Ez a két ember szerdán házasodott össze. A belügyminiszter pedig nemtetszésének adott hangot az esküvő miatt. Az egyik zsidó, a másik muszlim. És azért mindennek van határa. A hölgy egy izraeli tévészemélyiség, aki a keményvonalas Beitar Jeruzsálemnek drukkolt gyerekkorában. A férfi pedig egy színész. Van olyan kép, amelyen a férfi még sokkal arababbnak néz ki, de valójában ő a zsidó.
A Bezalel utcán mentem le az Óvárosba. Akartam inni egy diétás kólát, próbáltam csurkariasztóan zsidónak kinézni, de nem ment. Seven shekels - mondta a hölgy. Azért ha apámék allijáznak, akkor lehet, hogy most kipában sétálok az utcán, rosszallóan nézek azokra a zsidó nőkre, akik nem viselik a világ legrondább és legnyilvánvalóbb parókáját, meg a "szerény" ruházatot, ami a "particularly unsexy clothes" boltokban kapható. És talán én is nehezményezném, hogy a Tzachi Halevy elvette feleségül a Lucy Amarish-t. Jobb ez így.
Izraelt nem próbálom megérteni, Magyarországot meg nem akarom megérteni. Izraelnek van tétje, Magyarországnak nincs. Izrael a córesszal együtt egy ország, Magyarország pedig csak egy végtelenül hosszú másnaposság.
Izraelben Jeruzsálem áll szemben Tel-Avivval, a keményvonalasok a mérsékeltekkel, a szavaknak jelentése van, az embereknek története, a háború az háború, a halál az halál. Az egyetemen láttam Netanyahu testvérének az emléktábláját. Entebbében halt meg. Orbán testvérének pár milliárdja van, nem emléktáblája. Bolondkásler van, Bayerpuzsér, rezsimkabaré. Nem tudom, hogy akarok-e írni róluk. Nyilván fogok, de nem tudom van-e még ennek bármi értelme.
