Amikor Szép Ernő Patikáját bemutatták, a kor Szakács Árpádjaiból és Orbán János Déneseiből úgy tört fel a dobutcaizás, a talmudmagyarázatozás, a sátorosünnepezés, mint Csurka Pistából a gyomorsav. Az akkori Magyar Idők a Nyugat jelzőrakétás bömbölvényeiről írt, amelyek a szent impresszionizmus nevében Onan próféta praktikáit ültetik át a szellemi térre. A prenyilasokban kicsit több volt a kakaó, mint a posztnyilasokban, de azért bátran kimondható, olyan nagyon sokat nem változott a Mindenható Isten tomporán az a kis furunkulus, hogy én is ültessek már egy kis praktikát a szellemi térre.
Én, kis naív, azt hittem, hogy a Sufni Leláncolt Prométheusza lesz az év botránya (baromi jó darab, amit Dér Zsolt egy szál péniszben játszik végig, ahogy valószínűleg Zeusz sem túlöltözve dugta meg az összes lehetséges nőt, plusz esetleg a Ganimédészt). Nem, az Örkény Patikája multipéniszt tol OJD-ék arcába, annak ellenére, hogy roppant decens ruházatban játsszák végig a darabot Vajda Milánék (aki végre egy igazi vadbarmot játszik, nem óriáscsecsemőt, nem mintha nem lenne remek óriáscsecsemőként).
Sztregovai és kelecsényi Madách Imre veretes lészenjeire, valándjaira, esméntjeire, Csiky Gergely kedélyes amatőrizmusára jött a Bíró Lajos, a Bródy Sándor, a Szomory Dezső meg a Szép Ernő. Helyben vagyunk. Kurvára helyben.
Mohácsi János testvérével együtt borzolta egy kicsit össze a Patika frizuját, ami tényleg úgy hat, mint Vidnyánszky Attila seggében egy orrszarvúfasz. Jézusom, miket írok, de hát ha ez van. Miért nem lehet kimondani, hogy színházat kell csinálni, nem szülinapi partit Orbán Viktornak?
Márpedig ez a Patika, metoo-ra van véve, itt bizony nem udvarolnak, hanem kúrnak, ahogy ezt Jóvér Jani mondja el a Balogh Kálmánnak, akibe amúgy azonnal belelátták a századelő bayerzsocái a pesti zsidót. Akkor még volt szemük az antiszemitáknak, ma már csak misijei vannak, kinek egy, kinek kettő, kinek háromszázezer.
Ahogy a Kerekes Éva a mucsa-külsői pinát, bocsánat, hozza, ahogy a Tenki Rékának fáj a foga, az úgy tökéletes, ahogy van. És hát Znamenák. Állítmány. Valahogy nem kellett a Nemzetiben. Jaj, de meg vagyok én lepődve.
Kultúrharc. Az. Pont veletek, bazmeg. El vagytok ti tévedve. Az Örkény totális csapatszínháza, a klasszikus tikitaka, amibe azért belefér pár gól ollózva harminc méterről a balfelsőbe, kisztihand, az nem a ti pályátok Szilárd, Dénes, Árpi, multumesc very much, egyszerűen nem. Ti elhelyezkedtetek a Szőcs Géza bácsi féltőn óvó tompora mögött, megvettétek az Auditokat, körbementetek vele Miercurea Ciuc-ban, hogy lássák mire vittétek a Mamaországban, és ennyi. Habony Árpi levetett szeretői szintjén léteztek a magyar kultúrában. Mondjuk nem -ban, azt csak szeretnétek.
Még van színház, még van gráflimesz, még létezik a Kicsimagyarországom. A többit majd meglátjuk.