"...kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.... "
(Esterházy Péter, Harmonia cælestis)
Egy normális diktatúrában a polgártól azt várják el, hogy kussoljon. Nem kell aktív módon kussolni, nem kell kiragyogni a kussoló tömegből, nem kell művészi szintre fejleszteni a kussolást, elegendő szépen csendesen kussolni, ami a műfaj szabályainak se mond ellent. Ha az ember nem kussol, akkor lecsukják, ha kussol, akkor jó eséllyel békén hagyják. Nem nehéz túlélni egy normális diktatúrát, bele lehet szomorodni, hosszabb távon bele is lehet halni, de egy normális diktatúra átlagos perce egészen elviselhető, nem nagyon van benne cselekmény, a normális diktatúráról semmit sem lehet elmondani annak bukása után, csak azt, hogy elmúlt.
Orbán megnevezhetetlen rendszerében nem csuknak le senkit ha nem kussol, legfeljebb elvesznek tőle pár apróságot, a polgártól azonban elváratik, hogy ne legyen passzív. Küldje szépen vissza a levelezőlapot, hogy a rezsim megtudhassa róla, hogy inkább szeretne egy jutifalit a nemzet atyjától, minthogy egy migráns elvegye a römikártyáját, vagy, hogy mennyivel jobb lenne, ha ingyen lenne a sör, mintha például jól fejbe vernék egy gumityúkkal. A polgár pedig visszaküldi azt a levelet, próbálja elolvasni a pártlapot, hogy mit is kellene mondania a Sorosról, meg a Sorosról vagy például, csak a példa kedvéért, Sorosról. A polgár nem érti a CEU-t, azt sem érti, hogy miért nem lehet egyszerűen csak belezsidózni a nagybudapesti éjszakába, minek ide ez a sok komplikáció, de szeretne szegény valamit hazudni a CEU-ról, valami olyat, ami felkeltheti a kerület fontos ember figyelmét, hátha meglesz az a trafik. Az igazságot azonban sajnos nem ösmeri.
Ez a rendszer felismerte, hogy 1944 óta nem sok minden változott az emberek lelkében. Meglepően sokan lehetnek, akik ha úgy adódna figyelemreméltó dolgokat cselekednének egy ezüst étkészletért. A rendszer azt is tudja, hogy azok az emberek, akikre a hatalmukat bazírozzák, tehát azok, akik ellenállhatatlan vágyat éreznek mások ezüst étkészletei iránt, és tulajdonképpen egy szolíd, mondatnók decens tömeggyilkosság is csak akkor zavarná őket, ha végig kellene nézniük, szenvednek a hazudozástól. Nem magától a hazudozástól, nem a hazugság aktusától, hanem a hazugsághoz szükséges alanyok és állítmányok helyes sorrendbe helyezésétől.
A rendszer, meg rendszerné, meg a kis rendszerke, élvezi ezt az egészet, élvezi, hogy a polgár kétségbeesetten próbál megfelelni a trafikért, kisboltért, pénzecskéért, álláskáért.
Élvezi a kutyanehézséget a kutyatekintetben, mert ez a rendszer sajnos nem bír magával.
