Nem ittam sangriát a parkban,
csak felsétáltam,
a rendelet megengedi,
ültem egy kicsit a padon,
néztem a tengert,
vettem a Sainsburyben egy nagy zacskó sárgarépát,
mindenből csak kettőt lehet venni, ez majdnem hat kiló volt, simán odaadták,
szétvághattam volna a zacskót,
de volt ott egy bolond fickó, mindenkihez odament, egy idő után ki is dobták a boltból,
inkább megvettem az egészet,
az indiai kasszás még meg is kérdezte a főnökét, hogy odaadhatja-e, szerencsére sárgarépájuk van bőven,
az indiai kasszás volt az első ember szerda óta, akivel személyesen beszéltem,
és szerdán is az indiai kasszással beszéltem,
hogy kérem-e a blokkot, és van-e nektárkártyám,
nem kérem a blokkot és nincs nektárkártyám,
úgyhogy hazamentem,
néztem, hogy mi van a vírussal,
mindig ugyanaz van,
meghalnak emberek,
gondolkozni akartam valamin, nem nagyon ment,
inkább elolvastam az Üvegbúra végét,
szeretem azt a mondatot a versenylóról az ügetőpályák nélküli világban,
a barbadosi rumból még van, ha elfogy, nem veszek többet,
majd iszom a koffeinmentes, starbucksízű kapszulakávét,
azt a fajtát, ami direkte nem olyan, mint amilyen az igazi starbucksízű, hanem enyhébb pörkölésű,
és ilyen perfect dayből még lesz vagy száz.