként, egyetemi tanárként nyugati egyetemeken. Több ismeretem van erről a világról, mint Gulyás Gergelynek. Akkor voltam diák, amikor a Tienamen-téri mészárlás után kínai diákok ezreit vették fel amerikai egyetemekre, évfolyamtársaim nagy része kínai volt. Ezeknek a gyerekeknek a szüleit még elvitték, volt közülük egy, aki idősebb volt a többieknél, és maga is volt táborban. És nem úttörőben. Mindannyian ott voltak a "téren" és mindannyian Chairman Mao-nak nevezték azt az embert, akinek a szobra a Fudan Egyetem előtt állt, és akiről, emlékeim szerint, kissé kritikusan fogalmaztak a Kommunizmus Fekete Könyve című munkában, amit nyilván kisebb revízióval lehet majd csak újra kiadni Magyarországon. Aki a mangót szereti, rossz ember nem lehet. És ha szobrot emelnek Moszkvában Felix Dzserdzsinszkijnek az orosz konzervatív filozófia legendás alakjának, akkor szinte csak az andorrai és burkina faso-i vörösterrorra fog koncentrálni a kiváló ideológiai munka magyar verziója.
El sem tudtam képzelni, hogy ezek közül a srácok közül bármelyik is visszamegy Csiang Cö-min, Hu Csin-tao vagy Hszi Csin-ping Kínájába. És visszamentek, elég sokan visszamentek. És nem, nem kell nekik kis piros könyvecskékből felolvasni. A nyáron majdnem minden héten, egy Kínában (a Fudannál is jobb helyen) végzett bizarrul okos hölggyel beszélgetettem dolgokról, ő a hanyatló Nyugatot választotta. Végtelenül ijesztőnek tartom a Kínai Kommunista Párt politikáját, az ujgur átnevelőtáborokat (amelyek természetesen nem léteznek a Mandarin című népszerű magyar állampárti hecclap szerint) vagy a hongkongi demokrácia eltiprását, a kínai kommunisták nyomulását, de nagyra tartom a kínai tudományt és a világon semmi bajom sincs a kínai emberekkel.
Erősen problematikusnak érzem a Fudan Hungary University projektet a közjó szempontjából. Morálisan elfogadhatatlannak érzem. Haidt alaptézise szerint előbb az intuíció jön, csak aztán a stratégiai érvelés. Az intuícióm azt mondja, hogy ez a projekt veszedelmes, immorális és még kártékony is lehet, de vajon mire alapul az intuícióm. Mi lenne, ha nem az az ócska rezsim akarná a kínaiakkal együtt felépíteni ezt az egyetemet, amelyik elrabolta az Akadémia intézeteit és elűzte a CEU-t? Mi lenne akkor, ha ez egy cseh projekt lenne? Vagy esetleg norvég? Mi lenne akkor, ha megengedhetném magamnak azt, hogy mérlegeljek, egyáltalan, lehetünk-e még képesek a mérlegelésre, ha másért nem, a mérlegelés kedvéért?
Platón szerint az emberi rációnak uralkodnia kell az érzelem felett, Hume szerint a ráció mindig is az emóció szolgája lesz, Haidt tézise szerint a végső döntést morális kérdésekben (és emiatt a politikai választásokban is) az érzelem elefántja hozza, de az elefánton ülő "rider" (az elefánt elefántosa?) nem szolgaként, hanem ügyvédként segít a helyes döntésként. Az én "rider"-em hajlamosabb arra, hogy az elefántom intuícióját támogassa, de próbál azért óvatosságra inteni. A "rider" lát bizonyos előnyöket abban, hogy lesz Magyarországon egy nyugati szintű elitegyetem, miközben lát komoly hátrányokat is, nem próbálja mérlegelésre kényszeríteni az elefántot inkább csak a vélemény túlzott határozottságát puhítaná. És ha egy másik ember elefántját akarná meggyőzni, nem tudná jó szívvel képviselni a kínai kommunista ideológiai beszivárgás argumentumot, azt hiszem inkább kivonná magát egy túlzottan átpolitizált vitából.
Mindazonáltal is van ám, mindazonáltal. Mindazonáltal, egyszer csak vége lesz, és akkor meg kell tanulnunk dolgokról úgy vitatkozni, hogy a másik ember véleményére is odafigyelünk, hogy nem leszünk doktrínák rabja, hogy képesek vagyunk némi öniróniával kezelni a saját végtelenül fontos véleményünk.
Amikor egyszer vége lesz, akkor nem egy progressive left-liberal jövő kezdődik el a regressive-authoritarian far-right múlt után. Meg kell tanulnunk, hogy sokfélék vagyunk, és valahogy ki kell jönnünk egymással, vagy bele fogunk pusztulni. Nyitottnak kell lennünk intelligens vélemények meghallgatására. Egyelőre pusztán a nyitottság kedvéért legyünk nyitottak, lehetetlen, és persze teljesen értelmetlen a rezsimszolgákkal párbeszédet folytatni, a rezsimszolgák senkivel sem óhajtank párbeszédet folytatni, a nyitottság itt egyfajta dafke.
Vannak tisztességes emberek, akik egyetértenek ebben vagy abban az Orbán-rezsimmel, és az ő nézeteiket érdemes figyelmesen meghallgatni. Mert amikor vége lesz, már nem lesz túl sok dobásunk. Ezt mindenkinek tudnia kell.
Itt lehet kommentelni.
