Itt láthatóak részletek a collaborative problem solving (együttműködő problémamegoldás) PISA-felmérésből.
Az egy dolog, hogy Magyarországon 472 pont volt az átlag, miközben Németországban 525 ( Peruban 418 pont, tehát annyival gyengébbek a németeknél a magyar diákok, mint amennyivel jobbak a peruiaknál).
A félelmetesebb jelenség az, hogy milyen kevesen teljesítettek igazán jól. Csak a magyar diákok 3.3 százaléka ért el 640 pont feletti eredményt, miközben a fejlett országokban ez az érték tipikusan 10 százalék felett volt. A felső huszonöt százalék alsó határa Magyarországon a koreai medián értéknél van.
Magyarországon a két legfelső kategóriában (Level 3, Level 4) a diákok nagyjából 25 százaléka volt, miközben Finnországban ez lényegében pontosan 50 százalék volt ez az arány.
Mivel fogalmam sincs róla, hogy mi a fentiek oka, nem fogok dörgedelmes szózatot intézni a kormányzat irányába. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy lényegesen fontosabb dologról van szó az országunk szempontjából, mint a labdarúgás. Senkit sem érdekel a világban, hogy milyen a magyar futball és semmiféle hatása sincs a jövőnkre annak, hogy kikapunk Andorrától vagy tíz gólt rúgunk nekik.
Magyarországon a természettudományos elit a régióban a legjobban teljesít, és egyelőre nem mutat semmi arra, hogy ez változni fog. Az egyetemistáink felső egy százaléka Magyarországon valószínűleg jobb, mint Finnországban, talán az első decilis is rendben van, de aztán kezdődik a lemaradásunk. És ebből nagyon nagy baj lesz pár év múlva. Az ország nem lesz kész arra a versenyre, amely versenybe az elkövetkező tíz évben bele fogják kényszeríteni.
